Nagyböjt 1 hete szombat
MTörv 26, 16-19; Mt 5, 43-48
„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”
Jézus folytatja a hegyi beszédben elkezdett gondolatsorát, amellyel meg akarta világítani tanítványai és nagyszámú hallgatósága előtt, hogy Isten igazságai az Ószövetségben jól hangzottak el ugyan, de a farizeusok okoskodása meghamisította a lényegüket. Ilyen a beszédet ma megnyitó parancs esete is: „Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. (Mt 5, 43) a szeretet parancsa Jézus tanúsága szerint a legfőbb a parancsok között. Amikor a farizeusi szemlélet szerette volna ezt a maga ízlése szerint értelmezni, abban egyetértettek Jézussal, hogy a parancs első része, hogy Istent mindennél jobban kell szeretnünk, a helyén való. De a másodikat, amely hasonló az elsőhöz, tehát az emberszeretetről szóló rész, az már szálka volt a zsidó szemnek, mert a maguk nemzetén kívül mással ilyen mély kapcsolatot létesíteni egyáltalán nem óhajtottak. Ezért kereste a kibúvót, a kérdést firtató írástudó: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10, 29) Jézus akkor elmondta válaszul az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. Ennek a csattanója kőkeményen kimondta az igazságot: a zsidó pap és levita nem segített a sebesült honfitárson, az ellenségnek tartott fél-zsidó, fél-pogány szamaritánus igen. Jézus a kérdezőre hagyja, hogy vonja le a következtetést: „Mit gondolsz, a három közül melyik volt felebarátja annak, aki az Rablók kezébe került? Az így felelt: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus erre azt felelte neki: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (36-37)Jézus itt a hegyi beszédben a felebaráti szeretet legnehezebb fajtáját, az ellenségszeretetet is kifejezetten ajánlja, sőt megparancsolja: „Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” (44-46)A szeretet lényege: mások javát akarom tenni, mások boldogságát mozdítom elő. Isten is ezt teszi velünk. Övé a nagylelkűség öröme, de a mienk is, ha érdemteleneket sem zárunk ki a jóból. Nem a vámosokhoz és pogányokhoz süllyedünk le, hanem Isten közelébe emelkedünk a nagyvonalú cselekvéssel. Ha egyszer a gonosz és a gazember gondolkodni kezd, Isten és az ő gyermekei addig észre sem vett nagyvonalúságán csak kicsit is elmereng, nyiladozni kezd a szíve. Talán gyorsan le tudja vonni a következtetést, de az sem baj, ha az csak később érik meg lelkében: a magamfajta jómadarak mind önzők, ha pénzről van szó, nincs jó barátság, Itt meg még velem, az ellenséggel is ilyen szépen viselkednek, nem lenne okosabb, ha én is őket követném? De ha nem lenne ilyen eredménye jóságomnak, Isten szemében, magaméban is, talán még másokéban is növekedhet becsületem. A mennyei boldogság örömei bizonyosan gazdagodnak.
MTörv 26, 16-19; Mt 5, 43-48
„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”
Jézus folytatja a hegyi beszédben elkezdett gondolatsorát, amellyel meg akarta világítani tanítványai és nagyszámú hallgatósága előtt, hogy Isten igazságai az Ószövetségben jól hangzottak el ugyan, de a farizeusok okoskodása meghamisította a lényegüket. Ilyen a beszédet ma megnyitó parancs esete is: „Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. (Mt 5, 43) a szeretet parancsa Jézus tanúsága szerint a legfőbb a parancsok között. Amikor a farizeusi szemlélet szerette volna ezt a maga ízlése szerint értelmezni, abban egyetértettek Jézussal, hogy a parancs első része, hogy Istent mindennél jobban kell szeretnünk, a helyén való. De a másodikat, amely hasonló az elsőhöz, tehát az emberszeretetről szóló rész, az már szálka volt a zsidó szemnek, mert a maguk nemzetén kívül mással ilyen mély kapcsolatot létesíteni egyáltalán nem óhajtottak. Ezért kereste a kibúvót, a kérdést firtató írástudó: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10, 29) Jézus akkor elmondta válaszul az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. Ennek a csattanója kőkeményen kimondta az igazságot: a zsidó pap és levita nem segített a sebesült honfitárson, az ellenségnek tartott fél-zsidó, fél-pogány szamaritánus igen. Jézus a kérdezőre hagyja, hogy vonja le a következtetést: „Mit gondolsz, a három közül melyik volt felebarátja annak, aki az Rablók kezébe került? Az így felelt: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus erre azt felelte neki: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (36-37)Jézus itt a hegyi beszédben a felebaráti szeretet legnehezebb fajtáját, az ellenségszeretetet is kifejezetten ajánlja, sőt megparancsolja: „Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” (44-46)A szeretet lényege: mások javát akarom tenni, mások boldogságát mozdítom elő. Isten is ezt teszi velünk. Övé a nagylelkűség öröme, de a mienk is, ha érdemteleneket sem zárunk ki a jóból. Nem a vámosokhoz és pogányokhoz süllyedünk le, hanem Isten közelébe emelkedünk a nagyvonalú cselekvéssel. Ha egyszer a gonosz és a gazember gondolkodni kezd, Isten és az ő gyermekei addig észre sem vett nagyvonalúságán csak kicsit is elmereng, nyiladozni kezd a szíve. Talán gyorsan le tudja vonni a következtetést, de az sem baj, ha az csak később érik meg lelkében: a magamfajta jómadarak mind önzők, ha pénzről van szó, nincs jó barátság, Itt meg még velem, az ellenséggel is ilyen szépen viselkednek, nem lenne okosabb, ha én is őket követném? De ha nem lenne ilyen eredménye jóságomnak, Isten szemében, magaméban is, talán még másokéban is növekedhet becsületem. A mennyei boldogság örömei bizonyosan gazdagodnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése