Ferenc pápa: Vigyázzunk a virtuális világ keltette kíváncsisággal!
A gyerekek kíváncsiak, a virtuális világban pedig sok rossz dologgal találkoznak. Segítenünk kell, hogy a fiatalok ne váljanak e kíváncsiság rabjaivá – figyelmeztetett Ferenc pápa április 30-án reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
A
Szentatya szerint meg kell tanulnunk megkülönböztetni egymástól a jó és a rossz
kíváncsiságot, és meg kell nyitnunk szívünket a Szentlélek előtt, aki
bizonyosságot nyújt számunkra. Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszból
(Jn 14,21–26) kiindulva buzdított erre. Az evangéliumban Jézus párbeszédet
folytat tanítványaival, a kíváncsiság és a bizonyosság közti párbeszédet.
Homíliájában a pápa a jó és a rossz kíváncsiság közti különbséget magyarázta, hiszen életünk tele van érdekes dolgokkal. Például jó kíváncsiság az, amikor a gyerekek a miért korszakban vannak. Kérdeznek, mert növekedve olyan dolgokkal találkoznak, amelyeket nem értenek, és amelyre magyarázatot keresnek. Ez jó kíváncsiság, mert a fejlődésüket szolgálja, segít nekik, hogy önállóbbá váljanak, és egyben szemlélődő kíváncsiság is, mert a gyerekek látják, szemlélik a dolgokat, nem értik azokat és ezért kérdeznek.

pletykálás viszont nem jó kíváncsiság, ez férfiakra és nőkre egyaránt jellemző,
bár egyesek szerint a férfiak pletykásabbak a nőknél. Rossz kíváncsiság az,
amikor szaglászni akarunk a másik ember élete után, olyan helyekre akarunk
befurakodni, amelyek végül a másik embert beszennyezik, olyasmit mondunk el,
amit nincs jogunk tudni. Ez a rossz kíváncsiság végigkíséri az életünket:
mindig is kísérteni fog – figyelmeztetett a pápa. Ne ijedjünk meg, de legyünk
résen: „ezt nem kérdezem meg, ezt nem nézem meg, ezt nem akarom”. Sok
kíváncsiskodásra ad alkalmat a virtuális világ, a mobiltelefon és a többi… A
gyerekek felmennek rá, kíváncsiak és sok csúnya dolgot látnak. Nincs
szabályozva az a kíváncsiság. Segítenünk kell a gyerekeknek, hogy ebben a
világban éljenek, hogy a tudásvágy ne legyen kíváncsiskodási vágy, aminek rabjaivá
válnak.
Ezzel
szemben az evangéliumi szakaszban az apostolok kíváncsisága jó: meg akarják
tudni, mi fog történni. Jézus pedig válaszával bizonyosságot ad nekik, soha nem
téveszti meg őket. Megígéri, hogy a Szentlélek megtanítja őket mindenre, és
eszükbe juttatja mindazt, amit mondott nekik. A bizonyosságot a Szentlélek adja
meg nekünk az életben. Nem úgy, hogy a kezünkbe nyom egy csomagot a
bizonyosságokkal, „na fogd” alapon. Nem. Ahogy haladunk előre az életben és
kérdezünk a Szentlélektől, megnyitjuk előtte a szívünket, ő megadja az adott
pillanatra szükséges bizonyosságot, azt a választ, ami abban a pillanatban kell
nekünk. A Szentlélek a keresztény társa az úton.
A Szentlélek emlékeztet minket az Úr szavaira és ez a párbeszéd az asztalnál az apostolokkal, mely az emberi kíváncsiság és a bizonyosság között zajlik, éppen a Szentlélekre való utalással ér véget. Ő az emberi emlékezet kísérője, aki elvezet minket a szilárd boldogsághoz, ami nem változik. Ferenc pápa arra buzdít tehát, hogy oda menjünk, ahol az igazi örömet találjuk a Szentlélekkel, aki segít, hogy ne hibázzunk.
Két dolgot kérjünk ma az Úrtól: az első, hogy tisztítson meg minket, és hogy szét tudjuk választani a jó és a rossz kíváncsiságot. Mi az, amit nem szabad látnom vagy megkérdeznem. A második kegyelem pedig az, hogy megnyissuk szívünket a Szentlélek előtt, mert ő a bizonyosság, ő adja meg nekünk a bizonyosságot, mint útitársunk, azokról a dolgokról, amelyeket Jézus tanított nekünk, s amit mind az eszünkbe juttat – fohászkodott a hétfő reggeli szentmisén Ferenc pápa.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése