Évközi 2. hét szerda

Évközi 2. hét szerda

Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.

A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.

 

DOLLENCZ ALFRÉD

DOLLENCZ ALFRÉD 

vértanú 

(1853-1920)

A Torontál megyei Nagyszentmiklóson született s 1876-ban lépett be a Ferencrendbe, a Mariana tartományba. 1882-88-ig mint ünnepélyes fogadalmas testvér Pozsonyban muködött sekrestyésként. Ekkor régi vágya teljesült: a Szentföldre került. Ain-Karemben, majd Jeruzsálemben volt a missziós atyák szolgálatára, utána két pap rendtársával a törökországi Mugiukderesiben, egy szilíciai községben szolgált. A Ferences Martyrologium szerint „a kereszténység atyjai, orvosai, tanítói, papjai voltak.” Árvagyermekeket is gondoztak. (E városban már a 19. században is működtek ferencesek, 1895-ben itt szenvedett vértanúságot Boldog Lilli Szalvátor - lásd nov. 22. - és hét örmény keresztény). A környéken 1919 óta a. hatalom a franciák kezében volt. A mohamedánok szüntelenül lázongtak az európaiak s általában a keresztények ellen. Mikor fővárosuk is a franciák kezére került, bosszúból kétezer keresztényt gyilkoltak meg. Alfréd testvér és társai is aggódtak, mi lesz velük és árváikkal. A környéken már mindenfelé üldözték a keresztényeket. Egyik napon beállított hozzájuk egy Oglu Ali nevű férfi, és barátságot színlelve azt ígérte nekik, hogy házában elbújtatja őket az árvákkal együtt. Sajnos hittek neki és elmentek vele. Amikor Ali házába értek, az elővette pisztolyát s agyonlőtte a három ferencest 1920. jan. 23-án. Egy misszionárius társa kevéssel Alfréd testvér vértanúsága előtt ezt vallotta. róla: „Szerencsés vagyok, hogy együtt lehetek Alfréd testvérrel, mert azonfelül, hogy vigyáz a templomra, a hospiciumra (rendházra), segítségemre van még mint gyógyszerész, mint orvos, és gondozza mindazokat, akik csak betegként jelentkeznek a. misszióban.”
„Megaláztál minket a sakálok földjén,
ránk borítottad a halál árnyékát...
Teérted gyilkolnak mindennap bennünket,
és leölésre szánt juhoknak tekintenek.
Kelj fel, miért alszol, Uram,
kelj fel és ne taszíts el mindörökre.”
43. zsolt.

Imádság:

Istenünk, te Alfréd testvért, aki dicséretes szorgalommal tevékenykedett a misszió szolgálatában, a vértanúság dicsőségével tüntetted ki, add, hogy példája minket is ösztönözzön Krisztus követésére. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Búcsút vettek az elhunyt Gilberto Agustoni bíborostól – Sodano bíboros gyászbeszéde

Ferenc pápa végezte a temetési szertartást

Január 17-én, kedden délelőtt tíz órakor kezdődött a vatikáni Szent Péter bazilika katedra oltáránál a 93 éves korában elhunyt svájci-olasz származású Gilberto Agustoni bíborosért mondott gyászmise majd az azt követő temetési szertartás. A gyászmisét Ferenc pápa felkérésére Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatta be és nekrológjában méltatta az elhunyt főpásztor példás életútját.

„Nyugodjék Krisztus békéjében!” – az első keresztények a római katakombák sírjait fedő kőlapokra sokszor ezt írták fel: „In pace Christi” – Krisztus békéjében. Ezekből sok feliratot őriz a Vatikáni Múzeum Ókeresztény részlege, melyek láttán a mai látogatók az első keresztények mély hitére emlékeznek.

A keresztény ember Krisztus békéjében él életében és halála után is

„Krisztus békéjében” él továbbra is mindig megboldogult testvérünk – mondta Sodano bíboros, majd a temetést magát úgy értelmezte, „mint az irgalmasság hét lelki cselekedetének az egyikét, amelyről Ferenc pápa oly sokszor beszélt az elmúlt jubileumi év során. A test föltámadását megvalló egyház ugyanis mindig nagy jelentőséget tulajdonított az elhunytak eltemetésének, hiszen Urunkról is megvalljuk, hogy „meghalt és eltemették”, de harmadnapra feltámadt. Ez Jézus útja és ebben követik őt a keresztények. Ahogy Jób sok századdal Krisztus előtt vallotta: „Tudom, hogy megváltóm él”, ahogy Pál buzdít: „Ne úgy éljünk, mint a reménység nélküli pogányok” és miként a Lukács evangélium említi, „legyünk mindig készek, derekunk felövezve, kezünkben égő mécsessel várjunk…”, készen arra, hogy megnyissuk az ajtót Krisztusnak, amikor eljön, hogy magához hívjon bennünket. Ez az élet és halál keresztény értelmezése, amit mi közösem megvallunk és ebben a hitben távozott tőlünk ebből a világból a mi szeretett testvérünk – emelte ki Sodano bíboros. Ez a hit vezette mindig élete útján a mi kedves Gilberto bíboros testvérünket. Az örök élet reménységének dantei szikrája világította meg az ő hosszú életútját, mely építő volt mindnyájunk számára, azóta, hogy 1950-ben megismertük itt Rómában, ahol a Szentszék szolgálatában kötelezte el magát egész életére. Szívében megőrizte a kedves svájci haza emlékét és mellett nagy szeretettel építette Róma egyházát”.  A gyászmisét követően érkezett Ferenc pápa a bazilikába és a temetési szertartásnak a „búcsúvétel és végső ajánlás” részét ő maga személyesen végezte.

Az ember engedelmeskedik

Az ember engedelmeskedik a törvényeknek és előírásoknak, legalábbis akkor, ha belátja  azok értelmes  voltát vagy  azok valamilyen  módon a  hasznára vannak. A  szombati nyugalomra  vonatkozó ószövetségi  törvény valóban  az ember érdekét  szolgálta, hiszen  a pihenőnap  beiktatása lehetővé  tette, hogy  az  ember  ne  legyen  a  munka  rabszolgája,  hanem  a   megélhetés biztosítása mellett jusson idő önmagára és az istentiszteletre is. A  heti egy pihenőnap  valóban  az ember  érdekét  szolgálta mindaddig,  amíg  nem kapcsolódott hozzá túl sok előírás.
   Jézus arról  tesz  tanúságot,  hogy  a  szombati  napra  vonatkozó  emberi
törvények felett áll, hiszen ő Isten.  Ez azonban nyilvánvalóan csak az  ő
személyére  vonatkozik.  A   tanítványok  parancsszegésével   kapcsolatban
ugyanakkor rávilágít a szombati törvények eredeti értelmére, vagyis  arra,
hogy ezek az embert szolgálják.
A vasárnapi munkaszünet és  a szentmisén való részvétel  a mi javunkat  és
lelki feltöltődésünket szolgálja.

Légy áldott, Teremtőm és Uram! Ne vedd rossz néven, ha úgy szólok  hozzád, mint sebesült az orvoshoz, mint szenvedő ahhoz, aki meg tudja vigasztalni, mint szegény a minden jóval bővelkedő gazdaghoz.
A sebesült ezt  mondja: Ó, orvos,  ne vess meg  engem, sebesültet,  hiszen
testvérem vagy! És te, aki a  legjobb vigasztaló vagy, ne vess meg,  mivel
aggodalomban vagyok,  hanem  adj  nekem  szívedben  pihenőt,  és  add  meg érzékeimnek vigasztalásodat! A szegény  ezt  mondja:  Ó, te,  aki  gazdag  vagy, s  nincs  semmire  sem szükséged,  nézz  rám,  aki  elgyöngültem  az  éhségtől;  fordítsd   felém tekinteted, mert ruhátlan vagyok, adj nekem ruhát, hogy fölmelegedjek!

Évközi 2. hét kedd

Évközi 2. hét kedd

Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.

Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett sarukkal boruljunk le Isten nagysága előtt.

Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk és az Atya tetszését keressük, s Szent Sebestyén vértanúd példájára és közbenjárására inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.