SZENT XII. PIUS

XII. PIUS

 pápa, III. r.

(1876-1958)

Rómában született, apja jogász volt. Fiatal pap korában Gasparri államtitkár mellett, mint annak benso munkatársa, tett szert a diplomáciában való jártasságra. 1917-29 között Münchenben volt pápai nuncius. A németek barátja lett, de nem folytatott „németbarát” politikát pápa korában sem. 1930 óta bíboros- államtitkár volt, akit XI. Pius legesélyesebb utódjának tartottak. 1939- ben rövid konklávé után meg is választották pápának. Páratlan szellemi képességei, nagy muveltsége, nyelvtudása, feddhetetlen élete, az Egyház ügyeiben való jártassága ajánlották ot az Egyház vezetojéül. Minden erejével törekedett a béke megmentésére. „A békével nem veszett még el semmi, a háborúval azonban minden elveszhet” - hangoztatta. Karácsonyi beszédei mindig a béke ügyét szolgálták. Bátran kiállt az üldözöttek védelmében is. Egyesek alaptalanul és rosszindulatúan vádolták kollaborálással, gyávasággal. Rómát bátor fellépése mentette meg a bombázásoktól s attól, hogy hadszíntérré váljon. Jelmondata: Az igazságosság muve a béke. VI. Pál így jellemezte elodjét: „Úgy kell emlékeznünk XII. Piusra, mint eros és szereto szívu emberre, aki tevékeny volt az igazság és a béke ügyében, akinek gondja volt minden emberi szerencsétlenségre, amelybol volt épp elég a háború idején.” Jelentosebb körleveleiben a szentírás korszeru értelmezésével, a liturgia megújításával s egyes tévtanok helyreigazításával foglalkozott. 1943-ban szentté avatta Árpádházi Boldog Margitot. 1950. nov. 1-én kihirdette Mária mennybevitelének dogmáját. Intézkedéseket tett az egyházi élet korszerusítése terén, ezzel a II. Vatikáni Zsinat útját egyengette. Elodeihez hasonlóan o is a ferences III. rend tagja volt. Életszentsége miatt boldoggá avatási eljárása folyamatban van. Lelki nagyságát Végrendelete bevezeto mondatai mutatják: „Könyörülj rajtam, Istenem, a te nagy irgalmasságod szerint! Ezeket a szavakat, melyeket fogyatékosságom tudatában megválasztásom feletti rémületemben mondtam ki, most, amikor a hosszú pápaságom alatt oly nehéz idoben elkövetett hanyagságaim, gyarlóságaim és hibáim legélesebben szemem elott lebegnek, még jogosabban ismétlem meg.”

Imádság:

Istenünk, te boldogemléku XII. Piusz pápát egész Egyházad pásztorává rendelted, és az erényes élet és bölcs tanítás fényével övezted. Add meg nekünk, hogy jótetteink világoskodjanak az emberek elott, szeretetünk pedig szüntelenül elotted égjen. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Családnak a családról az evangélium tükrében 26.

Családnak a családról az evangélium tükrében

Nagy cél, nagy család, sok próbatétel

Ráchel idősebb fia, József, nagyon értelmes és jellemes fiatalember volt. Kitűnt testvérei közül.  Apja ezért is, de talán Ráchel emléke miatt is gyermekei közül őt szerette a legjobban. Tarka köntöst csináltatott neki. Mint apja bizalmasa egy alkalommal valami igen nagy vétek miatt bevádolta testvéreit apjánál. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá. Történ, hogy álmot látott, és azt elbeszélte testvéreinek, akik még jobban meggyűlölték. Azt mondta ugyanis nekik: Halljátok álmomat, amelyet láttam. Azt álmodtam, hogy kévét kötöttünk a mezőn. Az én kévém felemelkedett és egyenesen állt, a ti kévéitek pedig köréje álltak, és leborultak az én kévém előtt. A testvérei azt felelték neki: Talán királyunk leszel, vagy uralmad alá kerülünk? Ezek miatt az álmok és beszédek miatt még jobban meggyűlölték őt. Egy másik álmot is látott, és azt is elbeszélte testvéreinek: Azt láttam álmomban, hogy a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem. Amikor elbeszélte ezt apjának és testvéreinek, apja megdorgálta: Mit jelent ez az álom, amelyet láttál? Talán én és anyád is a testvéreiddel együtt földig boruljunk előtted? Irigykedtek ezért rá a testvérei, apja pedig némán fontolgatta magában a dolgot”. (Ter 37,2b-11) Egy alkalommal aztán apja a Szichemben legeltető testvérei után küldte Józsefet. Amint a megnevezett helyre érkezett és nem talált senkit a réten, találkozott egy idegennel, aki hallotta, hogy a testvérei arról beszéltek, hogy Dótainba mennek, hogy ott legeltessenek. József azonnal utánuk indult.

Józsefet eladják testvérei

„Amikor messziről meglátták a testvérei, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai! Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, hanem inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek tisztán a kezeteket! Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani kezükből, és visszaadni atyjának. Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, őt épedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz”. (Ter 37,18-24) Amikor aztán enni kezdtek, észrevették, hogy karaván közeledik hozzájuk. Fűszert, gyantát és mirha zsengét hoztak Gileádból, és vitték eladni Egyiptomba. Júdának támadt az az ötlete, hogy ne pusztítsák el testvérüket, hanem adják el rabszolgának. Ügyes elgondolás volt, hiszen tudta, hogy le akarnak számolni Józseffel, és így legalább az életét megmenti. Hogyan tudta volna kigondolni, hogy ezzel Isten akaratából eszköz lesz egy nagy csapást elkerülni, nagy embertömeget ment majd meg az éhhaláltól, köztük a saját családját is, és hogyan lesz majd a megváltás előképe József, Júda viszont a Megváltó ősapja. Tény ebből a jövendő nagy örömből: a szenvedés Józsefben elkezdődött.

Évközi 27. hét kedd

Évközi 27. hét kedd 

Gal 1,13-24; Lk 10,38-42

„Csak azt hallották felőlem: Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet”

 
Szent Pál apostol azért írt levelet a galatáknak, mert keresztények lettek ugyan, de zsidók elhintették köztük azt a tévhitet, hogy nem a Jézus Krisztusba vetett hit teszi megigazulttá az embert, hanem a zsidóknak adott ószövetségi törvény. A levél bevezető részében elmondja az apostol, hogy az evangélium lényege, hogy Isten megtanította az emberiséget arra, hogy a törvény csak előkészítő volt a Megváltó eljövetelére, a megváltás megtörténte után az előkészületnek vége, el kell hagyni. A zsidók elvetették Jézust, és ezért zavarják a keresztények lelkét, hogy a tévúton járóknak higgyenek, a keresztelés előtt vállalniuk kell a törvény jelét, körül kell metélkedniük, vagyis előbb zsidó vallásúvá kell lenniük. A mai részletben saját életpéldáját hozza okulására a tévelygő galatáknak. Hivatkozik arra, hogy egészen fiatalon beíratták a szülei a jeruzsálemi rabbi képzőbe Jóakaratú törekvés volt ez, mert hozzájuk még nem jutott  el Jézus és megváltó kereszthalálának a híre .Az ifjú Saul mestereinek hatására gyűlölni kezdte Jézust, mert akkor már közös megegyezéssel a Törvény elvetőjének tartották az Urat. Saul, amikor már önállóan is tevékenykedhetett, vitatkozni kezdett a keresztényekkel, majd letartóztatta őket a főtanács nevében. Házról házra járva járt felkutatni a szerinte hitehagyottakat: „mód felett üldöztem Isten egyházát és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait”(Gal 1,13-14) Eztán történt a nagy változás életében. Ifjú öntudattal lovagolt Damaszkuszba, Szíria fővárosába, hogy újabb foglyokat ejtsen, amikor földöntúli ragyogás vette körül, és ebben a mennyei fényben látta meg élve a halottnak hitt és nyilvánított Názáreti Jézust. Ezt később már Isten örök terve szerinti találkozásnak minősítette: „Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel”. (15-16)  A kegyelem hatására tehát belátja, hogy alaposan becsapták. Jól tudta, hogy ha keresztény lesz, úgy bánnak majd vele, amint ő viselkedett a keresztényekkel. Nem érdekelték már emberi szempontok. Tudta már az igazságot: Egyedül Jézus számít

KARTHAUZI SZENT BRÚNÓ

KARTHAUZI SZENT BRÚNÓ

 
*Köln, 1030 körül +S. Maria della Torre (Dél-Itália), 1101. október 6. 

Brúnó családjáról csak annyit tudunk, hogy az alsó-rajnai tartomány nemességéhez tartozott. A késői hagyomány -- alaptalanul -- a Hartenfaust családból származtatta. Egy testvéréről biztosan tudunk, de ezenkívül a gyermekkorról semmi adatunk nincsen. Egy 12. századi krónika annyit mond, hogy Brúnó alapos műveltségre tett szert a vallásos és a világi irodalomban.

A kölni Szent Kunibertről nevezett káptalani iskolában kezdett tanulni, majd hamarosan átkerült Reimsbe, és ott fejezte be tanulmányait. Korán elkezdett készülni a papságra. Felszentelése után a reimsi katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. 1056- ban átvette Harimanntól az akkor már híressé vált iskola vezetését, 1075-ben pedig az érsek kancellárrá nevezte ki.

Brúnót mint tanárt nagyon szerették, sereglettek köréje a tanítványok, köztük a későbbi II. Orbán pápa is. Rendszeresen megünnepelték előadásai után. Őt azonban sem fényes állása, sem a szellemi élet örömei nem elégítették ki. Ez nyilvánult meg abban is, hogy VII. Gergely pápa oldalán harcba szállt a simónia és a papság erkölcsi romlása ellen.

Manasszesz, a reimsi érsek a kifogásolható főpapok közé tartozott. Amikor megkezdte működését, mindenkiben reményeket keltett, de csakhamar kimutatta a foga fehérjét: a szerzetesek és a kanonokok kárára visszaélt püspöki hatalmával. Különösen nagy botrányt okozott azzal, hogy tréfát űzött a szentmiséből és a pápából. Amikor végre hosszas huzavona után felkínálta Brúnónak a püspökséget, ő nem fogadta el.

Ennek a mélyebb magyarázata az, hogy az érsekkel folyó vita tetőpontján Brúnó fogadalmat tett, hogy elhagyja a világot, és a szegény Krisztust fogja követni. A latin egyházban a ,,Krisztus szegényei'' elnevezés megszámlálhatatlan remete és remetecsoport megjelölésére szolgált. Ezek a remeték visszavonultak a világtól, rendszerint erdőbe, és ott magányban, vezeklésben és szegénységben éltek. Brúnó is erre készült. Először a káptalanból kísérelt meg társakat hívni magával, de mikor látta, hogy kanonoktársai nem értik, 1081-ben vagy 1082-ben egyedül indult útnak.

Először a langres-i egyházmegyében lévő Séche-Fontain-ba ment egy erdőbe. Kis remetesége, amelyet magának felépített, mindössze két mérföld távolságban volt a molesmes-i kolostortól, s ez lehetővé tette számára, hogy az apáttal, Róberttel találkozzék. Ez a Róbert apát volt a ciszterciek alapítója. Brúnó azonban a remeteségre érzett hivatást, ami lényegesen különbözik a kolostorok közösségi életétől.

1084 tavaszán továbbvándorolt, és Chartreuse erdejében úgy döntött, hogy véglegesen megtelepszik. Ekkor azonban már hat társ volt mellette: négy pap és két laikus testvér. A hely, ahol megtelepedtek, egy 1175 méter magasságban fekvő, hideg és nedves éghajlatú völgy volt, amelyet magas, zordon hegyek vesznek körül. A karthauziak -- nevüket éppen Chartreuse-ről vették -- hat évig éltek itt a csendes magányban, elrejtve a világ elől, anélkül, hogy regula szabályozta volna az életüket. Brúnó semmi mást nem kívánt meg a társaktól, csak a helyben maradásra vonatkozó fogadalmat. Nem is gondolt arra, hogy szerzetesrendet alapítson. Azt tekintette fontosnak, hogy a nagy szent remeték hagyományát folytassák, s jóllehet egymás közelében éltek, közös épületük, kolostoruk is volt, életmódjuk mégis lényegesen különbözött a fonte-avellanói vagy kamalduli, s még inkább a bencés kolostorok életformájától.

1090-ben azonban véget ért a remeték zavartalan élete: Brúnó egykori tanítványa, aki II. Orbán néven pápa lett, magához hívta egykori mesterét. Azt kívánta, hogy tanácsadóként álljon mellette, Brúnó pedig késlekedés nélkül útnak indult Itáliába. Társait ott hagyta Chartreuse- ben, és a toszkánai Landuin magisztert jelölte ki vezetőül.

A remeteség szeretetét magával vitte, ezért Rómában rövidesen könyörögni kezdett a pápának, hogy engedje vissza őt Chartreuse-be, vagy legalább arra nyújtson lehetőséget, hogy Rómában remeteséget alapítson. A pápa megértette mesterének és tanácsadójának szíve vágyát, ezért rendelkezésére bocsátotta a város egy csendes területét, Diocletianus egykori termáit (ma ezen a helyen áll a Termini pályaudvar mellett a Santa Maria degli Angeli-bazilika), ahol Brúnó megkísérelte a pápa közelségében a remeteéletet. Mielőtt azonban kiderülhetett volna, hogy az Egyház központja közvetlen szomszédságában van-e lehetőség a remeteségre, a pápával együtt menekülnie kellett dél felé, mert az ellenpápa hívei az életüket veszélyeztették.

Dél-Itália akkor normann fennhatóság alatt állt. A pápa pedig abban a hiszemben, hogy ezzel kedvében jár Brúnónak, és általa meg tudja erősíteni a görög befolyás alatt álló Calabriában a latin hatást, a reggiói káptalannal megválasztatta püspöknek. Brúnó ezúttal is visszautasította a püspökséget, azzal a megindoklással, hogy adottságai és hivatása nem az egyházkormányzatra, hanem a remeteségre szólnak. Ismét kérlelni kezdte a pápát, hogy engedje el a hegyek közé remetének. Most engedélyt kapott a távozásra, és a squillacei egyházmegye területén Rogerius normann gróf segítségével megépítette a Santa Maria della Torre nevű karthauzi remeteséget.

Tíz évvel később itt halt meg. 1193-ban, mikor e remeteséget feloszlatták, a nem messze lévő, s ugyancsak Brúnó által alapított Szent István-kolostor templomába szállították át a testét. Nem sok írás maradt ránk: két levele és egy zsoltármagyarázat, de e kevés írásból, s a már említett 12. századi krónikából és a kortársak tanúságaiból egyre inkább látszik, hogy korának egyik legjelentősebb személyisége és szentje volt. Ez az ,,igen mély szívű ember'', ahogy egy karthauzi, Guigo jellemezte, korának legmagasabb szintű műveltségének birtokában, ha kellett, tudott cselekedni, ám a szemlélődő életet mindennél többre tartotta. Ünnepét október 6-i dátummal 1623-ban vették fel a római naptárba.


--------------------------------------------------------------------------------

A legenda szerint Brúnót a következő megrázó esemény indította el azon az úton, amely a karthauzi remeteségig vitte:

Reimsben meghalt az egyik híres főiskolai tanár. A dómban ravatalozták fel, s a hívők sokasága és a papság három napon át folyamatosan zarándokolt a holttesthez, hogy búcsút vegyen a híres mestertől. Brúnó is elment a tanítványaival, hogy lerója tiszteletét a kolléga előtt.

A halotti zsolozsmát énekelték, és amikor felhangzott ez a sor: ,,Responde mihi -- válaszolj nekem'', a halott felült a ravatalon, és rémülettel kiáltott fel: ,,Hívnak az igazságos bíró, Isten elé!'' --, majd élettelenül visszahanyatlott. A jelenlevő sokaság halálra váltan rebbent szét, és szaladt ki a templomból. A következő napon ismét imádkozták a zsolozsmát, és a mondott sornál a halott újra felült, és iszonyatos hangon kiáltotta: ,,Elítéltek Isten igazságos bíróságán!'' A templomban lévők megint futásban kerestek menedéket. A harmadik napon ugyanez megismétlődött, de akkor a halott teljes kétségbeeséssel ordította: ,,Kárhozatra ítéltek Isten bíróságán!''

A legenda szerint ez annyira megrendítette Brúnót, hogy elhagyta ragyogó tanári pályáját, és elindult a magányba, hogy egészen elmerülhessen Istenben.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Brúnót meghívtad, hogy a magányban szolgáljon neked, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy a világ forgatagában mindenkor nálad keressünk nyugalmat!

Példája:
    Mindég maradéktalanul teljesítsd az állapotbeli kötelességedet!

Október hatodika

Október hatodika

A szentmise áldozati részében, a felajánlás végén a miséző pap felszólítja a jelenlévő híveket: „Imádkozzatok testvérek, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”Ma én is felszólítalak titeket kedves olvasóim,hogy az aradi tizenhárom vértanúságának napján imádkozzatok velem együtt értük és az 1848-1849-es magyar szabadságharc többi hősi halottjáért, gróf Batthyányi Lajos első miniszterelnökünkért, a pozsonyi birkalegelőn felakasztott ésjeltelen sírban elhantolt Gasparich Márk Kilit ferences atyáért, akik valamennyien hazánkért áldozták életüket.Imádkozzunk Azért, hogy mennyei boldogsággal ajándékozza meg őket az Úr, aki kínszenvedése és kereszthalála előtt erre tanított minket: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13) Felmerülhet az aggodalom: a háborúban lehet bűn nélkül valaki? Meg tudtak gyónni haláluk előtt? A krisztusi üzenet bizonnyal vonatkozik rájuk. A haláluk pillanatában életüket adták áldozatul, mint a szeretet legnagyobb bizonyságát, és ez a szeretet visszaadja az elvesztett megszentelő kegyelmet. Szent Péter apostol írja: „Mindenek előtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar” (1Pét 4,8) Kell-e értük imádkozni, hiszen a halált követően Jézus Krisztus azonnal ítélet tart? Igen, mert a most végzett imát az Úr előre látta, és beszámította az üdvösségükre. Add meg nekik, Uram, odafönt az örök dicsőséget, idelent pedig ragyogjon hősi példájuk a ma élők előtt. Imádkozzunk ellenségeinkért, mert ezt is parancsolja Jézus Krisztus: „Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27) Ők már elszámoltak tetteikről. Imádkozunk, hogy bocsássa meg az Úr nemzetrontó bűneiket. Imádkozunk azokért is, akik szellemi erőforrásunkat, Nagyasszonyunkat 1849-ben eltüntették a pénzeinkről, hogy a megnyomorított magyarnak a kezében tartott fizetőeszköz ne adhasson biztatást: veled van szegénységedben, minden bajodban Mennyei Királynőd. Fogadja el az Úr az áldozatot, amelyet hőseink hoztak, fogadja el a mi áldozatunkat is, hogy békében élhessünk Vele és egymással is.

 

Évközi 27 hét hétfő

Évközi 27 hét hétfő

Gal 1, 6-12; Lk 10, 25-37

"Embereknek igyekszem-e tetszeni?”

Szent Pál apostol a második küldetéses útján érkezett el Kis-Ázsia pogányok, lakta vidékére, Galátiába. Valami oknál fogva megszakították útjukat. Valószínűleg maga az apostol betegedett meg. Nem akarták az időt kihasználatlanul hagyni, ezért kezdtek beszélni Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról. Nagyon okosan cselekedtek, hiszen egész életünket így éljük le: értelmes lényekként rövid és hosszú távra tervezgetünk, aztán úgy történik minden, ahogyan Isten akarja. A galatáknak kezdtek beszélni Isten küldöttéről, aki azért jött el közénk a mennyből, hogy Isten emberi ésszel felfedezhetetlen titkaira tanítsa meg ezeket a pogányokat, akik a római-görög hitregéket ismerhették csupán, amelyek arról szóltak, hogy több mint kétezer isten van. Ott akkor nem élhettek zsidó telepesek, akiktől megtanulhatták volna legalább az alapigazságot, hogy csak egy Isten van, több nem is lehet, mert az Isten végtelen nagy, és másik végtelen nem tudna hol elkezdődni. Nekik tehát ezt az igazságot kellett először elmagyarázni. Az után azt, hogy Istenben nem egy, hanem három személy van, akik öröktől fogva élnek, közösen birtokolják a végtelen nagy istenséget, a mindentudó és mindenható isteni természetet. Tanítaniuk kellett a világ teremtését, az első emberek bűnbeesését, Isten jóságos ígéretét arról, hogy majd Ő küld megváltót, aki ember alakban jön el, szenved és meghal értünk, azután harmadnapra feltámad, és kinyitja újra a menny-országot a hívők számára. Ugyanebben az időben nyilván nem éltek azon a vidéken zsidók, mert azoktól már hallhatták volna. A színtiszta keresztény tanítást így csorbítatlanul vették át és fogadták el. Évek múlva megrökönyödve értesültek arról, hogy jöttek új arcok. Ezek nyilván hithű, azaz Jézust és keresztényeket gyűlölő zsidók megzavarták a keresztény galaták hitét. Pál 55-ben hallhatta a nagy bajt. Így ír: „Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtettek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De, még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen!”(Gal 1, 6-9) tehát nem az volt a baj, hogy ezek a bajkeverők tanították az Ószövetséget, hanem hogy úgy mondták el a keresztényeknek, mintha még Jézus megváltói halála után is az ábrahámi körülmetélés adná az üdvösség kezdetét. Pál ebben a levelében ezért harcol a körülmetélés ellen. Az apostolok zsinata meg is erősítette az ő okfejtését.

BOLDOG SCHAFFER ANNA

BOLDOG SCHAFFER ANNA

 szűz, III. r.

 (1882-1925)

Bajorországban, Mindelstettenben született. Apja asztalos és muzsikus volt, aki már 1896-ban meghalt. Édesanyja vidám, vallásos lelkületu asszony volt. Nagy szegénységben éltek, ezért Annának már 14 évesen el kellett szegodnie cselédnek. 18 éves korában Stammham községben egy erdészházban szolgált, amikor mosás közben társa meggondolatlan tette következtében beleesett egy forró lúggal telt katlanba. Súlyos égési sebeket szenvedett s ettol kezdve 25 éven át ágyhoz kötve betegeskedett. Ez ido alatt 30 fájdalmas és hosszadalmas mutéten esett át. Egy orvosnak az volt a véleménye, hogy megmagyarázhatatlan, miért nem tudták ot meggyógyítani. Az Úr Jézus adott erre vonatkozóan Annának felvilágosítást: „Én téged engesztelo áldozatnak választottalak ki.” Szenvedéseit hosiesen, Isten iránti szeretetbol viselte el. Fo erosítoje az imádság és a mindennapi szentáldozás volt. Az Úr Jézus, a Szuzanya és a szentek vigasztaló látomásokkal is erosítették. Szenvedéseit felajánlotta az Anyaszentegyházért, a papokért, a bunösökért s azokért, akik hozzá fordultak. Húszéves korában belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Rendi védoszentje Boldog Kreszcencia (2001 óta szent). 1910. okt. 4-én, Szent Ferenc ünnepén megkapta a szent sebhelyek (stigmák) karizmáját, de kérte az Úr Jézust, hogy a sebek ne legyenek láthatók. Csak néhány, hozzá közelálló személy tudott errol (plébánosa is). Néhány évvel késobb részesült az Úr Jézussal való misztikus nász kegyelmében. Péntekenként elragadtatott állapotban átélte az Úr Jézus szenvedéseit. Isten megengedte, hogy idonként a Sátán zaklatásait viselje. Látomásban megsejtette jövendo megdicsoülését (látomás a három sírról). Halála napján, 1925. okt. 4-én is megáldozott, ezzel teljesedett egy ho kívánsága. II. János Pál 1999. márc. 9-én avatta ot boldoggá.

Részlet Anna naplójából (a szentáldozásról):

„Amikor Jézussal egyesülök, boldog vagyok. És még ha a szenvedések át meg át is járják testemet, szívemben mégis olyan boldogságot érzek, amit elmondani nem tudok. Ilyenkor nem cserélném el betegágyamat az egész világ minden gazdagságáért, nem cserélnék egy hercegnovel sem.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Annát meghívtad, hogy a szenvedés útján kövesse isteni Mesterét, s az o szenvedése jeleivel is kitüntetted. Add, hogy mindennapi keresztünket mi is készséggel hordozzuk, s ehhez erot merítsünk az imából és az Oltáriszentség méltó vételébol. Krisztus, ami Urunk által.