Évközi 6. hét vasárnap

Évközi 6. hét vasárnap

A mai Evangéliumban felhangzó boldogságokat és jajokat csak akkor érthetjük helyesen, ha mindenekelőtt arra tekintünk, aki ezeket kijelentette. Mert boldognak nevezni a szenvedőt a leggyalázatosabb gúnyolódás, ha elfeledjük, hogy ezt az a Krisztus hirdeti, aki meghalt érettünk, és feltámadt a halálból. „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél” – írja Szent Pál a mai Szentleckében. Csak mi, akik hitünk és életünk alapigazságaként fogadtuk el Krisztus dicsőséges testben való feltámadását, érthetjük helyesen a boldogságok és jajok valódi tartalmát, és igazíthatjuk hozzájuk életvitelünket

És mi a helyzet a Krisztust nem ismerőkkel? Őnekik nem is szólnak ezek a boldogságok? De igen, csak sajátos módon, közvetett értelemben. Hiszen minden szegény, éhező, síró és üldözött abban a helyzetben van, amelyben a legjobban rászorul az emberi segítségre, s amelyben a legfogékonyabb az isteni irgalomra. Boldog lehet akkor, ha meg is tapasztalja azt. Ehhez viszont legtöbb esetben a mi közreműködésünkre is szükség van. Nem elég megrendült lélekkel tisztelnünk őket és részvéttel lenni irántuk, hanem segítségükre is kell sietnünk, ahogy a mi Urunk tette. Éppen azzal hirdetjük meg nekik a boldogságok örömhírét, hogy irgalmasságot cselekszünk velük. A jajokat is újra meg újra el kell ismételni a világnak. Ezt azonban csak akkor tehetjük hitelesen, ha előbb magunkra vonatkoztatjuk őket, és felhagyunk az olyan életvitellel, melyben Isten csak dekoráció, az örök élet tanítása nem komolyan vett, mindennapjainktól távol eső eszme, s a test feltámadása gúny és nevetség tárgya. A boldogságoknak és a jajoknak tehát a Jézus Krisztussal való kapcsolat a kulcsa. Nélküle a legígéretesebb élethelyzet és állapot is siratni való és átkozott, vele viszont a legnagyobb nyomorúság is a több, a kifogyhatatlan, az örök élet forrása.

Urunk Jézus, a mai Olvasmányban Jeremiás próféta elénk állítja a zsoltárokból is jól ismert képet: az igaz, mint a víz partjára ültetett zöldellő fa, az istentelen pedig, mint a cserje a kiaszott sivatagban. Köszönjük Neked, hogy megváltásod által az isteni élet folyója táplálja létünket, s kegyelmedből zöldellő fák lehetünk. Segíts, kérünk, hogy soha ne szűnjünk meg a személyes, eleven hit és szenvedélyes bizalom gyökereivel Beléd kapaszkodni, és így az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.