Húsvét 2.hete péntek

Húsvét 2.hete   péntek
ApCsel 5,34-42;  Jn 6,1-15
„Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?”

Nikodémus történetében megfigyelhettük, hogy első látogatása alkalmával csak tájékozódni kívánt Jézus küldetéséről, de az Úr azonnal elragadta őt a gondolkodás magasabb vidékeire. Azt akarta érzékeltetni, hogy küldetése rövid, az üdvösség művelésén kívül nem ér rá mással foglalkozni. Most, a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása és a farizeusok szombatot féltő erőszakos vitája után a Genezáreti tó partján kötött ki tanítványaival. Azonnal észrevették odaérkezését, és hatalmas tömeg sietett hozzá. Látni és hallani akarták őt, meg aztán gyógyulni vágyó beteg is mindig akadt a tömegekben. Jézus viszont azt is látta, hogy ez a rendkívül nagy tömeg éhes is. A testi éhség mellett egy más fajta éhség is megjelent Jézus messiási küldetésének benső naptárának aznapi teendői között. „Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe”(Jn 6,4) Ez minden zsidó szemében az egyiptomi első bárányvacsorát idézte. Jézuséban már az utolsó vacsorája merült fel, és az a másik eukarisztikus lakoma, amelynek keretében jelenlegi tanítványainak Szent Testét és Vérét fogja nyújtani, utána az egész világon folytatólagosan saját Egyháza tagjainak. Most, jó előre ezt kell felcsillantania. Rendkívüli ajándék, csodálatos kenyér, amelyet csak Ő tud megadni. Most csak az előkészület következik, de ennek is nagy örömet kell nyújtania. „Megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson. A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére, így szólt: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek? Jézus erre azt mondta: Telepítsétek le az embereket! Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak. Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen! Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mond ták: Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra! Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül” (5-15) Jézus Atyja ajándékaként örök Király. Atyja adja nekünk a mindennapi kenyeret földjeinkről a munkánk eredményeként. Jézus is kenyérbe rejtőzik, az egész történelem minden emberének erőforrásul adva önmagát. Mivel így keveseknek kell, „rejtőző Istenség” marad oltárainkon.

Római Szent Anasztáz

Szent I. Anasztáz

pápa. 

Egy római presbiter fia volt. Ebben az időben heves viták voltak Origenész tanításairól (a világ örök, a Szentháromságban alá-fölé rendeltség van, az emberi lélek nem külön lesz teremtve), amiben Szent Jeromos és Aranyszájú Szent János is állást foglaltak. Anasztáz döntött és felsorolta a téves tételeket, de olvasását engedélyezte. Az afrikai donatisták esetében nem tudta sikeresen megbékíteni az abban a vitában szembenállókat. Ő rendelte el, hogy a hívek állva hallgassák a szentmisén az evangéliumot. †401.

Ferenc pápa: A Katolikus Akció legyen nyitott és bátor az emberek között

Ferenc pápa a Katolikus Akció nemzetközi fórumán 

„A küldetés nem egy feladat a sok közül, hanem a feladat” – fogalmazott Ferenc pápa április 27-én, csütörtökön délelőtt a Katolikus Akció nemzetközi fórumán a Vatikánban. A tanácskozás témája: „A Katolikus Akció küldetése: mindenkivel és mindenkiért”. A világiakból álló egyházi társulat Olaszországban született 1867-ben. „Ha a küldetés nem a Katolikus Akció megkülönböztető jegye, akkor elszakad a szervezet lényegétől és elveszti létezésének értelmét” – hívta fel a figyelmet a pápa spanyol nyelvű beszédében.

Az emberek között jelen lenni

„Egy olyan Katolikus Akciót szeretnék látni, amely az emberek között van a plébánián, az egyházmegyében, az országban, a városnegyedben, a családban, az iskolában és a munkahelyen, vidéken és az élet minden területén. Ezek jelentik az új Aeropagoszt (Árész dombja, az Akropolisztól északkeletre fekvő, 115 m magas szikla, ahol a legfelsőbb tanács ülésezett), ahol a döntések születnek és ahol a kultúrát építik.”

A missziós apostolkodás a prioritás

„A Katolikus Akció hagyományosan négy alappillérre épül: az imára, a képzésre, az áldozatra és az apostolkodásra. A mai történelmi pillanatban a missziós apostolkodás a prioritás, annak tudatában, hogy ima, áldozat és képzés nélkül nincs eredmény.” A pápa ebből kiindulva arra hívta a szervezet tagjait, hogy minden körülményhez alkalmazkodó képzést biztosítsanak. „A Jézussal való boldog barátság fenntartásához imádkozzatok, szívvel fordulva a nép igényeihez, szenvedésükhöz és örömeikhez. Ezáltal elkerülitek, hogy folyamatosan csak magatokra figyeljetek. Hozzatok áldozatot, de ne azért, hogy tisztábbnak érezzétek magatokat, hanem, hogy jót tegyetek másoknak. Az evangelizáció nem a prozelitizmusra irányuló terv, mert az egyház a vonzás által növekszik” – mondta a pápa.

Meg kell jelenni mindenhol

„Ezért alapvetően fontos, hogy megújítsuk és napra késszé tegyük a Katolikus Akció elkötelezettségét az evangelizáció terén. Jusson el mindenkihez mindenhol minden körülmény között, a létezés minden perifériáján. Meg kell jelenni, „testet kell ölteni” konkrétan az egyházmegyékben, a plébániáktól kezdve. A plébánia nem ment ki a divatból” – figyelmeztetett Ferenc pápa. „Ne legyetek olyanok, mint azok a „nagyon univerzális” csoportok, amelyeknek nincs sehol egy központjuk, akik nem válaszolnak senkinek és akik azt keresik minden helyen, ami nekik a legjobban tetszik.”

Az evangelizálást annak gyakorlása által tanuljuk meg

„El kell kerülni a véget nem érő felkészülést a misszióra, a tökéletességre törekvést és az örökké tartó elemzéseket, amelyek mire elkészülnek már rég kimentek a divatból vagy már elavultak” – mutatott rá Ferenc pápa. „A valóság diktálja a tempót, az határozza meg a lépéseket. Az evangelizálást annak gyakorlása által tanuljuk meg, ahogy imádkozni is az ima által tanulunk meg, ha a szívünk nyitott rá. Tehát a Katolikus Akció legyen jelen a politikában, a vállalatoknál, a szakmákban, de ne azért, mert tökéletes és képzett keresztényeknek hisszük magunkat, hanem azért, hogy jobban tudjunk szolgálni, különösen is a börtönökben, a kórházakban, az utcán, a nyomornegyedekben, a gyárakban. Ez nélkülözhetetlen, különben „kiváltságosokká” váltok. Ne legyetek álszent farizeusok, ne bonyolítsátok túl a belépést, aktív irgalmasságra van szükség. Ne legyetek olyanok mint a vámhivatal, nem lehettek korlátozóbbak az egyháznál és pápistábbak a pápánál.

Legyetek bátrak

Tárjátok ki a kapukat azok számára is, akik tagjai akarnak lenni a Katolikus Akciónak, de látszólag nem felelnek meg az elvárásoknak: egyházi házassággal nem rendelkező szülők, nehéz múlttal vagy jelennel rendelkező, de küzdő emberek, eltévelyedett és sérült fiatalok. Kihívást jelent elkísérni őket az élet útján a kereszttel, amelyet vállukon hordoznak.” Végül a pápa azt kérte a szervezet tagjaitól, hogy ne klerikalizálják a világiakat. „Legyetek bátrak, mert nem vagytok hűségesebbek az egyházhoz, ha minden lépésnél arra vártok, hogy megmondják nektek, mit kell tennetek” – zárta beszédét Ferenc pápa a Katolikus Akció nemzetközi fórumának résztvevőihez.

 

 

Húsvét 2. hét csütörtök

Húsvét 2. hét csütörtök

Istengyermeki életünk Pünkösdkor kezdődött, amikor is Isten nem szűkösen, hanem túláradó bőséggel ajándékozta nekünk Szentlelkét, aki az ő legbensőbb életébe vont be bennünket. Ezért a keresztény hit nem egy bizonyos tanítással való értelmi-érzelmi azonosulás, hanem élet, amely túlmutat a földi lét keretein. Nekünk nem a földön járó Jézus nyomába kell szegődnünk, mint az apostoloknak; nem kereszthalálában kell felismernünk, hogy ő valóban Isten Fia, mint ahogy a római századosnak; de még csak nem is feltámadásában kell őt Úrnak és Istennek vallanunk, mint Szent Tamásnak. Számunkra minden Pünkösddel, a Szentlélek kiáradásával kezdődött a keresztségben, amikor Krisztus élete betöltött bennünket, s a hit által egyre jobban kibontakozik bennünk.

Tanúságtételünknek innen kell forrásoznia. Tanúskodni Jézusról nem azt jelenti, hogy elmondjuk a történetét, nem is csupán azt, hogy Megváltónknak valljuk meg őt még csak nem is azt, hogy hirdetjük az ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt, hogy ugyanazt az életet éljük, amit ő: az ő istengyermeki életét a magunk körülményei között. A „mi és a Szentlélek” kifejezés így egészen más értelemben tűnik fel előttünk: azt jelenti, hogy rajtunk keresztül a Szentlélek tanúskodik, s az ő erejével az Atyához vonzhatjuk embertársainkat, miként Jézus tette.

Urunk Jézus, add, hogy mind jobban Hozzád hasonuljunk, s ez a Veled való azonosulás alakítsa át egész életünket. Segíts, hogy ne körülményeink megváltozásától várjuk, hogy jobbak, szentebbek legyünk, hanem attól, hogy Te fokozatosan átalakítod benső világunkat, viszonyunkat elsősorban Istenhez, majd magunkhoz, embertársainkhoz és a dolgokhoz is. Nem kérjük azt a kiváltságot, hogy külsőleg is megjelenjenek testünkön a Te sebhelyeid, mint a kiválasztott stigmatizáltakon, de kérjük, fogadd el sebzettségeinket, külső-belső szenvedésünket, hogy azok a Te szenvedéseddel egyesítve megváltó művednek részévé legyenek a világ életéért.

 

Amaszeai Szent Glafira

Szent Glafira 

szűz

Szentünk Licinius császár feleségének: Konstanciának volt a szolgálója. Mivel a császár helytelen kívánságokkal ostromolta, hogy bűnre csábítsa, katonaruhába öltözve Amaszeába menekült. Ott az előbb említett Bazil püspökhöz menekült. Bazillal együtt halálra ítélte a császár, és a vesztőhely felé menve Bazillal együtt, visszaadta lelkét Istennek.