Gyümölcsoltó Boldogasszony
Az isteni világ hirtelen berobbanása még a
legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem:
érzelem. Érzelmeink pedig – a negatívak is – ugyanúgy hozzátartoznak
életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Abból lehet
felismerni, hogy Isten angyalával vagy a gonosz kísértővel van-e dolgunk, hogy
az Istennel való találkozás visszaadja lelkünk nyugalmát, mert a szeretet
feloldja a félelmet.
Mária – mint igazi okos szűz – az angyali jelenés
közben is használja az értelmét, gondolkodik kezd, és nem fél kérdést feltenni:
„Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet
előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság
elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya, ezt és
ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”.
Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad
gondolkodóba esni, szabad kérdéseket feltenni, szabad párbeszédbe bocsátkozni a
jelenésről hírt hozóval, hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad
beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az
életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik.
Urunk Jézus, Édesanyád csak azután mondott igent, hogy
meggyőződött róla, Isten küldöttje járt nála. Ezután viszont nem tétovázott
beleegyezését adni, hanem készségesen átadta értelmét és akaratát, testét és
lelkét Isten terveinek szolgálatára. Kérünk, add kegyelmedet, hogy ma, amikor a
Hiszekegyet mondva térdet hajtunk, testünknek ez a mozdulata fejezze ki nemcsak
a megtestesülés misztériuma előtti hódolatunkat, hanem elménk értelmes
meghódolását, akaratunk beleegyezését, érzelmeink megnyugvását a mennyei Atya
ránk vonatkozó terveiben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése