Évközi 4. hét hétfő

Évközi 4. hét hétfő

Jellemző és bennünket is leleplező az a magatartás, amit a gerázaiak Jézus iránt tanúsítanak. Vajon ha az ő betegeiket gyógyította volna meg, ha nekik szaporította volna meg a kenyeret, akkor is azt kívánták volna, hogy távozzék el a határukból? De érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és így feltenni a kérdést: Mi ez az egyébként is pusztulásra szánt disznókonda egy ember üdvösségéhez képest? És mi ez az „áldozat” ahhoz az áldozathoz képest, amelyet Jézus Krisztus hozott meg a Golgotán az emberi nem megszabadításáért?

A fogyasztói társadalom azonban nem tud mit kezdeni az efféle csodával. Számára irreálisan nagy veszteséggel jár, s veszélyezteti a nyárspolgári lét megszokott kereteit. A pénzben mérhetőt, kézzel foghatót, birtokolhatót nem adja oda holmi kétséges szellemi-lelki javakért. Sok magát kereszténynek valló ember is e fogyasztói szemlélet áldozata. Úgy-ahogy erényes életet él, eleget tesz a vallási előírásoknak, csak éppen a pokol és a menny marad ki mindennapjaiból. Az a jótékony feszültség, ami nélkül az élet sivár és tét nélküli, s ami nélkül kereszténynek lenni merő sznobizmus csupán.

Ne engedd, Urunk Jézus, hogy méricskéljük, milyen anyagi és egyéb haszonnal vagy éppenséggel hátránnyal és kárral jár, ha egyre jobban beengedünk az életünkbe. Idézd emlékezetünkbe, hogy milyen drága áron váltottál meg bennünket, és hogy milyen fönséges az a hivatás, amelyre meghívtál minket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy azoknak a bibliai szenteknek a példájára, akikről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, hittel várjuk ígéreteid beteljesülését, s ott hirdessük szabadításodat, ahová Te küldesz, mindenekelőtt saját környezetünkben.

 

Boldog Eck Mauricia

ECK MAURICIA

 szűz, III. r. 

(1842-1921)

Bajorország északi részén, Dittigheimben született egyszerű, szorgalmas, vallásos családból. Gyermekkorában egyes szentbeszédek (Szt. Lióbáról, Szent Ferencről) felkeltették érdeklődését a szerzetes élet iránt. Amikor 19 éves lett, Strassburgban belépett a vincés nővérek közé. Addigi Genovéva neve mellé felvette a Mauricia nevet. Nemsokára az Osnabrück melletti Thuineba helyezték, a rend ott akkoriban telepedett le. Mauricia nővér egész odaadással áldozta magát hivatásának, a betegápolásnak. Az ambuláns betegeket gondozta. Gyakorolta, amit később átadott nővéreinek: „Mielőtt a betegekkel foglalkozol, imádkozzál, mert Isten gyakran helyez a nővérek kezébe életet vagy halált. Hogyan állhatna meg itt az ember ima nélkül? Csak Isten segítségével tudjuk lelkiismeretesen teljesíteni kötelességünket.” Politikai és gazdasági okok miatt nemsokára változás állt be a Thuine-i közösség életében. A vincés nővérek átadták helyüket a Szent Györgyről nevezett ferences nővéreknek. Mauricia maradt, így 1869-ben három nővértársával ő is letette a Ferences III. rendi fogadalmakat. A szokott buzgósággal dolgozott tovább a betegek és a gyermekek szolgálatában előbb Thuine-ben, majd Osnabrückben. Ferences lelkülettel vallotta - a gyermekekre vonatkozóan: „Árnyékban nőtt növények ritkán hoznak gyümölcsöt; olyan gyermekek is ritkán lesznek derék emberek, akiknek gyermekkorát nem ragyogta be az öröm és vidámság napsugara.” Ami a pénzbeli gondokat illeti, azt vallotta, hogy arról a jó Isten gondoskodik. 1887-ben őt választották általános főnöknőnek. 1904-ig látta el feladatát rendje javára. Utolsó 17 évét az anyahát foltozó termében töltötte - munkával.Környezetét itt is felüdítette alázatosságával, egyszerűségével. Amikor már a betegség ágyhoz kötötte, akik meglátogatták, az volt a benyomásuk, hogy egy szentet láttak. Szelíden, boldogan aludt el 79 éves korában. „Mostantól boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.” (Jel 14, 13.)

Imádság:

Istenünk! Boldogemlékű Mauricia ferences nővér kitűnt a betegek és a gyermekek iránti szeretetben. Példájára segíts bennünket, hogy megerősödjünk Isten és a felebarát szeretetében. Krisztus, a mi Urunk által.

Stúdióbeszélgetés Somorjai Ádám bencés szerzetessel, a Pápai Államtitkárság volt munkatársával

Stúdióbeszélgetés Somorjai Ádám bencés szerzetessel, a Pápai Államtitkárság volt munkatársával

Somorjai Ádám bencés szerzetessel 2017. január 16-án, kedden Vértesaljai László SJ készített interjút a Vatikáni Rádióban, amelyben húszéves római tevékenységéről kérdezte a Magyarországra visszatérő szerzetest.

– Mikor és milyen küldetéssel került Rómába?

– Szennay András főapát küldött azzal a feladattal, hogy erkölcsteológiából doktoráljak. Akkor olyan rendtársat keresett, akinek megvoltak a szükséges vizsgái. A Hittudományi Akadémián hallgattam erkölcsteológiát, így az első feladat az volt, hogy letegyem a három nagy szigorlatot. Ezt párhuzamosan kellett tennem azzal, hogy közben negyedikes osztályom tanára, prefektusa voltam Győrött, a bencés gimnáziumban. A Pápai Alfonziana Akadémián tanultam Rómában 1984-1986 között, végül Pannonhalmára való visszatérésem után védtem meg a doktori értekezést, 1987-ben. Disszertációmat 1990-ben adta ki a hamburgi katolikus akadémia. Német nyelven tárgyaltam a magyarországi születéskorlátozás jelenségét 1945-ig.

Másodszor 1993 februárjában kerültem ide, akkor azzal a feladattal, hogy erkölcsteológiát tanítsak a bencés rendi egyetemen. A Vatikáni Államtitkárság szolgálatába 1997 januárjában kerültem. Feladatom az volt, hogy Radics János atya örökébe lépjek, a német szekcióban. Német szakos lévén ez nem okozott különösebb nehézséget. Közben intéztem a magyar ügyeket is, amelyekből nincs sok. Szívesen emlékezem kollégáimra. Hans Schwemmer prelátus volt első főnököm, ő még 1997-ben apostoli nuncius lett Pápua Új-Guineában és a Salamon szigeteken. Szolgálattétele közben halt meg 2001-ben. Utóda, Bertram Meier, igényes stílusban írta, fordította a német nyelvű pápai megszólalásokat. Jelenleg egyházmegyéjében, Augsburgban kanonok. Harmadik kollégám, Miguel Angel Palacios, aki egyszerre volt spanyol és német, mert öt éves kora óta Bajorországban nevelkedett, jelenleg Madridban a német lelkészséget vezeti. Az államtitkárságon belül közben átkerültem a Levéltárba, majd a Történeti Levéltárba. Utóbbi helyen hét esztendőt szolgáltam. Mindvégig vittem a magyar ügyeket.

– Milyen volt Róma akkor, amikor megérkezett?

– Rómáról a kulcsélményem az, hogy nem csupán egy főváros, mint amilyen Budapest. Róma egy egész világ, tekintve történelmét, a művészetet és a kultúrát. Amikor kijöttem, otthon egyetlen tudományos akadémia volt. Rómában tucatjával vannak akadémiák. Otthon akkor is, most is egy teológiai fakultás van, ahol doktorátust adnak. Itt a pápai egyetemek és főiskolák több lehetőséget kínálnak erre. Ezen kívül Rómában „randevúzik” az egész keresztény világ. El lehet mondani, hogy kétfajta katolikus van: az egyik már járt Rómában, a másik ezután fog ellátogatni ide. Tehát kitágult számomra a világ, kitágultak a távlatok, és magam is megváltoztam.

– Milyennek képzelte Rómát, és ahhoz képest mivel találkozott ittléte alatt?

– Rómáról való elképzeléseink otthon nem fedik eléggé a valóságot, én is osztoztam ebben. Ilyen élmény például, hogy hiányzik a magyar nyelv, a Vatikánban is. Megtanultam, hogyha az egyházi könyvesboltokba naponba mennének be magyar hívek és kérnének magyar nyelvű irodalmat, akkor előbb-utóbb ki tudnák szolgálni igényeiket. Ez létszám és jelenlét kérdése.

Ugyanígy a Vatikánban is szükség van az olasz nyelv használatára, de szükség van az angolra, a spanyolra, a németre, a franciára, a lengyelre is, és nem hátrány más kisebb nyelvek ismerete sem. Nyelvismeret hiányában az ember eltéved és nem tudja meg, mit hogyan kell intézni. Ma már interneten lehet intézni belépőjegyet pápai szertartásra, pápai audienciára, de ehhez is szükség van valamelyik idegen nyelv ismeretére.

Róma tehát más, mint ahogyan elképzeljük, az első felismerésem az volt, hogy nyelvet kell tanulnunk ahhoz, hogy el tudjunk igazodni. Ez egyben a katolikum, az Egyház egyetemes mivoltának egyik konkrét megnyilatkozási formája is.

– Három pápa alatt is szolgált, egészen személyes közelségben hozzájuk. Miben látja a pápák egyéni karizmáját, amellyel különösképpen is szolgálták az Egyházat?

– Szent II. János Pál pápát hosszú péteri szolgálatának utolsó hét évében kísérhettem, pápaképemet máig meghatározza, hiszen huszonhét esztendőn át ő irányította az Egyházat. Nála egyszerre jelentkezett a személyesség és az egyetemesség. Az ő idejében kellett megnyitni a Szent Péter-teret a szerdai általános kihallgatásra, mert akkorra érett be a közlekedési lehetőségek fejlődésével párhuzamosan Wojtyła pápa karizmájának világméretű elismertsége. Más szóval, a zarándokok azóta jönnek tömegesen. Akkor alakult ki, hogy a hat egyházi világnyelven tartják a kihallgatásokat. Az elmúlt években ehhez sorakozott fel az arab nyelv is. XVI. Benedek pápa az igényes teológus, aki számára a kormányzás teher volt, ezt több helyen meg is írta korábbi könyveiben. Viszont azt hiszem, az ő megnyilatkozásait még hosszú ideig fogjuk olvasni és idézni, bár akkor, amikor elhangzottak, kevesen értették meg. Ferenc pápa a latin-amerikaiak mentalitását hozta magával, emberközelisége, ha lehet, még jobban megnyilvánul.

– Hogyan látja az Egyház útját, fejlődését az utóbbi húsz-harminc évben?

– Míg a lengyel pápa idején a világegyház a kelet-közép-európai népek fölfedezése révén kapott új dimenziót, utóbb a latin-amerikaiak, az afrikaiak és ázsiaiak törtek be az egyházi közéletbe. Ehhez érdemes megfigyelni a bíborosi kar összetételét is, legjobb példa erre a legújabban kreált bíborosok névsora. Az egész világ, pontosabban, az egész glóbusz képviselve van immár, mostanra váltunk globálissá, katolikusként is, és nekünk, magyar katolikusoknak ebben az összefüggésben kell tudnunk elhelyezni magunkat.

– Melyek a legemlékezetesebb pillanatai római küldetésének?

– Számos emlékezetes pillanat van. Ilyen volt az első pápai audiencia, amikor Radics János prelátus bemutatott II. János Pál pápának, és ilyen az utolsó pápai audiencia, december 28-án, amikor elköszönhettem Ferenc pápától. De mindegyik pápai általános kihallgatás élmény volt. Hat éven át minden harmadikon ott lehettem, mint német szpíker. Egyik sem volt unalmas, mindegyiken megtapasztalhattam az Egyház egyetemességét. Ilyen volt még a Vatikáni-Magyar egyezmény aláírása, amikor még az első hónapokat töltöttem itt szolgálatban, és ilyenek voltak a magyar államvezetők látogatásai is, amikor tolmácsi feladatokat láttam el.

– Bencés szerzetes, az aventinusi közösségben él. Miben áll ma főként a bencés rend küldetése?

– Szent Benedek követői a szent zsolozsma és liturgia közös végzésében élik meg hitüket, szabad idejükben pedig azt a munkát végzik, amelynek végzésére legitim elöljáróik bízzák meg őket. Ez a munka lehet lelkipásztori, lehet tanári, nevelői, ahogy otthon szoktuk meg, vagy itt, a Pápai Szent Anzelm Egyetemen végezzük. Krisztus követését a benedeki regula segítségével próbáljuk megvalósítani. A monostorban várjuk a parúsziát, Krisztus újra eljövetelét.

– Hazatérése után nyugodtabb évek következnek, vagy éppúgy dolgozik tovább?

– Magyarországon már nyugdíjasnak számítok, hamarosan a Vatikánban is. A bencés azonban addig dolgozik, amíg bír. Vannak elképzeléseim, de ezeket egyeztetni kell elöljáróimmal. Ők fogják eldönteni, hogy milyen területen kívánják működésemet. Nyugodtabb időszakot remélek, amikor anyanyelvemet sűrűbben használhatom és az otthon megszokott ízek szerint étkezhetem.

Boldogok.

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják, hogyan
éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt
tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz
az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz
körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége a
szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok
zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük,
és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak
ajándékba, és nem lesznek magányosok.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek
hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk
napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak
tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak is,
mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket,
és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb
lesz az életük.

Évközi 4. vasárnap

Évközi 4. vasárnap
Szof 2,3; 12-13; 1Kor 1,26-31; Mt 5,1-12a
„Jézus fölment a hegyre, leült, és így tanította őket” (Mt 5,1-2)

Szofóniás próféta Jozíja júdeai király uralkodása idején működött, tehát Jeruzsálem pusztulása és a babiloni fogság kezdete előtti évtizedekben. Küldője, a mindenható Isten egyértelműen megmondja neki, hogy a balsors üzenetét bízta rá. Jeruzsálem ostroma hamarosan bekövetkezik. Isten csapása, kemény büntetése lesz ez, mert több próféta figyelmeztetése ellenére nem hagytak föl a zsidók a bálványimádással és a szegények sanyargatásával. A harag napján a pusztulástól csupán a szegények és az alázatosak menekülnek meg, mert ők keresik Istent. „Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat, akik az Úr nevében reménykednek: Izrael maradékát. Ők nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lesz álnok nyelv a szájukban”. (Szof 3,12-13) Amikor pár évtized múlva Jeruzsálem elpusztult, ezeket az igaz Istenben bizakodó szegényeket nem hurcolták el Babilonba. Az Úr napja ősi fogalom volt a zsidóknál. Kezdetben úgy vélték, hogy az a nap igazságszolgáltatás lesz, népük öröm és diadalünnepe. Később pontosította az Úr ezt az elképzelést. Az Úr napja Isten igazságos ítéletét hozza, végül pedig az utolsó ítéletre vonatkoztatja a Biblia. Szofóniás most olvasott részében Jeruzsálem pusztulására vonatkozik. A szegények megmenekülésének oka az volt, hogy ők keresték az igazságot, tartották Isten törvényeit, és alázatosak maradtak. (vö. Szof 2,3) Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosokat, akik az Úr nevében reménykednek: Izrael maradékát. Ők nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lesz álnok nyelv a szájukban”. (Szof 3,12-13) Ugyanezeket az igéket halljuk az evangéliumban. Jézus „a tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket.” (Mt 5,1-2) Itt már nem próféta szólal meg, hanem maga a földre szállt, megtestesült istenfa hegy méltó katedra. El is foglalja ünnepélyesen: leül. Aztán megnyitja száját: beszélni kezd. Országának alaptörvényeit fogalmazza meg, mint bölcs tanítómester. Először is pontosítja a szegénység fogalmát: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”.(Mt 5,3) Nem a gazdagok által elnyomorított nincstelenekről van szó, hanem azokról, akik nem rabszolgái az anyagi jólétnek, nem rabjai a pénznek. Meg is érdemlik az Isten országát: itt a földön az igazság és szeretet közösségét, a túlvilágon pedig a mennyországot.„Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek”(4) Mikor? Az isteni ítéletkor.„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. (5) Azok,akik emberek maradnak, amikor ragadozó vadállattá lesznek a pénz megszállottjai. Nem ostobák ők, csak nem akarnak Isten törvényei ellenére erőszakkal felelni a gazember jogtiprásra és hatalmi ügyeskedésre, amellyel elvették jogos tulajdonukat. Jogerősen visszaszáll az rájuk, amikor a jog és igazság, vagyis Isten melléjük áll. Az Ószövetségnek és az Újszövetségnek ugyanaz a halhatatlan Isten a szerzője. Kérdés csak az lehet: amit ostobán megszegtek az Ószövetségben és az Újszövetségben a hazug és gyűlöletkeltő sátán csatlósai, azt becsületes, kemény jellemmel, erős istenhittel és isten- és emberszeretettel vissza akarjuk-e fordítani eredeti módjára? Vissza kell térnie népünk hitetlenné vált csoportjának az örök Istenhez, aztán meg kell fogni egymás kezét. Mikor? Most! Azonnal! Mielőtt eljön az Úr haragjának napja.