Római Szent Viktória

Szent Viktória

szűz és vértanú. 

SZENT VIKTÓRIA Tivoliban született, Róma közelében. Életéről igen keveset írtak, amit találunk, az is legendás elemekkel van színezve. Az a kevés azonban, ami mindebből kihámozható Viktória értékes lelki tulajdonságairól tanúskodik, és igen sok hasznos biztatást ad olvasójának.

Keresztény szülei voltak, és az őskeresztények buzgóságának megfelelően a gyermeket nagyon jámborrá, igen mélyen vallásossá nevelték. A rómaiak mindég is nagy súlyt fektettek a fiatalok kiváló nevelésére, különösen igaz ez a vallási nevelésre. Rómában ekkor kétféle életeszmény uralkodott. Néhány pogány fiatal, és a keresztény fiatalok valamennyien magasabb ideálok, nemesebb emberi vonások iránt érdeklődtek. Sajnos a pogány fiatalok többsége léha, sokszor kifejezetten erkölcstelen életet élt. Életmódjuk elleni tiltakozás volt tehát a keresztények szűzi élet iránti vágya, hiszen mi jót várhattak volna egy züllött házastárstól. Pokol lett volna mellettük az élet...

Viktória is szívesebben álmodozott a tisztaságos Krisztusi vőlegényről, mint egy a romlott világból jövő férfiről. Szülei egyszer aztán ragyogó házasság ajánlattal hozakodtak elő. Megismerkedtek egy előkelő családdal, akiknek Jenő nevű fiuk ragyogó férjjelöltnek tűnt. Gazdag is volt, szép is, művelt is, csupán egy hiba volt a szép ajánlatban: a fiú pogány volt.

Viktória eleinte hallani sem akart a házasságról, de azután, hosszas rábeszélés után, engedett a szülői tervnek. Reménykedett ő is, hogy a házasságban talán majd sikerül a férjét megtérítenie. Hallott már ilyen esetekről. Hátha sikerül neki ez a csoda, személyes varázsával kereszténnyé tehet egy pogányt.

Volt Viktóriának egy barátnője, Anatólia, akinek a családja szintén egy ragyogónak ígérkező házasságot szeretett volna létrehozni. Anatólia azonban jól ismerte a kiszemelt vőlegény csapodárságát, jellemtelenségét, már az első szülői próbálkozásnál határozott nemet mondott. Barátnőjének, Viktóriának sírva mesélte el a pogányok rettenetes viselkedését, megbízhatatlanságát, azokat az eseteket amikor keresztény nőket pogány férjük erőszakkal tiltott el a “kenyértörés” szertartásán való részvételtől. Elmesélte, hogy mennyire nem nevelhetik gyermekeiket vallásossá, sőt az ilyen asszonyok még a hitükben is könnyen meginognak.

Viktória rémülten hallgatott, maga elé képzelte az ő jövendőbeliét. Sok gyanús jelet kezdett maga előtt látni. Eszébe jutottak sugdolódzások, amit felnőtteknél figyelt meg, elejtett megjegyzések, amit barátnők tettek. Mintha az ő vőlegényéről is észrevett volna már ilyeneket. Megszeppent, mert hirtelen egyre erősebben kezdett aggódni a jövőjéről.

Hamar kiderültek Jenő viselt dolgai is, az eddig titkolt szégyellnivaló tulajdonságai, megbízhatatlansága, erőszakossága. Viktória rémülten visszakozott. Nem, ő nem akar ilyen házassággal kísérletezni.

Vőlegénye fogadkozott, ígért fűt-fát, Viktória egyre kevésbé hitt neki, a vitában kezdtek beigazolódni előzetes félelmei. Aztán fenyegetődzni kezdett a kikosarazott vőlegényjelölt. A vita vége az lett, hogy maga a vőlegényjelölt vitte a városparancsnok elé, a vérpadra Viktóriát, mint keresztényt. A lány a felismert igazság tudatában 249-ben boldogan és büszkén vállalta a vértanúságot...

Példája:

a házasság életre szól!