Húsvét hete péntek
ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14
„Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a nem tudták, hogy Jézus az”
Feltámadása után Jézus nem tartózkodott már tanítványai körében. Sokszor megjelent nekik, beszélt az Isten országáról, megerősítette őket feltámadása valóságában, hogy bennük éljen a meggyőződés: „Mi, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”.(ApCsel 10,41), tehát megbízható tanúi vagyunk. Az alakuló Egyház, annak tevékenysége, szerkezete, önállósulása, üldözések közt is erősödése lehetett beszédtéma közöttük. Különösképpen pedig azt kellett megszokniuk, hogy Jézus már elkészül a földről a mennyországba, csak láthatatlanul segíti, irányítja őket, de a szervezetet Ő élteti. Ennek történelmi előrejelzése volt az evangéliumban leírt esemény. Nem csoda, hogy az evangélium első záradéka után szerepel ez a fontos epizód. Az Úr Galileába rendelte tanítványait, hogy majd ott találkoznak. Várakozniuk kellett a Mesterre, ezért valami elfoglaltságot kerestek. Péternek kedve támadt eredeti kenyérkereső munkáját kipróbálni. „Megyek halászni” –mondta. (Jn 21,3) a többiek, tehát a jelenlévő néhány társa, azonnal ugrott: „Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”. (3) – Volt már ilyen élményük akkor is, amikor Jézus állandóan velük élt. Akkor is ugyanez az eredménytelenség búsította őket, de Jézus utasítására a hajó jobb oldalára vetették a hálót, és a nappali fényben, a fogásra kevésbé alkalmas időben roskadásig tölthették meg a hajót, sőt még segítséget is kellett kérniük. Most egyedül voltak. Legalábbis így érezhették. Pedig Jézus ott állt a parton, figyelte őket. A hajnali párásságban és a távolság miatt azonban nem ismerték föl, hogy ő az. Bekiáltott nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Azt felelték: Nincsen! Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok”. (5-6) Itt már a jövő képe bontakozott ki: most nem tudták, hogy az ajánlatot a Mester teszi, csak valami belső hangra figyelhettek, ami azt súgta nekik: jó tanács, fogadjátok meg! Ezt indító kegyelemnek hívjuk manapság, tehát olyan természetfeletti isteni ajándéknak, amely valami érdemszerző cselekedetre ösztönöz. Az immár vizesen kellett emelgetni, szakszerűen vízre engedni, nagy kört keríteni a hajócskával. De okosak voltak, hogy a kegyelemnek engedelmeskedtek, mert annyi halat fogtak, hogy a hálót kiemelni nem tudták. – Útmutatás volt ez a jövőre: a kegyelem indít benneteket, nektek csak készen kell állnotok, és kaptok új kegyelmeket is, ha indultok. Az újabb kegyelmek segítenek folytatni a kilátástalan munkát is, és az eredmény bőséges lesz. Jánosnak újabb kegyelmi világossága támadt: „Az Úr az! Szólt Péternek”.(7) János tehát felismerte, hogy Jézus volt a tanácsadó, mint annak idején, az első csodálatos halfogásnál. Péter illendően felvette felső ruháját, a vízbe ugrott, és úszva igyekezett mihamarabb Mesteréhez. János pedig –újabb kegyelem, hogy megírhassa a zsákmány eredményét az utókornak, számolva adogatta ki a halakat: százötvenhárom nagy hallal volt tömve a hálója parton tűz égett. Jézus a maga halait sütötte testvérei számára. De kért a frissen fogott zsákmányból is. Útmutatás volt ez is: Jézus adja az eredményeket, de a mi munkánkra is igényt tart, és az is értékes az Isten Országának építésében.
ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14
„Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a nem tudták, hogy Jézus az”
Feltámadása után Jézus nem tartózkodott már tanítványai körében. Sokszor megjelent nekik, beszélt az Isten országáról, megerősítette őket feltámadása valóságában, hogy bennük éljen a meggyőződés: „Mi, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”.(ApCsel 10,41), tehát megbízható tanúi vagyunk. Az alakuló Egyház, annak tevékenysége, szerkezete, önállósulása, üldözések közt is erősödése lehetett beszédtéma közöttük. Különösképpen pedig azt kellett megszokniuk, hogy Jézus már elkészül a földről a mennyországba, csak láthatatlanul segíti, irányítja őket, de a szervezetet Ő élteti. Ennek történelmi előrejelzése volt az evangéliumban leírt esemény. Nem csoda, hogy az evangélium első záradéka után szerepel ez a fontos epizód. Az Úr Galileába rendelte tanítványait, hogy majd ott találkoznak. Várakozniuk kellett a Mesterre, ezért valami elfoglaltságot kerestek. Péternek kedve támadt eredeti kenyérkereső munkáját kipróbálni. „Megyek halászni” –mondta. (Jn 21,3) a többiek, tehát a jelenlévő néhány társa, azonnal ugrott: „Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”. (3) – Volt már ilyen élményük akkor is, amikor Jézus állandóan velük élt. Akkor is ugyanez az eredménytelenség búsította őket, de Jézus utasítására a hajó jobb oldalára vetették a hálót, és a nappali fényben, a fogásra kevésbé alkalmas időben roskadásig tölthették meg a hajót, sőt még segítséget is kellett kérniük. Most egyedül voltak. Legalábbis így érezhették. Pedig Jézus ott állt a parton, figyelte őket. A hajnali párásságban és a távolság miatt azonban nem ismerték föl, hogy ő az. Bekiáltott nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Azt felelték: Nincsen! Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok”. (5-6) Itt már a jövő képe bontakozott ki: most nem tudták, hogy az ajánlatot a Mester teszi, csak valami belső hangra figyelhettek, ami azt súgta nekik: jó tanács, fogadjátok meg! Ezt indító kegyelemnek hívjuk manapság, tehát olyan természetfeletti isteni ajándéknak, amely valami érdemszerző cselekedetre ösztönöz. Az immár vizesen kellett emelgetni, szakszerűen vízre engedni, nagy kört keríteni a hajócskával. De okosak voltak, hogy a kegyelemnek engedelmeskedtek, mert annyi halat fogtak, hogy a hálót kiemelni nem tudták. – Útmutatás volt ez a jövőre: a kegyelem indít benneteket, nektek csak készen kell állnotok, és kaptok új kegyelmeket is, ha indultok. Az újabb kegyelmek segítenek folytatni a kilátástalan munkát is, és az eredmény bőséges lesz. Jánosnak újabb kegyelmi világossága támadt: „Az Úr az! Szólt Péternek”.(7) János tehát felismerte, hogy Jézus volt a tanácsadó, mint annak idején, az első csodálatos halfogásnál. Péter illendően felvette felső ruháját, a vízbe ugrott, és úszva igyekezett mihamarabb Mesteréhez. János pedig –újabb kegyelem, hogy megírhassa a zsákmány eredményét az utókornak, számolva adogatta ki a halakat: százötvenhárom nagy hallal volt tömve a hálója parton tűz égett. Jézus a maga halait sütötte testvérei számára. De kért a frissen fogott zsákmányból is. Útmutatás volt ez is: Jézus adja az eredményeket, de a mi munkánkra is igényt tart, és az is értékes az Isten Országának építésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése