Évközi 30. hét kedd

Évközi 30. hét kedd

„Ti is bene épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben”

Ef 2,12-22

Mind a galatákhoz, mind az efezusiakhoz úgy jutott el az evangélium jó híre, hogy nem ismerték az ószövetségi kinyilatkoztatást. Egyik nép gyermekei sem tudták, hogy az ősszülők bűne miatt az egy igaz Istentől távol, tőle elszakadt állapotban éltek. A galatákat Pál apostol vezette Istenhez, a szent keresztségben megajándékozta őket a megigazulás kegyelmével. Az efezusiakat mások tanították a hit igazságaira, de ugyanúgy megkapták az istengyermekség kegyelmét ők is a keresztségben, mint a galaták. A galatákat megzavarták a később közéjük érkezett zsidók, akik azt bizonygatták nekik, hogy nem érvényes a keresztségük, mert előbb el kellett volna fogadni a tórát, az ószövetségi törvényt, ezzel be kellett volna kapcsolódniuk az ószövetségi szent népbe az ábrahámi szövetségi jel, a körülmetélkedés által, csak úgy lehetnének Isten megigazult gyermekei. Pál apostol kénytelen volt kemény hangon kioktatni őket arról, hogy ezt az előjogukat a zsidók eljátszották, amikor megtagadták Jézust, ezt a kellemetlenséget az efezusiakhoz írt levélben meg akarta előzni. „Akkoriban írja, Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által” (12-13) Végül is nem vagytok hátrányban:„Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta a saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek, mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához” (14-18) Ha netán Efezusban is megjelennének Jézus ellenségei, és el akarnák hitetni veletek, hogy ti lemaradtatok mögöttük, ne hallgassatok rájuk.„Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben”(19-22)

ROMAGNAI BOLDOG KRISTÓF

ROMAGNAI BOLDOG KRISTÓF 

(1172-1272)

Romagna tartományból való, de a község ahonnan származott, ismeretlen. Latinosan Romandiola-nak is írják. Cahors-i* Kristófnak is mondják halálozási városáról. Romagnában elobb világi pap, plébános volt, amikor megismerkedett Szent Ferenccel és magától a rendalapítótól kérte a rendbe való felvételét. Ekkor kb. 44 éves volt. Szent Ferenc néhány testvér kíséretében Dél-Franciaországba (Aquitánia) küldte, hogy ott a rendet meggyökereztesse. Cahors városban telepedett le, itt kolostort is alapított. Élete hátralévo kb. 56 évét nagyobbrészt itt töltötte. Prédikációival s erényeivel volt a hívek épülésére. Erényei közül a zsolozsmáskönyv kiemeli egyszeruségét (mint a galamb), alázatát, a szegények, betegek (köztük leprások) iránti segítokész szeretetét. Az idot gondosan felhasználta, sohasem fecsérelte el. A környéken több kolostort is alapított, hivatások is akadtak szép számmal. Élettörténetében nem olvasunk arról, hogy kapcsolatba került-e az albi eretnekekkel, de ez nagyon valószínu. 1224-27-ig Páduai Szent Antal is a közelben muködött, elsosorban az eretnekekkel viaskodott (Toulouse*). Kristóf ott volt az 1226-os Arles*-i káptalanon, ahol - Celanoi Tamás beszámolója szerint - Páduai Szent Antal prédikált a megfeszített Krisztusról, s közben a levegoben lebegve megjelent Szent Ferenc s áldást adott a testvérekre. Idos korában külso tevékenység helyett a bensovel, imaélettel, szemlélodéssel foglalkozott, s „méltó volt arra, hogy a Szuzanya s egyes szentek megjelenjenek neki és beszélgessenek vele”. Csodatevo híre is volt a nép körében. Kb. 100 éves korában halt meg Cahorsban 1272-ben. Emberemlékézet óta meglévo tiszteletét X. Piusz pápa hagyta jóvá. „Kérlek benneteket,… hogy méltóan éljetek ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek, igaz alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek, el egymást szeretettel.” (Ef 4, 1-3)

Imádság:

Kérünk, Urunk, add, hogy Szentlelked kegyelme világosítsa meg szívünket, és Boldog Kristóf közbenjárására a tökéletes szeretet édességével töltse be azt. Krisztus, a mi Urunk által.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk 3.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk. 

harmadik rész

Megdöbbentő szeretet! „Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra.

Évközi 30. hét hétfő

Évközi 30. hét hétfő

Ef 4,32-5,8, Lk 13,10-17

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei”

Pál apostol utat mutat az efezusiaknak és nekünk, most élő keresztényeknek a sötétségből a világosságba: „Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek”. (5,1) Ennek a világos, isteni útnak a lényege: Úgy gondolkodom az életemről, mint Jézus tette. Semmit nem tett önző céllal, mindig a javunkat tartotta szem előtt, ahogy Istenatyja rendelte. Isten első üdvösségterve szerint a megtestesülés azért történt volna meg, hogy dicsőséggel koronázza meg Fiát azért az áldozatért, hogy anyagi testet vesz magára az anyagvilág formájaként, teremtett szellemi létű lelket, mint az angyalvilág és az emberi lelkek ősformáját. Az ősszülők bűne miatt a megtestesülés ténylegesen a szenvedés és kereszthalál gyalázatára történt, és a megdicsőülés csak a feltámadásban valósulhatott meg. Az emberélet a bűneink miatt ezt az önzésről lemondó, mások örömére törekvő formát kell, hogy folytassa. A sokfajta emberi vétek közül az apostol az elsötétült emberi élet prototípusának a paráznaságot mutatja be: „Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában”. (3-5) Hogy van ez? – kapja fel a fejét az emberiség most és év évezredeken át. Isten és a katolikus egyház el akarja venni a jogot, hogy az egészséges ember az élet legmélyebbre ható örömeit, gyönyöreit élvezhesse? Nem! Az Egyház csak rá akar mutatni, hogy ezt az örömforrást Isten találta ki az emberek boldogságára rendezte el, de igazi boldogságot csak eredeti céljának megfelelően tud biztosítani. Íme, az alapelvek: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére: Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is” (Ter 2,18) „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.(23-24) a férfi is, a nő is megőrzött tisztaságát vigye a házasságba, ne embersége maradékait. A házasságban mindketten egymás boldogítására vannak rendelve. Kettejük szerelme teremje meg életük közös gyümölcsét, a gyermekeket: „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!”(Ter 1,28) a gyermekeket kettejüknek kell felnevelni, hogy érezzék mindkét szülő szeretetét. Ez az Isten által rendelt család. Létrehozása, fenntartása lemondással is jár. Áldozat nélkül sem földi, sem örök boldogság nincs.Vállaljátok.

MYRÓTÁRASZTÓ SZENT DEMETER

Myrótárasztó Szent Demeter

 nagyvértanú.

Szentünk Szaloniki városában született, nemes és istenfélő családban. Édesapja katonatiszt volt. Hosszú ideig nem volt gyermekük. Isten azonban meghallgatta imádságukat és fiúgyermeket ajándékozott nekik. Ez volt Demeter. Amikor már értelmes lett, szülei megkereszteltették. Utána vallásos szellemben nevelték tovább. Amikor nagykorú lett, elvesztette szüleit. Maximián császár, meghallva, hogy Demeter édesapja meghalt, fiát nevezte ki helyette a vidék parancsnokának. Megkapva kinevezését, Demeter szerette volna kedves városát a keresztény hitben látni. Ezért nyíltan kereszténynek vallotta magát, és mindenkinek hirdette a keresztény hit tanításait. Maximián császár, meghallva, hogy Demeter keresztény és már sokakat Krisztus hitére térített, Szaloniki városába jött. Erre Demeter szétosztotta szüleitől örökölt vagyonát a szegények és szűkölködők között, és imádságosan készült a vértanúságra. A császár közvetlenül akarta hallani Demetertől, hogy keresztény. Ezt Demeter be is vallotta. Ezért börtönbe vetette. A börtönben megjelent neki Isten angyala és kitartásra buzdította. A császár nagy viadalt rendezett az emberek szórakoztatására. A viadalban, Demeter áldásával és imádságával megerősítve részt vett egy Nesztor nevű keresztény ifjú. A küzdelemben ő győzött a gőgös pogány Lieusszal szemben. A dühös császár erre Demetert lándzsával átszúratta a börtönben. Ez 306-ban történt. Holttestéből jó illatú olaj, myró áradt ki.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk. 2.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk. 

 
második rész

A boldogítás színhelye, fészke, kerete a házasság. Itt egy férfi egy nőt, egy nő egy férfit tökéletesen boldogítani tud. Szerelmük gyümölcseként továbbadják a testi életüket immár közösen, Isten pedig ehhez teremti a lelket, majd az új személyt, akinek ajándékozza az emberkezdeményt. Így alakul ki emberi síkon a hármasság, valósul meg az isteni terv, a boldog élet a szeretet állandó gyakorlásával alakul. Fejlődik, tökéletesedik az ember, s amikor eléri teljes kifejlettségét, Isten akkor áttelepíti a mennyországba. Isten nem ismétli soha önmagát, mert végtelenül gazdag, az isteni természet végtelenül tökéletes, ezért minden ember egyéniség, olyan egyén, amilyen nem volt és nem is lesz soha. Minden ember remekmű Isten terve szerint. Nem lehet és nem is szabad senkit utánoznia, csak a neki készült isteni mintát valóra váltania. Az ősbűnnel az ember megrontotta saját életét. Szánalmas olvasni, hogy a házastárs boldogítására rendelt férfi a bűn után hogyan viselkedik: Isten számon kérő szavára rögtön így védekezik: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (3,12) Ezzel érzékelhetően megromlott a szeretet-viszony a házastársak között, jött a többi büntetés is, a különféle szenvedések, végül a halál, mint főbüntetés. A lélek síkján még nagyobb volt a baj elvesztették az istengyermekség elvét, a megszentelő kegyelmet, bezárult előttük a mennyország, kinyílt a pokol. Sem földi, sem örök boldogság nem várható ezek után. A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok, de a mennyország, mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek. Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek."
Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.
Szentírás első lapja arról ír, hogy Isten megteremtette az eget és a földet, majd évmillión keresztül alakította olyanná, hogy azon életet teremthessen. Amikor a növények és állatok fajtáik szerint mind megjelentek, akkor elérkezett a nagy pillanat: a teremtés utolsó mozzanataként Isten megalkotta a látható világ csúcspontját, az embert. „Azt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó¬mászón, amely mozog a földön". Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Elgondolkodtató sorok: alkossunk a mi képünkre. Mit jelentenek ezek a többes számú kifejezések? Mi a Szentháromság titkának ismeretében könnyen válaszolunk: a három Isteni Személy beszéli meg a teremtés mozzanatait, csakhogy ezt a szöveget olyan ember írta le először, akinek fogalma sem volt arról, hogy az egy Istenben nem egy, hanem három személy van. Az angyalokkal nem beszélheti meg tervét, hiszen a teremtés kizárólagos isteni cselekedet, amelyet Isten soha senkire sem ruházhat át. A józan ész oldja meg a problémát: Isten Mózesnek kinyilatkoztatja, ami történt, Mózes pedig becsületes ember lévén, leírja úgy, ahogy hallotta, függetlenül attól, hogy érti-e vagy sem. A lényeg, hogy az új teremtmény mintája maga az Isten lesz valamilyen formában. Mivel az ember nemcsak lélek, hanem test is, Istenben viszont semmiféle anyagi nincs, azt kell mondanunk, hogy az ember az Isten benső szeretetközösségének a mintájára kapja a létét. Úgy kell erre a belső isteni életre gondolnunk, ahogyan már elmélkedtünk róla: az Atya öröktől fogva birtokolja önmagától az egész végtelen isteni természetet. Születő Fiának fenntartás nélkül, egészen átadja isteni természetét. A Fiú végtelenül boldog ettől az ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, ezért azonnal vissza is ajándékozza neki. Ketten együtt adják az isteni akarat síkján származó Szentléleknek, Ő pedig vissza a két első Személynek. Ez az önzetlen, örök ajándékozás Isten belső, szentháromságos élete. Ez az isteni boldogság lényege. Ezt teszi meg az emberteremtő Isten az ember minta okának. Ennek a boldogságnak kell megvalósulnia az ember életében is. Ezért teremti Isten férfinak és nőnek az embert, hogy mindkét nemben legyen valami csodálatos többlet, ami a másik nemből hiányzik, hogy tudjon mindkettő ajándékozni fontos, kívánt, boldogító értékeket.

Évközi 30. vasárnap

Évközi 30. vasárnap

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”

Kiv 22,21-27; 1Tessz 1,5c-10; Mt 22,34-40

A szaddúceusok a Jézus korabeli materialisták voltak. Isten létét még csak elfogadták, de tagadták, hogy az embernek szellemi lelke van, tagadták a mennyországot. Ezért azokat, akik mindezt hitték, szerették az Istent, szerették a hazájukat, segítettek a szegényeken, mint a farizeusok, azokat ki nem állhatták. A két párt tehát gyűlölte egymást. Egy tekintetben azonosak voltak: Mindketten jó módban éltek. A szaddúceusok jóban voltak a megszálló rómaiakkal, mert általuk, mellettük élve gyorsan lehetett gazdagodni. Amikor a szaddúceuspok egy mózesi parancs kapcsán ki akarták gúnyolni a mennyországi életet, Jézus egy ősi történettel, az égő és el nem hamvadó csipkebokorból beszélő láthatatlan Isten szavával elnémította őket, nagyon meg voltak vele elégedve a farizeusok. A szaddúceus főpapok, a papság egy része, a farizeusok többsége ebben egyetértett Jézus megöletésében. Nem nyugodtak bele sem innen, sem onnan, hogy Isten parancsai a szeretet parancsán alapulnak.1956-ra már minden józan magyar látta, hogy az összes nyugati és keleti földi hatalom egyetértett abban, hogy nekik nem kell sem az istenszeretet sem az emberszeretet, mint közösségeket boldogító eszme. Nem kell nekik más, csak a saját hasznuk. Nagy szavakat kongatnak, és tönkretesznek mindent. Ezért kelt fel a magyar nép, elsősorban a magyar ifjúság. A tisztakezű magyarság védte az anyagi vagyonunkat, de védte a hitünket, Jézusunkat is. Milyen jogok voltak a visszakövetelt jogok? Vissza az istenhitet, a tiszta erkölcsöt, az emberek egyenjogúságát, hazánk önállóságát. Egyetlen biztos nagyhatalom van, aki megmondta, hogy élők és holtak bírája: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,18-20) a hazájukért harcolt és meghalt honvédők felé pedig így nyújtja Jézus a kezét: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)