A SZENVEDÉS 4.

A SZENVEDÉS

 
A Biblia szívesebben venné, ha nem lennének szenvedések. 

Ezért ajánlja a buzgó imát, Isten természetfeletti segítségét, biztat az orvosi közreműködésre, a természetes gyógymód igénybevételére. Várva várja a messiási időket, mert azzal érkezik el a szabadulás sok bajtól is: „Akkor majd osztoznak a vakok a sok prédán, és a sánták zsákmányt zsákmányolnak. Nem mondja egy lakó sem: Beteg vagyok. A nép, mely ott lakik, elnyeri benne bocsánatát”. (Iz 33, 23-24) a jövendő feltámadást is úgy látja, várja a próféta, mint a szenvedés befejezését:„Életre kelnek majd halottaid, holttestük feltámad. Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld újjászüli az árnyakat” (Iz 26, 19) „Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, és a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog” (Iz 29,18) Maga, Urunk, Jézus, is szívet melengető izajási sorokat olvas a messiási idők szenvedést eltörlő üzenetéből, amikor Názáretben honfitársainak mint Messiás bemutatkozik:„Az Úristen Lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr,elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözötteknek a börtön megnyitását, s Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét és Istenünk bosszújának napját, hogy megvigasztaljak minden gyászolót, hogy Sion gyászolóinak fejdíszt adjak a hamu helyett, öröm olaját a gyász helyett, Dicséret palástját a csüggedés lelke helyett” (Iz 61, 1-2) Az ószövetségi nép láthatta a tíz egyiptomi csapás idején, hogy azok Jahveh büntetéseként sújtják a gazdag és kevély birodalmat. A próféta már a bálványimádó és szegényeket, tönkretevő izraelitákat nevezi új Egyiptomnak:„Bár kemény csapással sújtja az Úr Egyiptomot, de meg is gyógyítja: megtérnek az Úrhoz, és ő enged kérésüknek, s meggyógyítja őket” (Iz 19, 22) Népem „útjait láttam, de meggyógyítom őt, vezetem őt, és vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak” (Iz 57, 18) Ezt követi a Messiás gyógyítása: „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta, mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze, a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg” (Iz 53, 4-5) a Messiás egyik fontos ószövetségi előképe a rézkígyó volt. A Mózes és Áron ellen fellázadt zsidó tömeg szörnyű büntetést kapott Jahvehtól. Tüzes marású kígyók lepték el a tábort. Sokan belehaltak a kígyómarásba. A megrémült nép akkor Mózeshez futott:„Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat! Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, megmarad. A megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak”(Szám 21,7-9) Erre az előképre maga Jézus is hivatkozik:„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne”(Jn 3, 14-15)Még kiegészíti ezt a jövendölést azzal, hogy ez a fölemeltetés az egész világ váltsága lesz:„Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok”(Jn 12, 32)Mindazonáltal az Ószövetség nem ismeri az önkéntes, aszketikus, újszövetségi értelemben felfogott szenvedést. Ezt a szárazságban, a javak elvesztésében, tömegszerencsétlenségekben, háborúkban, üldöztetésekben megnyilvánuló, türelemmel elviselhető szenvedést csak az Újszövetség idején látjuk igazán, amikor már Jézus példája lebeg előttünk, és kegyelme erőt ad hozzá.

Évközi 2 hét szombat

Évközi 2 hét szombat 
Zsid 9, 2-3. 11-14; Mk 3, 20-21

„Krisztus, azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg” Krisztus sokkal jelentősebb főpap, mint az ószövetség főpapjai. Ezt mutatja be Szent Pál levélrészlete. Tulajdonképpen arra mutat rá, hogy már az Ószövetség megkötése is igen komoly lépés volt az üdvtörténetben. Isten az ősbűn miatt bezárt mennyországot megmutatta Mózesnek, és megparancsolta, hogy a mennyei szentély hű mását építse fel a zsidók tábora mellett. Belépni azonban tilos volt, jelezve, hogy a mennyország zárva van. A szent sátornak két szobája volt: az elsőt szentélynek nevezték, a belsőt szentek szentjének. Az első berendezése ez volt: az elválasztó függöny előtt állt a hét karú mécses tartó, a jobbról az illatáldozat oltára, balról a kitett kenyerek asztala. Ide naponta kétszer, reggel és estefelé, bement a szolgálatos pap, és tömjént szórt az illatoltárra. Az Ószövetség főpapjai nagy kiváltságként kapták a jogot ahhoz, hogy a földi szent sátor legfontosabb részébe, a szentek szentjébe is beléphettek. Igaz, ezt évente egyszer tehették meg, az engesztelés nagy napján, miután önmagukért és a rájuk bízott zsidó közösségért bemutatták a bűnért való áldozatot. A szentek szentjében állt a szövetség ládája. Fedőlapja aranylemez volt. Két angyalszobor állt rajta. Köztük mennyei fény ragyogott, a Kebód Jahveh, az Isten dicsősége. Jézus soha nem lépett be a szent sátorba. Tartotta a törvényt, hogy oda csak az áronita papok mehetnek be.Viszont amikor a kereszten kilehelte lelkét, feláldozta önmagát:„íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste” (Mt 27, 51-52) Így jelezte Jézus, hogy halálával legyőzte a halált, kinyitotta a mennyországot, Ő majd ünnepélyesen bevonul oda, Atyja trónján foglal helyet.„Krisztus, azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg,  a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, Nem is a bakok és borjak vére által, hanem a saját vére által Ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett”(Zsid 9, 11-12) Amennyivel nagyobb érték a mennyei szentély a földi másától, annyival rangosabb Jézus, az örök főpap az áronitáknál. „Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtelen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! (13-14) Jézus engedelmes szenvedésével és halálával, túláradó érdemmel megfizetett azért, hogy bevonulhatott emberi testében az örök szentélybe, és ott emberként is elfoglalhatta trónját Atyjának jobbján. Halála ugyanígy örök megváltás lett minden ember számára, aki hitével és szeretetével igyekszik teljesíteni a mennyei Atya rá vonatkozó akaratát.

ANKIRIAI SZENT KELEMEN

Szent Kelemen

Kelemen a galáciai Ankirában született pogány atyától és keresztény anyától. Atyja korai halála után anyja nevelte és kereszteltette meg. A gyermek jó előhaladást tanúsított a keresztény életben. 12 éves volt, amikor halálos ágyán fekvő anyja megjövendölte neki a vértanúságot. Anyja halála után anyja barátnője, a gazdag, istenfélő és gyermektelen Szofia vette őt magához és saját jó példájával nevelte a keresztény erényekben. Abban az időben nagy éhség támadt Galáciában. Egyes pogányok, élelmiszer hiányában kidobták gyermekeiket. Szófia összeszedte ezeket a szerencsétleneket, táplálta és nevelte őket. Nagy segítségére volt ebben Kelemen. Tanította ezeket a gyermekeket és készítette a szent keresztségre. Erényes életének híre volt, hogy 20 éves korában megválasztották Ankira püspökévé. Nemsokára kitört Dioklécián császár üldözése a keresztények ellen. Kelement is elfogták, kihallgatásra vitték, és ő bátran megvallotta hitét. Sok kínzást kellett kiállnia különböző városokban különböző hóhéroktól 28 éven keresztül. Csodálták, hogy ezek ellenére élve maradt. Fára függesztették, éles vasakkal szaggatták, úgy, hogy csontjai kilátszottak. Ütötték, lassú tűzön sütögették. Isten csodásan meggyógyította a szenvedő testet. Börtönbe vetették, vadállatok eledelére adták, zsákba varrva tengerbe dobták, mégis sértetlen maradt. Kínzásai közben sok csodát tett, betegeket gyógyított és sok pogányt térített Krisztus hitére. Vértanúi halála istentisztelet közben történt. Az oltárnál állva, az üldözők rátörtek, hátulról levágták fejét, amely az oltárra esett. Ez 312. január 23-án történt.

6. nap Bizonyság

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
6. nap Bizonyság

 
Kiv 2,15–22 Mózes Midján kútjánál
Zsolt 91 Azoknak az éneke, akiknek az Úr a menedék
1Jn 4,16–21 A teljes szeretet kiûzi a félelmet
Jn 4,11–15 „Örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,14)

 
A szamáriai asszony talpraesett nő volt. Amikor kiderült, hogy öt férje is volt, arra kell következtetnünk, hogy szemre való menyecskeként ment férjhez egy rövid özvegység után. Ugyanez ismétlődhetett meg még négy esetben, hiszen Jézus a mindentudó örök Bíró fogalmazza meg: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed” (17-18) Jézust a szamáriai asszony 30-32 éves zsidó férfinek látta a kútnál. Fogalma sem volt arról, hogy ez az életkor az isteni természete mellé felvett emberségének a kora. Személye időtlen, örök, amit  a 110. zsoltárban így énekel meg Dávid király: „A hajnalcsillag előtt szültelek téged”, (3) ami azt jelenti, hogy Jézus, az Isten Fia időtlen. Az Atyával és a Szentlélekkel együtt teremtett mindent: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) A többi alkotó-teremtő tevékenységnél ugyan egyes számban is szól az Úr, hiszen Mózes sem tudhatott a Szentháromság titkáról:„Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony (ÍSA)a neve, mivel a férfiből (ÍS) lett. Ezét a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. (2,20-24) Azon lehetne vitatkozni, hogy Jézus ott és akkor isteni vagy messiási módon idézte fel a szamáriai asszony házasságait, hiszen Istenként mindentudó, Messiásként viszont majd az asszony halála után bírája lesz, tehát így is tudnia kellett. A mai napra előkészített szöveg bizonyság minősítése nyilván arra utal, hogy Jézus ezt a találkozást egy értelmes ember meggyőzésére szánta. Minden körülmény mesterkéletlen. Jézus valóban fáradt, éhes, hisz ebédidő van, szomjas is a tűző nap hevétől. Az asszony szemében ez kis diadalnak tűnő esemény: ő, a szamaritánus, a férfiak felfogásában ráadásul meg csak nő, ezen a helyen otthon van, merítő edénnyel is rendelkezik, tehát mindenképpen előnyösnek tűnik a helyzete. Jézus viszont biztos abban, hogy a már felemlített tények megnyitják az asszony lelki szemét, és Jézus első megszólalása: „Adj innom”, nemcsak a föld mélyéből merítendő vízre vonatkozik. Elsősorban arra, hiszen minden embernek legfontosabb tudnivalója: Azért vagyok a földön, hogy Istent megismerjem, szeressem, szolgáljam Önmagában és fogadott gyermekeiben, ezáltal üdvözüljek vagyis a mennyországba jussak”(Katolikus katekizmus)Másodsorban célom itt a világon, hogy okosan megtanítsam erre embertestvéreimet is. Ez a feladat az apostolkodást jelent:a családban, környezetemben, amerre járok mindenütt hirdessem: Az Isten végtelen nagy jóság, más szóval szeretet: „Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten és ő az Istenben” (1Jn 4,14-15)

A SZENVEDÉS 3.

A SZENVEDÉS
A szenvedés olyan rossz, aminek nem kéne lenni. 

Jób könyvében olvasunk utalást az asszony nagyravágyásából keletkezett szenvedés általános voltáról: „Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal; mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása”(Jób 14,1-2) Ezt a megállapítást bontja ki további meglátásokkal a Bölcs: „Nagy vesződség jutott minden embernek, és súlyos iga Ádám fiainak! Attól a naptól fogva, hogy elhagyják anyjuk méhét, addig a napig,amíg el nem temetik őket mindenek anyjába, gondolatuk és szívük aggodalma, reményük és várakozásuk a bevégzés napjáig az olyané, aki trónján ül dicsőségben, és az olyané is, aki porban, hamuban gubbaszt, azé, aki bíbort és koronát visel, és az olyané is, aki durva darócba öltözik-, nem egyéb, mint harag, féltékenység, gond és habozás, a halál félelme, folytonos viszály és civakodás. Amikor pedig ágyán megpihen, éjjeli álom zavarja gondolatait, alighogy egy múlópillanatra nyugalmat talál, máris rémképekkel küszködik, megzavarodik lelke látomásától, mintha háború napján menekülnie kellene, s amikor megmenekül, felébred, és csodálkozik, hogy nincs mitől félnie. Minden élő mellett az embertől az állatig, s a bűnösök mellett hétszeresen is, ott terem még a halál és a vérontás, a viszály és a pallos, az elnyomás, éhínség, szorongatás és a csapások” (Sir 40,1-9) Az ember, azonban amíg küszködik a nem-kívántszenvedésekkel, nem nyugszik bele sorsába. Próbálja bölcsességével ellensúlyozni bajait:„Ne légy bölcs önnön szemedben, féld az Istent és kerüld a rosszat, ez egészség testednek, és életerő csontjaidnak” (Péld 3,7-8) a bölcsesség ajándékai kiutat mutatnak a bajokból: „Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek” (Péld 4,22) „a nyugodt kedély a testnek is épség, a szenvedély azonban szú a csontban” (Péld 14,30) Az egészség a szenvedéssel fenyített világban Isten különleges ajándéka, amiért hálával és dicsérettel tartozunk: „Mily nagy az Úrnak irgalmassága, és irgalma azokhoz, akik hozzá térnek” (Sir 17,28) Mint minden Kegyelmet, ezt is kérni kell: „Semmi sem esik meg a földön ok nélkül, s a nyomorúság nem a földből fakad; az ember úgy születik nyomorúságra, mint a madárrepülésre. Én pedig az Úrhoz fordulnék kéréssel, Isten elé terjeszteném ügyemet, hogy az alázatosakat fölemelje, s a szomorúakat jólétbe helyezze” (Jób 5,6-8.11) „Szorongatásukban az Úrhoz kiáltottak, s ő gyötrelmükből kiragadta őket” (Zsolt 108,19) a betegség a bibliai korban még félelmetesebb szenvedés volt, mint manapság, amikor az orvostudomány igen magas fokon áll. Többet kellett várni a természetfölötti világtól a gyógyulni vágyóknak. A zsoltárokban van példa segítséget kérő imára: a 6,39,42,89 zsoltárok. A Biblia a természet eredeti, a bűnbeesést megelőző állapotának kedvelője, nem pártolja a szenvedést. Ezért dicséri és Isten áldásának minősíti az orvost és a gyógyszereket: „Becsüld meg az orvost, mert szükség van rá, hiszen a Magasságbeli rendelte őt. Istentől van az orvos minden bölcsessége, a királytól pedig ajándékban részesül. Az orvos tudománya felmagasztalja az ő fejét, és dicséretet nyer a főemberek előtt. A Magasságbeli teremtette a földből az orvosságokat, és okos ember nem iszonyodik tőlük. Velük csillapítja az orvos a fájdalmat, és belőlük készít a gyógyszerész illatos kenetet, s állít elő gyógyító írt, hogy tönkre ne menjenek az ő alkotásai és Isten békéje legyen a földön. Fiam, ha beteg vagy, ne hagyd el magadat, hanem imádkozz az Úrhoz, és meggyógyít téged. De orvost is engedj magadhoz, hisz az Úr rendelte őt, el ne távozzon mellőled, mert szükség van fáradozására. Mert van idő, amikor kezükre kell magad bíznod, és ők is könyörögnek az Úrhoz, hogy egészséget és enyhülést adjon az ő működésük által” (Sir 38,1-4.7-9.11-14)

Évközi 2 hét péntek

Évközi 2 hét péntek
Zsid 8, 6-13; Mk 3, 13-19
„Ő azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője”

 
Jézusnak, az örök főpapnak a méltóságát még jobban kiemeli az általa megkötött újszövetség rangja. Pál apostol fel is sorolja a két szövetség fontos jellemzőit, hogy magában a kinyilatkoztatásban tudjuk mérlegelni a megállapodás szempontjait. Az Ószövetség megkötése egy kis népet érintett. Ez a nép egy nemzetet, Ábrahám utódait foglalta magába. Idegen nép fiait is be lehetett fogadni, látszólag egyenrangúvá tette a megtérteket a körülmetélés vállalása, de a zsidók később megkülönböztették ezeket. Úgy hívták őket: prozeliták. Az Újszövetség kitárta az Isten Országa kapuit. Jézus mindenkiért meghalt. Amint már a próféták látomásai is tükrözték, a világ minden tájáról özönlöttek Jeruzsálembe az idegen népek, hogy annak javaiban részük legyen. Ez a Jeruzsálem azonban nem a Sion hegyén épült város, hanem az új Jeruzsálem, amely a mennyből szállt alá. Ennek kapuira a tizenkét Jákob-fiú neve volt írva, de az alapja, már a Bárány tizenkét apostola.(Jel 21, 9-14) Őket Jézus bízta meg azzal, hogy ne egy-két prozelitát kutassanak fel a nagyvilágból, hanem így parancsolta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz elkárhozik”. (Mk 16, 15-16) Az evangélium egyértelműen Jézus életét és tanítását jelent,i a körülmetélés testi jele helyett pedig a vízzel és Szentlélekkel való megkeresztelkedés adja az Újszövetségbe történő belépést. Az Ószövetség időleges, az Új, pedig örök: „Mert ha az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Ezért inti őket és mondja: Íme, - mondja az Úr -, amikor újszövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem a szerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr”. (Zsid 8, 7-9) Az első szövetség tanítása a kőtáblákon áll, a másodiké a szívekbe lesz írva: „Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után, -mondja az Úr. Elméjükbe adom törvényemet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők, pedig az én népem lesznek, Akkor senki sem fogja majd tanítani felebarátját, és senki sem mondja a testvérének: Ismerd meg az Urat! –mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig” (10-11) Az Ószövetséget állatok vérével kötötték, az Újszövetség Jézus vérével köttetett. Az Újszövetség a bűnök eltörlésének drága ideje lesz: „Én megbocsátom gonoszságaikat és bűneikre, többé már nem emlékezem” (12) (Jer, 31, 31-34) Ez kizárólag Jézus érdeme: „Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte, eltette az útból, és a keresztre szegezte”. (Kol 2, 14) Az újszövetség megkötésével hatálytalanította a régit: „Amikor új -ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez”(Zsid 8, 13)

BOLDOG LILLI SZALVÁTOR

BOLDOG LILLI SZALVÁTOR

 misszionárius vértanú 

(1853-1895) 

Szalvátor Lilli Olaszországban Aquilához közel, Cappadocia nevű helységben született. 17 éves korában lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Nemsokára a Szentföldre küldték, ott végezte el teológiai tanulmányait és ott szentelték pappá 1878-ban. 1886-ban Törökország örmény-lakta területére, Marash-ba került, ott négy évig káplán, négy évig plébános volt. 1894- ben került Mugiuk-Deresibe. Törökországban, Mugiukderesiben volt misszionárius, mint a Szentföldi Kusztódia tagja s egyúttal a szórványban élő katolikusok plébánosa. Élettörténete rövid, de gazdag cselekedetekben, melyek Isten és felebarátai iránti szeretetét bizonyítják. S életének megkoronázása a vértanúság volt. Plébániája 7 más buzgó örmény hívével együtt lett vértanú, ezek egy törzshöz tartoztak, olyanhoz, mely évszázadok során megőrizte hűségét Istenhez és az Egyházhoz nehéz körülmények között. Rövid pár éves működése folyamán igyekezett a szórványban élő keresztény családokat egymáshoz közelebb vinni, megélhetésüket és vallásuk gyakorlását, a gyermekek oktatását biztosítani. Ezért tekintélyes területet vásárolt, ott három kis falut alapított, ahol a keresztény családok meg tudtak élni. Példája vonzotta híveit az Isten- és emberszeretetre, nagylelkűségre. Felkarolta a betegeket, szegényeket, kedvencei voltak a gyermekek. Nyitott volt a másvallásúak felé is szociális tevékenységével, okos tanácsaival. Hívei szerették, a muzulmánok is tisztelték. Egy pestisjárvány idején egyszerre orvos volt és pap: házról-házra járva felkereste a betegeket, orvossággal s vigasztalással segítségükre volt. Elve volt, hogy a papnak, aki hisz Istenben, nem kell félnie a veszélyektől, és szerencsétlen testvéreinek akkor is segítségére kell lennie, amikor őket rokonaik elhagyják. Amikor a keresztényüldözés megkezdődött, de még nem ért el hozzájuk, ajánlották neki, menjen biztonságosabb helyre. Azt felelte: „Nem hagyhatom el nyájamat, ha szükséges, inkább velük együtt halok meg.” S ott maradt. 1895. nov. 19-én muzulmán katonák törtek rá. Hittagadásra akarták rávenni. Felelete határozott hitvallás volt. Egyenlőre nem ölték meg, csak megsebesítették. Három nap múlva újra rájuk törtek, s Szalvátort és hét hívét elhurcolták. Kétórai menet után egy patakhoz értek. A parancsnok, még egyszer felszólította őket, tagadják meg hitüket. Szalvátor felelete az volt: Csak Krisztust ismerem el uramnak. A többiek is azt válaszolták: Megölhettek bennünket, de vallásunkat nem tagadjuk meg. A katonák először a papot szúrkálták agyon bajonettel, utána hasonló módon végezték ki a többi hét keresztényt. II. János Pál 1982-ben avatta őket boldoggá.
A szentatya boldoggá avatási beszédéből:
„Ezek a vértanúk, akiket oltárra emeltünk, a lelki erősségnek és a Krisztus iránti szeretetnek példáját mutatják meg nekünk. Tanúságtételük minket is bátorságra és reményre ösztönöz. Lehetséges, még a legnehezebb körülmények között is, követni Isten törvényét és legyőzni az akadályokat, melyek a vallásos élet útjában állnak.”

Imádság:

Kérünk mindenható Istenünk, hogy Boldog Szalvátor és vértanú társai példáján
felbuzdulva mi is lelkünkbe véssük Fiad szeretetének és szenvedésének
szent jeleit, és mindig gazdagon tapasztaljuk fogyhatatlan békéd áldását. Ki
élsz és uralkodol mindörökkön örökké.