Nagyböjti kalendárium –
2017. április 13., nagycsütörtök
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Az önátadás ezen aktusát Jézus maradandóan
jelenvalóvá tette azzal, hogy megalapította az Eucharisztiát az utolsó
vacsorán. Elővételezte halálát és föltámadását, amikor abban az órában a
kenyérben és a borban önmagát, a testét és a vérét adta tanítványainak mint az
új mannát (vö. Jn 6,31–33). Amennyiben az antik világ arról álmodott, hogy az
ember tulajdonképpeni tápláléka – az, amiből emberként él – végső soron a
Logosz, az örökkévaló értelem: ez a Logosz most valóban eledelünkké vált – mint
szeretet. Az Eucharisztia egyesít bennünket Jézus önátadásának aktusával. Mi
nemcsak statikusan fogadjuk be a megtestesült Logoszt, hanem részeseivé válunk
önátadása dinamikájának.
Az Isten és Izrael közötti házasság képe
korábban elgondolhatatlan módon valóra vált: az Istennel való szembenállásból a
Jézus önátadásával való közösség, az Ő testének és vérének közössége által
egyesülés lesz: a szentség „misztikája”, mely Istennek felénk való lehajlásán
nyugszik, de továbbhalad és magasabbra vezet, mint ahova az ember bármilyen
misztikus fölemelkedése fölérhetne.
(Deus caritas est, 13.)
Istenünk, annak a szent
vacsorának megünneplésére jöttünk össze, amelyen egyszülött Fiad, új
és örökre szóló áldozatát és szeretetlakomáját halála előtt az Egyházra
bízta. Kérünk, segíts, hogy ebből a nagy misztériumból a szeretet és
az élet teljességét meríthessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad
által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése