KARTHÁGÓI SZENT MARIÁN és JAKAB

SZENT MARIÁN és JAKAB 

vértanúk

+Lambaesis, valószínűleg 259. (vagy 262) május 6. 

Szent Ciprián karthágói püspök (lásd: A szentek élete, 524. o.) munkatársai voltak. Mariánt mint lektort szentelték fel, Jakab Karthágó sok diákonusának egyike volt. Mindkettőjüket ugyanaz az apostoli szellem hevítette, mint a püspöküket, aki megelőzte őket a vértanúságban. Püspökük megbízásából hirdették az Evangéliumot Karthágó távolabbi környékén. Hogy egy diákonus és egy lektor a hit hírnökeként tevékenykedett, ma szokatlanul hangzik számunkra. A 3. évszázadban azonban a diákonus és a lektor hivatalának még egyaránt létfontosságú jelentősége volt az Egyházban. A diákonus mint püspökének közvetlen segítője nemcsak az istentisztelet alkalmával tevékenykedett, hanem a közösség lelki gondozásában is részt vett: szolgált a betegeknek, szegényeknek és rászorulóknak. Elevenen tartotta az emberi kapcsolatot a hívők és a püspök között. ,,A püspök fülének, ajkának, szívének és lelkének'' kellett lennie, amint ez kifejezésre jut a legrégibb egyházi rendelkezésekben (Didaszkalia 48).

Ciprián püspök mindenfelé diákonusokat állított, új és szokatlan feladatokkal bízta meg őket. Így történt, hogy Jakabot és Marián lektort vándor lelkipásztorként és hithirdetőként küldte ki, hogy terjesszék Krisztus evangéliumát Numídia pogány lakossága körében.

A két vándorapostol tevékenysége nagyon veszélyessé vált, amikor Valerianus császár 257. évi ediktumával halálbüntetés terhe alatt megtiltotta a keresztények istentisztelet céljából történő összejövetelét. 258-ban a keresztények hajthatatlansága miatt kibocsátotta második ediktumát is, amelyben elrendelte a parancsainak ellenszegülő püspökök, papok és diákonusok kivégzését. Numídiában és Egyiptomban dühödt üldözés kezdődött. A két klerikust Numídia régi fővárosa, Cirta közelében érte utol a sorsa. Az ottani pogány népesség nagyrészt római veteránokból állott, akik különösen ellenségesek voltak az állam- és császárellenesnek vélt keresztényekkel szemben. A tartomány hasonlóképpen gondolkodó kormányzója teljes szigorával igyekezett végrehajtani a császári rendelkezéseket. Számos letartóztatásra került sor, s ezekben buzgón közreműködött a felizgatott lakosság. Marián és Jakab az előváros egy kis fogadójában talált menedéket. Akkoriban hozatták vissza a száműzetésből többek között Szent Agapiust és Secundinust, a két hitvalló püspököt, hogy azután újból elítéljék őket, s az őrség ugyanabba a fogadóba vitte őket, amelyben a két hithirdető is lakott. A klerikusok és kísérőik nagyon megörültek ennek a találkozásnak, és tisztelettel köszöntötték a szent hitvallókat. Több napon át volt lehetőségük a beszélgetésre. Az őrködő katonák két foglyuknak Cirtába történt szállítása alkalmával jelentést tehettek ezekről a beszélgetésekről, mert két nappal a püspökök továbbutazása után zabolátlan néptömeg kíséretében megjelent a fogadó előtt egy nagy rendőrcsoport. Valamennyi ott lakó utast a csőcselék helyeslése közben rövid úton elvezették. Útközben Marián és Jakab nem tudott lemondani arról, hogy ne szóljon a velük együtt letartóztatottakhoz, és bátorságot ne öntsön beléjük. Ily módon elárulták, hogy keresztények. Kihallgatták, majd bátor hitvallásuk után börtönbe vetették őket.

A fogságban a két klerikust a legkeményebb kínzásoknak vetették alá. Jakab bátor lélekkel megvallotta, hogy nemcsak keresztény, hanem diákonus is. Mariánt különösen keményen megkínozták, mert az igazsághoz ragaszkodva nem ismerte el, hogy diákonus, hanem lektornak vallotta magát, aminthogy az is volt. Hüvelykujjánál fogva felfüggesztették, így ránehezedett testének egész súlya; a kín fokozására a hóhér nehéz súlyokat is rakott a lábára. Ezután ismét bebörtönözték őket. Piszkos zárkájukban még további testvérekre találtak.

A rémes bántalmazásokat követő éjszakán Isten Mariánt ,,az üdvösségre irányuló bizalmának megerősítése végett'' üdítő álommal ajándékozta meg. Felébredve elbeszélte fogolytársainak, hogy mit látott: bírói tanács elé vezették, és íme, a bírák egyike a vértanú Ciprián püspök volt. Mosolyogva szólította fel a szent püspök egykori lektorát: ,,Jöjj! Ülj mellém!'' Így hát bíróvá emelkedett. A bírósági eljárás befejeztével együttesen továbbmentek és egy paradicsomi tájra kerültek. Ott Ciprián egy ragyogóan tiszta forrás által táplált kútból vizet merített és inni adott Mariánnak. Ez kellemes érzéssel vette magához a drága italt, és ezekkel a szavakkal: ,,Istennek legyen hála!'' -- felébredt.

Jakab is visszaemlékezett a börtönben arra, hogy régebben, amikor még úton voltak, útközben álomlátás jelentette be neki vértanúságát. Látta, amint Krisztus neki és Mariánnak is bíborövet dobott az ölébe ezekkel a szavakkal: ,,Kövessetek azonnal!'' Annak a jele volt ez, hogy Mariánt és Jakabot Krisztus katonáinak sorába hívja, az volt ugyanis a szokás, hogy a katonákat az öv átadásával öltöztették be.

Néhány nap múlva a két klerikust még egyszer elővezették kihallgatásra Cirta községi tanácsa elé, azután a hajthatatlan magatartásukról szóló jegyzőkönyvvel együtt a helytartóhoz küldték őket a közel fekvő római helyőrségi városba, Lambaesisbe. A helytartó halálra ítélte Mariánt és Jakabot. Még hosszú ideig kellett azonban a börtönben várakozniok az ítélet végrehajtására az elítélt keresztények nagy száma miatt. Számos világi is volt a halálraítéltek között. A helytartó elkülönítette őket az egyháziaktól abban a hiábavaló reménységben, hogy ha nem lesz mellettük lelki vezető, gyengékké válnak és visszavonják hitvallásukat. Először a világiakat végezték ki. Így adódott hát, hogy Mariánnak és Jakabnak s velük együtt még más egyháziaknak is a várakozás súlyos idejét kellett kiállniok.

A kivégzés helye egy szűk folyóvölgy volt. A számos elítéltet a hóhér hosszú sorokba állította a folyó partján, kardjával egymás után lekaszabolta, és a folyóba taszította őket.

Cirtában csakhamar virágzó keresztény közösség jött létre, ahol mindkét vértanú emlékezete elevenen fennmaradt. Karthágóban a haláluk napján, Rómában április 30-án volt az ünnepük.