SZENT SZERVÁC
püspök és hitvalló.
- 360
Az
Észak-Franciaországi Tongern püspöke volt. Attila hódításai idején Rómába
zarándokolt imával segíteni a veszedelem elkerülését. A gallok bűnei miatt a
város elpusztult, ezt látomásban tudta meg, de szülővárosa megmenekült, ezért
székhelyét oda, Masztrichba tette át. †360. május 13.-án
Pünkösd hétfőjén halt meg, amely
akkor május 13-ára esett. A legenda szerinte szabadban lévő sírját soha nem
lepte be a hó, bár körülötte magasan állott a hóesés. Később templomot emeltek
föléje és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös
meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája
szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai, éspedig Szent Anna húgának
ivadékai. Így azután a Szent Anna asszony ünnepénél elemzendő Szentatyafiság,
Krisztusatyafiság apokrif közösségébe is besorozták.*
A kultuszt a Szepességbe és Erdélybe vándorló
rajnavidéki németek, nyelvünkön szászok az Árpád-korban magukkal hozták új
magyar hazájukba. Matthias Zender Európát felölelő, széles körű
patrocinium-kutatásaiba beleépítette Ménhárd (Menhardsdorf, Vrbov)
szepesi falu ősi titulusát (1264); továbbá az erdélyi szászok középkori
Szervác-kultuszát is.* Ezek a
megtisztelések eredetileg még nem a fagyosszentnek, hanem a Rajnavidék egyik
legtiszteltebb szentjének szóltak, az ő hathatósan érzett oltalma alá helyezték
új hazájukban magukat.
Erdélyben Kereszténysziget (Grossau, Christian
1490), Talárlak (Taterloch, Tatarlana 1508), Nagysenk
(Gross-Schelken, Cinc 1520), továbbá Kakasfalva (Hahnbach), Nagydisznód
(Heltau, Cisnadie), Zsidve (Seiden, Jidvei) templomaiban akadunk
Szervác-nyomokra. Berethalom (Brirthälm, Biertan 1515) oltárképe
éppenséggel a Krisztusatyafiság tisztes tagjaként ábrázolja. Így tűnik föl
egyébként Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota) Szent Annának
ajánlott szárnyasoltárán (1520) is: Eliud és Enim társaságában.
A Servatius, Szerváciusz máig élő erdélyi szász, illetőleg
magyar családnév.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése