Húsvét 5. hete szerda
ApCsel 15,1-6;Jn 15,1-8
„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen”
Az evangéliumnak a tegnapi szentmisékben olvasott szakaszában Jézus kezdi bemutatni, hogy megváltói küldetésének teljesítése visszaállítja Isten és ember jó viszonyát. Ennek alapja az ősbűn által tönkretett békének a visszaállítása. Az ősbűn és annak nyomában a többi emberi bűn áradása ezt addig megakadályozta, amíg az Úr megváltói szenvedése a Betlehemben megígért messiási békét ki nem virágoztatta. A mai evangéliumi szakaszban Jézus arra irányítja figyelmünket, hogy a sok évezredes békétlenség az emberek boldogságának pozitív forrásait is tönkretették. Intő példa napjainkban a távol keleti koreaiak helyzete. A két testvérnépet társadalmi és hitbeli nézetkülönbségek választották el. Hatalmas vaskerítés áll ma is ennek a szétszakított állapotnak jelzésére. Mindkét oldalon állig felfegyverzett katonák állnak szemben egymással. Meg kellene egyezni, lebontani a korlátot, aztán felépíteni az áldott békét. Úgy, ahogyan Jézus tette: saját vérét engedte kiontani, aztán odaállt szőlőtőnek, hogy a közös jólétet benne és általa tegye teljessé az erre egyedül alkalmas és elég hatékony megváltói erő. Ezért jelenti be az utolsó vacsorán: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen”. (Jn 15,1-2) Emberek saját erejükből tehát nem tudnak olyan biztos és hatékony okot, erőforrást kitalálni, amelyik elegendő és ráadásul még kelendő, kívánatos innivalót, erőforrást nyújthat. Jézus itt visszanéz a zsoltárirodalomra: „Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa meg az ember szívét”. (Zsolt 104,14-15) Az ezer éves zsoltárt aláírva adja Jézus a kánai menyegzőn a vízből csodálatosan átváltoztatott bort a lakodalmasoknak, hadd örüljenek az életnek, az Isten által boldogság forrásává tett házasság újszövetségi erőforrásává teszi a házasság szentségét a keresztény korra. A bort pedig saját szent vérévé változtatja át az Eukarisztiában, és ezt éppen az utolsó vacsorán adja meg, nyújtja át tanítványainak, és a többi Krisztus-hívőnek az egész Újszövetség minden tagjának. Ez minden idők hatékony, elpusztíthatatlan erőforrása lesz, mert a megtestesülés előtt a mennyországban az Atya és a Fiú közös ajándéknak gondolta ki. Nincs veszélyben ez a remek erőforrás napjainkban? Adnak a családok új papjelölteket Jézusnak? A felszenteltek pedig életük legfontosabb tennivalójának tekintik-e ezt a mennyei ajándékot naponta bemutatni és kiosztani? „Maradjatok bennem, és én tibennetek”.(Jn 15,4) „Én vagyok a szőlőtő és ti a szőlővesszők” (5): a hűségesek mennyei jót jelentenek, a hűtleneket le ne vágják!
ApCsel 15,1-6;Jn 15,1-8
„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen”
Az evangéliumnak a tegnapi szentmisékben olvasott szakaszában Jézus kezdi bemutatni, hogy megváltói küldetésének teljesítése visszaállítja Isten és ember jó viszonyát. Ennek alapja az ősbűn által tönkretett békének a visszaállítása. Az ősbűn és annak nyomában a többi emberi bűn áradása ezt addig megakadályozta, amíg az Úr megváltói szenvedése a Betlehemben megígért messiási békét ki nem virágoztatta. A mai evangéliumi szakaszban Jézus arra irányítja figyelmünket, hogy a sok évezredes békétlenség az emberek boldogságának pozitív forrásait is tönkretették. Intő példa napjainkban a távol keleti koreaiak helyzete. A két testvérnépet társadalmi és hitbeli nézetkülönbségek választották el. Hatalmas vaskerítés áll ma is ennek a szétszakított állapotnak jelzésére. Mindkét oldalon állig felfegyverzett katonák állnak szemben egymással. Meg kellene egyezni, lebontani a korlátot, aztán felépíteni az áldott békét. Úgy, ahogyan Jézus tette: saját vérét engedte kiontani, aztán odaállt szőlőtőnek, hogy a közös jólétet benne és általa tegye teljessé az erre egyedül alkalmas és elég hatékony megváltói erő. Ezért jelenti be az utolsó vacsorán: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen”. (Jn 15,1-2) Emberek saját erejükből tehát nem tudnak olyan biztos és hatékony okot, erőforrást kitalálni, amelyik elegendő és ráadásul még kelendő, kívánatos innivalót, erőforrást nyújthat. Jézus itt visszanéz a zsoltárirodalomra: „Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa meg az ember szívét”. (Zsolt 104,14-15) Az ezer éves zsoltárt aláírva adja Jézus a kánai menyegzőn a vízből csodálatosan átváltoztatott bort a lakodalmasoknak, hadd örüljenek az életnek, az Isten által boldogság forrásává tett házasság újszövetségi erőforrásává teszi a házasság szentségét a keresztény korra. A bort pedig saját szent vérévé változtatja át az Eukarisztiában, és ezt éppen az utolsó vacsorán adja meg, nyújtja át tanítványainak, és a többi Krisztus-hívőnek az egész Újszövetség minden tagjának. Ez minden idők hatékony, elpusztíthatatlan erőforrása lesz, mert a megtestesülés előtt a mennyországban az Atya és a Fiú közös ajándéknak gondolta ki. Nincs veszélyben ez a remek erőforrás napjainkban? Adnak a családok új papjelölteket Jézusnak? A felszenteltek pedig életük legfontosabb tennivalójának tekintik-e ezt a mennyei ajándékot naponta bemutatni és kiosztani? „Maradjatok bennem, és én tibennetek”.(Jn 15,4) „Én vagyok a szőlőtő és ti a szőlővesszők” (5): a hűségesek mennyei jót jelentenek, a hűtleneket le ne vágják!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése