A helyemen vagyok – interjú a Pécsi Egyházmegye két papnövendékével

A helyemen vagyok – interjú a Pécsi Egyházmegye két papnövendékével

A Pécsi Egyházmegyéből jelenleg nyolcan készülnek a papi szolgálatra Esztergomban, Budapesten vagy Rómában. A papnövendékek hazatértek a szemináriumokból a nagyhétre és a húsvéti időszakra. A hivatásról és a szemináriumi életről osztották meg gondolataikat.

Fekete Zoltán Szekszárdon született 1986-ban. Ötödéves a budapesti Központi Papnevelő Intézetben; idén szentelik diakónussá. Jelenleg a diplomavédésre készül.

Kovács József szintén 1986-ban született a Tolna megyei Pincehelyen. Negyedéves az esztergomi szemináriumban.

A kezdetekről és a hivatással kapcsolatos döntéséről Fekete Zoltán a következőket mondta: „Szeretetteli, vallásos családból származom, a szüleimmel minden vasárnap rendszeresen részt vettünk a szentmisén. Ilyen háttérrel is váratlanul ért Isten hívása a papi szolgálatra. Felnőttként elkezdtem kutatni a hit alapjait, magyarázatot kerestem a hit jelenségére. Elmélyültek az imádságaim. Megismertem a misztikusok által az elmélkedést, a szemlélődést. Elkezdtem megélni a liturgikus évet, eleinte egyedül, majd a plébános vezetésével. Ezzel letisztult a lelkem, és felkészült a hívásra. Eközben a vendéglátást, a szálláshelykészítést éreztem életcélomnak, ezért elvégeztem egy idegenforgalmi szakmenedzser-képzést, majd egy főiskolát is a turisztika területén. A főiskola után recepciósként dolgoztam három szállodában is, de már az első helyen megéreztem a fentről, Istentől érkező hívást. Akkor ’számot vetettem’, ahogy a Biblia is írja, hiszen volt munkahelyem, albérletem, aktív tagja voltam egy budapesti katolikus ifjúsági közösségnek – ezeket le kellett zárnom, és meghoztam a döntésemet.”

„Az én családom nem gyakorolta a vallást, a nagymamámmal jártam templomba, az ő halála után pedig egyedül vettem részt a templomi életben” – mesélte el Kovács József. „Nagyon nagy hatással voltak rám a hitoktatók, a plébános. A középiskola alatt némileg eltávolodtam az Egyháztól, de éreztem, hogy ilyen területen szeretnék dolgozni, ezért az Apor Vilmos Főiskolán tanítói és hittanári diplomát szereztem. A diplomáim megszerzése után egy kis Tolna megyei faluban kaptam hitoktatói állást; emellett fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoztam. Egy 1500 fős településen költöztem be a plébániára, ahol nem volt plébános. A gyakorlati tevékenységeken keresztül éreztem, hogy papi szolgálatra vágyom. Közben Tamásiba kerültem, ekkor már erősen vívódtam a karrier és a papság hivatása között. Végül 2013-ban beadtam a jelentkezésem Udvardy György megyéspüspöknek.”

Mindkét családban hasonlóan féltették az elhatározásukat már meghozott fiatalokat. A család óvta őket az ismeretlentől, hiszen elindult a karrierjük, ebben pedig a szemináriumba jelentkezés visszaesést hozott. Ám amikor elmondták otthon, hogy mire készülnek, mindkét családban azt felelték a szülők: „sejtettük”.

Kovács József szerint „az ember úgy lép be a szemináriumba, hogy lát maga előtt egy képet: itt ’szent emberek vesznek körül, akik ugyanúgy gondolkodnak, egy irányba mennek, egy cél lebeg a szemük előtt’. Ez az elképzelés nagyjából fél évig tart. Aztán a papnövendék ráébred arra, hogy itt sokkal többről van szó. Nem csupán a képzést kapja meg, hogy alkalmas legyen szentmisét tartani vagy gyóntatni. Hanem ez róla is szól: hogy töltekezzen. Erre pedig a szemináriumban lehetőség van, néha ’idegesítően másra sincs lehetősége’, csak a folytonos lelki és tudományos fejlődésre. A szemináriumi életforma, a napirend segít megállni és elmélyülni, hiszen nem kell aggódni a mindennapi gondok miatt: mi lesz a befizetetlen csekkekkel; lesz-e mit az asztalra tenni a hó végén? Isten elém teszi az alkalmat: ’tessék, fogadd el’.”

Fekete Zoltán eleinte megpróbálta összeegyeztetni a papi hivatást és a világi munkát. „De vagy egyikben vagy másikban nem tudtam volna teljesen odaadni magam. Az alap hozzáállásom a valláshoz valószínűleg akkor sem lenne más, ha a papság helyett a családi életet választottam volna; akkor nagycsaládban tudnám az apostoli munkára kapott hívásomat kiteljesíteni. De most a helyemen vagyok.”

A szemináriumban szoros napirend szerint folyik a papnövendékek élete: reggel hat órakor ébresztő, fél héttől szentségimádás, héttől szentmise. A reggelit követően egyetemi előadásokon vesznek részt, majd ebéd, utána pedig szentírásolvasás, lelki beszélgetések következnek. Este fél 11-kor villanyoltás.

A kispapok másodévben öltöznek be, azaz ekkor kapnak reverendát. Harmadévben lektorrá avatják őket, negyedik évben lesznek akolitusok, ötödévben diplomáznak, ezután szentelik őket diakónussá, áldozópappá. Hatodévben történik a papszentelés. Ezután a megyéspüspök döntése alapján végeznek szolgálatot az Egyházban, illetve a továbbtanulásra is lehetőségük van.

A szemináriumi élet egy teljes, önálló, optimális papi életre készít fel, amelyben helyet kap a sportolás és a pihenés is. A növendékek rendszeresen sportolhatnak (uszodába járnak, atletizálnak, futballoznak), könyvtárba és levéltárba járnak, illetve közös kirándulásokat is szerveznek.

***

A budapesti Központi Szemináriumban 2017. június 9-én nyílt estét szerveznek az érdeklődőknek, akik így megismerhetik az ott tanuló papnövendékeket, és személyes beszélgetések során bepillantást nyerhetnek mindennapjaikba.