Szent László király

Szent László király

„Sziklahitű László, ki nem ismersz félelmet,
Légy ereje, pajzsa gyenge szívű népednek:
Ingadozó lelkek, sok csapással vertek
Tőled kérnek védelmet” (Hozsanna 302,1)

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök ragyogó elme volt. Kora prófétájának is méltán nevezték. A próféták elsődlegesen nem jövendőmondók voltak, hanem Isten üzenetét közvetítették koruk emberének. A kegyelem fényénél beleláttak a titkok világába, és üdvös eligazítást adtak a feladatok felismeréséhez és jó teljesítéséhez. Ottokár püspök utolsó éveiben a Trianonban megalázott haza talpra állításán és a jövő szellemiségének kialakításán fáradozott, míg 1927. április 4-én budapesti egyetemi templom szószékén ketté nem szakította szentbeszédét és életét a halál angyala. Nagy eszméi között találjuk a kiváló meglátást: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt; öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel, meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni. A kereszténység még nem volt magyar.” (Összes munkái,XII. 112-114) Szent Lászlóban érezte meg igazán népünk, hogy a kereszténység az egész magyar nemzet kincse, hogy minden magyar lehet Isten gyermeke, hogy a kereszténység nem idegen szellemiség. Szent Istvánban mindig is atyát látott népünk. Ma is szívesen hívjuk bajainkban: „Hol vagy, István király, téged magyar kíván, Gyászos öltözetben teelőtted sírván”(Ho 294B 1) De az ő és Szent Imre szellemisége is talán igen magasnak tűnt az átlag magyar előtt. Szent Lászlóban a harcos magyar férfi testesült meg. A hős magyar ideál, amelyet megcsodáltak az idegenek is, nem volt ellensége a keresztény alázatnak. Az alázatosság keresztény erény, de nem alamusziság, félénkség. László ifjú korától kezdve bátor harcos, jó vezér. Rajonganak érte. Szívesen látnák a trónon Salamon helyett. László a kardot választja. Az örökösödés rendje kívánja így. Amikor azonban világossá válik, hogy Salamon nem királynak való, sőt a mindig szabad magyart idegenek vazallusává teszi, akkor a közösség érdekében detronizálja, és helyére lép. „A haza minden előtt”. Nem félti életét kockára tenni a csatákban. Mindig elöl jár az ütközetekben, és csatabárdja csatát nyer. Az elrabolt magyar lányt egyéni hősiességével szabadítja ki. Hőstetteinek se szeri, se száma. –De bátor politikájában is: vállalja a szomszéd társországnak, nem fél az idegentől, mert kölcsönös előnyöket tud biztosítani. Bátorság, bölcsesség, szentség. De jó lenne, ha mai szellemi harcainkban, iszonyatos megalázottságunkban Lacfi nádor bölcsessége élne hazafiainkban, és mernének bátor kiállásaikban imádkozni Szent László segítségéért:„Uram Isten és Szent László!” (Arany János: Szent László) De jó lenne, ha az igazság győzelme után most nem a megalázott tatár túlerő és annak vezére, hanem a globális szellemiség vallaná megtörten: „Nem a székely, nem is Lacfi, kit Isten soká megtartson, Hanem az a László, László, az győzött le minket harcon”. (uo.) „Emberölő harcban A gonosznak ártottál, Isten erejével Síkra hitért szállottál. Fergeteges vészben, Rendületlen, épen Égi jelül állottál.Most világok dőlnek, nemzedékek romolnak, Ezeréves bástyák repedezve omolnak. Csüggedésre válasz: Szent király,te állasz Égre néző oromnak.”(Ho 302,2.4.)

Évközi 12.hét szerda

Évközi 12.hét szerda

Ter 15,1-12. 17-18;Mt 7,15-20

„Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki”

Isten áldása kísérte Ábrámot az idegen földön is. Gazdagsága tovább nőtt. Sőt, Isten maga is megjelent neki, hogy elbeszélgetve vele a jövendő dolgokról, oldódjék Ábrám titkos keserűsége, a gyermektelenség. „Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: Ne félj , Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad”.(15,1) Ábrám az eddig felhalmozott állatállományra, a már említett aranyra és ezüstre gondolt. A legtöbb ókori és valljuk be: legújabb kori ember is így gondolkodik. Hiszen a legtöbb férfinak a házasságkötés után feleségétől születtek a gyermekei, az sokkal könnyebb volt, mint anyagi vagyont összegyűjteni. Ábrám kivételnek bizonyult: Ő az emberteremtés isteni menetrendjét látta fontosabbnak: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá” (Ter 1,27-28) Aztán sokszor rögzíti maga a Biblia is így a gyermektelenség okát: Nem volt gyermeke a feleségének, mert Isten bezárta a méhét. Itt tehát a látomásban elhangzott isteni ígéret: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” – keserűen hangzik Ábrámnak. „Ábrám ekkor megkérdezte: Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat. Aztán így folytatta Ábrám: Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm! De az Úr azt válaszolta neki: Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd” (2-4) A kesergő ember és a végtelen nagy Úr beszélgetése most olyan ponthoz érkezik, ami Ábrámot arra figyelteti: a végtelen nagy Isten és ő nincsenek egy szinten „Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod! Aztán így folytatta: Éppen ilyen lesz a te utódod is. Hitt az Úrnak, és ez igazságul tudatott be neki”.(5-6) A keleti embereknek nagy biztonságot jelentő módon nyugtatta meg Isten a hosszú várakozástól kifáradt kedvence szívét. Állatokat hozatott vele, ezeket kettévágatta, a fél tetemeket kis távolságra egymással szemben rakatta. Az egyenlők között ekkor „véresen komoly eskütétel következett”. Mindkét félnek át kellett mennie a véres tetemek között azzal a kijelentéssel: Ha nem tartom meg az eskümet, járjak úgy, mint ezek az állatok! – Ábrám előkészített mindent. Ott feküdtek a félbevágott három éves nagyobb állatok tetemei: üsző (szarvasmarha), kecske és kos, és a nem darabolt madarak: gerle és galamb. Ábrám várt az Úrra. Elzavarta a húsevő ragadozókat. Amikor beesteledett, Ábrám fáradtan szunyókált és arra ébredt, hogy egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya vonul át a húsdarabok között. Megértette, hogy Isten egyedül így kötelezi magát, így akarja megnyugtatni szorongó választottját. (Ter 15,7-12.17-18)

Évközi 12. hét Kedd

Évközi 12. hét Kedd

Ter13,2.5-18; Mt 7,6.13-14

„Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk”

Ábrahám hitt Istennek. Elhitte hogy aki vele beszél, valóban Isten, Ő az egyetlen, az igazi, az élő Isten, aki Ura az egész földnek, aki irányítja az emberek életét. Azt is elhitte, hogy ugyan nem kapja meg tulajdonjogilag azt a földet amelyre elvezette, de majd évszázadok múlva a magvából eredő népének fogja adni. Isten megáldja Ábrahámot, és áldássá teszi Ábrahámot mások számára is. Ennek kézzel fogható jele volt, hogy Ábrahám juhnyájai és tehéncsordái egyre sokasodtak és unokaöccse vagyona is szépen gyarapodott. Örült ezeknek az égből irányított áldásoknak Ábrahám. Mindaddig boldog volt, amíg nemcsak külső értékben nyilvánult meg ez az állapot, hanem megelégedett béke honolt körükben. Valamelyik hajnalon azonban ijesztő veszekedésre ébredt. Riadtan futott ki sátrából, hogy megtudja a perlekedés okát. A pásztorok torzsalkodtak. A közösen bérelt legelőkön nem nőtt elegendő fű mindkét állatgazdaság számára. A vita tárgya az volt, hogy kinek juhait hajtsák rá hamarabb az éjszakai harmattól felfrissült legelőre. A nagyobb fűből könnyebb nagyobbat harapni, előbb jóllakhat a jószág. Az utánuk következők csonkolt fűszárat harapdálják sokkal kisebb eredménnyel. Az eddigi békének vége, megindult a haszon mindenáron való hajhászása. Ábrahám előhívta unokaöccsét, Lótot. Így szólt hozzá: „Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Itt van előtted ez az egész föld. Válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek”. (8-9) Íme, egy becsületes ajánlat. Az idősebb, a meghívott, az áldott teszi a hozzá kapcsolódott javára. Megmutatja, hogy a gazdagodás kíméletlen hajhászása nem vezet közelebb a célhoz. Az anyagi előnyök erőltetése megrontja az emberi kapcsolatokat, aláássa a jövő boldogságát. A rokoni és jó baráti kapcsolat többet ér minden anyagi előnynél. Lót elfogadta nagybátyja ajánlatát. Élt a felajánlott választási előnnyel. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy a közel fekvő Szodomába költözik. Házat vesz a városban, onnan irányítja pásztorait. Két lánya volt. Feleségével együtt nagyobb társadalmi lehetőséget reméltek a gazdag és csinos városi legények körében, mint a pusztai fiúk társaságában. Valamit azonban elfeledek megfontolni, amit a választásuk minősítésére jegyezhetett meg a Biblia: „A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösek voltak az Úr előtt”.(13)Ábrahámnak, a béke és szeretet emberének maga Isten adott jobb jövőre reményt: „Emeld föl szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódodnak fogom adni örökre”. (14-15) A honfoglaláskor és utána is a mi szívünket ide láncolta az Úr. Itt adott szaporodást Árpád magzatának, itt tett bennünket a maga áldott népévé. Igen, áldottá, mert ezer éven át védtük Krisztus országát, a kereszténységet. Amíg mások a haszonlesés ábrándjai közt kint rekednek Isten országának határain kívül, minket nem vet el. Meg kell tanulnunk egymást önzetlenül szeretni.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk IV.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

negyedik rész

Szent Pál is megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük az Ő segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent a szellemi szemmel lát, látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított. Ha a kettő egyezik, csodálatos boldogság tölti el, és hallja az Úr dicsérő szavát. Aki viszont nem, vagy csak hézagosan tette a jót, megrémül a látványtól: fércmunka vagyok, nem méltó arra, hogy Isten gyönyörű világába, a szentek tökéletes társaságába bekerüljek. Ha lehet retusálni a tisztítótűzben, az isteni irgalom ezt az utolsó irgalmasságot is elvégzi rajtunk. De azért az az igazi, ha az életmű maga tökéletes. Rajtunk múlik. Igaz katolikus szeretettel arra kell törekednünk, hogy ezt a nagy tervet mindenkivel ismertessük, akivel szót lehet érteni a lelki dolgokról. Valamikor majd szívből áldanak érte .Isten rajtunk keresztül minden embernek üzen, a nagy bűnösöknek is, akik talán már nem is merik remélni, hogy Urunk szóba áll velük:„Jövök, hogy hasonlóvá tegyem magam teremtményeimhez és helyreigazítsam elképzelésteket egy rettenetesen igazságos Istenről. Azt látom ugyanis, hogy az emberek mind anélkül élik végig életüket, hogy bizalommal fordulnának egyetlen Atyjukhoz, aki tudatni akarná velük egyetlen vágyát, azt, hogy megkönnyítse földi életük útját, hogy azután a mennyben egy teljesen isteni életet adhasson nekik. Ez bizonyítéka annak, hogy a többi lélek sem ismer Engem jobban, mint ti. Rólam alkotott elképzelésük nem haladja meg a tieteket. De most, hogy ezt a Világosságot adom nektek, maradjatok a Világosságban és vigyétek el a Világosságot mindenkihez. Ez alkalmas eszköz lesz megtérések elérésére, és ha lehetséges, a pokol kapujának lezárására is, mivel megismétlem itt ígéretemet, amely sohasem kevesebb, és amely így hangzik: MINDAZOK, AKIK ATYA NÉVEN SZÓLÍTANAK MEG, MÉG HA EGYETLEN EGYSZER IS, NEM FOGNAK ELVESZNI, HANEM BIZTOSAK LESZNEK ÖRÖK ÉLETÜKBEN A VÁLASZTOTTAK TÁRSASÁGÁBAN." (49) Ez a kép Atyánk végtelen irgalmáról annyira szép, hogy megdöbbenti és megdobogtatja nagyon is emberi módon érző szívünket, amely magunk és mások üdvösségéért egyaránt aggódik. Jézus megerősíti Faustyna M.Kowalska nővérnek adott üzenetében: „Nagy kegyelmeket ígérek neked és mindazoknak, akik hirdetni fogják nagy irgalmasságomat. Haláluk óráján magam oltalmazom őket, mint saját dicsőségemet. Ha a lélek bűnei éj sötétek lennének is, de ha a bűnös irgalmasságomhoz folyamodik, ezzel a legnagyobb dicsőítést adja meg nekem, és keserves szenvedéseimet dicsőíti. Ha valamely lélek jóságomat hirdeti, remeg előtte a sátán, s elmenekül a pokol mélyére.„Szenved a szívem amiatt, - mondta Jézus -, hogy még a választott lelkek sem értik meg, mily nagy az én irgalmam. Viselkedésük egyfajta bizalmatlanság. Ó, mily nagyon megsebzi ez szívemet! Emlékezzetek fájdalmas szenvedéseimre, és ha már nem hisztek szavaimnak, higgyetek legalább szeretetemnek!" (Napló, 119) „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: a győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis fehér követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki ismer, csak az, aki kapja." (Jel 2,17) Isten ebben az új névben mondja ki egész lényünket, életünket.

Keresztelő Szent János főünnep

Keresztelő Szent János főünnep

Iz 49,1-6; ApCsel 13,22-26; Lk 1,57-66. 80

„Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett”

Keresztelő Szent János születését olyan magas rangú liturgikus ünnepel, tiszteli meg Anyaszentegyházunk, hogy az egész katolikus Egyházban ezt a megemlékezést kell ünnepelnünk, és ezen az ünnepen a szentleckét nem prófétáktól veszi át az Egyház, hanem az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyvből. Ez a szentlecke fontos üzenet volt ott a pizidiai Antiochiában Szent Pál apostol ajkáról a zsidó zsinagógában. Az Ószövetség népe egyre idegesebben figyelte a keresztény hithirdetők, apostolok és tanítványaik prédikációiban hangoztatott alapigazságot, hogy nem a zsidó vallás hozza el Izrael népének az üdvösséget, hanem a Messiás, aki az ő nemzetükből születik. Ezért szövi bele beszédébe Szent Pál: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan” (ApCsel 13,16-17) Új hazát adott nekik, bírákat és királyokat. „Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat. Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: Nem az vagyok, akinek tartotok engem; utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani”. (22-25) A Megváltó tehát egyedül Jézus. Isten ezt már Ábrahámnak is megmondta: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Ezt kell megérteni minden népnek: „Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett”. (26) Ebben a megszólításban nyilván a pogányokból megtért keresztényeket kell értenünk: a köztetek lévő istenfélők. Jézus megváltása által ők is Isten gyermekei, vagy azok lehetnek, ha hisznek Jézus Krisztusban és megkeresztelkednek. Szent Pál bennük nyilván az egész világ népeit szólongatta, minket, magyarokat is. Keresztelő János Jézus előfutára volt, a magyar nép gyermekei ideérve a Kárpát-medencébe nyugati kereszténység ezer éves védőbástyái vagyunk.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk III.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

harmadik rész

Megdöbbentő szeretet!

„Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna .Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes". (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük mi is a jót mindenkivel. így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények . Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra.

Évközi 12 vasárnap

Évközi 12 vasárnap

Zak 12, 10-11. 13, 1; Gal 3, 26-30; Lk 9, 18-24

„Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és imádság lelkét”

Zakariás próféta Dárius király idejében élt.Működésének célja ugyanaz volt, mint a babiloni fogság többi prófétájának: tudatosítani a zsidó foglyokban, hogy Jeruzsálem pusztulása (587-586) Isten büntetése volt a választott népen, mivel elhagyták az egy igaz Istent, ócska földi anyagból készült bálványokat imádtak, mint az országukat körülvevő többi nép. Jeruzsálem elfoglalója Nabukodonozor babiloni király hadserege volt. Az ő fia, Baltazár idejében a médek és perzsák királya, Dárius lerohanta és elfoglalta a babiloni birodalmat, és övé lettek a zsidó foglyok is. Zakariás próféta Kr.e. 520 körül kezdett működni. A mai olvasmány könyve utolsó részéhez tartozik, amelyben a közelgő szabadulás vigaszáról, és a még nagyobb örömforrásról, a Messiás eljöveteléről jövendöl. Ő nem a megszokott zsidó álmot hirdeti a Messiással kapcsolatban, hanem az ő kínszenvedésére mutat rá, mert a megváltás öröme a Megváltó szenvedéseiből fakad.„Dávid házára s Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet”.(12, 10) Ez önmagában is pontos előrejelzése Jézus szenvedésének. De hivatkozik a továbbiakban Josiás királyra, aki Kr.e. 641-609. uralkodott Jeruzsálemben. Azt írják róla a Bibliában, hogy király elődeitől eltérően ő nem imádta a bálványokat, hanem az egy igaz Isten hűséges szolgája volt. De az előtte uralkodottak vallásilag nyomorult helyzetet hagytak rá. A templom omladozott, ott hevertek a bálványimádás ócska kellékei. Josiás király próbált valami rendet teremteni. Javíttatni kezdte a templom falait. A romeltakarítás közben Helkija főpap megtalálta az Úr törvénykönyvét a templomban. Nagy örömmel mutatta meg Sáfánnak, az íródeáknak. Ő éppen jelentésre készült a királyhoz. Beszámolt a munkavégzésről, a mesteremberek munkabérének kiosztásáról. De elvitte a királynak a régen elveszett törvénykönyvet is, amelyet átnyújtott Josiásnak a beszámoló után: „Egy könyvet adott nekem Helkija pap” (2Kir 22, 10). „Amikor ezt Sáfán a király előtt felolvasta, és a király meghallotta az Úr törvénye könyvének szavait, megszaggatta ruháit,és parancsolta: Menjetek, kérdezzétek meg rám, a népre és egész Júdára vonatkozólag az Urat e könyv szavai felől, amely előkerült, mert nagy az Úr haragja, amely felgerjedt ellenünk, mivel atyáink nem hallgattak e könyv szavaira, hogy megcselekedjék mindazt, amit megírtak számukra” (11-13) a küldöttség felkeresett egy prófétaasszonyt, aki a királynak elmondta Isten üzenetét: Mivel megsirattad őseid és néped hanyagságát és rút bálványimádását, azért rajtad megkönyörülök. Országodban Fogsz meghalni, saját sírboltodban fognak eltemetni, és megmenekülsz attól a sok bajtól és gyalázattól, amely népedre vár.(22, 14-20) Hallottam egy nagymamáról és egy menyasszonyról, aki az egész Szentírást átadta kettejük közös kincsének, és akinek a szíve ugyanúgy Istenhez tért, mint Josiás annak idején. Meglátta az Urat és a hozzá vezető utat. Adjon még az Úr sok ilyen nagymamát és arát, térjen meg hazánk egészen!