Ferenc pápa: A helyes politika az, amely az összes érdekelt személy szolgálatában áll!

Július 6-án, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján a Szentatya a migránsokért mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilikában. A Szentlélek világosságáért imádkozott, hogy a mai migrációs kihívásokra megfelelő választ tudjunk adni.

„Halljátok, akik eltiporjátok a szegényt és kiirtjátok […] a nincsteleneket! Jön majd olyan idő, amikor éhínséget bocsátok az országra; éhínséget az Úr szavának hallgatására” (Ám 8,4.11).

Ámosz próféta figyelmeztetése még ma is égetően időszerű. Mennyi szegényt tipornak el manapság?! Mennyi kicsinyt irtanak ki?! Mindannyian annak a kiselejtezési kultúrának az áldozatai, amely ellen már több alkalommal felemeltem szavamat. Az áldozatok közé kell sorolnom a bevándorlókat és a menekülteket is, akik továbbra is kopogtatnak a nagyobb jólétet élvező nemzetek kapuján.

Öt évvel ezelőtt, amikor látogatást tettem Lampedusa szigetén, és megemlékeztünk a tengerbe veszett áldozatokról, felidéztem az öröktől érvényes felszólítást az emberi felelősségvállaláshoz: „»Hol van a testvéred? Vérének kiáltása felhangzik hozzám«, mondja Isten. Ez a kérdés nem másokhoz szól, hanem hozzám, hozzád, valamennyiünkhöz” (Insegnamenti 1 [2013], 2. kötet, 23). Sajnos a válaszok, melyeket erre a felhívásra adtunk, még ha nagyvonalúak voltak is, nem voltak elegendők, így ma halottak ezreit siratjuk.

Az evangélium előtti alleluja akklamációja Jézus bátorítását tartalmazza: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtak és elnyomottak vagytok, én enyhülést adok nektek” (Mt 11,28).

Az Úr enyhülést és felszabadítást ígér a világ összes elnyomottjának, de ránk van szüksége ígéretének megtartásához. Szüksége van szemünkre, hogy megláthassa a fivérek és nővérek szükségleteit. Szüksége van kezünkre, hogy segítséget tudjon nyújtani. Szüksége van hangunkra, hogy tiltakozhasson a sokak – olykor bűnrészes – lapítása mellett elkövetett igazságtalanságok ellen. Sokféle lapításról beszélhetnék: a józan ész lapításáról, a „mindig is így csináltuk” lapításáról, a mindig a „ti”-vel szembeállított „mi” lapításáról. Az Úrnak legfőképp szívünkre van szüksége, hogy kinyilváníthassa Istennek az utolsók, a megvetettek, az elhagyottak, a kirekesztettek iránt érzett irgalmas szeretetét.

A mai evangéliumban Máté elbeszéli életének legfontosabb napját, amikor tudniillik az Úr meghívta őt. Az evangélista világosan emlékezetet arra, hogy Jézus megfeddi az álnok hőzöngésre hajlamos farizeusokat: „Tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot!«” (Mt 9,13). Vád ez azok meddő képmutatásával szemben, akik nem akarják „bepiszkolni a kezüket”, mint a pap és a levita az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben. Egy ma is igencsak meglévő kísértésről van szó, amely oda vezet, hogy bezárkózunk azokkal szemben, akiknek hozzánk hasonlóan joguk van a biztonságra és az emberhez méltó életkörülményekre, és hidak helyett valós vagy képzelt falakat építünk.

A migráció mai kihívásaira az egyetlen észszerű válasz a szolidaritás és az irgalmasság válasza, amely nem számítgat túl sokat, de megköveteli a felelősségben való méltányos osztozást, az alternatív megoldások tisztességes és őszinte értékelését, a probléma körültekintő kezelését.

A helyes politika az, amely a személy szolgálatában áll, az összes érdekelt személy szolgálatában; amely olyan megoldásokra törekszik, melyek képesek szavatolni a biztonságot, a jogok tiszteletben tartását és mindenki méltóságát; amely úgy tudja saját országának javát keresni, hogy közben figyelembe veszi más országok javát is egy mind szorosabb szálakkal egybekapcsolódó világban. Ez az a világ, amelyet a fiatalok látnak.

A zsoltáros rámutatott a helyes magatartásra, amelyet lelkiismeretben követnünk Isten színe előtt: „A hűség útját választottam, ítéleteidet tartom szemem előtt” (Zsolt 119,30). A hűségre és az helyes ítéltre szeretnénk törekedni a föld népeinek vezetőivel és minden jó szándékú emberrel együtt. Következésképpen figyelemmel kísérjük a nemzetközi közösség arra irányuló munkáját, hogy választ adjon a mostani migrációk jelentette kihívásokra, bölcsen összhangba hozva szolidaritást és szubszidiaritást, pontosan felmérve a felhasználható eszközöket és a felelősségi köröket.

Befejezésül spanyolul szeretnék néhány szót szólni, kivált a Spanyolországból érkezett hívőkhöz: Lampedusai látogatásom ötödik évfordulójára veletek együtt akartam emlékezni, akik a Földközi-tengerből kimentetteket és a segítőket képviselitek. Először is szeretném kifejezni köszönetemet azért, hogy aprópénzre váltjátok az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet, aki megállt, hogy megmentse a rablók által megvert szegény ember életét anélkül, hogy annak származásáról, utazásának okairól vagy iratairól kérdezősködött volna… egyszerűen úgy döntött, hogy gondjaiba veszi, és megmenti az életét. A kimentetteknek szeretném ismételten kifejezni szolidaritásomat és bátorításomat, hiszen jól ismerem a menekültek tragikus életsorsát. Kérem őket, hogy továbbra is legyenek a remény tanúi egy olyan világban, amely egyre jobban csak a jelenért aggódik, nincs sok elképzelése a jövőről és vonakodik az osztozástól, és hogy tiszteletben tartva az őket befogadó ország kultúráját és törvényeit működjenek együtt az integrálás útjának kialakításában.

[Ismét olaszul:] Kérem a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket és gyújts lángra szívünket, hogy le tudjuk győzni minden félelmünket és aggodalmunkat, s hogy az Atya irgalmas szeretetének tanulékony eszközévé váljunk, készen arra, hogy életünket adjuk fivéreinkért és nővéreinkért, ahogyan azt a mi Urunk Jézus Krisztus tette mindannyiunkért!

Évközi 14. hét hétfő

Évközi 14. hét hétfő

Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat.

Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye... Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel lelkünk Vőlegényét?

Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk, segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.

Boldog III. Jenő

Boldog III. Jenő

pápa. 

1153 .

Ciszterci szerzetes volt, Szent Bernát tanítványa. Ő indította meg a II. keresztes hadjáratot. Megválasztása után sokat kellett bújdosnia Francia- és Németországban, de állhatatossága és jámborsága átsegítette ezen a zavaros időszakon. 

Ferenc pápa beszéde Bariban, az ökumenikus találkozó lezárásakor

A Szent Miklós-bazilikában tartott tanácskozást követően Ferenc pápa beszédével lezárta az ökumenikus találkozót, amelyen a békéért imádkoztak a keresztény egyházak vezetői. A Közel-kelet legyen a béke bárkája, amely befogadja a népeket és a hiteket! – mondta a Szentatya.

A Közel-keleten a keresztények jelenléte annál prófétaibb lesz, minél inkább tanúságot tesz Jézusról, a Béke Fejedelméről (vö. Iz 9,5), aki arra kéri övéit, hogy tegyék vissza a kardot hüvelyébe (vö. Jn 18,11) – kezdte beszédét a Szentatya. Az egyház is ki van téve a világ logikája kísértésének, a hatalom és a nyereség logikájának. Bűnünk a hit és az élet közötti következetlenség, amely elhomályosítja a tanúságtételt. Úgy érezzük, hogy kötelességünk ismét megtérni az evangéliumnak, amely a valódi szabadság biztosítéka. Ezt most és sürgősen meg kell tennünk, a haláltusáját vívó Közel-kelet éjszakájában. Mint a Getszemáni kert gyötrelmes éjszakáján, nem a menekülés (vö. Mt 26,56), nem a kard (vö. Mt 26,52) hozza majd el Húsvét ragyogó hajnalát, hanem az Úr példáját követő önátadás.

Jézus evangéliuma a Közel-keletről terjedt el az egész világon

A szeretetből kereszthalált vállalt és feltámadt Jézus jó híre, amely Közel-keletről érkezett, meghódította az emberek szívét évszázadokon át, mivel nem a világi hatalmakhoz, hanem a kereszt védtelen erejéhez kapcsolódik. Az egyszerű emberek hite, amely olyan mélyen gyökerezik a Közel-keleten, forrás, amelyből merítünk, hogy oltsuk szomjunkat és megtisztuljunk, mint ahogy ezt tesszük minden alkalommal, amikor visszatérünk a kezdetekhez, elzarándokolva Jeruzsálembe, a Szentföldre vagy Egyiptom, Jordánia, Libanon, Szíria, Törökország kegyhelyeire, a térség egyéb szent helyeire.

Félelem nélkül keressük a találkozást és a párbeszédet

Egymást bátorítva testvéri párbeszédet folytattunk, annak jeleként, hogy a találkozást és az egységet mindig keresni kell, anélkül, hogy félnénk a különbözőségektől. A békét is ápolni kell a szembenállások szikkadt területein is, mert a békének ma nincs alternatívája.

“ Elkötelezzük magunkat, hogy folytatjuk utunkat, imádkozunk és dolgozunk, és azért könyörgünk, hogy a találkozás művészete kerüljön előtérbe az összecsapás stratégiájával szemben ”

– szögezte le a pápa a találkozó végén. A hatalom jeleinek fenyegető erőfitogtatása helyébe lépjen a reménnyel teli jelek hatalma. Jóakaratú és eltérő hitű emberek nem félnek attól, hogy elfogadják mások érveit és egymással foglalkozzanak. A háborús kiáltások csak akkor válnak békehimnuszokká, ha senkinek sem hiányzik majd a kenyér és a munka, a méltóság és a remény.

Elég volt a Közel-Kelet kihasználásából!

A béke megvalósulásához alapvetően fontos, hogy a hatalom birtokosai végérvényesen és határozottan valóban a béke szolgálatába álljanak, mellőzve saját érdekeiket. Elég volt a területek elfoglalásából, amelyek népeket tesznek tönkre! Elég volt a részigazságok elsőbbsége a népek reménységével szemben! Elég volt abból, hogy a Közel-keletet a Közel-kelettől idegen nyereségekre használják fel!

A fundamentalizmus káromolja Isten nevét

A háború csapása tragikusan sújtja ezt a szeretett térséget. Ennek elsősorban a szegények az áldozatai – mondta a pápa, utalva Szíriára. A háborút, ami a hatalom és a szegénység szülötte, csak akkor lehet leküzdeni, ha lemondunk a felsőbbrendű hatalom logikájáról és megszüntetjük a nyomort. Számos konfliktust szítottak a fundamentalizmus és fanatizmus formái is, amelyeket vallásos ürügyekkel álcáztak, valójában káromolták Isten nevét, aki maga a béke.

Aki a béke érdekében szól, nem támogathatja a fegyverkereskedelmet!

Az erőszakot mindig a fegyverek táplálják. Nem lehet felemelni szavunkat a békéért, miközben a háttérben, rejtetten tovább folytatódik a féktelen fegyverkezési hajsza. Rendkívül súlyos felelősségről van szó, ami főleg a leghatalmasabb nemzetek lelkiismeretét terheli. Ne feledjük el az elmúlt évszázadot, Hiroshima és Nagaszaki tanulságát! Ne alakítsák át a Közel-keletet, ahol a béke Igéje született, a csönd sötét térségévé!  Elég volt a makacs szembenállásokból, a nyereség iránti szomjból, amely senkivel sem törődve bármire képes, hogy megkaparintsa az üzemanyag és gázmezőket, gátlástalanul figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az energiapiac diktálja a népek közötti együttélés törvényeit! – hangzottak a pápa felhívásai.

Biztosítsák a keresztények teljes jogú állampolgárságát a térségben is

A béke ösvényeinek megnyitásához fordítsák tekintetüket azokra, akik könyörögnek, hogy testvéri módon élhessenek együtt a többiekkel. Védelmezzék mindenki jelenlétét, ne csak a többségeket. Tárják szélesre a Közel-keleten is az utat a közös állampolgárság joga felé, egy megújult jövő érdekében. A keresztények is legyenek teljes jogú állampolgárok.

Jeruzsálem szent város a három nagy monoteista vallás számára

Nagy aggodalommal, de soha nem reménytvesztetten, tekintsünk Jeruzsálemre, amely minden nép számára egyedülálló. Szent város a keresztényeknek, zsidóknak és muzulmánoknak a világ minden részén. A város önazonosságát és hivatását meg kell őrizni a különböző viták és feszültségek ellenére. Status quo-ja megkívánja, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi közösség határozata szerint. Ezt több ízben kérelmezte a Szentföld keresztény közössége is. Csak az izraeliek és palesztinok közötti tárgyalás hozhat megoldást a nemzetek közösségének támogatásával. Csak ez vezethez egy szilárd és tartós békéhez és garantálhatja a két nép két állam együttélését.

A világ hallja meg a közel-keleti gyermekek kiáltását

A remény a gyermekek arcát ölti magára. A Közel-keleten már évek óta kicsinyek félelmetesen nagy száma sír szerettei erőszakos halála miatt és tanúja szülőföldje fenyegetettségének. Gyakran egyetlen távlat számára a szülőföldről való menekülés, ami a reménység halálát jelenti. A pápa nyomatékosan kérte:

“ Az emberiség hallgassa meg a gyermekek kiáltását, akiknek ajka Isten dicsőségét hirdeti (vö. Zsolt 8,3). És könnyeiket letörölve a világ ismét rátalál a méltóságra. ”

„Jöjjön el neked a béke!” – a pápa a zsoltár szavaival zárta beszédét

A gyermekekre gondolva galambokkal együtt szélnek eresztjük békevágyunkat is – mondta végül Ferenc pápa. Szívünk maradjon egységben és az Ég felé fordulva, várva, hogy mint a vízözön idején, visszatérjen a remény gyengéd olajága. És a Közel-kelet ne legyen többé a földrészek között kifeszülő háborús íj, hanem a béke bárkája, amely befogadja a népeket és a hiteket.

A szeretett Közel-keletről oszoljon el a háború, a hatalom, az erőszak, a fanatizmus, az igazságtalan nyereségek, a kizsákmányolás, a szegénység, az egyenlőtlenség, a jogok elismerése hiányának sötétsége. „Jöjjön el neked a béke!” (Zsolt 122,8), az igazságosság valósuljon meg benned, és szálljon le rád Isten áldása – fejezte be Bariban az ökumenikus találkozót lezáró beszédét Ferenc pápa.

Évközi 14. hét vasárnap

Évközi 14. hét vasárnap

Kicsoda is a próféta? Egy ember, aki mindenestül Istené. Kiszakítva a családi-vérségi kötelékekből, származása mellékes, foglalkozása nincs, vagy ha mégis, annak jelentősége elveszett, nincsenek tervei, nem törekszik ilyen vagy olyan karrierre – nyilvánvaló módon élete felszínén, leghétköznapibb cselekedeteiben is a végső nagy misztérium mozgatja. Valójában ez a prófétai jelenlét az igazi és tényleges haszna a szerzetességnek, vagy a családban az Istenbe kapaszkodás csöndes derűjét sugárzó imádságos nagyszülőnek, aki már semmit sem tud tenni, „csak” szeretni. Törékeny létük Isten jelenlétének egyértelmű jele és ragyogó megnyilatkozása. Ilyen volt Szent Pál apostol is, aki be is vallja, hogy gyöngeségében nyilatkozik meg Isten ereje. Isten nagy választottai alighanem mind valami számukra elviselhetetlennek tűnő nyomorúságot hordoznak, hogy a rájuk bízott nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegye őket, s maguk is felismerjék, hogy nem érdemüknek vagy tehetségüknek, hanem egyedül Isten kegyelmének köszönhetik a jót, amit végbevittek. Sok esetben képesek megszabadítani másokat testi-lelki bajoktól, miközben ők maguk megkötözöttek maradnak, de ezt úgy fogadják, mint lehetőséget az egyesülésre a megfeszített Krisztussal. Éppen csak annyi erőt kapnak, hogy el tudják látni szolgálatukat, ezenfelül nem marad semmijük, csak a mérhetetlen gyöngeség, amit Jézussal együtt hordoznak.

Jézus a prófétaság beteljesítője. Őbenne elválaszthatatlan egymástól a személy és az üzenet, amelyet közvetít. A názáretiek elcsodálkoznak bölcsességén, amikor első hazalátogatása alkalmával tanítani kezd a zsinagógában, azonban a hallottakat nem tudják összeegyeztetni Jézusról szerzett előzetes ismereteikkel, nem fogadják el őt, s így nem fogadhatják be maradéktalanul tanítását sem. A családi-vérségi kötelékeket emlegetik, süketek és vakok maradnak Jézus prófétai mivoltára. Egyedül a Szent Szűz fogadja be őt megint, aki, mint az első befogadáskor, most is megnyílik a Szentlélek teremtő ereje előtt, készen arra, hogy hagyja magát mindenestül átformálni Isten élő Igéje által.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy gyöngeségünk tudatában nyissuk meg szívünket Előtted, s befogadjunk életünkbe, mindennapjainkba, emberi kapcsolatainkba. Segíts, hogy a Te gondolataid birtokába jussunk, s azokkal egészen átitatódva betöltsük prófétai hivatásunkat.