Nagyböjti kalendárium 7.

Nagyböjti kalendárium – február 24.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Milyen felszabadító gondolat ez, hogy az övé vagyok. Tehát nem akarok mindentudó lenni, nem akarok mindenható lenni, nem akarok végtelen szabad lenni, még örökkévaló sem akarok lenni, csak az övé akarok lenni. De mivel ő örökkévaló, ezért örökre az övé akarok lenni.” (Barsi Balázs)

Urunk, Istenünk, tekints jóságosan házad népére, és add, hogy átjárja lelkünket az utánad való szent vágyakozás, és a testi önmegtagadás gyakorlásával szívünk megtisztuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Mátyás apostol

Szent Mátyás apostol 

Jn 15,9-17
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”

ézus mennybemenetele után az apostolok árvának érezték magukat. Eddig mindig köztük élt a Mester, most végtelen messze van. Az utolsó vacsora termében gyűltek össze százhúszan, a Szűzanyával együtt. Várták a nagy ajándékot, a Szentlelket, akit Jézus ígért nekik. Ő majd eszükbe juttatja Jézus tanítását, és erőt ad a tanúságtételre mindegyiküknek. Ez a terem fontos az életükben, itt mosta meg lábukat az Úr, hogy egészen tiszták legyenek, és itt mondta meg, hogy egy közülük nem tiszta, sőt gonosz szándékai vannak. Itt nyújtotta nekik a régi bárány vacsora falatjait Jézus. Adott Júdásnak is. Ez egyben jelzése is volt, ki az áruló. Társuk volt, szégyenfoltjuk lett, de a tanúságtevés nem szenvedhet hiányt. Hiszen az Írásban is ott áll: „a tisztségét kapja meg más.”(Zsolt 109,8) Péter, akit Jézus tett meg helyettesévé, indítványozza Júdás elvesztett apostoli helyének választás útján történő betöltését. Választás lesz, tehát jelölnek kettőt, akik Jézussal együtt jártak, hallgatták tanítását, látták csodáit és főként a halálból való feltámadás után látták őt élve, tehát illetékes szemtanúk lehetnek. A döntést azonban Istenre bízzák, amint Jézus is az Atyával beszélte meg, kiket nevezzen ki apostolnak. A sors Mátyásra, a második jelöltre esett. Ő lett a tizenkettedik apostol. Dante a Divina Commedia-ban két embert lát a sátán szájában a pokol fenekén. Az egyik Júdás, aki a legmagasabbra volt felemelve, és megcsalta Jézust, eljátszotta bizalmát. Mi is Isten gyermekei, Jézus testvérei, barátai vagyunk. Maradjunk hűségesek.

SZIRIAI SZENT JÁNOS

Szent János és társai

Mindnyájan a szíriai pusztában voltak remeték az V. században. János, Szent Limnosz tanítványa, követte az ő vezeklő életét A folyó partján egy nyitott dombot találva, ott élt lakóhely nélkül 25 évig. Étele és ruházata a legegyszerűbb volt. Nem keresett árnyékot, mindenben igyekezett megtagadni magát. Mózes atya, akit lelkesített János atya élete, mindenben igyekezett őt követni. Antioch atya egész életét egy teljesen puszta helyen élte le, amelyet egy kis kerítés vett körül. Már nagyon idős volt, amikor meghalt. A szintén öreg Antonin atya mindenben követte őt: ételben, italban, ruházatban és a virrasztásokban. Idős koruk ellenére vezeklő életüknek minden kellemetlenségét türelemmel viselték. Ifjúi erőt éreztek magukban arra, hogy Istennek éljenek. Zebin atya egy hegyen élt. Egy kis lakhelyet építve magának, ugyanazon helyen élt vezeklésben késő öregségig. A körülötte levő helyek lakosai sokszor fordultak hozzá és nagy hasznuk lett imáiból. Polychroniosz atya Zebin atya tanítványa volt és mindenben utánozta szent életét. Vasbilincset ugyan nem viselt magán, de másként vezekelt testét sanyargatva. Istentől csodatevő erőt is kapott.

A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk. 3.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

 
Olyan testvérekhez, nővérekhez szólok, akik végig imádkozták, dolgozták és szenvedték az életüket. Elkötelezettek Isten állandó, lelkes szolgálatára, és most zömmel megérdemelt nyugdíjas pihenőidejüket töltik, amelyben viszont több idejük marad az intenzívebb imaéletre és a szeretet síkján való bensőségesebb segítésre a még aktívaín dolgozóknak. Életükben megértették és követték Jézus Krisztus misszós parancsát: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig."(Mt 28,19-2o) Vitték tehát a jó hírt szóval és tettel, étellel és orvossággal. Vállaltak rengeteg veszélyt is Istenért. Szemébe néztek sok pogánynak, aki még nem ismerte az igaz Istent. Lehet, hogy akadtak sokan, akik nem is kerestek mást, mint régi babonájukat, mert meg voltak elégedve állapotukkal. Esetleg féltek „istent" váltani, mert az örökölt bálványimádás súlyosan beléjük idegződött, netán a varázslók bosszújától volt okuk rettegni. Olvastam valahol, hogy egy Londonban végzett néger orvos angol lányt vett feleségül, aki követte férjét a régi hazába, ám a törzs varázslója gyanakodva nézte az idegen fajú és vallású asszonyt. A folyóban valami halpusztulás történt. A varázsló szerint az idegen nő miatt haragszik a halak istene, és azt kívánja, hogy öljék meg, s a koponyájából Igyék a nép. Megtették. Lehet, hogy a kiosztott hittankönyvből olvasóktól megkérdezték, mint Fülöp diakónus Kandaké királynő magas rangú tisztviselőjétől, aki a kocsijában Izaiás próféta könyvéből olvasott hangosan: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?" (Ap Csel 8,30) S amint Fülöp felült a kérő szóra a kocsiba, majd elmagyarázta a tisztviselőnek a próféta Jézusról szóló jövendölését, ti is leültetek az érdeklődő tanítványok mellé, és magyaráztátok, miről is van szó. Az is lehet, hogy úgy tudtatok a lelkükhöz férni, hogy társadalmi méretű gondjaikon segítettetek, mint egy pápua faluban egy missziós pap testvérem. Észrevette, hogy nagyon sok újszülött hal meg a törzsben. Beszélt a törzsfőnökkel. Megígérte, hogy segít a bajon, ha szabadkezet kap. Ezután felgyújtotta a szülőkunyhót, amelyben egyedül szoktak szülni az asszonyok egy fatörzset szorongatva, majd fertőtlenítés nélkül átadva a helyet a következő szüléshez. Az új kunyhóban már ő segédkezett, és megfelelő fertőtlenítéssel megakadályozta az újabb fertőzéseket. Ezek után megbíztak benne és elfogadták a hitét is. Az ősi bölcsesség szerint: „Tanítva tanulunk". A Lélek nyilván sok olyan ihletet adott, amiből komoly titkokat lehetett megtanulni. Bizony, kicsit aggódva kérdezem: Ennyi előgyakorlat után tudok-e valami hasznosat adni lelkigyakorlat címén? A mennyei Atyáról milyen többlet remélhető tőlem? Imádkozzatok testvérek, hogy az Úr adjon Hozzá érőt! Szent Pál írja a rómaiakhoz: „Vágyódom az után, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet, hogy megerősítselek benneteket, és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által." (Rom 1,11-12) Mondanivalóm alapja: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3)

Nagyböjti kalendárium 6.

Nagyböjti kalendárium – február 23.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából.” (Edith Stein)

Üdvözítő Istenünk, téríts magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára váljék minden jócselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt 1. hete Hétfő

Nagyböjt 1. hete Hétfő
Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46
„Legyetek szentek, mert én, az Úr a ti Istenetek szent vagyok”

Első hallásra megdöbbenhet a gyarlóságaival küszködő ember. „Legyetek szentek” Ha még valaki emberfiára hivatkoznék az Úr, az sem lenne könnyű. Mondjuk Szent Antal közismert szentségét kellene utánozni: alázatát, szerénységét, emberszeretetét. De Istenét? Pedig Jézus Krisztus azt ismétli meg, amit az Atya a Leviták könyvében 1250 évvel korábban leíratott: „legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes.”(Mt 5,48) Ő már megnevezi minden szentség forrását, az első isteni Személyt, az Atyát. S a megdöbbent apostoloknak megadja a pontosítást: „Aki felkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.”(Mt 5,45) Így már tisztábban látunk: nem Isten végtelen szentségét kell elérnünk, hanem Atyánk szeretetstílusát kell szorgalmasan gyakorolnunk. A sok negatív megfogalmazás (11-18a) pozitíven értendő: adj inkább, mint elvegyél, mondj igazat mindig, add meg a munkásod igazságos bérét, ítélj igazságosan, bárki ügyét intézed is, ne akarj rosszat tenni, ne gyűlölködj, hanem szeress, ha néha nehéz is a történtek ismeretében. Ez a legfontosabb és legprecízebb életprogram. Az Atya is nemcsak teremtett, de fenn is tart, és ellát minden szükséges jóval. Az emberek – sajnos -, nem Őt követik. Pedig számon kérnek mindent az ítéleten.

CORTONAI SZENT MARGIT

CORTONAI SZENT MARGIT 

ferences nővér
*Laviano,1247. +Cortona, 1297. február 22. 

Margitba jámbor anyja beléplántálta az imádság iránti nagy szeretetet, de amikor hétéves lett, ez a fejlődés hirtelen megtört. Édesanyja meghalt, s két év múlva apja elvett egy másik nőt, aki azonban nem lett a gyermek második anyja. Ahogy fejlődött Margit, egyre jobban kibontakozott a szépsége, de annál nagyobbakká váltak a feszültségei; a biztonság, az elismerés és a szeretet utáni éhsége nem csillapodott. Megnyílt hát annak a szeretetnek, amelyet más helyen talált: tizenhét évesen elhagyta a szülői házat, és egy montepulcianói nemes kedvese lett. A szegény parasztlány drága ruhákba öltözött, haját aranyláncokkal díszítette, lovon vagy díszhintón járt. Látványosan büszkélkedett kedvese gazdagságával.

A pompázatos feltűnősködés mellett azonban megmutatkozott már valami más is, amit lelkivezetője feljegyzéseiből ismerünk. ,,Emlékezz vissza -- mondta neki később Krisztus --, hogy én magam is a tanítód és vezetőd voltam, s valódi részvétet csepegtettem beléd a szegények és szomorkodók iránt, amikor még a világ tetszését kerested, s a sötétség, vétek és bűn életét élted.''

Kilenc év telt el. A fiatal lányból érett nő lett, amikor, 1273-ban megtörtént a fordulat. Az év kezdetén a férfi egy reggel elhagyta a házat, csupán a kutyája kísérte. Két nap múlva a kutya ura nélkül jött vissza. Nyugtalan vonításával Margitot Petrignano erdőségébe vezette, ahol rátalált kedvese szúrásokkal átvert holttestére. Hogy mi játszódott le ebben a pillanatban Margitban, arról nem szól a krónika, de csakhamar megmutatkozott, hogy nemcsak egy világ dőlt össze számára, de új életre is felszabadult.

Vissza akart térni apjához. Gyászöltözetben, a bánattól megtörve kopogtatott a szülői ház ajtaján, mostohaanyja hatására azonban apja ajtót mutatott neki és gyermekének.

Életének ebben a kritikus pillanatában meghallotta Krisztus hangját. Egy volt a célja: a vezeklés. Az utat Szent Ferenc fiai mutatták meg neki. Kimerülten ért a cellei ferences kolostor kapujához és vezeklőruhát kért. A bánat nem pusztította el arca szépségét. Jóságosan, de mégis elutasítóan válaszolt neki a kolostor gvárdiánja: ,,Lányom, nagyon fiatal és túl szép vagy.'' Giunta Bevegnati testvér azonban jámbor asszonyok közbenjárására és provinciálisa parancsára átvette Margit lelki vezetését. Nem bízott túlságosan a huszonhat éves nő állhatatosságában. Attól tartott, hogy szépsége ismét a régi útra viszi, ha beleun a vezeklésbe. Margitnak évekig kellett várakoznia, míg 1276-ban felvehette a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét.

Szépsége sodorta a bűnös élet útjára, szépsége lett annak akadálya, hogy a vágyott vezeklőruhát hordhassa. De most szeretni tudók könyörtelen következetességével kezdte el Margit a szépsége elleni harcot: lenyírta a haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. Odavetette a testének: ,,Legyőztél, de most én győzlek le.'' Szépsége azonban ellenállt minden támadásnak. Késsel akarta hát az arcát elcsúfítani. Giunta testvérnek egész tekintélyét be kellett vetnie, hogy megakadályozza ebben a tettében.

Egy napon Margit arra kérte Krisztust, hogy nevezze a leányának. Félelmetes komolysággal jutott el hozzá az Úr hangja: ,,Most még nem nevezlek a lányomnak, mert a bűn leánya vagy.'' Isten rányitotta a szemét életének hibáira és bűneire. Megérintette az isteni tisztaság kérlelhetetlen fénysugara. Margit magába fogadta ezt a fényt, hogy azután majd a bűnbánat szentségében megnyíljon Isten kegyelme számára. Amikor a következő reggel a szentáldozáshoz járult, meghallotta Krisztus hangját: ,,Leányom.'' Ennek a szónak a boldogságától áthatva újból és újból ezt rebegte: ,,A leánya vagyok. Ő mondta. Ó, Istenem végtelen édessége! Ó, régen vágyott szó, amelyért olyan állhatatosan könyörögtem! Az a szó, amelynek édessége felülmúl minden édességet! Az öröm óceánja! Leányom! Az én Istenem mondta! Leányom! Jézus nevez így engem!''

Az öröm óceánja! Milyen volt ez az óceán Margit életében? Margit átélte és látta a bűn rettenetességét. Számára csak akkor lehet valódi az öröm, ha Krisztussal, szerelmével együtt hordozza a bűnteher keresztjét. Ez a kereszt nem valami romantikus, hanem nagyonis könyörtelen valóság az életében. Hallotta Krisztus hangját: ,,Szeretnél becézett gyermekem lenni, ám a keserűség gyermeke leszel.'' Margit örömét a szenvedés és a keserűség sem tudta eloltani, mert a kegyelem növekedésével növekedett ereje is a kereszt számára.

Könyörtelenül vívta a teste, bűnének eszköze elleni harcát. A 13. század emberei másként viszonyultak az önként vállalt kereszthez, mint mi. Csakhamar meglátták Margitban a szentet. Ijesztő felismerés volt ez Margit számára! Úgy érezte, ha így félreismerték, akkor ki kell kiabálnia a bűneit. Az éjszaka csendjében kiáltozásával felverte az alvókat, és megvallotta nekik ifjúsága bűneit, de éppen az ellenkezőjét érte el vele. Elrejtőzött hát egy félreeső cella magányosságában, elrejtette a könnyeit, hogy senki se láthassa többé fájdalmát. Ez azonban nem felelt meg Krisztus akaratának. ,,Egykor könnyeiddel nyilvánítottad ki a fájdalmat, amelyet az én szenvedésem láttán éreztél. Most hallgatásra késztet a fecsegéstől való aggódás, az a félelem, hogy azt gondolják: hiú dicsőséget keresel. Kelj fel és sírj a lábamnál! Fájdalmadat ne tartsd vissza, ne is rejsd el!''

Kilenc évig élt Margit a bűnben. Ez az idő mély nyomokat hagyott a lelkében, s újból és újból fájdalmasan figyelt fel rájuk. Valóban megbocsátotta-e Isten a bűneit? Nem csinált-e mindent rosszul? Ekkor érte el a sátán kísértése: ,,Tudd meg: Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred szüntelenül, mert önsanyargatásoddal a halálra adtad magadat.'' Hallotta azonban Margit Krisztus szavát is: ,,Leányom.'' Tapasztalta szeretetének vigasztalásait. De a sátán kísértő hangja gúnyos nevetéssel vetette ellene: ,,Nem Krisztus, nem is valami angyal nyújtotta neked azt a vigasztalást, amelyet Krisztusnak tulajdonítasz, hanem én voltam az.''

Lelki fejlődésének egy nyugodt szakaszában bizonyára könnyen lepergett volna Margitról az ilyen szó. Most úgy tűnt neki, mintha minden összeesküdött volna ellene. Rágalmakat szórtak rá, a lelkivezetője bizalmatlan lett vele szemben, majd hét évre Sziénába helyezték át. Krisztus elfordult tőle? Sötétségében mégis eljutott hozzá a szava: ,,Veled leszek, és mégsem leszek veled. A kegyelmembe öltöztetlek, de úgy véled: kivetkőztél belőle, mert bár teljesen nálad maradok, nem leszel képes felismerni engem.'' Mire képes az ilyen szó, ha áthatolhatatlan sötétség burkolja be az embert: ,,Talán elfordul tőlem? Talán bűneim nagysága ragadta el mellőlem végül is?''

Margit életének utolsó évei rejtve maradnak számunkra.

1297. február 22-én halt meg ötvenéves korában. XIII. Benedek 1728 pünkösdjén felvette a szentek sorába.