CORTONAI SZENT MARGIT
ferences nővér
*Laviano,1247. +Cortona, 1297. február 22.
Margitba jámbor anyja beléplántálta az imádság iránti nagy szeretetet, de
amikor hétéves lett, ez a fejlődés hirtelen megtört. Édesanyja meghalt, s két
év múlva apja elvett egy másik nőt, aki azonban nem lett a gyermek második
anyja. Ahogy fejlődött Margit, egyre jobban kibontakozott a szépsége, de annál
nagyobbakká váltak a feszültségei; a biztonság, az elismerés és a szeretet
utáni éhsége nem csillapodott. Megnyílt hát annak a szeretetnek, amelyet más
helyen talált: tizenhét évesen elhagyta a szülői házat, és egy montepulcianói
nemes kedvese lett. A szegény parasztlány drága ruhákba öltözött, haját
aranyláncokkal díszítette, lovon vagy díszhintón járt. Látványosan büszkélkedett
kedvese gazdagságával.
A pompázatos feltűnősködés mellett azonban megmutatkozott már valami más is,
amit lelkivezetője feljegyzéseiből ismerünk. ,,Emlékezz vissza -- mondta neki
később Krisztus --, hogy én magam is a tanítód és vezetőd voltam, s valódi
részvétet csepegtettem beléd a szegények és szomorkodók iránt, amikor még a
világ tetszését kerested, s a sötétség, vétek és bűn életét élted.''
Kilenc év telt el. A fiatal lányból érett nő lett, amikor, 1273-ban megtörtént
a fordulat. Az év kezdetén a férfi egy reggel elhagyta a házat, csupán a
kutyája kísérte. Két nap múlva a kutya ura nélkül jött vissza. Nyugtalan
vonításával Margitot Petrignano erdőségébe vezette, ahol rátalált kedvese
szúrásokkal átvert holttestére. Hogy mi játszódott le ebben a pillanatban
Margitban, arról nem szól a krónika, de csakhamar megmutatkozott, hogy nemcsak
egy világ dőlt össze számára, de új életre is felszabadult.
Vissza akart térni apjához. Gyászöltözetben, a bánattól megtörve kopogtatott a
szülői ház ajtaján, mostohaanyja hatására azonban apja ajtót mutatott neki és
gyermekének.
Életének ebben a kritikus pillanatában meghallotta Krisztus hangját. Egy volt a
célja: a vezeklés. Az utat Szent Ferenc fiai mutatták meg neki. Kimerülten ért
a cellei ferences kolostor kapujához és vezeklőruhát kért. A bánat nem
pusztította el arca szépségét. Jóságosan, de mégis elutasítóan válaszolt neki a
kolostor gvárdiánja: ,,Lányom, nagyon fiatal és túl szép vagy.'' Giunta
Bevegnati testvér azonban jámbor asszonyok közbenjárására és provinciálisa
parancsára átvette Margit lelki vezetését. Nem bízott túlságosan a huszonhat
éves nő állhatatosságában. Attól tartott, hogy szépsége ismét a régi útra
viszi, ha beleun a vezeklésbe. Margitnak évekig kellett várakoznia, míg
1276-ban felvehette a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét.
Szépsége sodorta a bűnös élet útjára, szépsége lett annak akadálya, hogy a
vágyott vezeklőruhát hordhassa. De most szeretni tudók könyörtelen
következetességével kezdte el Margit a szépsége elleni harcot: lenyírta a
haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat
végzett a betegek és öregek szolgálatában. Odavetette a testének: ,,Legyőztél,
de most én győzlek le.'' Szépsége azonban ellenállt minden támadásnak. Késsel
akarta hát az arcát elcsúfítani. Giunta testvérnek egész tekintélyét be kellett
vetnie, hogy megakadályozza ebben a tettében.
Egy napon Margit arra kérte Krisztust, hogy nevezze a leányának. Félelmetes
komolysággal jutott el hozzá az Úr hangja: ,,Most még nem nevezlek a lányomnak,
mert a bűn leánya vagy.'' Isten rányitotta a szemét életének hibáira és
bűneire. Megérintette az isteni tisztaság kérlelhetetlen fénysugara. Margit
magába fogadta ezt a fényt, hogy azután majd a bűnbánat szentségében megnyíljon
Isten kegyelme számára. Amikor a következő reggel a szentáldozáshoz járult,
meghallotta Krisztus hangját: ,,Leányom.'' Ennek a szónak a boldogságától
áthatva újból és újból ezt rebegte: ,,A leánya vagyok. Ő mondta. Ó, Istenem
végtelen édessége! Ó, régen vágyott szó, amelyért olyan állhatatosan
könyörögtem! Az a szó, amelynek édessége felülmúl minden édességet! Az öröm
óceánja! Leányom! Az én Istenem mondta! Leányom! Jézus nevez így engem!''
Az öröm óceánja! Milyen volt ez az óceán Margit életében? Margit átélte és
látta a bűn rettenetességét. Számára csak akkor lehet valódi az öröm, ha
Krisztussal, szerelmével együtt hordozza a bűnteher keresztjét. Ez a kereszt
nem valami romantikus, hanem nagyonis könyörtelen valóság az életében. Hallotta
Krisztus hangját: ,,Szeretnél becézett gyermekem lenni, ám a keserűség gyermeke
leszel.'' Margit örömét a szenvedés és a keserűség sem tudta eloltani, mert a
kegyelem növekedésével növekedett ereje is a kereszt számára.
Könyörtelenül vívta a teste, bűnének eszköze elleni harcát. A 13. század
emberei másként viszonyultak az önként vállalt kereszthez, mint mi. Csakhamar
meglátták Margitban a szentet. Ijesztő felismerés volt ez Margit számára! Úgy
érezte, ha így félreismerték, akkor ki kell kiabálnia a bűneit. Az éjszaka
csendjében kiáltozásával felverte az alvókat, és megvallotta nekik ifjúsága
bűneit, de éppen az ellenkezőjét érte el vele. Elrejtőzött hát egy félreeső
cella magányosságában, elrejtette a könnyeit, hogy senki se láthassa többé
fájdalmát. Ez azonban nem felelt meg Krisztus akaratának. ,,Egykor könnyeiddel
nyilvánítottad ki a fájdalmat, amelyet az én szenvedésem láttán éreztél. Most
hallgatásra késztet a fecsegéstől való aggódás, az a félelem, hogy azt
gondolják: hiú dicsőséget keresel. Kelj fel és sírj a lábamnál! Fájdalmadat ne
tartsd vissza, ne is rejsd el!''
Kilenc évig élt Margit a bűnben. Ez az idő mély nyomokat hagyott a lelkében, s
újból és újból fájdalmasan figyelt fel rájuk. Valóban megbocsátotta-e Isten a
bűneit? Nem csinált-e mindent rosszul? Ekkor érte el a sátán kísértése: ,,Tudd
meg: Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred szüntelenül, mert
önsanyargatásoddal a halálra adtad magadat.'' Hallotta azonban Margit Krisztus
szavát is: ,,Leányom.'' Tapasztalta szeretetének vigasztalásait. De a sátán kísértő
hangja gúnyos nevetéssel vetette ellene: ,,Nem Krisztus, nem is valami angyal
nyújtotta neked azt a vigasztalást, amelyet Krisztusnak tulajdonítasz, hanem én
voltam az.''
Lelki fejlődésének egy nyugodt szakaszában bizonyára könnyen lepergett volna
Margitról az ilyen szó. Most úgy tűnt neki, mintha minden összeesküdött volna
ellene. Rágalmakat szórtak rá, a lelkivezetője bizalmatlan lett vele szemben,
majd hét évre Sziénába helyezték át. Krisztus elfordult tőle? Sötétségében
mégis eljutott hozzá a szava: ,,Veled leszek, és mégsem leszek veled. A
kegyelmembe öltöztetlek, de úgy véled: kivetkőztél belőle, mert bár teljesen
nálad maradok, nem leszel képes felismerni engem.'' Mire képes az ilyen szó, ha
áthatolhatatlan sötétség burkolja be az embert: ,,Talán elfordul tőlem? Talán
bűneim nagysága ragadta el mellőlem végül is?''
Margit életének utolsó évei rejtve maradnak számunkra.
1297. február 22-én halt meg ötvenéves korában. XIII. Benedek 1728 pünkösdjén
felvette a szentek sorába.