Évközi 5. hét kedd
Ter 1, 20-2, 4a; Mk 7, 1-13
„Tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret”
A farizeusok a zsidók vezető rétegéhez tartozó istenhívő emberek voltak. Imádkoztak, böjtöltek, bíztak az ígéretek beteljesülésében, remélték, hogy a földi élet zárultával Istenboldogító színe látására jut a lelkük, majd a végítélet után feltámad a testük is, és követi a lelküket az örök boldogságba. Az írástudók, pedig a Szentírás tanulmányozására és magyarázására szentelték életüket. Nekik kiválóan kellett ismerniük az ősi anyanyelvet, a hébert, a Szentírás nyelvét. Az ő kezükben olyan írások voltak, amelyek csupán mássalhangzókat rögzítettek, a magánhangzókat tudatosan kellett belegondolni és kiolvasni a szavakat. Ha másolták a Szentírás szövegét, vigyázniuk kellett a helyességre. Ezeket az embereket zavarta a tudat, hogy a Názáreti Jézus tanítványai mosatlan kézzel látnak az evéshez. Az a sok rituális kézmosás könyökig akkor is kötelező volt a zsidóság hagyományai miatt, ha a kéz látszólag tiszta volt. „Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik miatt meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását”. (3-4) Ilyen neveltetés után természetesen megakadt a szemük a szegény sorban született és neveltetett apostolokon. Megütközésüknek hangot is adtak. Jézus, pedig tanítványai pártját fogta. Nem azért, mert ő nem szerette a tisztaságot, hanem azért, hogy egy sokkal fontosabb és nagyobb étékre irányítsa tekintetüket: a belső tisztaságra és a hálás lelkületre. Tudja, hogy az akadékoskodók nagyon jól ismerik Izajás próféta könyvét. Ezért abból idéz: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak”. Iz 29, 13) (Mk 7, 6-7) Talán arra is utal az Úr, hogy amikor Izajás látta Isten dicsőségét a mennyei templomban, és hallotta a szeráfok állandóan ismételt hódoló énekét: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége” (Iz 6, 3), akkor a férfinak rögtön az villan eszébe: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim”. (Iz 6, 8) a kenyeret, amelyet kezünkben tartunk és enni vágyunk belőle, mindenek előtt szentnek, Isten szent ajándékának kellene néznünk, és arra gondolnunk, hogy méltók vagyunk-e a fogyasztására? Elmondtuk-e az asztali áldást? A kezet meg kell tisztítani, de az ajkat és a nyelvet még inkább! Újabb példával is megvilágítja tanítását: „Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: Korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna, azon túl már nem engeditek, hogy valamit tegyen apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok; és sok más effélét cselekszetek”. (Mk 7, 11-13) a szeretet parancsa legyen mindig a legfontosabb szempont, akkor helyes lesz a tett
Ter 1, 20-2, 4a; Mk 7, 1-13
„Tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret”
A farizeusok a zsidók vezető rétegéhez tartozó istenhívő emberek voltak. Imádkoztak, böjtöltek, bíztak az ígéretek beteljesülésében, remélték, hogy a földi élet zárultával Istenboldogító színe látására jut a lelkük, majd a végítélet után feltámad a testük is, és követi a lelküket az örök boldogságba. Az írástudók, pedig a Szentírás tanulmányozására és magyarázására szentelték életüket. Nekik kiválóan kellett ismerniük az ősi anyanyelvet, a hébert, a Szentírás nyelvét. Az ő kezükben olyan írások voltak, amelyek csupán mássalhangzókat rögzítettek, a magánhangzókat tudatosan kellett belegondolni és kiolvasni a szavakat. Ha másolták a Szentírás szövegét, vigyázniuk kellett a helyességre. Ezeket az embereket zavarta a tudat, hogy a Názáreti Jézus tanítványai mosatlan kézzel látnak az evéshez. Az a sok rituális kézmosás könyökig akkor is kötelező volt a zsidóság hagyományai miatt, ha a kéz látszólag tiszta volt. „Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik miatt meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását”. (3-4) Ilyen neveltetés után természetesen megakadt a szemük a szegény sorban született és neveltetett apostolokon. Megütközésüknek hangot is adtak. Jézus, pedig tanítványai pártját fogta. Nem azért, mert ő nem szerette a tisztaságot, hanem azért, hogy egy sokkal fontosabb és nagyobb étékre irányítsa tekintetüket: a belső tisztaságra és a hálás lelkületre. Tudja, hogy az akadékoskodók nagyon jól ismerik Izajás próféta könyvét. Ezért abból idéz: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak”. Iz 29, 13) (Mk 7, 6-7) Talán arra is utal az Úr, hogy amikor Izajás látta Isten dicsőségét a mennyei templomban, és hallotta a szeráfok állandóan ismételt hódoló énekét: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége” (Iz 6, 3), akkor a férfinak rögtön az villan eszébe: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim”. (Iz 6, 8) a kenyeret, amelyet kezünkben tartunk és enni vágyunk belőle, mindenek előtt szentnek, Isten szent ajándékának kellene néznünk, és arra gondolnunk, hogy méltók vagyunk-e a fogyasztására? Elmondtuk-e az asztali áldást? A kezet meg kell tisztítani, de az ajkat és a nyelvet még inkább! Újabb példával is megvilágítja tanítását: „Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: Korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna, azon túl már nem engeditek, hogy valamit tegyen apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok; és sok más effélét cselekszetek”. (Mk 7, 11-13) a szeretet parancsa legyen mindig a legfontosabb szempont, akkor helyes lesz a tett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése