Ferenc pápa
húsvétvasárnap: Te észreveszed-e Isten meglepetéseit?
Április 1-jén a Szentatya a Szent Péter téren
mutatta be az ünnepi szentmisét, melynek keretében az evangélium görögül és
latinul is felhangzott. Ferenc pápa rögtönözve fogalmazott homíliájának fordítását
teljes terjedelmében közreadjuk.
Miután meghallgattuk Isten szavát, ezt az
evangéliumi részletet, három dolog jut eszembe, amelyet el szeretnék mondani
nektek.
Az első: a híradás. Elhangzik egy hír: Az Úr
feltámadt! A hír, melyet a keresztények a kezdeti időktől fogva szájról szájra
adtak, köszöntéssé vált: Az Úr feltámadt! A nőket, akik azért mentek, hogy
megkenjék az Úr testét, meglepetés várta. Meglepetés… Isten híradásai mindig
meglepetések, mert a mi Istenünk a meglepetések Istene. Így van ez az üdvtörténet
kezdete óta, Ábrahám atyánk óta. Isten meglep: „Menj, menj, hagyd el földedet,
indulj!” Egyik meglepetés követi a másikat. Mindig. Isten nem tud hírt adni
magáról anélkül, hogy meg ne lepne bennünket. A meglepetés az, ami szíven talál
téged, ami ott érint meg, ahol nem is várnád. A fiatalok nyelvét használva azt
mondhatnánk: a meglepetés övön aluli ütés; nem vagy felkészülve rá. De Isten
jön, és szíven üt. Az első dolog tehát: a meglepetésként elhangzó híradás.
A második: a sietség. A nők szaladnak, sietnek,
hogy elmondják: „Ezt tapasztaltuk…” Isten meglepetései útnak indítanak,
azonnal, várakozás nélkül. Ezért ők szaladnak, hogy lássanak. Péter és János is
fut. A pásztorok is, karácsony éjszakáján, futnak: „Menjünk Betlehembe, hogy
lássuk, amit az angyalok mondtak!” A szamariai asszony is fut, hogy elmondja a
falubelieknek: „Ez az újdonság: találkoztam egy férfival, aki elmondta mindazt,
amit tettem.” Az emberek pedig már ismerték, amit ez a nő tett. És azok az
emberek futnak, otthagynak mindent, amit csináltak, a háziasszony is otthagyja
főni a krumplit a lábasban – visszatérve majd leégve találja –, de most muszáj
menni, futni, látni a meglepetést, hallani a hírt. Ez ma is megtörténik.
Lakónegyedeinkben, falvainkban, amikor valami szokatlan történik, az emberek
összesereglenek, hogy lássák. Odasietnek. András nem vesztegette idejét, sietve
ment Péterhez, hogy elmondja neki: „Megtaláltuk a Messiást!” A meglepetések, a
jó hírek mindig így születnek: sietve. Az evangéliumban van valaki, aki még
időt kér magának; nem akar kockáztatni. De az Úr jó, szeretettel várja:
Tamásról van szó. „Akkor fogok hinni, ha látom a sebeket”, mondja. Az Úrnak van
türelme azokhoz is, akik nem sietnek.
Elsőként szó volt a meglepetésként ható
híradásról, aztán a sietve adott válaszról, a harmadik dolog pedig, amit
mondani szeretnék nektek, egy kérdés: „És én? Nyitott a szívem Isten
meglepetései előtt? Kész vagyok, sietve elindulni, vagy mindig azt hajtogatom:
„Ej, ráérünk arra még”? Mit mond nekem a meglepetés? János és Péter futva
mentek a sírhoz. Jánosról az evangélium azt mondja: „Hitt.” Péter is „hitt”, de
a maga módján, azzal a hittel, amelybe belekeveredik a lelkiismeret-furdalás
amiatt, hogy megtagadta az Urat.
Ezt a három dolgot akartam
tehát elmondani: meglepetésként ható híradás, futás, sietés, és végül a kérdés:
„És én ma, 2018 húsvétján, mit teszek?” Te mit teszel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése