Az öröm
Az öröm a boldogság mosolya, néha kacagó áriája. Örömtelen világnak tűnik a mienk. Nem csoda, hiszen boldogságról ritka esetben hallunk. Az erőszak, a csalások tömkelege, a munkanélküliség és tudatos munkakerülés, az élet- és vagyonvédelem tetemes hiánya, a súlyos szegénység, a türelem- és szeretethiányos családok, a gyermektelenség és a rosszul nevelt gyerekek csapatai, meg még ki tudja hány gyökere van a most ténylegesen aggasztó örömtelenségnek. Pedig nem ez a természetes állapotunk. Isten, mint hitünk tanítja, végtelenül boldog. Amikor elhatározza, hogy világot teremt, nem kényszeríti arra senki. Mivel végtelenül tökéletes, nem tud és nem is akar tökéletlen világot teremteni. Abszolút tökéleteset nem hozhat létre, hiszen csak véges lehet a teremtmény, de amit létesít, az a céljának megfelel, tehát bölcseleti értelemben véve is jó. Meg is állapítja a teremtmények fajtáinak kialakítása után, hogy amit létrehozott, az jó. A látható világban a legfejlettebb és legnagyszerűbb lény az ember. A többi teremtménynek ősmintája Isten tökéletességeinek egy-egy vonása. Az ember teremtése előtt azonban ezt mondja az Úr: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Mi ez a gépiség vagy másként ősminta? Isten benső, szentháromságos élete, a szeretet élete. Ennek lényege: Az Atyától az isteni értelem működése (önismeret) során születik szellemi születéssel a Második isteni Személy, a Fiú, a Szó-ban (Igé-ben) kimondott végtelen önismeret. Az isteni Személynek is kell, legyen természete (lényege). Mivel csak egyetlen isteni lényeg lehetséges, ezt az egyet adja oda Fiának az Atya. A Fiú ettől a végtelen ajándéktól végtelenül boldog. De azonnal ajándékozza is vissza Atyjának, hiszen neki is szüksége van erre a lényegre (végtelen értelem és akarat). Aztán, mint már közös tulajdont együtt ajándékozza az Atya és a Fiú az isteni akarat működése síkján a Harmadik isteni Személynek, a Szentléleknek. Isten tehát végtelenül boldog végtelen tökéletessége birtokában, és abban az ajándékozásban, amiről szóltunk. Ezt a végtelen szeretetet teszi meg Isten az ember ősmintájának. Az ember tehát önmagában is érték, de nem teljesen tud boldog lenni. Isten maga állapítja meg: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is.Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (ísa), mert a férfiból (ís) vétetett”. (Ter 2,18.22-23) Azzal, hogy a saját nagy értékét ajándékozni tudja az ember, boldog lehet, ha meg is teszi: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját (és mindenki mást is), a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté (szervezetté) lesznek”. (24) Ezen felül „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,28) íme, az ember boldogságának isteni alapvetése. Aki tehát boldog akar lenni, oda kell ajándékoznia önmagát párja boldogítására, egy egész életre. Ez nyilván áldozatokkal jár, de ezek csak értékesebbé teszik a házasságot. Aztán együtt kell vállalniuk az életszolgálatot, és kettejük szerelméből kell fakadnia kettejük élete közös gyümölcsének, folytatójának, a gyermeknek, gyermekeknek is. A sátán szembeszállt Istennel. Megtehette, van szabad akarata. Ezzel azonban eljátszotta a boldogsága lehetőségét is. Esküdt ellensége Istennek. Neki közvetlenül ártani nem tud. árt hát Isten kedvencein, fogadott gyermekein, az embereken keresztül. Ezért vitte bűnbe az ősszülőket, kísérti rosszra a többi embert. Ezért vitte gyilkosságba a világ legelső gyermekét, Káint. Ezért rombolja a családok életét, sokszoros fortéllyal akadályozza a gyermekek fogantatását, születését, jóra neveltetését. Ezért segít irtani az élő természetet, és irtani az emberek közötti bizalmat, szeretetet, családok békéjét: Ne legyen boldogság és öröm!
Az öröm a boldogság mosolya, néha kacagó áriája. Örömtelen világnak tűnik a mienk. Nem csoda, hiszen boldogságról ritka esetben hallunk. Az erőszak, a csalások tömkelege, a munkanélküliség és tudatos munkakerülés, az élet- és vagyonvédelem tetemes hiánya, a súlyos szegénység, a türelem- és szeretethiányos családok, a gyermektelenség és a rosszul nevelt gyerekek csapatai, meg még ki tudja hány gyökere van a most ténylegesen aggasztó örömtelenségnek. Pedig nem ez a természetes állapotunk. Isten, mint hitünk tanítja, végtelenül boldog. Amikor elhatározza, hogy világot teremt, nem kényszeríti arra senki. Mivel végtelenül tökéletes, nem tud és nem is akar tökéletlen világot teremteni. Abszolút tökéleteset nem hozhat létre, hiszen csak véges lehet a teremtmény, de amit létesít, az a céljának megfelel, tehát bölcseleti értelemben véve is jó. Meg is állapítja a teremtmények fajtáinak kialakítása után, hogy amit létrehozott, az jó. A látható világban a legfejlettebb és legnagyszerűbb lény az ember. A többi teremtménynek ősmintája Isten tökéletességeinek egy-egy vonása. Az ember teremtése előtt azonban ezt mondja az Úr: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Mi ez a gépiség vagy másként ősminta? Isten benső, szentháromságos élete, a szeretet élete. Ennek lényege: Az Atyától az isteni értelem működése (önismeret) során születik szellemi születéssel a Második isteni Személy, a Fiú, a Szó-ban (Igé-ben) kimondott végtelen önismeret. Az isteni Személynek is kell, legyen természete (lényege). Mivel csak egyetlen isteni lényeg lehetséges, ezt az egyet adja oda Fiának az Atya. A Fiú ettől a végtelen ajándéktól végtelenül boldog. De azonnal ajándékozza is vissza Atyjának, hiszen neki is szüksége van erre a lényegre (végtelen értelem és akarat). Aztán, mint már közös tulajdont együtt ajándékozza az Atya és a Fiú az isteni akarat működése síkján a Harmadik isteni Személynek, a Szentléleknek. Isten tehát végtelenül boldog végtelen tökéletessége birtokában, és abban az ajándékozásban, amiről szóltunk. Ezt a végtelen szeretetet teszi meg Isten az ember ősmintájának. Az ember tehát önmagában is érték, de nem teljesen tud boldog lenni. Isten maga állapítja meg: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is.Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (ísa), mert a férfiból (ís) vétetett”. (Ter 2,18.22-23) Azzal, hogy a saját nagy értékét ajándékozni tudja az ember, boldog lehet, ha meg is teszi: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját (és mindenki mást is), a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté (szervezetté) lesznek”. (24) Ezen felül „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,28) íme, az ember boldogságának isteni alapvetése. Aki tehát boldog akar lenni, oda kell ajándékoznia önmagát párja boldogítására, egy egész életre. Ez nyilván áldozatokkal jár, de ezek csak értékesebbé teszik a házasságot. Aztán együtt kell vállalniuk az életszolgálatot, és kettejük szerelméből kell fakadnia kettejük élete közös gyümölcsének, folytatójának, a gyermeknek, gyermekeknek is. A sátán szembeszállt Istennel. Megtehette, van szabad akarata. Ezzel azonban eljátszotta a boldogsága lehetőségét is. Esküdt ellensége Istennek. Neki közvetlenül ártani nem tud. árt hát Isten kedvencein, fogadott gyermekein, az embereken keresztül. Ezért vitte bűnbe az ősszülőket, kísérti rosszra a többi embert. Ezért vitte gyilkosságba a világ legelső gyermekét, Káint. Ezért rombolja a családok életét, sokszoros fortéllyal akadályozza a gyermekek fogantatását, születését, jóra neveltetését. Ezért segít irtani az élő természetet, és irtani az emberek közötti bizalmat, szeretetet, családok békéjét: Ne legyen boldogság és öröm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése