Az Élet Igéje – 2013. július

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Gal 5,14)

Ez Pál apostol tanítása: rövid, csodálatos, tömör, megvilágosító.
Azt mondja el, hogy a keresztény magatartás alapja és ösztönzője a felebarát iránti szeretet.
Ennek a parancsnak a megvalósításában látja az apostol a törvény tökéletes beteljesítését. A törvény ugyanis azt mondja, hogy ne kövess el házasságtörést, ne ölj, ne lopj, ne kívánd másét… és tudjuk, hogy aki szeret, az mindezt nem csinálja: aki szeret, nem öl, nem lop…

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ám aki szeret, az nemcsak egyszerűen kerüli a rosszat. Aki szeret, megnyílik mások felé, akarja és teszi a jót, odaajándékozza magát: oda tudja adni életét azért, akit szeret.
Ezért írja Pál, hogy a felebarát iránti szeretet által nemcsak megtartjuk a törvényt, hanem „be is teljesítjük”.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ha az egész törvény a felebarát iránti szeretetben áll, akkor a többi parancsot olyan eszköznek kell tekintenünk, mely megvilágosít és vezet bennünket, hogy az élet szövevényes helyzeteiben meg tudjuk találni az utat a mások iránti szeretethez. A többi parancsból ki kell tudnunk olvasni Isten szándékát, akaratát. Azt akarja, hogy azért legyünk engedelmesek, tiszták, önmegtagadóak, szelídek, irgalmasok, szegények, hogy jobban megvalósítsuk a szeretet parancsát.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Itt feltehetnénk a kérdést: hogy lehet az, hogy az apostol nem beszél az Isten iránti szeretetről?
Tény, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet nem versengenek egymással. Sőt az egyik – a felebarát iránti szeretet – kifejeződése a másiknak, az Isten iránti szeretetnek.
Hiszen Istent szeretni annyit jelent, mint tenni az akaratát. S az akarata az, hogy szeressük felebarátunkat.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Világos: úgy, hogy szeressük felebarátunkat, igazán szeressük. Ez azt jelenti, hogy odaadjuk magunkat neki, de érdek nélkül.
Nem szeret az, aki eszközként használja felebarátját saját céljai érdekében, legyen az akár a legmagasztosabb lelki cél, amilyen például a saját szentté válása. Felebarátunkat kell szeretnünk, nem saját magunkat.
Biztos, hogy aki így szeret, az tényleg szent lesz, „tökéletes, mint az Atya”, mert a lehető legjobbat vitte végbe: rátalált az Isten akaratára, megvalósította, s így tökéletesen beteljesítette a törvényt.
Életünk végén talán nem kizárólag erről a szeretetről fognak bennünket megítélni?

Chiara Lubich

Évközi 13. hét hétfő

Évközi 13. hét hétfő

„pénzért eladják az igazat, és egy pár saru miatt a szegényt”

A közelmúltban sokszor magyaráztam az Ószövetségből vett olvasmányokat.Úgy gondoltam, frissíteni kell Isten igéjének ismertetését.Ámosz prófétának a könyvének olvasása közben rádöbbentem, hogy sok dologban rokonságot mutat mostani életünkkel. Vigaszunkra szolgálhat, hogy a nehéz szociális helyzetben lévők, nyugodtan kimondhatom, hogy népünk nagy részének gazdasági és erkölcsi helyzete igen hasonló az északi zsidó ország pusztulása előtti utolsó évtizedek állapotához. Ezen a héten erősítést keresünk Istennek akkor mondott, de most is érvényes üzeneteiben. Ámosz próféta Júdeában született Jeruzsálemtől délre Tekoában. Felnőttként Isten meghívja, hogy üzeneteinek közvetítője, tehát próféta legyen. Az Úr az északi országba, Izraelbe küldi. Ott nagyobb a baj, mint délen, kevesebb az Úrnak a prófétája, csak bálványtemplomok találhatók, és sokkal közelebb van hozzájuk a teljes pusztulás büntetése. Jobban kell tehát sietni a megtérés felajánlásával. Akkor ott II. Jeroboám volt a király (782-747). A királyságot megalapító I. Jeroboám politikailag is, vallásilag is teljesen elszakította ezt az új országot Jákob Istenétől. Megváltozott a közjogi helyzet is. Isten minden családnak ingyen adott földet és házat, hogy ott élve, dolgozva el tudja látni a családját, nyugodtan és függetlenként éljen. Kialakították a király mellett az előkelőbbek és gazdagabbak rétegét, akik elfogadták az előnyöket, szegénységbe taszították kis földjükön élőket, akik előbb-utóbb szolgák, sőt rabszolgák lettek. Erre hoz üzenetet Ámosz:„Izraelnek három, sőt négy gonosztette miatt nem fordítok el róla semmit sem: mert pénzért eladják az igazat, és egy pár saru miatt a szegényt. Akik a föld porába sújtják a szegények fejét, és az alacsonysorsúak útját elfordítják” (2,6-7a) Ezzel egy időben jön az erkölcstelen vagy rossz erkölcsű élet: „Fiú és apa egy leányhoz járnak, hogy meggyalázzák szent nevemet”. (7b) Isten tiltotta a paráznaságot, az ilyen formáját pedig külön fenyítette. Hiába mondják királyaitok, hogy a két bikaszobor volt a szabadítótok Egyiptomból, mert az az egy Isten műve.„íme, én rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik, és nem lesz menedéke a gyors futónak, s az erős nem ér el erejével semmit sem, s a vitéz sem menti meg életét”. (12-14) Amikor Ámosz mindezt leírta, még nem készült Izrael ellen Asszíria serege. Isten előre üzent, talán meg lehet menteni az országot. Nekünk, magyaroknak is több lehetőséget kínált az Úr kisebb büntetésekkel megtérni. Amíg azonban a pénzes emberek belelovalják a szegényt kölcsönök esztelen felvételébe, addig könnyedén elintézik azt is, hogy fillérekért ússzék el a zálogként megjelölt ház vagy lakás. Vissza kell térni Istenhez, dolgozni tisztességesen, Ez a két eszköz biztos tényező. Az igazság és szeretet meghonosítása sokat segít.

Évközi 13 vasárnap

Évközi 13 vasárnap

1Kir 19, 16b. 19-21; Gal 5, 1. 13-18; Lk 9, 51-62

„a szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk”

Amikor Isten teremtette a világot, a Fiúisten jövendő emberi természetét tette meg minden teremtmény minta okának. Az anyag mintája Krisztus jövendő emberi teste lett, a szellemi lété, tehát az ember lelkéé és az angyalok természetéé az Istenember jövendő ember lelke. A szellemi léthez hozzá tartozik az értelem és az akarat. Az értelem a szellemi megismerő, az akarat, pedig a szellemi vágyó képesség. A szabad akarat tehát a Teremtő ajándéka az ember részére. Az akarat szabadsága azt jelenti, hogy dönteni tud külső kényszertől mentesen, cselekszik-e vagy nem, s ha elhatározta, hogy cselekszik valamit, eldönti, hogy ezt vagy azt teszi meg. A szabad akarat nincs kötve belsőleg sem, mint az állatok, amelyeket ösztönviláguk irányít, és annak engedelmeskednek. Föllépő külső kényszer vagy akár a saját ösztöneink befolyásolhatják akarati döntésünket, de a szabadságunkat el nem vehetik, tehát felelősek vagyunk tetteinkért.„Szabadon bűn és erény közt Választhatni mily nagy eszme, S tudni mégis, hogy felettünk pajzsul áll Isten kegyelme” (Madách Imre: Az ember Tragédiája XV. Szín) énekli az angyalok kara, amikor az ember elcsügged, látva a jövő történelem sok szörnyű döntését. Az első ember a sátán rabságába esett az ősbűn következtében. Az Egyház tanítása szerint az ember értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett, tehát nehezen tudott jó döntéseket hozni, mert erősen megroggyant szellemi megismerő és vágyó képessége is. Arról nincs szó, amit Luther Márton hitújító hirdetett, hogy az ember az ősbűn következtében teljesen képtelen jót tenni Isten természetfölötti segítsége, tehát kegyelem nélkül, mert kegyelem híján is tud az ember tenni jót, de az üdvösségre hatékony, érdemszerző cselekedetekhez valóban kell a Megváltó kegyelme. Ezt a kegyelmet Jézus Krisztus szerezte meg nekünk. Szent Pál a Galata-levél egészében azt bizonyítja, hogy az ószövetségi törvényszolgaságot jelentett sok-sok megkötöttségével, de mindezektől megszabadított bennünket Jézus.
Már csak a krisztusi hit számít,álljatok tehát szilárdan,és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.(1)
Ne a törvény szavait vegyétek figyelembe, hanem a legfőbb törvény szellemében magyarázzatok minden törvényt.A legnagyobb törvény ugyanis a szeretet:„Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat,mint saját magadat”(14)Ez a megállapítás, pedig nemcsak a szentírási törvényekre érvényes,hanem minden törvényre, amely az emberi életet hivatott igazítani. Következtethetünk:azok a törvények, amelyek nem az egész társadalom javát szolgálják, hanem egyes csoportok önzését, tulajdonképpen nem lehetnek érvényesek, sem számon kérhetők a másik megfontolandó apostoli tanítás: „De ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást.(15)Törvényeink mázsaszámra születnek. Arra jók csupán, hogy kibúvókat találjanak ügyes jogászok a pénzes emberek mentségére, ha nem a másik ember szeretetének a szellemét sugározzák. A napi hírek azt mutatják,hogy a szeretetlenség rendszeresen mások felfalásához vezet.

Mindennapi kenyerem II.

Mindennapi kenyerem

elmélkedés második rész

Mózes kiesdette Istentől népe számára a mannát. Ő szólt az eljövendő nagy prófétáról is, akire mindenben hallgatni kell. Felmerül a kérdés: nem Jézus az? Jézus király ugyan, de nem ezt a kikiáltást akarta elérni. Elküldi a tanítványokat a csónakkal a túlsó partra. Felballag egyedül a hegyre. Nyilvánvaló csodájával megmutatta, hogy hatalma van az anyag felett, szaporítja, ahogy akarja, ahogy szükséges. Másnap hajnalban a tavon a csónakban széllel, hullámmal bajlódó tanítványok után gyalog indul. Ők egész éjjel nem jutottak túl a tó közepén. Nem birkóznak meg az elemek erejével. Egy újabb jelzés ez Jézustól: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) Jézus a vízen jár Most nem mindenhatóságát, mutatja, hanem felkelti a figyelmet a jelen és a jövő gondolkodóinak: lám, teljesen elvette a testének súlyát, állva megtartja a víz. Jézus jelzi: testének tömegét is el tudja venni anélkül, hogy maga a teste károsodnék. Péternek is megadja a vízen járás lehetőségét, amíg el nem vész a derűs, vállalkozó kedvű hite. Hite abban, hogy Jézus mindenkinek mindent megtehet, amit akar. Aztán beszáll a csónakba, és az rögtön kifut a partra. Az előkészítés első szakasza véget ér. Jézus bemegy a kafarnaumi zsinagógába. Imádkozik, hallgatja a felolvasást és vár. Várja az előző napi tömeget, hogy bejelentse nekik élete nagy örömhírét: Az Atya nemcsak értünk adja egyszülött Fiát, hanem nekünk is adja, mint az örök élet kenyerét és a velünk lakó testvért, jó barátot. Most talán érzi egy kicsit annak a boldogító kijelentésnek ízét, amit, a böjtölést firtatóknak mondott: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Mt 9, 15) A természet síkján a vőlegénység lényege oda ajándékozni önmagát egy életre, a menyasszony boldogítására. Jézusnál: Oda ajándékozni önmagát az egész történelemre az Egyház, az emberiség boldogítására. Amikor megérkeznek az előző napi vendégek lelkesen keresik a kenyeres jótevőt, és folytatást remélnek. Jézus pedig igyekszik a figyelmet a gyomor tájékáról a szív és lélek síkjára terelni. A földi kenyér körül forog az eszük, nem értik az ígért adomány végtelen többletét. A gyomor és a negyven évig ingyen kapott manna, ez az ideájuk. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondom nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6, 32-40) A válasz: visszautasítás. „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.” (Jn 6, 48-59).„Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (60) Sokan otthagyják. Jézust nem helyettesítheti senki és semmi, ha elutasítják, a boldogságot vetik el maguktól. A kenyér kell, az élet Kenyere nem. Nekünk, sok évtizedes szentáldozás után forrón szeretett, mindig várva-várt Vendégünk, Testvérünk, Barátunk? Amikor konszekrálunk, elsőmisés áhítattal tartjuk Őt kezünkben? Átérzett igazságot cseng a hangom, amikor mondom: „Ő általa, őbenne és ővele Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”Összeolvad bennünk a két kenyér szükségessége: nincs élet sem az egyik, sem a másik nélkül.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11;2Tim 4,6-8.17-18;Mt16,13-19

„Hát ti kinek tartotok engem?”

A mi Urunk, Jézus Krisztus a világtörténelem központja. Amikor Isten elhatározta, hogy az isteni természettől függő, de nem hozzá tartozó világot teremt, úgy tervezte meg a szellemi és az anyagi valóságát, hogy a Szentháromság Második Személye közvetlen részt vállal ebből az új világból. Ennek egyik fontos fajtájával közvetlen kapcsolatot vállal, pontosan: a jövendő emberrel rokon lesz, felvesz egy emberi személyiség nélküli tökéletes emberi természetet. Szakszóval úgy mondjuk: megtestesül. Személye isteni Személy marad, de a megtestesüléstől kezdve két természete lesz: sértetlenül megmarad az isteni természet, a végtelen isteni értelem és akarat, hozzá köti elválaszthatatlanul mindörökre a felvett emberi természetet. Ő lesz az Istenember. Ez a megtestesülés megtörtént kétezer-kilenc évvel ezelőtt. Isten a legnagyobb örömünnepnek szánta. Az emberiség ősbűne következtében mégsem lett általános örömünnep. Sőt! A Messiás földi ittléte hosszú időn át titok maradt. Amikor harminc évesen elkezdte nyilvános működését, apránként mutatta meg, hogy ő nemcsak kiváló ember, nemcsak próféta. Teste-lelke révén igazán ember, isteni természete és Személye miatt pedig igaz Isten is. Ő az Atya Egyszülöttje. Ő az emberek Megváltója. Mivel van érvényes emberi természete egy közülünk, nevünkben megfizetheti az üdvösség árát. Tud értünk szenvedni és meghalni. Mivel Isten is, fel tud támadni, lesz ereje bevinni azokat a mennyországba. Azokat, akik hisznek benne. Ezt a hitet kell tudatni és elfogadtatni az emberekkel. Ennek tudatosításában kapott két férfiú igen fontos küldetést: Péter és Pál apostolok. Péter egyszerű halász család gyermeke. Halászként tudatosan várja a Megváltót. Bátyja, András révén ismeri meg Jézust. Jézus rövid időn belül meghívja követésére bátyjával együtt. Lelkes tanítvány. Mindenre nagyon odafigyel. Rajongva szereti Jézust. Jézus is szereti őt. Az Atya szeretetét pedig azzal nyilvánítja ki Péterrel kapcsolatban, hogy neki nyilatkoztatja ki Jézus Istenfiúságát. A mai evangélium erről beszél. Jézus megkérdezi apostolait: „Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás Fia, nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is”. (Mt 16,15-19) Péter személy szerint, majd a római püspökségben utódai a világ végéig Jézus helyettesei. Egy személyben is az Egyház. Pál zsidó farizeusi családból származott. Isten őt is öröktől fogva kiválasztotta Jézus tanítványának, a jézusi tanítás mélységeit rajta keresztül akarta megismertetni az akkoriakkal és az utókorral is. Ezért az isteni kinyilatkoztatás forrását, a Bibliát, gyerekkora óta tanulta Jeruzsálemben. Mesterei tudósok, de Jézust gyűlölő farizeusok és írástudók. Ezért Jézus ellenségének nevelik Sault (ez Pál eredeti neve). A Jézus-tanítványokat cáfolni próbálja, majd üldözi. Aztán Jézus Damaszkusz várkapuja közelében megjelenik neki. A látomás félreérthetetlen: „Hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,3-4) Saul a keresztényeket üldözte. Azt tanulta, hogy Jézuscsaló és káromkodó ember volt ezért ítélték halálra. Meghalt. Nem támadt föl. És most itt áll előtte, azonosítja magát tanítványaival. Él! „Erre remegve és ámulva megkérdezte: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr azt válaszolta neki: Kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”.(5-6) Fölkelt, bement, Jézus tanítványa felkereste, megkeresztelte. Pikkelyfélék hullottak le szeméről. Nemcsak fizikai látást kapott, de élesen látta már az üdvtörténet összefüggéseit. És Jézus nagyon fontos apostola lett. Két sors, két alkat. Isten meghívottjai. A kegyelem csodái. Te ugyanígy meghívott vagy. A kegyelmet te is megkapod. Mit válaszolsz?

Mindennapi kenyerem

Mindennapi kenyerem.

A fölséges Isten a teremtéskor csodálatosan szép földet hozott létre és adott a gyermekévé fogadott embernek. De nemcsak gyönyörűvé tette az az ember lakóhelyét, hanem hasznossá is. Az ember testből és lélekből áll. A teste táplálékra szorul, hogy élni és növekedni tudjon. A munkában elhasználódott energiáit is pótolnia kell. Így tudósít erről a Biblia: „Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége.”(Tér 2,1)„Ültetett az Úr Isten egy kertet édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép, és amelyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Édenből folyóvíz jött ki, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt.”(8-10) Volt tehát az embernek bőven ennivalója a gyümölcsfákon, de dolgoznia is kellett, hogy mást is termeljen: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg.”15) A kenyér lett az egyik legfontosabb táplálék, amit Isten ajándékozott az embernek: „Füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. Hogy ragyogjon az arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét.” (Zsolt 104, 14-15) a bűn elkövetése után a legnagyobb büntetés az volt, hogy „átkozott legyen a föld miattad.- Fáradozva élj belőle életed minden napján… Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél.”(Tér 3,19) Ádámnak már az étkezés kifejezésére is a kenyerezés volt a gyűjtőfogalom. A népek bűneinek büntetésére is a szolgált, hogy hiányzott a mindennapi kenyér „Én viszont azt tettem veletek, hogy elfogyott a harapnivaló minden városotokban, és szűkké tettem a kenyeret minden helységetekben,és ti mégsem tértetek vissza hozzám, mondja az Úr.” (Ám 4, 6) Az emberiség legnagyobb részének a kenyér lett a legfőbb tápláléka. Minden táplálék megvan benne, mondják. Az étkezést is kenyerezésnek hívták keleten. A régi magyar nyelvben a családfenntartó munkát kenyérkeresetnek hívták. A legjobb barátját pedig kenyeres pajtásnak szólította a magyar férfi. Egyiptomról tudjuk, hogy kiváló gabonatermő ország volt.Ez mentette meg a szárazságok idején a környező népeket a zsidókat is.Nekünk, magyaroknak is nagy örömünk a finom magyar kenyér, amelyet bőven terem az áldott magyar föld. Átvitt értelemben is nagyon fontos nekünk a kenyér, hiszen Urunk, Jézus is ezt tette meg a lélek táplálékául, úgy hogy ezt változtatta át saját Testévé. Ide iktathatjuk az Eukarisztia második hordozóját, a bort is, amint a fentebb idézett zsoltárban is láttuk. Nézzük ennek a gondolatnak a kivirágzását a kinyilatkoztatásban. Isten a pusztában csodás módon a kenyeret a zsidó népnek negyven évig minden nap. A Megváltónak Betlehemben kellett megszületnie. Oda való volt ősapja, Dávid. De Betlehem jelentése: kenyér háza. Viszont később nem a földi kenyere tette ismertté a nevét, hanem legnagyobb Szülötte, a Messiás: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Juda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza.”(Mik 5,1)Jézus körülbelül másfél éves koráig élt ott, tehát megkóstolhatta, fogyaszthatta a betlehemi kenyeret. Mária kínálhatta vele a napkeleti bölcseket is: vigyék el jó hírét, és majd nyerjék el egykor ennek mennyei változatát is.Felnőttként Jézus maga is kenyérkereső ember lett Szent Józseffel együtt, majd egyedül is. Minden bizonnyal megosztotta kenyerét nemcsak Édesanyjával, hanem más rászorulókkal is. Előre vetítette a nagy ajándékot, amit mindenkinek szánt. Aztán elérkezett a nyilvános működés ideje, a nagy, egész társadalmat érintő három éves tanítás és csodatevés. Az első nagy ajándék a kánai borcsoda. Ott a bor fogyott el, a szív megvidámítója. Később a pusztában elfogyott Jézus hallgatóinak kenyere, és Jézus akkor kezdte előkészíteni élete nagy - nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Az emberek Jézust hallgatták három napon át. A tanítványok el akarták őket küldeni ennivalót venni a közeli falvakba. Ezt Jézus nem engedte. Ő akart segíteni rajtuk, mert a lélek nagy energia forrására kívánta ezzel felhívni a figyelmüket. Figyeljük meg, mennyire céltudatosan cselekszik. Tudatosítja a kenyér hiányát: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” (Jn 6,5)„Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár áru kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” (7) András megtoldja: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” (9) Ezután Jézus letelepíti az ötezer férfit. Kis túlzással: asztalhoz ülteti őket. Legalább ennyi asszony és gyerek is van jelen. Fölcsigázódik a figyelem. Mindenki feszülten lesi, mi következik? Ki kapja meg a kevéske ennivalót? Milyen módon osztják szét? Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak.” Jóllakott mindenki. A csoda nyilvánvaló volt, nem kellett senkinek magyarázni. Jézus azonban gondolt a jövendő hitetlenkedőkre is, ezért mindegyik apostol kezébe nyomott egy-egy kosárkát, hogy szedjék össze a lehullott maradékot, aztán tegyék ki középre, hogy mindenki jól láthassa. Velünk, illetőleg a hitetlen gáncsoskodókkal akarja láttatni: nem holmi látszat volt a szaporítás, nem hipnózis, aminek hatására az üres gyomrot telinek lehet érezni. A maradék is valóságos kenyér, nem is kis mennyiség. A józaneszű emberek a történtek után királlyá akarják kikiáltani Jézust.

Évközi 12 hét péntek

Évközi 12 hét péntek

Ter 17. 1. 9-10. 15-22; Mt 8, 1-4

„Arcra borult erre Ábrahám és nevetett”

Isten gyakorta megjelent Ábrahámnak. Tudta, hogy választottja pogány körülmények között nőtt fel, vált idős emberré, tanítani kell az egyistenhit tételeire, erősíteni kell vallásos gyakorlatokban. Át kellett nevelni az igaz hitre. Ilyen útmutatás volt a névváltoztatás. Eredetileg Ábrámnak hívták Isten kiválasztottját, ami azt jelenti: Apám Rám (egy keleti bálvány). Később, amikor a gyermektelen Ábrámnak már volt egy fia, Izmael, Isten elrendelte, hogy változtassa nevét Ábrahámra. Ezzel jelezni akarta az Úr, hogy Izmaellel elindult egy hatalmas nép kifejlődése. Mivel pedig Isten soha nem vonta vissza korábbi ígéretét, hogy Sárai, a feleség szüli meg az igazi messiási nép apját, erre is utal az Úr a névváltoztatással. Áb-rahám = Sokaság apja. Sárai: az én úrnőm. Sára: úrnő. Amikor Isten egy alkalommal megjelent Ábrahámnak ilyen hatékony nevelő célzattal, így szólt hozzá: „Én vagyok a mindenható Isten. Járj előttem, légy tökéletes, és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítalak”. (Ter 17, 1-6) Amikor Isten arra hivatkozott, hogy nagyon megsokasítja Ábrahám utódait, Ábrahám arcra borult. (3) Azért borult arcra, hogy az Úr ne vegye észre mosolygását. Ábrahám ugyanis már kezdett nagyon belenyugodni: Kilencvenkilenc éves vagyok, feleségem sem sokkal fiatalabb. Van egy fiam a másodfeleségemtől. Újabb fiút én már úgy sem várhatok! „Istennek, pedig azt mondta: „Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre”. (18-19) Isten tehát kitart a maga terve mellett. Nem teszi szóvá, hogy kitüntetettje kineveti Isten tervét. De azonnal megadja a büntetést azzal, hogy az ígéret gyermekét Izsáknak, zsidóul Jiszchaknak kell nevezni. Ez annyit jelent: nevetett. Mivel a következő fejezetben elmondja a Biblia, hogy Mamre völgyében Isten meglátogatja Ábrahámot, ebéd közben újra megismétli Isten, hogy egy év múlva Sára igenis szülni fog, akkor a férfiak társaságából kizárt, a sátorban tevékenykedő, közben hallgatózó Sára nagyot nevetett. Tőle nem veszi hallatlanba Isten, számon kéri, majd tagadása után megerősíti a tényt: Igenis, nevettél! (vö. Ter 18, 9-15) Ezek után felvetődhet a kérdés: Kinek a nevetése hangzik Izsák nevében örök figyelmeztetőül, hogy Isten nem tűri el kigúnyolását? A válasz roppant egyszerű: A zsidó igeragozásban a második és harmadik személyben másként hangzik a férfi és a női alak: jiszchak: férfi nevetett; tiszchak: nő nevetett. Izsák neve tehát apjára mutat. Isten Izmael sorsát is gazdagon készíti elő: „íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom, tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked egy esztendő múlva ilyenkor” (17-21)