Évközi 14. hét hétfő
Ozeás
és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke.
Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely
erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére
vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben
az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a
szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő
szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság.
Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A
földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az
ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen
forrására, az Istenre mutat.
Csak
ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet
megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy
magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem
értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a
lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk
kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye...
Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra
ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel.
Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel
lelkünk Vőlegényét?
Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való
mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk
vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk,
segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni
szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs
benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit
és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése