Szent
Vitalis
[április 28.]
Vitalis
annyi, mint ‚aki ekképpen él’ (vivens talis), mert amiképpen kifelé,
cselekedeteiben élt, olyan volt belül, a szívében. Vagy annyi, mint ‚élet’ (vita),
vagy olyasvalaki, ‚aki szárnyakon él’ (vivens alis), tudniillik az
erények szárnyaival tartja fönn magát. Olyan volt, mint Isten négyszárnyú
lényei közül az egyik, akiket Ezekiel látott (Ez 1,4–14): a remény szárnyán a
mennybe szállt, a szeretet szárnyán Istenhez, a félelem szárnyán a pokolba, a
megismerés szárnyán saját magába. Vértanúságának történetét feltehetően Szent
Gervasius és Protasius könyvében találták meg.*
Vitalis
nemes lovag volt, felesége, Valeria szülte Gervasiust és Protasiust. Egy
alkalommal Paulinus bíróval együtt Ravennába érkezett, s ott meglátott egy
keresztény orvost, név szerint Ursicinust, akit sokféle kínzásnak vetettek alá,
majd fővesztésre ítélték. Az orvos nagyon meg volt ijedve. Vitalis rákiáltott, mondván:
„Testvérem, Ursicinus, te, aki orvos vagy, s másokat gyógyítasz, ne pusztítsd
el magadat örök halállal! Te, aki ennyi szenvedésen át jutottál a pálmáig, el
ne veszítsd a koronát, melyet Isten számodra készített!” Ursicinus ezt hallva
bátorságra kapott, s bánva rettegését, önként vállalta a vértanúságot. Szent
Vitalis méltóképpen eltemettette.
Ezután
többé nem akart visszatérni urához, Paulinushoz. Az nagyon zokon vette
egyrészt, hogy nem tért vissza hozzá, másrészt, hogy Ursicinust
visszatartóztatta a bálványáldozattól, harmadrészt, hogy kereszténynek
bizonyult. Parancsot adott, hogy vonják kínzófára. Vitalis erre azt mondta
neki: „Nagyon ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy rászedhetsz, mikor én mindig
azon voltam, hogy másokat is megszabadítsak a félelemtől.” Paulinus ekkor ezt
parancsolta szolgáinak: „Vigyétek ahhoz a pálmához, s ha nem akarna áldozni,
ássatok neki egy mély gödröt, míg vizet nem értek, s hanyatt fektetve, élve
temessétek bele!” Meg is tették. Szent Vitalist élve temették el Nero uralkodása
alatt, aki 57-ben került hatalomra.
A pogány
papot pedig, aki ezt a tanácsot adta, megszállta a gonosz lélek, és hét napon
át őrjöngve ezt kiáltozta: „Szent Vitalis, égetsz engem!” A hetedik napon a
gonosz a folyóba lökte, s nyomorultul ott veszett.
Vitalis
felesége Milánóba tartott, s olyanokkal találkozott, akik bálványoknak
áldoztak. Arra biztatták, hogy egyék velük együtt abból, amit feláldoztak. Ő
azonban azt mondta: „Keresztény vagyok, nem ehetek az áldozatokból.” Ezt hallva
olyan kegyetlenül megverték, hogy az emberek, akik vele voltak, félholtan
vitték be Milánóba, s ott három nap múlva boldogan költözött az Úrhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése