Évközi 29. hét vasárnap

Évközi 29. hét vasárnap

A mi fogalmaink szerint az, aki erős, nem tud együttérezni gyöngeségeinkkel; az, aki tökéletes, nem tudja elnézni, hogy mi tökéletlenek vagyunk; s az, aki bűntelen és tiszta, nem is tudja elképzelni, mik azok a kísértések, melyek nap mint nap leselkednek ránk. Úgy gondoljuk, csak az tud megérteni bennünket, aki maga is ugyanazzal a nehézséggel küszködik, mint mi, s csak az tud igazán együttérezni velünk és segíteni rajtunk, aki egyszer-kétszer maga is elbukott. A mai Szentlecke fényében ezt a közkeletű tévedést le kell lepleznünk és el kell vetnünk. Ha Jézus Krisztus emberebb ember lehetett volna és jobban átérezhette volna gyöngeségeinket a bűn megismerése által, egészen biztosan követett volna el bűnt. Csakhogy a bűn nem emberségünk, hanem csak megromlott emberi természetünk velejárója.

Más a helyzet a kísértéssel. Ha Krisztus mentesült volna a próbatételtől, nem lehetett volna igazi ember, s nem is tudna együttérezni velünk. A mai nap örömhíre ezzel szemben éppen az, hogy ő is kísértést szenvedett, akárcsak mi, de mivel nem engedett neki, van ereje, hogy minket is megszabadítson. Mert Jézus Krisztus nem az emberfeletti ember csodálatra méltó, egyszersmind félelmetes ideáljának megvalósítója, hanem ennél sokkal több: a valódi erő, a valódi tökéletesség, a valódi bűntelenség és tisztaság megtestesítője. Ezért ő úgy tud erős, tökéletes és tiszta lenni, hogy közben együttérez mások gyöngeségeivel.

Szabadító Jézus Krisztus, aki áthatoltál az egeken, s aki át tudsz hatolni a mi gyarlóságunk sötét fellegein is! Köszönjük Neked, hogy nem elnéző vagy irántunk, nem úgy tekintesz ránk, mintha minden rendben lenne velünk, hanem valóságosan elveszed minden bűnünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy azt, ami ebből a mi részünk, hogy bizalommal Eléd járulunk, és engedjük, hogy gyöngeségeinken keresztül megmutatkozzék a Te szereteted halhatatlan ereje, készségesen megtegyük, s megtanuljunk Tőled megértéssel, együttérzéssel tekinteni minden testvérünkre.