CORLEONEI SZENT BERNÁT

CORLEONEI SZENT BERNÁT

 kapucinus testvér

 (1605-1667)

Szicíliában, Corleone-ban* született. Kezdetben apja mesterségét, a cipészséget folytatta. Szülei vallásosan nevelték, de az apa korán meghalt, és a harcias kedvű fiúnak ez a mesterség nem volt ínyére. A sport, a vívás, céllövészet volt az életeleme. Ezekben hamarosan bajnok lett. Vallásos élete lanyhult, de azért állhatatosan tisztelt egy feszületet, mely előtt mécsest gyújtva imádkozni szokott. Szilaj természete ellenére tudott nemeslelkű is lenni, igyekezett védelmezni a szegényeket a hatalmaskodók zsarnoksága ellen. 25 éves korában, egy párbajban súlyosan megsebesítette ellenfelét. Hogy a bosszú elől elmeneküljön, különböző helyeken bujkált. Lelkiismerete is nyugtalanította. Isten kegyelme ilyen előzmények után érintette lelkét, s a kapucinusokhoz vezette. 27 éves korában a szicíliai Caltanisetta-ban * belépett a rendbe, ott kapta a Bernát nevet. Ezután az erények: gyakorlásában mutatkozott igazán hősnek. Hősi fokban gyakorolta a böjtöt, más önmegtagadásokat s az alázatot. Ez nem volt könnyű egy olyan embernek, akit azelőtt Szicília hőseként tiszteltek. Lelkiségének jellemzője volt a mennyei Atya iránti gyermeki szeretet, a megfeszített Krisztus iránti áhítat és a Szent Szűz tisztelete. Kitűnt a beteget: iránti szeretetben és az irgalmasság egyéb cselekedetében is. Bűnbánatát és buzgóságát rendkívüli kegyelmekkel jutalmazta Isten: csodákkal, látomásokkal. Többször megjelent neki a Szent Szűz, s a kisded Jézust is karjában tarthatta. Halála óráját a Szűzanya előre jelezte. Palermóban halt meg 62 éves korában. XIII. Kelemen 1768-ban boldoggá, II. János Pál pedig 2001-ben szentté avatta.
II. János Pál szenttéavatási beszédéből:
„Mindenkit csodálattal töltött el az egyszerű laikus testvér, aki mélyenszántó beszédeket tartott a Szentháromság misztériumáról. Egész élete Isten felé irányult, szüntelen imában és vezeklésben. Bátor apostolkodása válasz volt feszültséggel teli kora kihívásaira. A mai világnak is szüksége van olyan szentekre, mint Bernát testvér. Alázatos példája bátorítás a fáradhatatlan imára, mivel éppen az ima és Isten szavának hallgatása jelenti a valódi életszentséget.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Bernátot a bűnbánat és a keresztény erények kiváló példaképéül adtad nekünk. Add meg, kérünk, hogy Szentlelked hevét megkapva
állhatatosak legyünk a hitben és buzgók a cselekedetekben. A mi Urunk Jézus
Krisztus által.

„Most azonban Isten igazsága nyilvánvalóvá lett, függetlenül a törvénytől”

„Most azonban Isten igazsága nyilvánvalóvá lett, függetlenül a törvénytől”

 
A megigazulás fogalma elég nehéz lecke a katolikus hittanban a legtöbb ember részére. Feladatomnak érzem ennek tisztázását, de előtte visszatérek a sokszor emlegetett igazság fogalmához. Igaz az, ami megfelel a fogalmának, vagyis azt jelenti nekem is, amit Istennek. Isten Ádámot és Évát a lelkük megteremtésekor egyidejűleg megajándékozta a megszentelő kegyelemmel.Ennek legfontosabb feladata és gyümölcse, hogy az embert Isten felemeli a teremtményi síkról önmagához: gyermekévé fogadja. Isten ettől a pillanattól igazán Atyánk, mert gyermekévé fogadott az ősszülőkkel együtt minden embert. Mi pedig igazán gyermekei vagyunk, bár csak fogadottak, de ez is érvényes gyermekség. Ekkor az ősszülők az igazság állapotában voltak. Az ősbűnt elkövetve elvesztették az istengyermekségüket még a mi kárunkra is. Tudatos halálos bűnükkel az ördög alattvalói, rabjai lettek. Nem gyermekei, hanem rabszolgái. Isten nem vetette azonnal pokolra az ősszülőket. Megígérte nekik a Megváltót, aki széttiporja a sátán hatalmát, és visszaszerzi istengyermekségünk lehetőségét. Isten előbb egy nemzetnek, a zsidóknak adta meg a jogot, hogy nagy kiváltságként gyermekei lehetnek, ha elfogadják és megtartják Isten törvényeit. A mennyország ezzel még nem nyílt ki, de ez a nép megszüli majd a Megváltót, aki visszaszerzi nekik és rajtuk keresztül minden népnek a megszentelő kegyelmet. Semmi közlésünk nincs arról, hogyan kapták meg egyesek ebben az időben a megszentelő kegyelmet, de akik az egész törvényt megtartották, azok üdvösségre juthattak. Valószínűbb, hogy Jézus halálának érdemeit vette előre, aki a megszentelő kegyelmet akkor megkapta. Aki a megszentelő kegyelmet megkapta Jézusra való tekintettel, arra mondjuk, megigazult. „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki” (Ter 15,6)(Gal 4,3) Okosabb lenne megtanulni ezt így: visszakapta, mert a mi jogos örökségünket vesztették el az ősszülők a mi kárunkra, Jézus pedig visszaszerezte nekünk. Általa tehát megigazultunk, újra Isten igaz gyermekei lettünk, ő pedig igazán Atyánk. Jézus a feltámadása után fogalmazta meg ezt az igazságot:„Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez” Ezek után talán jobban értjük Szent Pál tanítását: „Most azonban Isten igazsága nyilvánvalóvá lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot esznek róla. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit”. (Róm 3,21-25) Luther Márton egész életében viaskodott a megigazulás katolikus tanításával.Végül azzal zárta le a maga elgondolását:A bűnbánat szentségével Isten nem teszi az embert igazán megigazulttá, csak fátyolt terít a bűnökre. Milyen jó, hogy Szent Pál érthetően megmagyarázza ezt, mi pedig biztosak lehetünk Egyházunk tanításában.

Évközi 1. hét hétfője

Évközi 1. hét hétfője

„Ezekben a végső napokban, pedig Fia által szólt hozzánk”

Gyerekkoromban még úgy tanultam, hogy a zsidókhoz írt levél is Szent Pál apostol műve. Azóta szaktudósok vitatják ezt az ősi állásfoglalást. De annyi bizonyos, hogy a szentírási kánonhoz tartozik. Tartalma, tanítása, ragyogó tanúságtétel Jézus Krisztus mellett. Annyit mindenki elfogad, hogy címzettje az egész zsidó nemzet. Azok is, akik nem fogadták el Jézust Megváltónak, azok is, akik az apostolok és a többi, zsidó származású első keresztény boldog csoportjához tartozik. Az előbbieknek gondolatébresztő, sőt magas színvonalú hívó szó ez a levél. Az utóbbiaknak, pedig magasrendű eligazítás a vallásos élet tájékoztatásában, hogy az impozáns zsidó templomi külsőségek már nem jelentenek Isten által akart és elfogadott szertartást, mert a templom már nem rendelkezik törvényes áldozattal, ami a templomot templommá teszi. Az ószövetségi áldozatok ugyanis előképek voltak, csak Jézus keresztáldozatára mutatva voltak érvényesek. Most bekövetkezett a valóság, értelmét vesztette az előkép. Mindazonáltal nagyon helyesen állapítja meg a levélíró, hogy az Ószövetség idején is Isten adott kinyilatkoztatásokat a helyette beszélők, görög nyelven próféták által. Ezek a választottak különböző korokban, nagyon is változatos körülmények között láttak és hallottak isteni üzeneteket: „Sokszor és sok féle módon szólott hajdan Isten az atyákhoz a próféták által”(Zsid 1,1) Mózes nyolcvan évesen kap küldetést a sínai pusztában-Egyiptomban élő népéhez, hogy hitet ébresszen bennük, harcolja ki, hogy a fáraó engedje el őket országából. Feladata volt az is, hogy a Sínai hegy lábánál ünnepélyes keretek között kösse meg Isten és a zsidó nép között a szövetséget, amely a zsidóságot Isten kiváltságos népévé avatja, biztosítja létüket, új hazát ad nekik, és ők szülik világra a Megváltót. Izajás prófétát ötszáz évvel később Jeruzsálemben hívja meg az Úr. Látomásban részesíti. Nem magát az isteni lényeget látja, de Isten fölségét érzékeli a templomot betöltő ragyogásban. Kicsit még az Újszövetség nagy titka is felsejlik előtte abban, hogy az isteni udvartartás angyalai, hatszárnyú szeráfok kiáltották folyamatosan: „Szent, szent, szent a Seregek Ura” (Iz 6, 3) Mi sejtjük, hogy a Szentháromság titka rejlik eme angyali énekben, hiszen az Újszövetség áldozatának közepén Egyházunk őket idézi. Izajás szennyesnek érzett ajkát angyal tisztítja meg, hogy a szent Istenről szentül tudjon szólni tisztátalan ajkú népéhez. Másfél évszázad múlva Jeruzsálem végveszélye idején Jeremiást szólítja meg az Úr húszon évesen, és küldi bűnben megrögzött népéhez, hogy hirdessen bűnbánatot. Mondja meg nekik azt is, hogy ennek híján porig rombolják a szent várost a templommal együtt. Ezekielt és Dánielt Babilonba hurcolt fogoly fiatalemberként választja ki Isten, hogy különböző körülmények között legyenek az Úr kinyilatkoztatásának közvetítői a sanyarú időkben. Mindezek a nagyszerű tények azonban eltörpülnek a végső napokban: „Ezekben a napokban, pedig a Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világot is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett a Fölség jobbján ül a magasságban”

CORI SZENT TAMÁS

CORI SZENT TAMÁS 

(1655-1729)

Coriban, a volt Egyházi Állam területén született szegény, de jámbor szülőktől. Keresztneve Ferenc Antal volt. Már fiatal korában kitunt jámborságával és tiszta életével. Amikor 22 évesen szülővárosa ferences kolostorába felvételt nyert, a Tamás Antal nevet vette fel. 28 éves korában szentelték pappá. Egy évig Orvietoban élt, utána Civitella-ába* került, a várost ma Bellegrának hívják. Itt több éven át újoncmester volt s a kolostori élet megreformálásával megalapította a bellegrai remeteséget. Szentéletu testvéreket nevelt, így Cortei* Szent Teofilt, mások misszióba mentek s vértanúk lettek. A környéket szorgalmasan járta s példájával, szavával a legmegrögzöttebb bunösöket is meg tudta téríteni. Subiaco* apostolának nevezték. Rövid ideig, 1703-1707- ig más helyen működött, aztán újra visszatért Civitellába. Itt halt meg 74 éves korában agyvérzésben a gyóntatószékben - egyik kezében kereszttel, másikban a Szuzanya képével „mosolyogva, nagy békével és örvendezéssel”. VI. Piusz boldoggá, II. János Pál pedig 1999. nov. 21-én, Krisztus Király ünnepén szentté avatta.
A szentatya szenttéavatási beszédéből:
„A Jó Pásztor élő képmása volt. Mint jóságos lelkivezető, a rábízottakat ferences lelkesedéssel tudta mindig lelki táplálékkal erősíteni. A kolostorban a szeretet szellemét árasztotta, készen mindenki szolgálatára. Élte a szolgáló szeretetnek azt a valóságát, melyet Krisztus mutatott meg nekünk, aki „a kereszt oltárán a béke szeplőtelen áldozatául ajánlotta fel magát, véghezvive az emberek megváltásának szent művét” (Krisztus Király ünnepe prefációja). Méltón követte Szent-Ferencet alázatban, szegénységben s az imában… Korának evangéliumi ideálját valósította meg, maradéktalanul átadva magát Istennek és testvéreinek.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Tamást kiválasztottad, hogy a szerzetesi élet megújítása

és példája által szentéletű testvérek nevelője legyen. Add, hogy Szent Ferenc

rendje hasonló lelkületű testvérek által Krisztus világossága legyen a világon.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: az irgalmasság idejét éljük

A Szentatya január 11-én, vasárnap délben, az Úrangyala imádság előtt mondott beszédében Urunk megkeresztelkedése ünnepének jelentőségére világított rá.

Véget ért „a bezárt egek” időszaka

Ma ünnepeljük Urunk megkeresztelkedését, és ezzel lezárul a karácsonyi időszak – mondta beszédében Ferenc pápa. Az evangélium leírja, mi történik a Jordán folyó partján. Abban a pillanatban, amikor Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust, megnyílik az ég. Szent Márknál olvassuk: „Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég” (1,10). Eszünkbe jut Izajás próféta drámai könyörgése: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Ez a fohász meghallgatást nyert Jézus megkeresztelkedésének eseményekor. Így véget ért „az egek bezártsága”, amely az Isten és az ember különválasztását jelentette a bűn következményeként. A bűn eltávolít bennünket Istentől és megszakítja a föld és az ég közötti kapcsolatot, nyomorúságra és kudarcra ítélve életünket.

Mindenki találkozhat Isten Fiával a szentségekben, felismerheti őt a szegényekben, betegekben

A nyitott egek azt jelzik, hogy Isten kiárasztotta kegyelmét, hogy a föld meghozza termését (vö. Zsolt 85,13). A föld ezáltal Isten emberek közötti lakhelyévé vált és mindnyájunknak megvan a lehetősége, hogy találkozzon Isten Fiával, megtapasztalja teljes szeretetét és végtelen irgalmasságát. Valóban találkozhatunk vele a szentségekben, különös tekintettel az Eucharisztiára. Felismerhetjük őt testvéreink arcában, különösen a szegényekben, a betegekben, a bebörtönzöttekben, a menekültekben: ők a szenvedő Krisztus élő teste, a láthatatlan Isten látható képmásai.

Jézus megkeresztelkedésével nem csak az egek nyílnak meg, hanem Isten ismét hallatja hangját: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Az Atya hangja kihirdeti a misztériumot, ami az Előfutár által megkeresztelt Emberfiában rejlik.

Imádkozzunk gyakran a Szentlélekhez

Azután a Szentlélek galamb képében leszáll Jézusra, ami lehetővé teszi Krisztus, az Úr Felszenteltje számára, hogy megkezdje küldetését, ami a mi üdvösségünk. A Szentlélek – imáink nagy elfeledettje: gyakran imádkozunk Jézushoz, imádkozunk az Atyához, különösen, amikor a Miatyánkot imádkozzuk, de nem túl gyakran imádkozunk a Szentlélekhez, ugye? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Ő az elfeledett. Szükségünk van rá, hogy kérjük segítségét, erejét, sugallatát – a Szentlélek az, aki áthatotta teljes egészében Jézus életét és szolgálatát, ugyanaz a Lélek, aki ma vezeti a keresztények létét, azoknak a férfiaknak és nőknek az életét, akik kereszténynek vallják magukat, és akik keresztények akarnak lenni. Ha a Szentlélek működése alá helyezzük keresztény életünket és küldetésünket, amelyet mindnyájan megkaptunk keresztségünk értelmében, az azt jelenti, hogy ismét megtaláljuk a világhoz alkalmazkodó könnyű életmód leküzdéséhez szükséges apostoli bátorságot.

Ezzel szemben egy keresztény, egy közösség, amely „süket” a Szentlélek hangjára, aki arra késztet, hogy elvigyük az evangéliumot a föld és a társadalom végső határaiig, egyben olyan „néma” kereszténnyé és közösséggé válik, amelyik nem beszél és nem evangelizál. De emlékezzetek erre: imádkozzunk gyakran a Szentlélekhez, hogy segítsen, adjon erőt, adjon ösztönzést és vigyen előbbre minket.

Mária kísérjen el mindnyájunkat utunkon

Mária, Isten és az egyház Anyja kísérjen el bennünket, minden megkereszteltet; segítsen minket, hogy növekedjünk az Isten iránti szeretetben és az evangélium szolgálatának örömében, hogy így életünk teljes értelmet nyerjen – fokászkodott a pápa.

Mi a célja Istennek velem?

Mi a célja Istennek velem?

 
Isten világterve teljességgel pontos. Mindennek megvan a helye és ideje, tennivalója. Az ember sorsa is másodpercre ki van számítva. De amíg a többi lény előre meghatározottan teszi a dolgát és viseli sorsát, az embernek az Úr értelmet és szabad akaratot adott, gondolkodik és dönt, akár Isten kifejezett parancsa ellenére is. Az ember szabad. Isten ezért a mi sorsunkat úgy tervezte meg, hogy kijelölte életutunkat, tennivalóinkat, és ha ezt vállaljuk szívesen, teljesítjük pontosan, akkor betöltjük sorsunkat, megkapjuk a jutalmunkat is. Aki ellenkezőleg cselekszik, az viszont számítson a büntetésre. Isten ugyanis mindenkiről gondoskodik, biztosítja számára azt, amire szüksége van. Ezt Ő megteheti saját maga, de embereken keresztül is. Megtehetné, hogy 30 évesnek teremtene mindenkit, nem kellenének szülők. Minek a munka is, hiszen Isten szánkba rakhatná a sült galambot, neki ez nem munka. Ő azonban kitüntet bennünket azzal, hogy munkaképes felnőttnek néz, aki alkotni tud, alkalmas segítőtárs, nem pojáca.H a tehát Isten a kezembe adja a lehetőséget, hogy én adjam a rászorulónak, kitüntet bizalmával. Ha teljesítettem, rendben megy minden tovább, jutalmat érdemlek. Ha ellenálltam, Isten megteszi más módon, de én büntetésre leszek méltó. Felelős vagyok érte.Isten terve tökéletes. Nem tud és nem is akar selejtet tervezni. Minden emberben nagyszerű lényt tervezett, ha rossz lett, ember rontotta el. Nem tervez két ugyanolyat, mindenki egyéniség kell legyen. Az embernek ezt a tervet kell valóra váltania. Egy egész életet kap hozzá, utolsó percére kell elérnie a tökéletességet. Így várja az ítélet.Nem ismerem a tervet, - mondhatom -, hogyan váltsam valóra? Pál is panaszolja, hogy nem tudja, mit kérjen. De: „A Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is”. (1Kor 2,10) Ismeri tehát minden ember isteni tervét. A Lélek a bérmálás óta biztosan bennünk él. A reggeli imában meg kell beszélnünk vele, hogy a mai napon mik a teendőink. Az állapotbeli kötelesség a biztos alap. E mellett van még rengeteg lehetőség a jóra. Kegyelem segítségével ki tudjuk szűrni, mi tartozik ránk, ehhez kérjünk szemet és erőt. Így megmenekülünk a felesleges aggodalomtól is, hogy mindent nem tudunk megtenni. Nem minden a mi dolgunk. Alapszabály, hogy küldetésemet teljesítsem, tegyem a jót mindig másokért. Ezt hívjuk szeretetnek. Feledkezzem meg önmagamról teljesen, akkor Isten gondoskodik rólam. Ezzel a törekvéssel egyre jobban hasonlítok majd Istenre, aki mindig másokért munkálkodik. Elsajátítom Atyám stílusát, egyre inkább az Ő gyermeke leszek. Odafönn így ismer majd rám. Schryvers, a nagyszerű lelki író, ezt a folyamatot a mozaikkirakáshoz hasonlítja. Adva van a művész, aki ismeri a tervet, bármily nagy is. Tudja azt is, milyen napi részletet kell kiraknia. Feláll az állványra. Elkészíti a habarcsot, aztán kéri a segédmunkástól a szükséges kavicsot a nagy kosárból, amelyben van huszonhatezer színárnyalatú kavics. Ha a segítője okos és készséges, a kívánt darab a mester kezébe és a helyére kerül. Így dolgoznak össze estig gyorsan, szorgalmasan és a célnak megfelelően. El is készül időben a remekmű, gyönyörű kompozició, hiszen minden részlet gondos és céltudatos munka volt. Ha azonban a segéderő lusta és önfejű, nem a kért kavicsot nyújtja, a művész nem fogadja el, a munka áll, a habarcs beszárad, vak folt lesz csupán. Másnap ugyanis a következő részletet kell kirakni, ha ugyan az is nem vakfolt marad. Az élet végén ez fércmunka lesz, nem mennyországba való, ahova nem mehet be semmi tökéletlen. Igaz, van tisztítótűz is. Ott talán retusálják a csúnya hiányokat. Az ilyen ember „maga megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (1Kor 3,15)Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja.” (Jel 2,17) Isten egy szóban kimondja gyönyörű létünket.

Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedése

„Aki utánam jön, hatalmasabb nálam”
Az évnek háromszázhatvanöt napja van. A katolikus Anyaszentegyház ennyi idő alatt Jézus egész életét és tanítását felidézi és átelmélkedi a liturgiában. Ezért ma, karácsony után, már a harminc éves Jézusra emlékezünk. Addigi életének alig néhány mozzanata ismerős előttünk. A napkeleti bölcsek hazatérése után menekülniük kellett Egyiptomba. Onnan négy-ötéves korában visszatérve Názáretbe viszi drága családját Szent József. Tizenkét évesen a Törvény előírása szerint részt vesz Jeruzsálemben a zsidók húsvétjának ünneplésén. Serdülő és férfikorára csak következtetni tudunk. Honfitársai így emlegetik, amikor már híres Rabbiként Názáretbe látogat és tanít: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez?” (Mt 13,54-55) Nyilván annyit láttak életéből, hogy tizenkét évesen József maga mellé vette inasnak, és kitanulta, majd szorgalmasan gyakorolta az építőipart. Közben valószínűleg segített művelni a család kis földbirtokát, megtermelve az évi kenyeret. Közben nem távozott Názáretből, tehát iskolába nem járt. Amikor Keresztelő János harminc éves lett, a zsidó papi közösség nevelőintézetéből, Qumránból a Jordán partjára költözött. Ott kezdte hirdetni, hogy köztünk van már a Messiás, akire régóta vár a zsidó nép. Robusztus alakja, egyszerű, durva teveszőrből szőtt ruhája, böjtös tápláléka, keményen fogalmazott beszédei tiszteletet parancsoltak: hallgatói úgy érezték, hogy ő maga a Messiás. János viszont elutasította ezt a kitüntető vélekedést, és hirdette, hogy ő csak a Messiás előfutára: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket”. (Mk 1,7-8) Amikor János már fél éve keresztelt és hirdette a Messiás jelenlétét, Jézus is betöltötte harmincadik életévét. Ő a Keresztelővel ellentétben nem papi nevelőintézetben nőtt fel és tanulta a hit tudományát. Neki minderre nem volt szüksége. Ő Isten Fia, aki tanítani és megváltani jött a világot. Eddig példájával tanított. Isten ugyanis az ember teremtésekor lerakta az emberélet alapjait: az egy férfi és egy nő házasságára épülő, és a szeretet nyugodt légkörében születő és nevelkedő gyermekekből álló család, aztán a komoly, mindenkire kötelező, felelősségteljes munka: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg” (Ter 2,15) Jézus ilyen családban akart élni példaképként. A zsidó férfi se bocsássa el feleségét, hogy ő mással élhessen, a római család pedig ne hivatkozhasson az állam válást engedélyező törvényére. Isten törvénye fontosabb! Amikor ez a példaadás véget ért, Jézus is a Jordán partjára ment. A nyilvános messiási élethez ott kellett elnyernie a tekintélyes igazolást egyrészt Jánostól, másrészt a mennyből. János megvallotta, hogy Jézus végtelenül nagyobb nála, és „Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1,29), a megkeresztelt Jézus felett galamb képében lebegő Szentlélek és a meghasadt égből szóló Atya pedig tanúsítják istenségét. „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik”. (Mk 1,11) Ez a mi Mesterünk! Büszkén álljunk melléje testvérnek, tanítványnak.