Húsvét hete csütörtök
ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48
„Ti tanúi vagytok ezeknek”
Amikor az emmauszi tanítványok visszatértek Jeruzsálembe az apostolokhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel elbeszélték a Jézussal való beszélgetésüket, majd a nagy örömöt, hogy elfogadta tőlük az éjszakai vendéglátást. Áradó boldogsággal újságolták, hogy megismételte nekik az utolsóvacsora fénypontját, az Eukarisztia alakjában önmagát nyújtotta nekik. Elmondták, hogy abban a pillanatban felismerték, majd elámultak, csalódtak, hogy Jézus a felismerése után eltűnt előlük. Viszont megértették, hogy ezután a kereszthalált az Úr módján kell jelenvalóvá tenni, és Ő így mindenkor valóságosan adja értünk önmagát, mi pedig a szívünkbe fogadhatjuk Őt. Az apostolok is beszámoltak arról, hogy az Úr Péternek is megjelent. Jézus azonban jól tudta, hogy tanítványaiban még bizonytalan a feltámadás hite. Már pedig ők lesznek a történelem számára a hit alapjai. Az alapoknak nagyon szilárdnak kell lenniük. Nehogy úgy járjanak a később élők, mint az apostolok. Mert mindegyik evangélista leírja, hogy a feltámadás első hírvivői, az asszonyok, nem tudták meggyőzni a tanítványokat. Úgy vélték, Jézus szellemével találkoztak. Ez a babona felé hajló elgondolás a hit alapja nem lehet mások számára, akik kritikusan kezelik a túlvilág dolgait, és csak a tapasztalás alapján állók tanúságát fogadják el. János evangéliuma is arról beszél, hogy a többszöri üzenet maguknak az apostoloknak sem volt elég a tiszta, félelemmentes hithez: „Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát”. (Lk 24,36-40) Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberi megismerés az érzékek tapasztalatára épül. Ezért szólította fel tanítványait érzékszerveik használatára: nézzétek a kezemet és a lábamat. Először azt állapítsátok meg, hogy igazi hús-vér testrészek. A János evangéliumban részletesen leírt Tamás-történetből arra lehet következtetni, hogy kételkedő társuknak a többiek mind tanúsították, hogy meg is tapintották Jézus kezét és lábát, azért ragaszkodott hozzá Tamás is, hogy ő is teljes érzéki bizonyságot akar: belenyúlni a sebekbe is (Jn 20,24-29) Itt azonban nemcsak arra kaptak választ az apostolok, hogy ez a test igazi test, hanem arra is, hogy az Jézus teste, amelyet ők nagyon jól ismertek halála előtt, most pedig felismerik azonosságát a feltámadás átalakító ténye után is ugyanannak. Tehát Jézus saját testéről van szó. Az apostolok személyes tapasztalatára, egészséges, normális érzékeire támaszkodva hiszünk mi, késő századok gyermekei is a Feltámadottban.
ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48
„Ti tanúi vagytok ezeknek”
Amikor az emmauszi tanítványok visszatértek Jeruzsálembe az apostolokhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel elbeszélték a Jézussal való beszélgetésüket, majd a nagy örömöt, hogy elfogadta tőlük az éjszakai vendéglátást. Áradó boldogsággal újságolták, hogy megismételte nekik az utolsóvacsora fénypontját, az Eukarisztia alakjában önmagát nyújtotta nekik. Elmondták, hogy abban a pillanatban felismerték, majd elámultak, csalódtak, hogy Jézus a felismerése után eltűnt előlük. Viszont megértették, hogy ezután a kereszthalált az Úr módján kell jelenvalóvá tenni, és Ő így mindenkor valóságosan adja értünk önmagát, mi pedig a szívünkbe fogadhatjuk Őt. Az apostolok is beszámoltak arról, hogy az Úr Péternek is megjelent. Jézus azonban jól tudta, hogy tanítványaiban még bizonytalan a feltámadás hite. Már pedig ők lesznek a történelem számára a hit alapjai. Az alapoknak nagyon szilárdnak kell lenniük. Nehogy úgy járjanak a később élők, mint az apostolok. Mert mindegyik evangélista leírja, hogy a feltámadás első hírvivői, az asszonyok, nem tudták meggyőzni a tanítványokat. Úgy vélték, Jézus szellemével találkoztak. Ez a babona felé hajló elgondolás a hit alapja nem lehet mások számára, akik kritikusan kezelik a túlvilág dolgait, és csak a tapasztalás alapján állók tanúságát fogadják el. János evangéliuma is arról beszél, hogy a többszöri üzenet maguknak az apostoloknak sem volt elég a tiszta, félelemmentes hithez: „Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát”. (Lk 24,36-40) Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberi megismerés az érzékek tapasztalatára épül. Ezért szólította fel tanítványait érzékszerveik használatára: nézzétek a kezemet és a lábamat. Először azt állapítsátok meg, hogy igazi hús-vér testrészek. A János evangéliumban részletesen leírt Tamás-történetből arra lehet következtetni, hogy kételkedő társuknak a többiek mind tanúsították, hogy meg is tapintották Jézus kezét és lábát, azért ragaszkodott hozzá Tamás is, hogy ő is teljes érzéki bizonyságot akar: belenyúlni a sebekbe is (Jn 20,24-29) Itt azonban nemcsak arra kaptak választ az apostolok, hogy ez a test igazi test, hanem arra is, hogy az Jézus teste, amelyet ők nagyon jól ismertek halála előtt, most pedig felismerik azonosságát a feltámadás átalakító ténye után is ugyanannak. Tehát Jézus saját testéről van szó. Az apostolok személyes tapasztalatára, egészséges, normális érzékeire támaszkodva hiszünk mi, késő századok gyermekei is a Feltámadottban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése