Évközi 14. hét kedd

Évközi 14. hét kedd

Csak az nyerheti el Isten áldását, akár papként, szerzetesként, akár világban élő elkötelezett keresztény hívőként csak az vállalhat küldetést az Egyházban, aki kész a küzdelemre, mely a sötétben folyik, s tart mindaddig, míg el nem jutunk arra a pontra, ahol már semmi mást nem kérünk Istentől, csak az ő áldását. Amikor már nem földi céljaink eléréséhez akarjuk megszerezni az ő segítségét, hanem minden erőnkkel belé kapaszkodva arra vágyunk, hogy saját isteni életét ossza meg velünk. Ekkor Isten győztesnek nyilvánít bennünket, s „megadja” magát annak, aki őrá vágyakozik.

Sokan vannak, akik nem vállalják ezt a küzdelmet, mert nem akarnak megsebződni. A farizeusok például nem harcolnak Istennel az áldásért, nem szolgáltatják ki szívüket Jézus érintésének, hanem inkább vastag páncéllal veszik körül, s ellenállnak a kegyelemnek. De nem is nyerhetik el az áldást, nem is lehetnek a nép atyái és pásztorai, sem munkások az Úr aratásában. Mert csak az lehet az isteni áldás hordozója, aki az Úr kézjegyét viseli, aki stigmatizált – talán kívül is, de szívében bizonyosan. Az Úr Jézus érintése ugyanis egyszerre gyógyít és megsebez. Helyreállítja a természet rendjét, visszahelyez a társadalomba, ugyanakkor újabb hiányt támaszt, amely itt a földön nem gyógyítható: mélységes sóvárgást az isteni élet után.

Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy ne féljünk vállalni és viselni a sebet, az áldásért való küzdelemre emlékeztető jegyet, mely segít átélni testükben-lelkükben, hogy – a költő szavával – „Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét” (Pilinszky). Add meg nekünk kegyelmesen, hogy életünkben az Istennel való birkózás édes öleléssé változzék, mi pedig alkalmassá váljunk arra, hogy a Te munkatársaid, áldásod hordozói és közvetítői legyünk.

SZENT GRASSI* GERGELY

SZENT GRASSI* GERGELY 

és társai vértanúk 

(1900)

A 29 ferences vértanút, kiket XII. Piusz 1946-ban boldoggá, II. János Pál 2000-ben szentté avatott, így nevezzük: Grassi Gergely és társai vértanúk. Köztük hárman júl. 4-én, ill. 7-én haltak meg, a többiek júl. 9-én. Sanszi tartomány Tajjuanfu nevű városában, ahol a püspök és társai laktak, Jü-Sien gyámkirályó adta ki a rendeletet júl. 1-én a keresztények kiírtására. Júl. 5-én elfogták a két püspököt, két pap és egy laikus testvér misszionáriust, 7 ferences Mária Missziós nővért és 14 ferences III. rendi kínait s a mandarin börtönébe zárták őket. Júl. 9-én délután Jü-Sien egy csapat katonával és boxerrel kivégzésükre indult. A támadók a 26 halálra szántat térdenállva imádkozva találták. Vezényszóra a védtelen áldozatokra vetették magukat, ütötték-verték, lökdösték s megkötözve, szitkok és bántalmazások közben a gyámkirály elé vezették őket. Jü-Sien azt vetette Fogolla püspök szemére, hogy a kínai nép ellensége s hatalmas kardcsapást mért a fejére. Ez mintegy jeladás volt a vérontásra. A támadók szitkozódások közepette kardokkal, más fegyverekkel lekaszabolták oket.

1. Szent Grassi Gergely püspök (68 é), Sianszi apostoli vikáriusa Tajjuanfu városban. Olasz, évtizedek óta volt Kínában misszionárius. Az üldözés kitörésekor így buzdította híveit: „Akár kiutasítanak, akár megölnek minket, nem baj, csak ti maradjatok állhatatosak a hitben; mi nem félünk életünket áldozni Isten dícsőségéért.”

2. Szent Fogolla Ferenc segédpüspök Grassi püspök mellett (61 é, olasz). Isten szíve szerinti pap és misszionárius. 1896-ban szentelték püspökké. Az üldözés napjaiban gyakran mondta: „Most üldözik Isten egyházát. Meghalunk Krisztusért. Azt akarják, hogy vértanúk legyünk… Hát vértanúk leszünk.”

3. Szent Facchini* Illés, pap (61 é, olasz). Önmagához szigorú, másokhoz irgalmas szívű: feddhetetlen életét vértanúsággal koronázta meg.

4. Szent Balat Teodorik, pap (42 é, francia). Előzőleg Franciaországban az Albi egyházmegyében működött, buzgón terjesztette a ferences III. rendet. Készen állt a vértanúságra.

5. Szent Bauer András laikus testvér (34 é, francia). A párizsi rendtartomány tagja. Egyszerű lelkületű. Gyakran kérte Istentől, hogy szent lehessen, mégpedig nagy szent, örvendező lélekkel szenvedett vértanúságot, a zsoltár szavait énekelve: „Dicsérjétek az Urat minden népek.”

A hét Ferences Mária Misszionárius nővérről júl. 16-án külön is megemlékezünk.

A 14 kínai vértanú közül öten szeminaristák voltak, a többiek, a legtöbben ferences III. rendiek a misszió szolgálatában tevékenykedtek. (Csang János, Tun Patrik, Van János, Csang Fülöp, Csang János, Sen-ki-kuo Tamás, Cseng Simon, Pan Péter, Csang-Jun Ferenc, Fun-to Tamás, Csang Péter, Jen-ku Jakab, Csao Jakab és Wang Péter.)

Imádság:

Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Add kérünk, hogy Szent Gergely püspök és vértanú társainak közbenjárására minden nemzet megismerjen téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust, a te Fiadat, a mi Urunkat. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben mindörökkön örökké.

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: Hirdessük mindenkinek, hogy Isten szeret bennünket

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak nyitott szívvel: az Úr küldjön misszionáriusokat a világba. Krisztus tanítványainak küldetése, hogy hirdessék minden népnek az Evangéliumot, tanúságot téve róla.

A hetvenkét tanítvány szétküldése előrevetíti az egyház küldetését, amelynek teljesítéséhez Jézus pontos utasításokat ad. A misszió az imán alapul, békét és gyógyulást hoz, elpusztíthatatlan örömet ébreszt, mert nevünk „föl van jegyezve a mennyben”, Isten szívében – fejtette ki Ferenc pápa, a következő szavakkal kezdve elmélkedését:

A mai evangéliumi szakasz (vö. Lk 10,1-12.17-20) arról szól, hogy Jézus a tizenkét apostolon kívül még hetvenkét tanítványt is meghív és misszióba küldi őket. A hetvenkettes szám valószínű minden nemzetet jelképez. A Teremtés könyve ugyanis hetvenkét különböző nemzetet említ (vö. 10,1-32). Ezzel előrevetíti az egyház küldetését, hogy hirdesse az evangéliumot minden népnek. A hetvenkét tanítványnak Jézus ezt mondja: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába”.

A keresztény ima mindenkire kiterjed, egyetemes

Jézusnak ez a kérése mindig helytálló. Mindig imádkoznunk kell az „aratás urához”, vagyis az Atya Istenhez, hogy küldjön munkásokat mezejébe, ami a világ. És mindnyájunknak imádkoznunk kell nyitott szívvel, missziós magatartással; imánk ne korlátozódjon pusztán a saját szükségleteinkre: egy ima akkor valóban keresztény, ha egyetemes dimenzióval is rendelkezik.

A küldetés az imán alapul

Jézus, a hetvenkét tanítványt határozott utasításokkal látja el szétküldésük előtt. Ezek kifejezik a küldetés jellemzőit. Az első, hogy imádkozzatok; a második; menjetek, utána pedig: ne hordjatok erszényt, se tarisznyát, se sarut. Mondjátok: békesség e háznak! Maradjatok ugyanabban a házban, ne járjatok házról házra; gyógyítsátok meg az ottani betegeket és hirdessétek: közel van hozzátok Isten országa; és ha nem fogadnak be titeket, akkor menjetek ki az utcára.

Hirdetés és tanúságtétel

Ezek a felszólítások mutatják, hogy a küldetés az imán alapul, hogy vándorló, nem egy helyben maradó, hogy igényli a világtól való elszakadást és szegénységet, hogy békét és gyógyulást hoz, amelyek Isten országa közelségének jelei, hogy nem prozelitizmus, hanem hirdetés és tanúságtétel. Továbbá igényli az őszinteséget és azt az evangéliumi szabadságot, hogy eltávozzunk azoktól, akik nem fogadtak be minket, ítélkezés és átkozódás nélkül rámutatva arra a felelősségükre, hogy   visszautasították az üdvösség üzenetét.

A tanítványok neve föl van jegyezve a mennyben

Ha így éljük meg, akkor az egyházi küldetést az öröm jellemzi – mondta Ferenc pápa, majd feltette a kérdést: „És hogyan fejeződik be ez az evangéliumi szakasz?”. „A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza”. Nem múló örömről van szó, amely a misszió sikeréből fakad. Éppen ellenkezőleg, olyan öröm, amely Jézus ígéretében gyökerezik: „nevetek föl van jegyezve a mennyben”.

Nevünk, amelyet a keresztségben kaptunk, föl van jegyezve a mennyben

Ezzel a kifejezéssel Jézus a benső örömre céloz, arra az elpusztíthatatlan örömre, amely annak a tudatából fakad, hogy Isten meghívott bennünket Fia követésére. Vagyis annak az öröme, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Ma például mindegyikünk itt a Szent Péter-téren gondolhat arra a névre, amelyet a keresztség napján kapott: az a név fel van írva a mennyben, az Atya Isten szívében. És ennek az adománynak az öröme tesz minden tanítványt misszionáriussá, vagyis olyan személlyé, aki a mi Urunk Jézus Krisztus társaságában halad, aki Őtőle tanulja meg, hogy fenntartás nélkül másokért éljen, megszabadulva saját magától és anyagi javaitól.

Isten mindenkit meghívott az üdvösségre

Imádkozzunk közösen Szűz Mária anyai oltalmáért, hogy mindenütt támogassa Krisztus tanítványainak misszióját; azt a küldetést, hogy hirdessük mindenkinek: Isten szeret bennünket, üdvözíteni akar és arra hív, hogy legyünk Országa részesei.

Évközi 14. hét hétfő

Évközi 14. hét hétfő

Jákob még megrémült, amikor felébredt, mert álmában az Úrral találkozott. Az Evangéliumban szereplő kislánynak viszont, aki halálos álmából felébredve szemtől szembe találta magát az Úrral, nem kellett remegnie, amikor Jézus kézen fogva felsegítette. Jákob megrendülve érezte át a hely szentségét, ahol az Úr álmában megjelent neki és szólt hozzá, a vérfolyásos asszony viszont nem a szent helyen, hanem Jézus személyében tapasztalta meg Isten hatalmát. Igen, mert az eget a földdel összekötő létra, melyet Jákob álmában látott, Jézus Krisztusban vált valósággá. Őbenne örökre összekapcsolódott a földi élet a mennyeivel, s beteljesedett az ígéret, melyet az Úr Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adott.

Mi még nagyobb kiváltságokban részesültünk. Jézus ugyanis nem azért jött, hogy tizenkét évi betegség után néhány tucat évre egészséget adjon, nem is azért, hogy a halottak visszatérjenek a földi életbe, majd újra meghaljanak, hanem ezekkel az előképekkel is arra az örök életre utalt, mely már itt a földön megkezdődött bennünk. Hiszen minden szentmisében megszenteli a helyet eucharisztikus jelenlétével, és amikor megérintjük istensége ruhájának szegélyét a szentostyában, a mennyei gyógyszert vesszük magunkhoz, mely oltalmaz a bűnök okozta betegség ellen, s a halhatatlanság orvosságát nyerjük, mely az örök életet adja nekünk.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked mindennapi csodáidért, s kiváltképpen eucharisztikus jelenlétedért. Így mi már nem azt mondjuk, amit Jákob: „Ha velem lesz az Úr, ha megőriz az úton, ha ad nekem kenyeret, s ha szerencsésen visszatérek atyám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem”, hanem így dicsőitünk Téged: Mivel mindennap velünk vagy, s Te magad vagy nekünk az Út, mivel az örök élet kenyerével táplálsz és az üdvösség ruhájába öltöztetsz bennünket, s mivel Te vagy, aki hazavezetsz az atyai házba, egyedül Te vagy a mi Istenünk.

Szent Malei Tamás

Szent Malei Tamás 

atya

Tamás atya szerzetessége előtt katonai szolgálatban volt. Erős testű, bátor kiállású katona volt, aki társaival együtt sok győzelmet aratott. Elhagyva a világot, szent Illés próféta utasítására a pusztába ment Malei hegyére. Ott magányosan élt, Istennel beszélgetve és Tőle látomásokban és kinyilatkoztatásokban részesülve. Lelkét megtisztítva sok jeles hőstettet hajtott végre és sok csodával ékesítette fel Isten az ő életét. Amikor az emberek tudomást szereztek róla, sokan keresték fel, útmutatásért is, gyógyulásokért is, mert Isten erre is erőt adott neki. Nemcsak életében, de ereklyéi által halála után is sok csodát művelt. Halálának ideje nem pontosan ismert, valószínűleg a X. század előtt élt.