Szombat húsvét 3 hetében

Szombat húsvét 3 hetében

ApCsel 9, 31-42; Jn 6, 60-69

„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak”

Csodálkozom, hogy a csodás kenyérszaporítás után a Jézust keresők, a Kafarnaumba elvándorlók közül ennyi magyarázat, ilyen óriási ajándék felkínálása után egyesek megijedtek bizonyos nehezen érhető részlettől. Hogy lehet, hogy a hetvenkét tanítvány közül „sokan azt mondták, kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (60) Nem értem, mit találtak kemény beszédnek? Jézus hatalmát ítélték talán elégtelennek? Talán további adományokra már nem számíthatunk az Atyától? Nehéz elgondolni, hogy Jézus valamilyen formában nemcsak áldozatul adja értünk önmagát, hanem még táplálékként is felkínálja testét, vérét? Egyetlen riasztó lehetett volna Jézus kijelentései között: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, a bennem marad és én őbenne” (53-56) Ezt úgy értelmezni, hogy Jézus emberevésre biztat, botorság, mert Isten szigorúan tiltotta, hogy a bálványoknak felajánlott áldozatokon zsidók részt vegyenek, amikor állatokat égettek el neki, hát, még ha gyermekeiket ölték meg és égették el ugyanígy. Ilyenkor az áldozati közösség azt is megkívánta, hogy az áldozat bemutatók egyenek, az áldoztok húsából. Ez valóban a legszörnyűbb bűnök közé tartozott, mert bálványnak szóló istentisztelet volt, és az áldozatból enni egyetértést jelentett.Kizárt dolog,hogy Jézus szavait bálványimádásra serkentésnek lehetett érteni,s a bűn hatványozásának, ha ez a hús emberi test része volt.Jézus ezért fűzi hozzá előbbi szavaihoz: „a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki” (63-65) Jézus szemében szentségi Testét és Vérét nem elfogadni igen nagy bűn. „Ettől fogva a tanítványok közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter ezt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje”. (66-69) Hiszünk Jézusnak. Az Oltáriszentségben is helyesen hiszünk, apránként, de biztosan felnövünk az Atya titkaihoz.

AVILAI SZENT JÁNOS

AVILAI SZENT JÁNOS pap

Május 10.
*Almodovar-del-Campo, 1499--1500. +Montilla, 1569. május 10.

János 1499-ben vagy 1500-ban született a dél-spanyolországi Almodovar del-Campóban, apja tehetős zsidó konvertita volt. Ez a körülmény állandó akadályt gördített életútjába, jóllehet tanítványa és életrajzírója, Granadai Lajos (1504--1588) elhallgatta ezt a tényt. A tehetséges ifjút apja a salamancai egyetemre küldte, hogy jogot tanuljon. Jánosnak azonban -- valószínűleg származása miatt -- nemsokára el kellett hagynia az egyetemet.

Amikor János egy napon bikaviadalon vett részt, oly módon hatott rá ez a kegyetlen játék, hogy elhatározta: elhagyja a világot és szerzetes lesz. Először megkérte szüleit, engedjék meg neki, hogy három évig otthon éljen az imának és szemlélődésnek. Kéréséhez örömmel hozzájárultak, mert így legalább tovább közelükben tudhatták.

János ezután az alcalái egyetemen ,,a művészetek baccalaureusa'' fokozatot szerezte meg, majd három éven át teológiát tanult. Szülei időközben meghaltak és tekintélyes vagyont hagytak rá; amikor pappá szentelték, ezt szétosztotta a szegények között.

Azt tervezte, hogy hithirdető lesz Amerikában, amelyet nemrég fedeztek fel, de tervéről származása miatt le kellett mondania.

Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át bejárta egész Andalúziát. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok tolongtak prédikációira, az általa előidézett megtéréseket pedig nem is lehet elsorolni. Leghíresebb ,,megtérője'' volt Istenes Szent János (lásd: A szentek élete,118. o.).

Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.), Alcantarai Szent Péter (lásd: 547. o.) és Avilai Nagy Szent Teréz (lásd: A szentek élete, 589. o.).

E rendkívüli ember nyitottsága a világ felé messze kora előítéletei fölé emelkedett. Így foglalkozott Rotterdami Erasmus írásaival; egy ideig a lutheri tanok felé hajlott, és talált bennük neki tetsző dolgokat, különösen a Bibliával és az egyházatyákkal kapcsolatban.

Hozzájárult mindezekhez, hogy János nem ismerte a félelmet; amint névrokona, a Keresztelő tette, ő is kipellengérezte a gazdagok és hatalmasok köreiben található visszás állapotokat; ezáltal sok ellenséget szerzett magának.

Mint veszedelmes újítót bepanaszolták az inkvizíciónál és fogságba vetették. 1532 decemberében huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Közülük itt csak néhányat sorolunk fel. Nem azt merészelte-e mondani, hogy az eretnekekként nyilvánosan elégetett emberek vértanúk? De igen - - válaszolta. Ha az elítélt azt gondolja, hogy a helyes úton jár, s ha a halált a hit szellemével fogadja, bíráit pedig nem gyűlöli, vértanú. Nem mondta-e azt is, hogy jobb lenne alamizsnálkodni, mint miséket mondatni? Erre így válaszolt: ,,Ha a nép éhezik, a klérusnak pedig van elég misestipendiuma, bizonyára ez is helytálló!''

1533-ban szabadon engedték, de figyelmeztették, hogy legyen óvatosabb kifejezéseiben. Amikor szabadon bocsátása után első ízben prédikált nyilvánosan, a néptömeg nagy lelkesedéssel ünnepelte.

Könyvét, az Audi filia-t mégis betiltotta az inkvizíció. Ezt a művét fogságában írta egy Sancha Carrillo nevű előkelő fiatal hölgy számára, aki -- miután János megtérítette -- imádságnak és vezeklésnek szentelte életét.

Bár hitszónokként is megfeszített tevékenységet folytatott, kiterjedt levelezése mellett maradt még ideje egyéb feladatok elvégzésére is. Műszaki érzékére is vall, hogy kitalált egy újfajta öntözési eljárást. Tizenöt magasabb fokú iskolát is alapított (mai gimnáziumainkhoz hasonlókat); közülük a baezai csakhamar egyetemi rangra emelkedett; eközben nagy anyagi és emberi nehézségekkel kellett megküzdenie. Különösképpen felkarolta sorstársait, a megtért zsidókat és félzsidókat, akiknek hasonló nehézségeket kellett elszenvedniök, mint neki. Ugyanilyen okokból több tanítványát küldte Granadába a moriszkók, az iszlám konvertiták megsegítésére, akiket hasonló korlátozások sújtottak.

1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Fellelkesülve hosszú ideig azon gondolkodott, hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Megbeszéléseket is folytatott róla, s Ignác nem is vonakodott volna, hogy fölvegye őket. ,,Avila sokat adhatna nekünk'' -- vélte. Úgy látszik, hogy Andalúzia akkori provinciálisa, P. Bustamente nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként jelentkezett János folytonosan rosszabbodó egészségi állapota is. Nyugodtan halnék meg, ha barátaimat e szent társaság szárnyai alatt hagyhatnám -- mondta. Ez sem sikerült, mert granadai barátai között számos megtért zsidó volt, és a rend nem vette fel őket. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába.

Amikor a trienti zsinat (1545--1563) idején Granada érseke szívesen magával vitte volna Jánost tanácsosaként, gyenge egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. Különféle munkákat is írt a papok cölibátusáról, a katolikus nevelésről és az Oltáriszentség tiszteletéről. Az 1565. évi toledói zsinaton, amelyen a zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról volt szó, János fontos szerepet játszott.

Leveleiben és egyéb írásaiban különösen feltűnő a Szentírás ismerete; az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt idézte.

Írásaiban némely dolog ma különösnek tűnik számunkra, más viszont még ma sem veszített semmit kifejezőerejéből és eredetiségéből. ,,Semmit sem vásároltunk túl drágán, ha Istent szolgáljuk vele'' -- mondta egyszer, és: ,,Ne fordítsuk el tekintetünket Istentől, ha nem akarunk megvakulni!''

Jellemző rá a következő epizód: János megfigyelt egyszer egy papot, aki hanyagul misézett. A kehely fölött az ostyával olyan sebtében és unottan írta le a kereszt jelét, hogy Jánosnak megfájdult a lelke. Az oltárhoz ment, úgy tett, mintha egy gyertyát igazítana meg, és közben odasúgta a papnak: ,,Bánjon vele jól; egy jó Atya Fia!'' A mise után beszélt a papnak arról a tiszteletről, amellyel Krisztus testének tartozunk. A pap annyira megilletődött, hogy könnyekben tört ki, mire János átölelte.

1569. május 10-én halt meg a Córdoba melletti Montillában, és az ottani jezsuita templomban temették el.

1894-ben boldoggá, 1970. május 31-én szentté avatták.

Szeplőtelen Szűzanya, könyörögj érettünk!

Szeplőtelen Szűzanya, könyörögj érettünk!

Itt természetesen nem a bőr elszíneződéséből eredő szeplőről van szó, hanem a lélek kisebb bűnfoltjairól. Kettős szempontból nézzük ezt a megszólítást. Fogantatása is szeplőtelen, hiszen lelke a teremtése pillanatában elnyerte Isten legnagyobb ajándékát, a megszentelő kegyelmet, így pillanatra sem volt kegyelem híján, vagyis áteredő bűn állapotában. Mint fentebb kifejtettük, ezt a kiváltságot istenanyasága miatt kapta elővételezve Fia jövendő megváltói érdeméből. Ezért felelte Lourdes-ban egyik megjelenése alkalmával a fiatal látnok, Bernadette Soubirous ismételt kérdésére: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Így, elvont formában. Egyedül Ő kapta ezt a kiváltságot, minden más ember később részesül ebben a kegyelemben. De szeplőtelen volt abban a tekintetben is, hogy soha semmilyen bűnt sem követett el. Milyen öröm számunkra, hogy kérhetjük: könyörögj érettünk! Érettünk, akik annyi bűnveszélyben élünk, és nem óv bennünket Isten különös kegyelme.

Sérelem nélkül való anya, könyörögj érettünk!

Itt is külön kell gondolnunk testére és lelkére. Testi sérelem nem esett rajta. Nem volt beteg, nem sérült semmiben. A szülése is olyannyira sérelem nélkül volt, hogy még szüzessége is sértetlen maradt. De a lelke sem sérült, sem kísértés, sem Fia szenvedésének és halálának átélése nem kezdte ki sem hitét, sem reményét, sem szeretetét. Tudjuk, rajta kívül Jézus minden barátja, apostola, tanítványa, követője elvesztette az Ő istenségébe vetett hitét, és az Úrnak kemény küzdelmébe került hitük újra-élesztése. A világ rengeteg testi-lelki sérültje kérje bizalommal: könyörögj érettünk!

Szűz virág szent anya, könyörögj érettünk!

Szűz virág szent anya, könyörögj érettünk!

Ősi magyar nyelvünk gyönyörűen tudta megnevezni azt a jelenséget, hogy egy lány teste kész az anyaságra. Nem tudományos, hanem költői formában fogalmazta meg a jövendő életének legnagyobb küldetését: Virágzik a leányzó.„Asszony lesz a lányból, a bimbóból rózsa”. Máriára vonatkozik elsősorban Bálám próféta jövendölése ezerkétszáz esztendő távlatából: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből”. (Szám 24,15-17) Igen, Mária virágozza a Messiást: „Áron vesszeje virágzik, Reménységünk kicsírázik, Választott Szűzből Isten anyja válik”. (Ho 7,1) Könyörögj értünk, Szűz virág szent anya, hogy veled együtt önmagát is ilyennek lássa minden magyar lány, vállalja bátran az asszonyi sorsot és édesanyaságot! Fiad mondta: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be”.(Mk 9,37)

BOLOGNAI SZENT KATALIN

BOLOGNAI SZENT KATALIN

 szűz, klarissza

 (1413-1463)

Bolognában, a Vigri nemesi családban született. Apja Ferrarában a D’Este hercegi udvarban szolgált, így Katalin 11 éves korában a hercegi udvarba került. Itt alkalma volt elsajátítatni a humanista műveltséget, a jártasságot a latin nyelvben, kibontakozott festői és zenei képessége is. A nagy ferences igehirdető, Sienai Szent Bernardin ezekben az években járta be Észak-Itália városait, Bolognában 1423-ban járt. Fordulópontot jelentett Katalin lelki életében, hogy Ferrarában megismerkedett egy ferences terciárius közösséggel s 15 évesen közéjük lépett. A közösség legtöbb tagja, így Katalin is néhány év múlva Szent Klára reguláját fogadta el. Katalin 1432-ben öltötte magára a klarisszák ruháját s hamarosan a novíciák mesternője lett. 5 éven át a Sátán sokféle kísértését viselte el, erről ír 1438-ban keletkezett művében, melynek címe: A lelki harc fegyverei. Halála után a művet több városban gyakran kiadták, más nyelvekre is lefordították. A szerzetesi életben kezdőknek ad ebben bölcs tanácsokat. Hét lelki fegyvert sorol fel: 1. szorgalom a jócselekedetekben, 2. magában nem bízni, 3. erősen bízni Istenben, 4. Krisztus szenvedésére emlékezni, 5. saját halálunkra gondolni, 6. a mennyei dicsőség reménye, 7. a szentírás szavait emlékezetbe vésni. Ezenkívül a tökéletességre jutás eszközei közt kiemeli az imádságot, a gyakori szentáldozást és a Szűzanya tiszteletet. Más prózai és költői műveket is írt – a Szeplőtelen Szűz poétája névvel illették. Látomásokban, egyéb misztikus kegyelmekben is részesült (egyszer látta a szentostyában a kis Jézust s angyalok kórusát hallotta). 1456-ban 16 társnőjével szülővárosában, Bolognában klarissza zárdát alapít, ennek apátnője lesz egészen haláláig. A betegek iránt különös szeretettel volt: „Ti az üdvözítő igazi jegyesei vagytok - mondta nekik -, o a szenvedést válaszotta osztályrészéül.” 1463. márc. 9-én költözött isteni Jegyeséhez. A teste épségben maradt s napjainkban is látható a bolognai klarisszák kápolnájában. XI. Kelemen pápa avatta szentté 1712-ben.

„Krisztus hűséges szolgája - tanítja Szent Katalin – álljon készen arra, hogy a kereszt útját járja, mert mindazok, akik Istennek szolgálnak, kénytelenek Isten ellenségeivel harcolni, s tőlük különféle kegyetlen sebeket kapnak. Tehát a legjobb fegyverekre van szükségünk, melyekkel az ellenség ellen bátran harcolhatunk.”

Imádság:

Urunk, Istenünk, te Szent Katalin szüzet elhalmoztad mennyei ajándékaiddal. Add kérünk, hogy erényeit követve itt a földön, vele együtt örökkévaló örömöket élvezhessünk a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Péntek húsvét 3 hetében

Péntek húsvét 3 hetében

ApCsel 9,1-20; Jn 6,52-59

„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”

Jézus a kafarnaumi zsinagógában hosszan beszélt az Atya és a maga csodálatos ajándékáról hallgatóinak. Az Őt követő zsidók előbb csak a természetes ennivalót szerették volna állandó jelleggel kikényszeríteni tőle, amikor azonban Jézus állhatatosan kitartott amellett, hogy sokkal nagyobb ajándékot ad az emberiségnek, mint amit a zsidó ősök a pusztában kaptak a mannával, akkor az ingyen kenyér reményétől megfosztva felháborodtak. Azt kérték számon, Jézuson, hogy gondolja, hogy az ő testét eledelül adja nekik. Ha nem is mondták ki, felháborodtak: netán emberevésre gondolt Jézus? Ez érződik egymás közötti vitájukból. Jézus nem magyarázza meg nekik pontosan, hogy történik majd a gyakorlatban Testének és Vérének vétele. Isteni lesz a mód, ezt az addigi okfejtésből meg kellett volna érteniük, és hagyni kellett volna a konkrét megvalósítás módját későbbre. Jézus nem ok nélkül hangsúlyozta az előzményekben, hogy a hallgatóknak el kell hinniük szavait. Ezért nem magyarázza a módot, hanem nyomatékosan figyelmeztet: „Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (53-54) Vagyis hitet kíván, hittel elfogadni beszédeinek igazát, mert az Istent megilleti a hit. Nemcsak azért illeti meg a teljes és odaadó hit, mert az Isten örökké igazmondó, egy általános igazság áll mögötte, hanem azért is, mert Jézus tettei és tanítása mindig feddhetetlen igazságot sugároznak. Ha más egyéb nem sugallaná ezt a jelenlévőknek, legalább az lenne a szemük előtt, hogy Jézus három napig foglalkozott velük, és nemcsak hogy nem követelt tőlük tandíjat, de kéretlenül megvendégelte őket a pusztában. Aki ilyen önzetlen, jó akaratú, nagyvonalú, miért ne lehetne neki hinni, amikor még nagyobb jókat ígér? Továbbra is csak az addig felajánlott jó hírt, az evangéliumot ismétli meg az Úr. Nemcsak valamit kínál, hanem önmagát adja oda az embereknek az emberekért: „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad, és én őbenne”(55-56) Az Atyára hivatkozik újra, aki a Fiát adta oda az emberekért, tehát hinni kell neki: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog” (57-58) Jézus nyugodtan hozzá tehette volna: atyáitok ribilliót csináltak, hogy töltsem meg a mannával a gyomrukat. Megkapták. Ették. Néha unták. Minden esetre meg nem érdemelték. Felajánlott adományaimat fogadjátok hálás szeretettel, hittel éljetek belőle.

BOLDOG MOLDVAI JEREMIÁS

BOLDOG MOLDVAI (Valahai) JEREMIÁS

 kapucinus testvér 

(1556-1625) 

 
Moldvában született, ma már nehezen azonosítható községben. Külföldön inkább Valahiai Jeremiás néven szerepel. Moldva teljes neve ugyanis Moldva- Valahia. Anyját Margitnak hívták. Azon a vidéken (Tatros völgye) még a múlt század végén is magyarul beszéltek. Így nem alaptalan a feltevés, hogy Jeremiás testvér csángó magyar volt. Heten voltak testvérek. Ifjúkorában lelke üdvössége gondja foglalkoztatta. Anyja többször beszélt neki Itáliáról, ahol sok jó keresztény és szent szerzetes él, s ott van Krisztus földi helyettese, a pápa is. 18 éves korában el is hagyta hazáját. Erdélyben, Gyulafehérváron találkozott egy olasz orvossal. Szolgálatába állt, s vele együtt ment el Itáliába. Hajóval Bariba érkeztek, ott elszakadtak egymástól. Elzarándokolt Rómába, majd visszafelé Nápolyban megismerkedett a kapucinusokkal, s 1578-ban közéjük lépett. Ekkor kapta a Jeremiás nevet. Fogadalma letétele után különböző kolostorokban többféle beosztásban tevékenykedett, 1585-ben ismét visszatért Nápolyba, s ott maradt mint alamizsnagyujto, kapus és betegápoló negyven évig. Elve volt: Nappal dolgozni, éjjel imádkozni. A legalantasabb munkákat is mosolygó arccal végezte, hosi fokon gyakorolta a szeretetet és az engedelmességet. Egyik beteg rendtársa azt állította, hogy anyjától sem kapott annyi jóságot, mint Jerémiás testvértol. 1608-ban, nagyboldogasszony ünnepének eloestéjén látomása volt: megjelent neki Szuz Mária karján a kis Jézussal. Amikor közeledni érezte földi élete végét, azt mondta, számára meghalni annyi, mint viszontlátni az égben azokat, akiket annyit gondozott. 1625. márc. 5-én halt meg szentség hírében Nápolyban 69 évesen. Temetése valóságos diadalmenet volt. II. János Pál avatta boldoggá 1983-ban. Rómában ez alkalommal sok csángó zarándok ünnepelte földijét. Katolikusok és ortodoxok egyaránt tisztelik.
Részlet XXIII. János pápa egyik beszédéből:
„Az egyszeruség nyújtja a legvonzóbb képet az alázatos kapucinus testvérről, Moldvai Jeremiásról. Az egyszerűség a megfelelő ruházat annak számára, aki Betlehemhez közelítve biztos akar lenni arról, hogy otthon találja magát a Szent Családnál, hogy megérti Mária és József nyelvezetét és felfogja Jézus isteni hallgatását.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jeremiást a betegek szolgálatában és a kötelességteljesítésben kiválóvá tetted. Közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy részesei legyünk örök dicsőségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.