Mit értett VI. Pál az alatt, hogy az Egyházba beszivárgott a sátán füstje?

Montini pápa egy eddig kiadatlan levelében leírta, mi háborgatta a lelkét a ’70-es évek elején, a zsinat utáni években.

VI. Pál írt egy levelet, amely néhány héttel ezelőttig kiadatlan maradt – egészen addig, amíg meg nem jelent Leonardo Sapienza La barca di Paolo (Pál bárkája) című könyve Boldog VI. Pál pápáról, amelyben már ismert és mindeddig kiadatlan leveleket is közöl.

Az 1972. június 29-én született írás hátterében az áll, hogy VI. Pál egyre jobban azt tapasztalta, hogy valami mély és negatív dolog kezdi gyötörni az Egyházat. Talán ez volt az első pillanat, amikor a pápa komolyan megérezte, hogy a szekularizáció útja és a belső egység hiánya két nagy problémává kezd válni a világegyházban.

„Azt mondhatjuk, hogy valami rejtélyes résen, nem, nem is rejtélyes, valami résen keresztül beszivárgott a sátán füstje Isten templomába. Kétség, bizonytalanság, problémák, nyugtalanság, elégedetlenség, vita van – írja megrendülten a pápa. – Nem bíznak már az Egyházban. Jobban bíznak az első világi prófétában, aki valamelyik újságban megszólítja az embereket. Hogy őt kövessék, hogy tőle kérjék az igaz élethez szükséges képletet. Ismétlem, kétségtelenül beszivárgott a tudatunkba. És olyan ablakon keresztül jött be, amelynek a fényt kellett volna beengednie: a tudomány ablakán keresztül!”

„… Azt hitték, hogy a zsinat után elérkezik a napos időszak az Egyház történetében. Ehelyett azonban felhős, viharos időszak jött el, a homály, a keresés, a bizonytalanság ideje… Próbálunk szakadékokat ásni ahelyett, hogy betemetnénk azokat…”

A pápa nem volt nyugodt – ezt bizonyítja egy másik gondolat, amelyet nyolc nappal korábban írt, 1972. június 21-én. Nyugtalanító a címe: A rémület és az elragadtatás. „Az Úr talán azért hívott erre a szolgálatra…, nem azért, mert rátermett vagyok, nem azért, hogy én kormányozzam és mentsem meg az Egyházat, hanem azért, hogy elszenvedjek valamit az Egyházért, és világos legyen, hogy Ő, és nem mások vezetik és mentik meg az Egyházat.”

1963. június 21-én választották Montinit pápává, kilenc évvel azelőtt, hogy leírta e gondolatait. Egy feljegyzésében így fogalmazott: „Remélem, mindannyian elhiszitek, ha azt mondom, soha nem vágytam rá, és soha konkrétan el sem képzeltem, hogy megválasztanak erre a hatalmas feladatra…”

Amikor 1968-ban egy alkalommal Jean Guitton francia íróval, kedves barátjával beszélgetett, megosztotta vele: „Rémületet és elragadtatást éreztem, amikor megválasztottak.”

Ám amint elfogadta a pápaság terhét, minden erejét annak szentelte, oly sok akadály közepette, amelyek miatt még a lemondás is eszébe jutott.