április 4.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Imádkozzunk
a verbitákért!
- Isteni Ige Társasága
Alapítójuk: Janssen Szent Arnold
A verbita missziósok közösségét nehéz
szükséghelyzetben alapította Janssen Szent Arnold (1837 - 1909) német pap.
Felismerve a szükséget, lemondott jó megélhetést biztosító állásáról és
vállalta, hogy szervez egy olyan Missziósházat Steyl-ben, ahol német
katolikusok is felkészülhetnek missziós szerzetesi hivatásukra. A taglétszám
gyors növekedése lehetővé tette, hogy már az alapítás után négy évvel,
kiküldhetett két hithirdetőt Kínába. Közben Arnold atya kitartása által
megvalósult, hogy a verbita közösség a világ minden tájára eljusson: Togóba,
Pápua Új-Guineába, Észak- és Dél-Amerikába. Később azt is észrevette, hogy
kizárólag férfi misszionáriusok nemigen juthatnak el mindenkihez, akinek
szüksége van Krisztus örömhírére. Ezért hamarosan női missziós rendet is
alapított. Őket a "Szentlélek Szolgálói" névre keresztelte el. Ma a
jellegzetes rendi ruhájukról "kék missziós nővéreknek" nevezett
szerzetesnők a világ minden táján eredményesen dolgoznak. Emellett Arnold atya
arra is rájött, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül. Ezért
megalapította a "Szentlélek Szolgáló Örökimádó Nővérek" társaságát,
akik állandóan ott virrasztanak az Oltáriszentség mellett.
Lelkiségünkből:
„Az Ige világossága és a kegyelem Lelke elől hátráljon
meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus Szíve az emberek
szívében.” Janssen Szent Arnold
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése