SZIRIAI SZENT JAKAB

Szent Jakab remete

Szíriában élt remete életet az V. században. Először egy remeténél élt valamennyi ideig, és tőlük tanulta el a vezeklő élet szabályait. Aztán külön ment tőlük egy kis házba és egy ideig ott élt magányosan. Miután azt érezte, hogy nagyobb vezeklésre is vállalkozhat, egy kis, terméketlen, lakhatatlan hegyen töltötte el vezeklések között élete utolsó idejét. A szabad ég alatt élt, kitéve a természet szeszélyeinek. Mindent türelemmel viselt. Isten megáldotta őt csodatevő, látnoki képességekkel. Sok csodát tett ezek segítségével, még az általa megáldott víz is gyógyító erővel bírt. Híre messzire elterjedt. Az emberek mindenféle fajtája kereste őt áldásért, jó tanácsért és gyógyulásért, 457 után halt meg.

Adventre készülünk 3.

„Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem.
Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem, van szüntelen.
Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz,
Hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságos a te ítéletedben” (Zsolt 51, 4-6)

Dávidnak a kor szokása szerint több felesége volt, asszonyaitól születtek gyermekei. Örülhetett annak, hogy Isten megáldotta házasságait, akkor még egészségesen gondolkodtak az emberek az életről, és azt tartották boldog embernek, aki sokáig élt, elfogadható jólétben élt és sok gyermeke volt. Nem volt tehát szüksége arra, hogy idegen asszonyt, más férfi feleségét hivassa magához, és vele töltsön egy éjszakát. Ezt neki, mint férfinak, nem rótták volna bűnül, hiszen a férfit nem vádolták soha, ha ő tört házasságot. Nekünk, az Újszövetségben élőknek ez fura gondolkodásmód. Amikor Jézus tanított, feltették neki a kérdést, hogy Mózes miért engedte meg az asszony elbocsátását. Jézus így válaszolt: Mózes „a ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”. (Mk 10, 5-9) Amikor Dávid beleszeretett a gyönyörű asszonyba, Betszabéba, a kötelékre, amely az asszonyt férjéhez kapcsolta Isten eredeti emberteremtő szándéka szerint, nem gondolt. Azt sem fontolta meg, hogy alattvalóit hadba viheti, ha a haza üdve úgy kívánja, de senkinek a halálát megfontoltan elő nem készítheti. Az élet ura egyedül a fölséges Isten. Amikor prófétatársa figyelmeztette minderre, akkor felsírt benne a tudat, hogy Isten rendelkezései minden emberre, a királyra is egyenlően vonatkoznak, és az ember tudja, hogy ha látszólag csupán embert bánt, akkor is Istent bántja.„Ellened vétkeztem egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz”A mai kor emberének nagyon tetszik, amit egyesek hirdetnek: az ember szabad, annyira szabad, hogy nem felelős senkiknek: sem Istennek, sem embernek. Sok ember annyira ostoba, hogy olyan vezetőket választ, akik ebben a felelőtlenségben őt megerősítik. Elfogadják alapigazságnak, hogy az erkölcs az, amit a társadalom kötelezőnek elfogad. Elfelejt gondolkodni: ha ez igaz lenne, milyen jogon kéri most számon a néhány évtizede felkapott eszmét, és zárja börtönbe azoknak az eszméknek követőit. Az akkori társadalom elfogadta azt az eszmét, akkor az volt erkölcsös, aki a szerint az eszme szerint élt. Következésképpen a mostani erkölcs-nélkülieknek arra kell felkészülniük, hogy ha másik ember által kigondolt eszmerendszer szab újabb határokat, akkor a most igaznak elfogadott eszmét vallók kerülnek a vádlottak padjára. A helyes megoldás az lenne, ha Isten örök szabályait fogadnánk el kizárólagos erkölcsi alapnak, akkor nem kellene mindig újabb és egyre átgondolatlanabb, jogszerű, de nem erkölcsös képződményekhez igazodni. Dávid súlyosan vétkezett több isteni parancs ellen is. Amikor a próféta fejére olvasta ezeket a bűnöket, azonnal átlátta tévedését: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sám 12, 13) a próféta, pedig ezt közölte vele: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal, mindazonáltal, mivel a dologgal alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal”. (2Sám 12, 13-14) a bűnök és a bűnbánat között több mint egy év telt el. Amilyen könnyűnek látszik a bocsánat Isten részéről Dávid esetében, ugyanilyen könnyű a mienkben is. A gyóntatószékben is megkapjuk egyetlen bocsánatkérő szóra a feloldozást. De ne csodálkozzunk azon, ha bűneink bocsánata után jönnek kisebb-nagyobb elégtételek. Mondjuk meg: minden ember- és társadalom elleni bűn Isten ellen van. Kisebb-nagyobb idő múltával, eljön, a számonkérés!

Elmélkedések 22.

Egyenlő szeretettel szeret-e Isten mindenkit?

 
Ha szeretetét önmagában nézzük, igennel kell válaszolnunk, hiszen szeretete azonos a lényegével. Ha azonban hatásaiban szemléljük, vagyis aszerint, hogy ez a szeretet mint akarat mit vált ki a teremtményekből,akkor azt kell mondanunk, hogy egyeseket jobban szeret, mint másokat. Az isteni szeretet mindig egyforma erővel sugárzik, de a teremtmények nem egyenlőképpen fogják fel, mint ahogyan a nap fényét is másként használják fel a szerves és a szervetlen testek. Amikor tehát azt mondjuk, hogy egyeseket jobban szeret, mint másokat, akkor voltaképpen szeretetének hatásait vetítjük vissza Istenbe. Ezzel függ össze, hogy a Biblia szerint előre való kiválasztottságról, tágabb értelemben vett predestináltságról is beszél a teológia. Ez azt jelenti, hogy egyeseket nagyobb üdvtörténeti szereppel bízott meg, és ezeknek több kegyelmet folyósít. De mivel mindenki érdeme nélkül kapja a kegyelmet, ez a predestináltság nem mondható kivételezésnek (Róm 9,20). Annál inkább, mert akinek több kegyelmet ad, attól nagyobb teljesítményt, többet vár (Mt 25,14-30). Ha a fokozatokat nézzük, akkor Isten a legtöbb szeretetet Jézus emberségére árasztotta, amikor felvette személyes egységébe. Ezután következik a Boldogságos Szűz Mária, akinek kegyelmi teljességéről beszél a Biblia és a mariológia. Utána következnek azok, akiket egyéb fontos üdvtörténeti szerepre választott ki Isten. Úgy látszik, azért akart fokozatokat a természetes és természetfölötti rendben egyaránt, hogy a nagy változatosság annál inkább tükrözze tökéletességeinek kimeríthetetlen gazdagságát. A szabad akaratú teremtmények elfordulhatnak Isten szeretetétől, visszautasíthatják. Ilyenkor is azonos mértékben árad rájuk Isten szeretete, de visszautasításuk következtében nem képesek annak felfogására, hatása nem érvényesül bennük. A kárhozat állapota ennek az elfordulásnak véglegesítése.Istennek teremtményei iránti egyetemes szeretetét közvetve dogmatizálta az I. vatikáni zsinat. Hittételként mondta ki, hogy Isten szabadon teremtette a világot. Ha szabadon teremtette, akkor akarta, és ha akarta, szerette is, hiszen a szeretés az akarásnak legegyetemesebb jellegét, jóra-irányulását kísérő és kifejező lelkülettel azonos. Tételünket nem-ünnepélyes formában is képviseli a tanítóhivatal, valahányszor Isten jóságáról és jó Istenről szól az igehirdetés és a liturgia útján.

Évközi 34. csütörtök

Évközi 34. csütörtök       
Dán 6. 12-18; Lk 20, 21-28
„Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét”.

Az emberek sok féle módon ki vannak szolgáltatva a gonosz rossz akaratának, mert bizonyos körülmények között könnyen túljárnak a rendes, egyenes gondolkodású emberek eszén. A becsületes emberek nem gyanakszanak a gonoszokra, hogy minden egyszerűnek látszó dologban csalást, képmutatást keressenek. Így könnyen áldozatává válnak a saját jóhiszeműségüknek. Annak idején Dáriusz méd király kegyeit megnyerte Dániel próféta, annak ellenére, hogy Baltazár király és apja Nabukodonozor is nagyra értékelték őt, és Baltazár halála előtt néhány órával még ki is tüntette őt, mert megfejtette a Mene, Tekel, Fáresz titokzatos szavak értelmét. Dáriusz ugyanis értesült arról, hogy ez a fiatal fogoly mennyire becsületes teendői végzésében, és milyen hűségesen ragaszkodik Istenéhez. Dániel irigyei ezt hamarosan észrevették. Tudták, hogy amíg ő él, addig nem sok esélyük van a király közelébe kerülniük. Ezért folyamodtak egyik régi törvényük értelmében új törvényt kimondatni Dáriusszal: aki harminc napon belül máshoz fordul, mint Dáriuszhoz, azt az oroszlánok vermébe kell vetni. A király gyanútlanul aláírta ezt a látszólag semmit, mondó törvényt. Dániel viszont nem törődve ezzel az új törvénnyel, szokása szerint naponta háromszor is elmondta szokott imáit az igaz Istenhez, mégpedig kelet felé fordulva a nyitott ablak mellett. Ezt lesték és várták az ellenségei. Futottak is a királyhoz, számon kérték tőle, hogy új törvénye visszavonhatatlan-e? A király még mindig gyanútlanul ezt elismerte. Akkor aztán kimondták leplezetlen kárörömmel, hogy lám, Dániel ennek ellenére naponta háromszor is a maga Istenéhez fordul imájával. Be kell vetni az oroszlánok barlangjába, hogy azok falják fel ellenségüket. Miután a király napokig hasztalan harcolt barátjáért, kénytelen volt megtenni követelésüket. A barlang száját kővel lezáratta, majd az ő és főemberei pecsétjével lepecsételtette, hogy senki ne tudjon valami gonoszsággal bajt csinálni. Áldást kért a fogolyra hatalmas Istenétől. Másnap hajnalban aztán odasietett. „Mikor a verem közelébe ért, síró hangon hívta Dánielt, és szólította őt: „Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól? Azt felelte erre Dániel a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és azok nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!” (21-23) a király akkor kihúzatta Dánielt nagy örömmel, teljes épségben. Aztán odavitette Dániel ellenségeit egész családjukkal együtt. A kiéheztetett oroszlánok, pedig elkapkodták a levegőben és felfalták őket. A király rendeletet adott ki, hogy minden alattvalója félje és tisztelje az örökkön élő Istent.

CEZAREAI SZENT MERKUR

Szent Merkur

 vértanú

Décius és Valeriánus császárok alatt szenvedett vértanúságot a kappadókiai Cezareában. A római birodalomra rátörtek a barbárok. A császárok Rómába gyűjtötték az egész hadsereget. A hadseregben volt Merkur katona is, aki titokban keresztény volt. Az ütközet előtt angyal jelent meg neki, bátorította és egy kardot adott neki a győzelemre. A barbárok legyőzése után Merkur nem akart részt venni a pogány hálaadó áldozaton. A császár előtt kereszténynek vallotta magát. A császár megverette, tüzes parázsra fektette, a tűz kialudt a vértanú vérétől. A császár nem akarta, hogy gyorsan meghaljon, azért börtönbe záratta, és újabb kínzások után lefejeztette. Testéből jó illat, illatos myro áradt és sok csoda történt. Ezért sokan hittek Krisztusban. Testét tisztelettel eltemették illő helyen, ahol sok csodás gyógyulás történt.

Adventre készülünk 2.

„Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat” (Zsolt 51, 3) Dávid irgalomért esedezik. Annak ellenére, hogy fiatalon szinte lányos szépségűnek tartották, kemény férfi volt. Mielőtt párviadalra indult volna a két és félméteres Góliáttal, aki hetvenkedve hívta párharcra a zsidók vállalkozó vitézét, meg kellett hallania, hogy éretlen, gyenge legénykének nézik a zsidó katonák és maga Saul király is. Erre így felelt: „Amikor szolgád legeltette apja nyáját, amikor oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból, utánamentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából; ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam és megöltem. Oroszlánt és medvét is megöltem én, a te szolgád; úgy jár tehát ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot.” (1Sám 17, 34-36) Amikor pedig a bottal és parittyával közeledő ifjút kigúnyolta Góliát, így válaszolt neki: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael Istenének nedvében megyek ellened.” (1Sám 17, 45) Parittyával halántékon dobta majd az ő kardjával, levágta és felmutatta a fejét. Ugyancsak bátran harcot kezdeményezett az ellenséges filiszteusokkal, és a király kívánta száz helyett kétszáz vitézt kaszabolt le. Határozott és kemény volt a bűnösökkel szemben. Amikor egy harcos Saul halálhírér megvitte neki, előnyöket remélve azt hazudva, hogy Saul királyt kérésére ő szúrta agyon, Dávid azonnal halálra ítélte, és rögtön ki is végeztette, mint királygyilkost. Ugyanígy járt el Saul testi hibás fiának gyilkosaival is. (vö. 2Sám 1, 16; 4, 8-12) De tudott ő is irgalmas lenni, amikor nem vette el az őt üldöző alvó Saul életét (vö.1Sám 24, 1-8). Amikor pedig magára vonta az Úr haragját esztelen népszámlálásával, a kirótt büntetések közül a járványt, választotta, mondván: „Jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az Ő irgalmassága, mint az emberekébe”. (2Sám 24, 14.) E szerint irgalmazz nekünk is, Urunk.

Elmélkedések 21.

Isten szerető jóakaratának és a világban tapasztalható rossznak és bűnnek az összeegyeztethetősége

 
Ez a probléma a legrégibb idők óta foglalkoztatja a keresztény gondolkodókat. Mindenkit kielégítő és minden esetre maradéktalanul biztos választ még nem talált az emberi okoskodás, hiszen Isten szándékai és útjai értelmünk számára felfoghatatlanok (Iz 55,8-9; Róm 11,33). Az értelmetlenségnek látszó jelenségek miatt lázongó értelem és a saját vagy mások szenvedései miatt gyötrődő szív számára igazi megnyugvást csak Isten bölcsességébe és üdvözítő jóságába vetett hit,továbbá az Isten jótéteményeiről meg nem feledkező hálás lelkület képes biztosítani (Róm 8,28.32-39). Ez a kérdés gyakorlati megoldása. Ennek a gyakorlati megoldásnak kegyelmét hivatottak előkészíteni azok a kísérletek, amelyek elméletileg próbálnak választ adni, és szerepük ugyanaz, mint a hihetőség indítékainak a hit aktusának előkészítésében. Ezek az elméleti kísérletek két csoportba oszthatók: részben elvi jellegűek, részben olyanok, amelyek egy-egy konkrét helyzetre próbálnak választ adni. Az elvi jellegű kísérletek általában elfogadják a régieknek azt felosztását, amely különbséget tesz fizikai rossz, pszichikai rossz és erkölcsi rossz között. Erkölcsi rossznak a bűnt mondjuk. Pszichikai rossz a szenvedés, akár testi, akár lelki szenvedés, akár mindkettő együttesen. Amikor fizikai rosszról beszélünk, a természetben tapasztalható pusztulást, rombolást, katasztrófákat önmagukban, vagyis az embertől elvonatkoztatva szemléljük. A valóságban ez a legritkább esetben fordul elő, hiszen gyakorlatilag majdnem mindig kárt, bajt, szenvedéseket, tragédiákat okoz az emberek számára is, tehát pszichikai rosszá válik. A fizikai rossz együtt jár a teremtett világrenddel, mint végességének következménye. A teremtmények kölcsönösen korlátozzák egymást létükben és tevékenységükben,új növények és állatok születésének szükségszerű feltétele a régiek kihalása. A világ fejlődése is pusztulással van egybekötve. Kétségtelen, hogy Isten nem gyönyörködik a pusztulásban, mert nem a halálnak, hanem az életnek barátja (Bölcs 11,24-26). Megengedi, mert nemcsak kárára, hanem javára is válhat az embereknek, amennyiben az egyének és az emberiség fejlődése sokszor a természet mostohasága elleni küzdelem útján megy végbe. Nehezebb választ találni a világban észlelhető pszichikai és erkölcsi rossz értelmezésére.