Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2017. július 25., kedd

Ferenc pápa imádságra szólít – Lekapcsolják a gépekről a gyógyíthatatlan beteg brit kisfiút



Ferenc pápa imádságra szólít – Lekapcsolják a gépekről a gyógyíthatatlan beteg brit kisfiút

Feladják a hónapok óta tartó jogi harcot a súlyos beteg brit kisfiú, Charlie Gard szülei – közölte július 24-én ügyvédjük, Grant Armstrong. A Szentatya együttérzéséről biztosította a családot és imádságra buzdít közleményében.

Ferenc pápa imádkozik Charliért és szüleiért, és különösen közel érzi magát hozzájuk a hatalmas szenvedés e pillanatában. A Szentatya azt kéri tőlünk, hogy mi is csatlakozzunk az imához, hogy megtalálják Isten vigasztalását és szeretetét – adta hírül hétfőn este a Szentszék sajtóközleménye, melyet a család ügyvédjének bejelentését követően adtak ki.
Armstrong elmondta: beigazolódtak a szülők legnagyobb félelmei a fiú egészségügyi állapotát illetően. „Most már túl késő Charlie kezeléséhez”, a további harc csak fájdalmat okozna a fiúnak – mondta Armstrong. Charlie ritka mitokondriális betegséggel (MDDS) született, amely az izmok és más szervek elsorvadásával jár. Tizenegy hónapja csak gépek tartják őt életben a londoni Great Ormond Utcai Kórházban. A kisfiú nem tud mozogni, nem hall, és epilepsziás görcsök kínozzák.
Orvosai júniusban bírósági jóváhagyást kértek, hogy levegyék a lélegeztetőgépről a gyógyíthatatlan gyermeket, hogy Charlie „méltósággal halhasson meg”. Szülei azonban az Egyesült Államokba akarták őt vinni kísérleti terápiára, melyet egyelőre még sohasem próbáltak ki MDDS-ben szenvedő páciensen. A szülők már 1,5 millió eurónyi adományt gyűjtöttek össze az utazás és a kezelés finanszírozására.
A londoni bíróság helyt adott a kórház kérésének, mondván a gyermek gépekkel való életben tartása csak meghosszabbítja szenvedéseit anélkül, hogy gyógyulást hozna számára. A brit bírói döntést megerősítette az Emberi Jogok Európai Bírósága is. Charlie-t már június végén lekapcsolták volna gépekről, a szülők azonban haladékot kértek, hogy búcsút vehessenek gyereküktől.
Július elején a Great Ormond Utcai Kórház bejelentette, hogy felülvizsgálják az esetet, miután a Vatikán kórháza saját kutatásaira hivatkozva kezelést ajánlott fel Charlie-nak, illetve több kutató állította, hogy új információkkal rendelkeznek a kísérleti terápia esélyeire vonatkozóan. A júliusi bírósági meghallgatáson a londoni kórház ügyvédje azt állította, hogy az eléjük tárt orvosi bizonyítékok nem „frissek”.
Az esetre a nemzetközi sajtó is felfigyelt. Ferenc pápa és Donald Trump amerikai elnök is támogatásáról biztosította a szülőket. Olasz és amerikai kórházak ajánlották fel, hogy tovább kezelik Charlie-t. A Great Ormond Utcai Kórház orvosait és ápolóit az intézmény szerint a szülők támogatói zaklatták, és halálos fenyegetéseket is kaptak.


Évközi 16. hét kedd



Évközi 16. hét kedd


Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.

Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.

Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”
 


2017. július 24., hétfő

Tiruszi Szent Krisztina



Szent Krisztina 
vértanúnő

Krisztina Tirusból származott. Szülei nemes emberek, de pogányok voltak. Leánygyermeküknek a Krisztina nevet adták nem pogány okoskodásuk alapján, hanem Isten elrendeléséből. Amikor 11 éves lett, rendkívüli szépséggel rendelkezett. Atyja meg akarta óvni minden káros befolyástól és azért külön lakrészben tartotta, a legjobb szolgálókat rendelve mellé. Körülvette leányát arany és ezüst bálványszobrokkal és megparancsolta, hogy mindennap mutasson be előttük áldozatot. Szépsége miatt sok kérője akadt, de az atya senkinek sem adta őt, hanem a pogány bálványok szolgálatára akarta rendelni. A leány, ablakán kinézve sokat gondolkozott az igaz Isten felől. Egy angyal, megjelenvén neki, kioktatta az igaz hitről, de a vértanúságról is. Krisztina buzgóságában összetörte az összes bálványszobrot. Pogány atyja Urbán ezért megkorbácsoltatta és börtönbe vetette. Állhatatosságát sem ő sem hivatali utóda nem tudta megingatni a keresztény hitben. Végül, 12 éves korában karddal és lándzsákkal átszúrva nyerte el a vértanúságot 300 körül.


Új honlapja van a Világiak pápai dikasztériumának



Új honlapja van a Világiak pápai dikasztériumának


A Világiak, Család és Élet dikasztériuma 

A www.laityfamilylife.va új honlapon érhető el a Világiak, a család és az élet vatikáni dikasztériuma. A weboldalon híreket olvashatunk a szerv által végzett tevékenységről, a közösségi hálókon közzétett friss információkról és videókat is megtekinthetünk. „A dikasztériumhoz hasonlóan, a honlap is éppen most született meg és folyamatosan változik” – tájékoztat a honlap.
Új logó
Az új portálon bemutatkozik a vatikáni szerv új logója is: egy kar, amely befogadja a világiakat és a világ minden családját. Az Anna Formaggio által tervezett kép baloldalán világi hívők alkotják Bernini oszlopsorát, amely egyben magába zárja őket más családokkal együtt egy ölelésben.
Missziós nép
Egy nőkből, férfiakból, gyermekekből, fiatalokból, idősekből és családokból álló nép ez, egyszerűen Isten népének hatalmas tömege, akikből az egyház áll, amint azt az Evangelii gaudium k. apostoli buzdítás meghatározza. Ugyanakkor ez a csoport az egyház anyai védelmét is élvezi. Ennek a népnek a missziós álma, hogy eljusson mindenkihez. (EG 31)
A web legyen a meghallgatás és a párbeszéd helye
Az oszlopsorból és az azt megtöltő családokból születik meg az élet a logóban, amelyet egy mag képvisel. Ez a Szent Péter tér oszlopsoraiból nő ki. Azon túl, hogy a weboldal tájékoztat a dikasztérium tevékenységéről, egyben befogadó és családias hely is a világiak és a családok számára, valamint lehetőséget kínál a meghallgatásra is. Ezért akartak nagyobb helyet adni a közösségi hálók világának, abban a reményben, hogy ezek lehetővé teszik a párbeszédet azokkal, akik követik a dikasztériumot.
A Világiak és a Család Pápai Tanácsának korábbi honlapjait ezentúl már nem frissítik, de a korábban feltett anyagokat elérhetővé teszik linkek segítségével.


Évközi 16.hét hétfő



Évközi 16.hét hétfő             
Kiv 14,5-18; Mt 12,38-42
„Jelentették eközben az egyiptomiak királyának, hogy megszökött a nép”

Nem tudom, hogy az egyiptomi vezetők kaptak-e politikai képzést, neveltetésük során folytattak-e olyan tanulmányokat, amelyek a polis=város, vagy a nagyobb birodalmak vezetésében alapvető, jó eligazítást nyújthat? Ha a Bibliában közölt eseményekre, politikai döntésekre figyelünk, azt kell mondanom, sem vallási, sem bölcseleti (tehát átgondolt) próbálkozásuk nem volt a „res politica”, a közügy intézésére. A fáraó, akinek az álma felhívta a figyelmet a csak Isten számára ismert jövő történéseire, ő sem volt különösen kiképezve a Biblia Istenének hitére, de legalább gondolkodott. Mit jelenthet az álomképben hét kihízott tehén, amelyek a Nilus folyóból másznak elő? Utánuk kimászik újabb hét tehén, csupa csont és bőr, az előttük lépdelő kövér társaikra kitátják szájukat, és azonnal el is nyelik őket. Ilyen az élétben nem történik. Ugyancsak ismeretlen jelenség az olyan búzaszár, amelyen hét kalász nő egy helyett, s mind tele van búzamaggal. Melléje nő egy másik búzaszár, ugyancsak hét kalásszal, de azok teljesen üresek. Itt is természetellenes mozdulat: a második búzaszár odahajol az elsőhöz, és a tele kalászokat elnyelik az üresek. Az álmot csak a fáraó látja. Neki szól. Nem érti, de elmondja a tanácsosainak. Azok sem értik. Ebéd közben újra elmeséli álmát. A bort öntögető főúr kezében megáll a kancsó, és már meséli is a maga kis történetét: a fő sütőmesterrel együtt gyanúba keveredtünk. Mindketten álmot láttunk. Reggel elmeséltük a többi fogolynak. Hüledezett mindenki.(Ter 40) Aztán egy idegen fiatalember azonnal megfejtette álmaink értelmét. A megfejtés tökéletes volt: társamat kivégezték, én meg itt szolgálok ismét. Jó lenne a férfit idehozatni. A fáraó azonnal érezte, hogy nincsenek véletlenek: Józsefről, Jákob eladott fiáról lefűrészelték a nyakbilincset. A fáraó elmondta álmát. József azonnal megfejtette az álom értelmét: Isten ad hét nagyon bő termést hozó esztendőt, utána viszont hét évig nem terem semmi. Az álmot azért kapta a fáraó, hogy fel tudjon készülni: a bő termés idején vásárolja fel a felesleget, gyűjtse magtárakba, aztán az éhínség idején el lehet adni. Bel- és külföldön nem halnak éhen az emberek, a fáraó pedig gazdagabb lesz. Válasszon a király megfelelő embert, aki mindent jól intéz el. A fáraó azonnal Józsefet választotta, akit a mindenható isten küldött hozzá. Meg is kérdezte: Ki a te Istened? József elmagyarázta: Dédapámnak megjelent az egy igaz Isten és szövetséget kötött vele. Ő segít egem is.(Ter 41) Négyszázharminc év múlva olyan fáraó állt Egyiptom élén, akinek hiába könyörgött Mózes, nem engedte el ennek az Istennek népét szép szóra. Amikor pedig kénytelen volt belátni, hogy a tíz csapás nem játék, mert Isten végtelen nagy Úr, akkor azonnali indulásra zavarta az Ő népét. Mégis másnap fogadja a népe küldöttségét, akik ingerlik a fáraót: „Megszökött a nép!”( Kiv 14,5)