Évközi 22. hét kedd

Évközi 22. hét kedd
1Tessz 5,1-6.9-11; Lk 4,31-37
„Azért jöttél, hogy elveszíts minket?”

Nem tudom, az ördögtől megszállt ember miért ment el a zsinagógába? Talán hallott Jézusról és segítséget remélt? Vagy az ördög ösztökélte? S ha igen, meg akart győződni, hogy Jézus valóban Isten, aki neki is parancsol? Vagy csak a régmúlt időben elszenvedett ítéletre gondolt, és látni akarta, hogy valóban olyan imádni való a második Isteni személy emberalakban is? Amikor a hallgatóság „csodálkozott (Jézus prédikációján), mert beszéde hatalommal teljes volt” (34) a sátán nem bírta tovább, felkiáltott: ha ti emberek tudnátok a történelem előtti eseményeket, amikor az angyali nagy próba alkalmával megtagadtuk tőle az engedelmességet a megtestesülés idejére, és nem akartuk őt imádni, akkor most nem csodálkoznátok a történéseken. Akkor szavával pillanatok alatt egy vétkes angyaltábornak megteremtette a poklot, és a mennyek ajtaja elől oda sújtott mindannyiunkat. Ennek előszelét érzem, ezért kiabálom: „Hagyj békén! Mi közöd hozzá, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje”(4,34) Jézus pedig parancsolt a gonosz léleknek és kiűzte, miután elnémította. A pokol, egyelőre lehetőséget kap a kísértésre. Beoldalog a templomba is, „körüljár, keresvén kit nyeljen el” (1Pét 5,8) Imádkozni kell és megtenni mindig Isten akaratát, mert akkor nem tud velünk semmit sem kezdeni.