Szent Jakab apostol
2Kor 4,7-15; Mt 20,20-28
„Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak”
Az evangéliumok néha rávilágítanak Jézus tanítványainak emberi gyengeségeire. Ők is emberek, nekik is voltak egyéni terveik. Úgy érezték, hogy Jézus mellett megtalálták az Atya velük kapcsolatos terveit, az Isten országának szolgálatát. Az igazság és szeretet gyakorlása a cél. De saját értelmük és akaratuk is volt, úgy vélték, hogy a nagy szolgálatban nekik is igyekezniük kell a maguk érvényesülését biztosítani. Észrevették, hogy akad köztük olyan is, aki ezt bűnös úton akarja elérni. Amikor Júdás a betániai vacsorán zúgolódott, hogy Mária drága kenettel öntözi Jézus lábát, megkérdezte:„Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta”. (Jn 12,5-6) A mai nap ünnepelt szentje Jakab apostol, János testvére. Jézus öccsével együtt nagyon szerette. Mindketten örömmel észlelték ezt, és úgy gondolták, hogy a kitüntető szeretetnek hasznos következményei lesznek. Elő akarták mozdítani az eseményeket. Megbeszélték édesanyjukkal, hogy ő kérje azt a nagy kegyet, hogy amikor Jézus legyőzi a bűnt, megalapítja messiási birodalmát, akkor ők legyenek majd az új országban Jézus legfőbb tisztviselői. Jézus ismerte gondolataikat, ezért nem az édesanyának, hanem fiainak teszi föl a kérdést: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok? Azt felelték neki: Tudunk! Ő erre azt mondta nekik: A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette”. (Mt 20,22-23) Ekkor már Jézus már harmadszor jövendölte meg, hogy sokat kell a bűnök bocsánatáért szenvednie (Mt 20,18-19) A kitüntetést kérelmezők tehát tudták, hogy Jézus szenvedni fog, de ezt is vállalták, számoltak vele. Gondolhatták, minden szenvedésnek vége szakad egyszer, utána pedig a győztes hősök diadala következik. Ezt Jézus meg is erősíti, de a jutalomosztásba nem szól bele, az az Atya föltétlen joga. Mivel a fő feladatot, Jézus szenvedését eleve lelkesen vállalták, az első helyet nem, de a másodikat elnyerték. Péter főségét nem befolyásolhatták. Az első apostol, aki vértanú lett, Jakab volt. Öccse pedig utoljára kóstolta meg a vértanúság ízét, de Jézus többszöri kijelentése szerint nem erőszakos halállal halt meg. Ez a nagy próba nemcsak Jakab és János dilemmája volt. Mindenki átesik rajta. Aki nem érti meg, hogy az Isten elrendelte megváltói szenvedés és halál az igazán nagy érték minden ember számára, ezen a próbán elbukik: Júdás a pénzen, rengeteg történelmi nagyság vele együtt bukik. Mások a gőgön csúsznak el. Úgy vélik, hogy ők kivételek, saját erejük a siker biztosítéka. Pedig Pál apostol szépen kifejti: „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; s üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nm vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön. Tanuljunk meg igaz győzelmet aratni.
2Kor 4,7-15; Mt 20,20-28
„Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak”
Az evangéliumok néha rávilágítanak Jézus tanítványainak emberi gyengeségeire. Ők is emberek, nekik is voltak egyéni terveik. Úgy érezték, hogy Jézus mellett megtalálták az Atya velük kapcsolatos terveit, az Isten országának szolgálatát. Az igazság és szeretet gyakorlása a cél. De saját értelmük és akaratuk is volt, úgy vélték, hogy a nagy szolgálatban nekik is igyekezniük kell a maguk érvényesülését biztosítani. Észrevették, hogy akad köztük olyan is, aki ezt bűnös úton akarja elérni. Amikor Júdás a betániai vacsorán zúgolódott, hogy Mária drága kenettel öntözi Jézus lábát, megkérdezte:„Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta”. (Jn 12,5-6) A mai nap ünnepelt szentje Jakab apostol, János testvére. Jézus öccsével együtt nagyon szerette. Mindketten örömmel észlelték ezt, és úgy gondolták, hogy a kitüntető szeretetnek hasznos következményei lesznek. Elő akarták mozdítani az eseményeket. Megbeszélték édesanyjukkal, hogy ő kérje azt a nagy kegyet, hogy amikor Jézus legyőzi a bűnt, megalapítja messiási birodalmát, akkor ők legyenek majd az új országban Jézus legfőbb tisztviselői. Jézus ismerte gondolataikat, ezért nem az édesanyának, hanem fiainak teszi föl a kérdést: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok? Azt felelték neki: Tudunk! Ő erre azt mondta nekik: A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette”. (Mt 20,22-23) Ekkor már Jézus már harmadszor jövendölte meg, hogy sokat kell a bűnök bocsánatáért szenvednie (Mt 20,18-19) A kitüntetést kérelmezők tehát tudták, hogy Jézus szenvedni fog, de ezt is vállalták, számoltak vele. Gondolhatták, minden szenvedésnek vége szakad egyszer, utána pedig a győztes hősök diadala következik. Ezt Jézus meg is erősíti, de a jutalomosztásba nem szól bele, az az Atya föltétlen joga. Mivel a fő feladatot, Jézus szenvedését eleve lelkesen vállalták, az első helyet nem, de a másodikat elnyerték. Péter főségét nem befolyásolhatták. Az első apostol, aki vértanú lett, Jakab volt. Öccse pedig utoljára kóstolta meg a vértanúság ízét, de Jézus többszöri kijelentése szerint nem erőszakos halállal halt meg. Ez a nagy próba nemcsak Jakab és János dilemmája volt. Mindenki átesik rajta. Aki nem érti meg, hogy az Isten elrendelte megváltói szenvedés és halál az igazán nagy érték minden ember számára, ezen a próbán elbukik: Júdás a pénzen, rengeteg történelmi nagyság vele együtt bukik. Mások a gőgön csúsznak el. Úgy vélik, hogy ők kivételek, saját erejük a siker biztosítéka. Pedig Pál apostol szépen kifejti: „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; s üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nm vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön. Tanuljunk meg igaz győzelmet aratni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése