Évközi 8. hét kedd

Évközi 8. hét kedd

A földön énekelt istendicséret egy igen lényeges vonásban különbözik attól a dicsérettől, melyet a szentek és boldogok zengenek az angyalok társaságában a mennyben. A mennyei dicséretet ugyanis azok zengik, akik egyszer s mindenkorra megszabadultak a bűntől, a kísértéstől és a haláltól, s azok körében teszik, akik ugyanúgy mind szeretik és magasztalják Istent. Itt a földön azonban a halállal megjelölve, sokszor ellenséges környezetben, Istent káromlóktól és őt semmibe vevőktől körülvéve kell megszólaltatni az istendicséretet. Ez a legfönségesebb hivatás a földön, olyan cselekvés, amelyre az örökkévalóságban már nem lesz lehetőség. Milyen szép is volna, ha így hanyatlanánk a halálba: Istent magasztalva, szívünk utolsó dobbanásával is őt dicsérve, mint Jézus Krisztus vagy Szent Ferenc...

Mintha a mai Evangéliumban valami hasonlóra hívná az Úr Jézus a gazdag ifjút. Nem elég a bűnöktől való tartózkodás, a törvény betartása, hanem egész életünknek istendicséretté kell alakulnia. Csak így érhető el a szeretet tökéletessége. Ennek egyik módja, hogy a világban maradva, embertársainkon keresztül fedezzük fel és szolgáljuk Istent. A másik pedig – s a gazdag ifjú erre kapott meghívást, csak megijedt tőle –, hogy mindent és mindenkit elhagyva követjük Krisztust, egyedül Istent szeretjük, s benne az embereket.

Urunk Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy a világ hiábavalóságai és ellenségessége közepette a magunk hivatása és képességei szerint megdicsőítsünk Téged földi életünkben, s majdan felvételt nyerjünk a mennyei kórusba, mely az angyalok énekéhez kapcsolódva, a Te vezetéseddel zengi a Fölségesnek dicséretét örökkön örökké.

 

 

Magidai Szent Nesztor

Szent Nesztor

vértanú.

†251.

 

Kis-Ázsia Magida nevű városának püspöke volt. Szent élete, irgalmassága és szelídsége miatt általános tisztelet övezte. A kitörő keresztényüldözés idején mindenki igyekezett rávenni az agg püspököt a császári parancs teljesítésére, de ő sem csábítás, sem fenyegetés, sem kínzás hatására nem változtatott véleményén. Keresztre feszítették. †

Ferenc pápa: A társadalom mércéje, hogyan fordul leggyengébb tagjaihoz

Ferenc pápa: A társadalom mércéje, hogyan fordul leggyengébb tagjaihoz

Ferenc pápa február 25-én, szombaton fogadta az olasz Capodarco Közösséget, amely munkájával segíti a fogyatékkal élőket és a peremre szorultakat.

A közösség 1966-ban jött létre a közép-olaszországi Marche tartományban található Fermo település Capodarco városnegyedében. Legfőbb tevékenysége a fogyatékkal élők rehabilitációjának megszervezése, társadalmi és munkahelyi integrációja. Az évek során tevékenységi köre kibővült a fiatalok, gyermekek, drogfüggők, bevándorlók, mentális betegek és más, a társadalom perifériáján élő emberek irányába.

A Capodarco Közösség fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte az elmúlt évben – idézte fel a pápa. Hálát adott Istennek mindazért a jóért, amit ezekben az években véghez vittek. Azok mellé az emberek mellé álltak, akik a legkevésbé védettek: befogadást, támogatást és reményt nyújtottak számukra, ezzel hozzájárultak egy jobb társadalom kialakításához. Azon lehet lemérni, hogy milyen az életminőség egy társadalmon belül, hogy az adott társadalom mennyire képes integrálni leggyengébb tagjait és eredményesen tiszteletben tartani méltóságukat. Ezt a befogadást nem valamiféle rendkívüli dolognak kell tekinteni, hanem ez a normális – jegyezte meg a pápa.

A fizikai, mentális vagy morális fogyatékkal és törékenységgel rendelkező embernek is képesnek kell lennie, hogy részt vegyen a társadalmi életben és segítséget kell kapnia ahhoz, hogy képességeit gyakorlatba ültesse különféle formákban. Egy olyan társadalom, amely csak a teljesen jól működő, önálló és független embereknek akart helyet adni, nem emberhez méltó – hangsúlyozta Ferenc pápa. A hatékonyság alapú kirekesztés ugyanolyan mértékben elítélendő, mint a faj, vallás vagy fizetőképesség alapján megvalósuló diszkrimináció.

Ferenc pápa elismerő szavakkal illette a Capodarco Közösséget, hogy nem szánakozó viselkedéssel közelíti meg a gyengébb személyeket vagy úgy, mintha állami segélyre szoruló esetek lennének, hanem elősegíti, hogy főszereplővé váljon egy közösségben és nem önmagába zárkózva, hanem a társadalomra nyitottan éljen. A gazdasági problémák és a globalizáció negatív következményei láttán a Capodarco Közösség segítséget nyújt azoknak, akik megpróbáltatások elé kerülnek, hogy ne érezzék magukat kirekesztve vagy peremre szorulva. Elősegítik, hogy tanúságot tegyen saját tapasztalatáról. Ez előmozdítja minden ember méltóságát és tiszteletét, lehetővé téve, hogy az „élet vesztesei” megérezzék Isten, minden teremtmény szerető Atyja gyengédségét.

Ferenc pápa továbbá rámutatott, hogy a testi vagy szellemi fogyatékkal élőknek különleges helye van az Egyházban és részvételük az egyházi közösségben megnyitja az utat az egyszerű és testvéri kapcsolatok felé, gyermeki és spontán imájuk pedig mindannyiunkat arra hívnak, hogy imádkozzunk Mennyei Atyánkhoz – zárta beszédét a Szentatya a Capodarco Közösség képviselőihez.

Isten gondunkat viseli.

A mai Evangéliumban négyszer szólít fel a mi Urunk, hogy ne aggodalmaskodjunk. Kinek ne tetszenék ez a felszólítás? Ki ne vonzódnék ehhez az isteni Bátorítóhoz? S nem az‑e a modern igehirdető, aki ahelyett, hogy súlyos kötelességeinkre figyelmeztetne, az örömhír vigasztaló szavaival vonz? Nem arra van‑e szüksége a mai kor keresztényének, hogy feloldják félelmeit, eloszlassák aggodalmait?

Vigyázzunk ezzel a gondolatmenettel! Az aggodalom eloszlatása még nem minden, egyébként sem sikerülhet huzamosabb időn át, csak ha szilárd kapaszkodót is tudunk nyújtani hozzá. Urunk, Jézus nem éri be azzal, hogy nyugtatgatja szorongó pszichénket. Ő megadja félelmeink feloldásának alapját is, amikor felhívja a figyelmet a teremtő Isten titokzatos gondviselésére, mely túlmutat ennek a földi életnek a horizontján. De azt is tanítja, hogy szívünk megnyugvásához nem elég tudnunk arról, hogy Isten gondunkat viseli, hanem radikális döntést kell hoznunk az életünkben: teljes szívvel az Úrnak szolgálni, és mindenekelőtt keresni az Isten országát és annak igazságát. Hiszen éppen a megosztott, kettéhasadt szív termeli ki magából az újabb és újabb kételyeket, félelmeket, szorongást. Isten elveszi bűneinket és félelmeinket, de csak ha bűnbánatot tartunk és szent elhatározással egészen átadjuk magunkat neki.

Évközi 8. vasárnap

Évközi 8. vasárnap      
Iz 49,14-15; Mt 6,24-34
„Nem szolgálhattok Istennek is, és a Mammonnak is”

Urunk, Jézus Krisztus az isteni Gondviselésről tanít bennünket. Ennek alapvető tétele: A világot Isten gondolta el, hozta létre és működteti. Isten a világmindenséget, a csillagok megszámlálhatatlan seregét szemünk csodálatos látványának, értelmünknek segítségül Isten jobb, tökéletesebb megismeréséhez hívta életre. Ugyanis, ha Isten műve emberi erővel mérhetetlen, akkor Istennek magának végtelennek kell lennie. A kinyilatkoztatásból, Isten nekünk szóló üzenetéből azt is tudjuk, hogy naprendszerünket azért hozta létre, hogy anyagi életet teremthessen, mert ezen a látható világon kívül teremtett egy láthatatlant is, a mennyországot, ahol egyelőre számunkra láthatatlan szellemi létezők, angyalok veszik körül tökéletes boldogságban. Ebbe a világba szánta a látható világ legmagasabb rendű teremtményét, az embert is. Azt a lényt, akinek van szellemi lelke, mint az angyaloknak, de van teste is, amelyikkel a csillagvilág része. Az ember, aki a földön lassanként szaporodott, hogy a nem látott, de hitével Istent megismerni képes Istent földi életében igazságban és szeretettel szolgálva méltó legyen a mennyországba felkerülni. Erre azonban rá kell szolgálni a földi életünk során. Ez a rászolgálás a mennyei boldog életre a hit, a remény és a szeretet gyakorlásában áll. El kell hinnünk, hogy a mi teremtőnk és Urunk egyedül az Isten. Isten azt akarja, hogy fogadjuk, el atyai szeretetét mondjuk ezzel a kis imával: „Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy. Istenem, remélek tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Istenem, szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetre méltó vagy. Ámen. Ellen kell állnunk Isten egyetlen nagy ellenségének, a sátánnak. Az evangéliumi példabeszédben Mammonnak nevezi, mert a mammon az anyagimádást jelenti eredetileg, de az anyagi értékkel és ennek mércéjével, a pénzzel csapja be és vadítja el Istentől a sátán az embereket. Van egy érdekes gondolata Jézusnak a növényekről és az állatokról. Ezt a mi időnkben nagy előszeretettel magyarázzák félre a lusta és hitetlen emberek. Olybá tűntetik fel Urunkat, mintha munkakerülésre biztatná a lustákat. Pedig a madarak példája is azt mutatja, hogy a kukacokat ugyan nem ők nevelik, de nekik kell előkeresni a fű alól, kikaparni a földből, elcsípni, amikor a bokrok alatt futkosnak. Várják a fészekben a kis fiókák. Isten teremtett nekik is ennivalót, de kemény munkával össze kell szedni, haza kell fuvarozni. És a növények? Valóban csak pompában virulnak és nagyra nőnek? Gyökerükkel éjjel-nappal keresik és szívják a vizet, levelükkel nyelik a napfényt, a kettőből keverik a törzs, a levél és a gyümölcs táplálékát, hogy majd az embernek kész ételük legyen. Isten nem teremtett munkakerülőket, hanem ezt az elvet adta az embernek: dolgozzatok szorgalmasan, és Isten megáldja a munkátokat.