Húsvét 2.hete péntek

Húsvét 2.hete   péntek
ApCsel 5,34-42;  Jn 6,1-15
„Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?”

Nikodémus történetében megfigyelhettük, hogy első látogatása alkalmával csak tájékozódni kívánt Jézus küldetéséről, de az Úr azonnal elragadta őt a gondolkodás magasabb vidékeire. Azt akarta érzékeltetni, hogy küldetése rövid, az üdvösség művelésén kívül nem ér rá mással foglalkozni. Most, a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása és a farizeusok szombatot féltő erőszakos vitája után a Genezáreti tó partján kötött ki tanítványaival. Azonnal észrevették odaérkezését, és hatalmas tömeg sietett hozzá. Látni és hallani akarták őt, meg aztán gyógyulni vágyó beteg is mindig akadt a tömegekben. Jézus viszont azt is látta, hogy ez a rendkívül nagy tömeg éhes is. A testi éhség mellett egy más fajta éhség is megjelent Jézus messiási küldetésének benső naptárának aznapi teendői között. „Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe”(Jn 6,4) Ez minden zsidó szemében az egyiptomi első bárányvacsorát idézte. Jézuséban már az utolsó vacsorája merült fel, és az a másik eukarisztikus lakoma, amelynek keretében jelenlegi tanítványainak Szent Testét és Vérét fogja nyújtani, utána az egész világon folytatólagosan saját Egyháza tagjainak. Most, jó előre ezt kell felcsillantania. Rendkívüli ajándék, csodálatos kenyér, amelyet csak Ő tud megadni. Most csak az előkészület következik, de ennek is nagy örömet kell nyújtania. „Megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson. A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére, így szólt: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek? Jézus erre azt mondta: Telepítsétek le az embereket! Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak. Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen! Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mond ták: Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra! Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül” (5-15) Jézus Atyja ajándékaként örök Király. Atyja adja nekünk a mindennapi kenyeret földjeinkről a munkánk eredményeként. Jézus is kenyérbe rejtőzik, az egész történelem minden emberének erőforrásul adva önmagát. Mivel így keveseknek kell, „rejtőző Istenség” marad oltárainkon.