Keletről jön a lux, nyugatról a luxus – Kiss-Rigó László a magyar püspökök ad limina látogatásáról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vesznek részt Rómában. A küldöttség tagjaként Rómában tartózkodó Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a Vatikáni Rádió magyar adásában beszélt eddigi tapasztalatairól, élményeiről.

– Az ad limina látogatás idején találkozunk itt, a Vatikáni Rádió stúdiójában. Milyen élményekkel távozott a hétfői pápai audienciáról, amely egyben az egész hét csúcspontja volt?

– Az ad limina látogatás többnyire egy hétig tart, ennek folyamán mindig másként alakul, nyilván a pápának is a napirendjéhez, a lehetőségeihez igazodott a találkozás. Ez alkalommal úgy történt, hogy ez volt szinte az első hivatalos programpont, valóban nagy élmény volt. Korábban ad limina látogatások alkalmával az volt a szokás, hogy minden megyéspüspökkel külön-külön találkozott egy fél órát a pápa, és négyszemközt beszélgetett velük. Annak is megvoltak a jó oldalai is, kicsit gondolkodtunk is előre, hogy vajon milyen lesz, hogy most ez nem így van, hanem jelenleg az a szokás, hogy az egész püspöki karral egyszerre találkozik a pápa; de egyáltalán nem lett ez a találkozó kevésbé személyes, nagyon őszinte légkörű, nagyon közvetlen, nyitott, protokollmentes, formaságoktól mentes találkozó volt, ami tényleg nagy élmény volt mindannyiunk számára.

– Mit emelne ki a nagyon hosszú, kétórás beszélgetésből?

– A leginkább megvitatott téma talán az úgynevezett nyugati kereszténység helyzete volt, nagyon határozott szavakkal beszélt a pápa is arról a véleményéről, hogy ami például most Nyugat-Európában, konkrétan Brüsszelben történik, az egyfajta ideológiai és kulturális gyarmatosítás, aminek ellen kell állni, amellyel szemben fel kell lépni, meg kell védeni magunkat. Ez a téma gyakran előfordul otthon is, és teljesen azonos nézőpontból látta ezt a Szentatya is. Aztán érdekes volt, azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetek identitástudata, főleg az úgynevezett nyugati országokban a keresztény gyökerek tudatosítása alapvetően fontos, és ha ez nincs meg, akkor elveszti az immunitását a nemzet, és ebből semmilyen Európa nem lesz.

– Emellett a genderkérdés is szóba került...

– Igen, ennek keretében például az, hogy ha az identitását az ember megtagadja, feladja, vagy nem vesz róla tudomást, legyen az a nemiség, a család vagy bármi, például a nemzethez való tartozás, az tönkreteszi a személyt, és a közösséget is lealacsonyítja.

– Ezek szerint a pápai audiencián is szó esett erről, mondhatjuk azt, hogy van egyfajta identitásválság, a keresztény gyökerek feledésbe merülése. A Katolikus Egyház, konkrétan püspök atya saját egyházmegyéjében milyen eszközökkel igyekszik megerősíteni mégis ezeket a keresztény gyökereket? Tudjuk azt, hogy nagyon szereti a sportot, és ezt is eszközként használja fel talán.

– Azt hiszem, a sport önmagában nemcsak eszköz, hanem fontos az ember egészségéhez is, ezt sokan nem veszik még mindig tudomásul, pedig alapvető tény. De inkább visszatérnék még a Szentatya szavaira, amikor egyik kolléga feltette a kérdést például, hogy a rendszerváltás idején úgy gondoltuk, hogy majd a nyugati kereszténységtől sok mindent tudunk majd tanulni, erősödünk általa, és hát nem egészen ezt látjuk most Európában, nagyon érdekes szójátékot mondott: keletről jön a lux, a fény, nyugatról meg jön a luxus, azaz a társadalomnak mindaz a hordaléka, ami negatív, ami salak. És van ebben valami, hogy a fogyasztói társadalom utáni társadalom még rosszabb, mint amikor évtizedekkel ezelőtt sokat emlegettük a fogyasztói társadalom negatív hatását. Most már szinte egy ideológiai, erkölcsi nihilizmus, sőt a nihilizmus diktatúrája az, ami tapasztalható.

Tehát valóban, talán kicsit nagyképűnek tűnhet, amit sokszor hangsúlyozunk, hogy nemcsak mi közép-európaiak vagy közép-kelet-európaiak, hanem általában azok, akik még komolyan veszik a keresztény identitást, terápia, vagy gyógyír lehetünk Európa számára, még Nyugat-Európa számára is.

– Visszatérve az új evangelizációra, ahogy egy pápai tanács is képviseli ezt az irányt: milyen eszközökkel lehet megszólítani a mai társadalmat Magyarországon, illetve ezen belül is a fiatalokat? Ez talán a legnagyobb kihívás…

– A szabadság, ahogy mondani szoktuk, néha szabadosságba csaphat át, a mi esetünkben teljes szabadság van, minden eszközt használhatunk, csak rajtunk múlik, minden lehetőségünk megvan, és nyilván nincsenek egyedi receptek, minden közösség, minden plébánia, minden város, minden egyházmegye más sajátosságokkal rendelkezik. Nekünk kell nyitottan tekinteni ezeket, és adott esetben azzal élni, ami a legalkalmasabbnak tűnik. Túl általánosnak tűnhet, amit mondok, de valóban most már az Egyháznak mint közösségnek és mint intézménynek is, illetve egy-egy egyházmegyének is rendelkezésére áll a sajtó, a média, saját folyóiratai, újságai, honlapja, digitális médiája, minden lehetősége megvan. Vannak iskoláink, működhetünk a karitatív területen, minden lehetséges eszközzel szolgálhatjuk a társadalmat. Előre kell haladni, és bátran ezt tenni.

– Magyarországon gyakran kritika éri a stadionépítési projekteket, az egyházmegye ezzel is foglalkozik. Mi volt a kiindulási pont, ami erre ösztönözte, hogy ez mégis fontos?

– A Szeged-Csanádi Egyházmegye sajátossága, hogy rendelkezik egy úgynevezett futballakadémiával, ami nem egy varázsszó, hanem a mi esetünkben például közel hatszáz fiatalt érint, akikkel rendszeresen foglalkozunk, és nemcsak az oktatás területén (katolikus iskolába járnak ezek a fiatalok, nagy részük kollégista, tehát a kollégiumot is mi biztosítjuk a számukra), és a képzés a sportban, konkrétan a labdarúgásban is a mi szakembereink által történik. Tehát a fejlődésük biztosításának ez a három fontos területe: az oktatás (iskola), a kollégium (nevelés) és a képzés (a sportban), harmonikusan egy értékrendre épülve működik. Ennek egy része például, hogy közel tizenegyezer diákja van a saját iskoláinknak, egyházmegyei fenntartású katolikus iskoláinkról, felsőoktatási intézményeinkről nem is beszélve, de közel négyezer állami gondozott gyermek is ránk van bízva, igaz nemcsak az egyházmegyében, máshol is. Sokan nyilván politikailag – de minket ez különösebben nem zavar – támadnak bennünket és mást is azért, mert építünk egy kicsit több mint tíz hektáros területen Szegeden egy ifjúsági, családi, kulturális, sportrendezvényközpontot. Ennek része egy nyolcezres stadion, ami nemcsak sport-, hanem egyéb rendezvényekre is ad majd lehetőséget, illetve rengeteg játszótér, szabadtéri színpad, szálláshely valóban az egyházmegye intézményeinek, illetve azok közösségeinek szolgálatára áll majd.

– Milyen üzenettel tér haza erről az ad limina látogatásról, ami püspök atya számára nem az első?

– Az úgynevezett ad limina látogatás régi hagyomány az Egyházban, egy püspöki kar, ami nagyjából egy ország püspöki karát jelenti, elvileg ötévenként – ami esetünkben késett, mert kilenc éve volt utoljára – Rómába látogat. Ennek a látogatásnak van egy lelki oldala, van egy adminisztratív oldala, és hivatalos meg kevésbé hivatalos része, de mindig, ahogy erről beszéltünk is, a legfontosabb része, a legnagyobb élmény is és a legszebb szimbólum is mint az egység kifejezése, az egyház katolicitásának megjelenítése: a találkozás a Szentatyával.

Ez mindig megvan, ezenkívül a Szentszék különböző hivatalaiba látogatunk. Ott bemutatkoznak a munkatársak, elmondják, hogy mit tesznek a világegyház szolgálatában, mindig felkínálnak minden lehetőséget, segítséget, amire szükségünk van, de őszintén szólva ez már kicsit formálisabb találkozó minden alkalommal. És van egy kifejezetten lelki része, amikor testületileg ellátogatunk Szent Péter sírjához a Szent Péter-bazilikában, egyfajta zarándokút is egyúttal, aminek nyilván az a célja, hogy a saját szolgálatunkban mint apostolutódok megújuljunk, és még hitelesebben, hatékonyabban tudjunk pásztorai lenni a ránk bízottaknak otthon.

 

Évközi 33. hét csütörtök

Évközi 33. hét csütörtök

Az Isten szívéből fakadó embertestvéri szeretet – mint ahogy a Krisztusba vetett hit is –egyetemes érvényű, s ilyen értelemben felette áll a nemzeti identitásnak. Ám az olyan globális világ, mely megpróbálja megszüntetni, feloldani a nemzetek sajátos hagyományát és értékeit, illetve semmibe veszi az országok népek, érdekeit, egyértelműen szemben áll Isten örök tervével. Márpedig ma olyan technikai eszközök birtokában van az emberiség, hogy akár egy minden eddiginél szörnyűségesebb szuperhatalmat is kiépíthet, mely a nemzeti identitást elnyomva a népeket saját gazdasági érdekének szolgálatába állítja – ezzel a tendenciával szemben szabad, sőt Matatiás pap bátorságával kell is küzdeni.

Hogy a nemzetek függetlensége, identitásuk és sajátos arculatuk megőrzése valóban Isten kifejezett akarata, azt nemcsak onnan tudhatjuk, hogy a zsidó nép szabadságküzdelmeit mint Isten szándéka szerint való igaz ügyet, jó harcot állítja elénk a Szentírás, hanem abból is következtethetünk rá, hogy a Jelenések könyve szerint az utolsó napon a nemzetek és népek kincseikkel, vagyis saját értékeikkel hódolnak Isten előtt. A legfontosabb érv azonban az, hogy Isten Fia megtestesülésekor nem valami nemzeti identitás nélküli világpolgár lett, hanem egy meghatározott nép fiának született, s a zsidó néphez tartozott. A mai Evangélium ennek egy különösen megrendítő mozzanatát tárja elénk: Jézus megsiratta a jeruzsálemi templomot, nemcsak mint a zsidóság vallási szentélyét, hanem úgy is, mint nemzeti identitásának szimbólumát.

Urunk Jézus, azzal, hogy vállaltad a zsidó néphez való tartozást, megszentelted a mi magyarságunkat is. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy magyar keresztényként, keresztény magyarként életünkkel mind jobban Beléd gyökerezzünk, s így szűkebb és tágabb környezetünk, családunk, közösségünk, Egyházunk és nemzetünk javára legyünk.

 

Sziriai Szent Agabba

Szent Agabba 

atya

Származására nézve izmaelita volt. Elhagyva hazáját, vagyonát és szüleit követett egy szerzetest és vele szerzetesi életet élt. Ezután mindketten Özséb szerzeteshez mentek, aki Agabbat az imádságos virrasztásra tanította. Özséb halála után ottmaradt házában és 38 évet töltött el ott. Szigorú vezeklésben és önmegtagadásban töltött élet után az V. században halt meg.

A magyar püspökök ellátogattak a Keleti Egyházak Kongregációjába

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjainak ad limina látogatása során egy szűkebb körű delegáció látogatást tett a Keleti Egyházak Kongregációjában a Vatikánban. A találkozóra november 20-án, a Ferenc pápával való megbeszélés után került sor.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó, Erdő Péter bíboros, prímás, Ternyák Csaba érsek és Palánki Ferenc püspök tettek látogatást a Keleti Egyházak Kongregációjában. A találkozón jelen volt Mohos Gábor, az MKPK titkára is.

Elsőként Kocsis Fülöp számolt be a magyarországi görögkatolikusok helyzetéről, a 2015-ben létrehozott Görögkatolikus Metropólia és az új egyházmegyék kiépítéséről, működéséről, valamint a római katolikusokkal való együttélés tapasztalatairól, mely Magyarországon évszázadok óta jelen van, s az elmúlt évtizedekben az együttműködés, egymás kölcsönös segítése sokat fejlődött – különösen a hitoktatásban –, tiszteletben tartva ugyanakkor a rítusbeli különbségeket is.

A főpásztor megemlítette a gyermekek már kereszteléskor való megáldoztatásának gyakorlatát, amely bizonyos helyzetekben nehézségeket is okozhat a Római Katolikus Egyházzal való találkozás során. Hasonló módon külön figyelmet kell fordítani az Eucharisztia tiszteletének eltérő sajátosságaira, mely az előttünk álló években a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve különösen is szerepet kap a magyar egyház életében.

Szóba került még az üldözést szenvedő keresztény testvérek helyzete is, amelyben az egész magyar egyház és az állam is keresi a segítségnyújtás és a személyes kapcsolattartás lehetőségeit, s ebben a munkában értelemszerűen különös szerepet vállalnak a magyar görögkatolikusok.

A delegáció tagjai azt tapasztalták, hogy a Keleti Egyházak Kongregációja vezetői jól ismerik a keresztényüldözést elszenvedők megsegítésére tett magyar törekvéseket, elismerésüket fejezték ki ezek iránt. Emellett úgy nyilatkoztak a Görögkatolikus Metropóliáról, hogy azon kevés helyi egyház közé tartozik, amely többnyire nem a problémáival, hanem a további fejlődés kérdéseivel keresi föl a kongregációt.

A találkozó során szóba került az is, hogy mikor véglegesíti a metropólia a részleges jog szövegét és terjeszti azt föl a kongregációba jóváhagyásra. Erre válaszul Kocsis Fülöp rámutott: a metropólia létrejöttével sok szempontból új helyzet teremtődött, ezért a már csaknem teljesen elkészült szövegtervezetet módosítani kellett. Változást jelent még, hogy most már három különálló egyházmegye konzultori testületének tagjaival is ismertetni, véleményeztetni kell a szövegtervezetet. Kocsis Fülöp ígéretet tett arra, hogy ezt a hiányosságot a közeljövőben pótolni fogják.

Szóba került továbbá két liturgikus könyv jóváhagyása. A metropólia a látogatás előtti napokban kapta meg a zsoltároskönyv használatának végleges jóváhagyását, illetve az elkészült evangéliumoskönyv szövegének három évre szóló ideiglenes, úgynevezett „ad experimentum” használati jogát.

 

Évközi 33. hét szerda

Évközi 33. hét szerda

Bizonyos értelemben igaz, hogy Isten felveszi, amit le nem tett, és learatja, amit nem vetett az ember életében. A természetben ugyanis csak az növekszik, bontakozik ki és hoz gyümölcsöt, amit Isten kezdettől fogva belétáplált; a teremtés megannyi csodája egy jól működő program eredménye, és Isten nem a maga gyönyörűségére alkotta, hanem az ember használatára. Ő azonban nem a természetre kíváncsi, hanem sokkal inkább az érdekli, hogy az ember, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett, szabad akaratából mit hoz ki mindabból, amit kapott, hogyan használja fel a teremtett világ javait, hogy valami újat, többet adjon vissza ahhoz képest, mint amije induláskor volt. Ez az ember szabadságának és méltóságának titka.

Nem is annyira tehetségünk kamatoztatásáról van szó, hiszen azt Isten adta, úgyhogy termését joga van learatni, hanem mindenekelőtt a szabadságban fogant önátadásról, arról a választásról, amellyel mindenki maga dönt saját üdvösségről. E nélkül az önátadás nélkül tehetségünk kamatoztatása elvetélt önmegvalósítási kísérlet csupán, amelynek eredményeképpen azt is elveszítjük, amink eredetileg volt. Az önátadás viszont a szerényebb képességű emberből is szentet nevel, akár a hősiesség olyan magas fokára emelve, mint amilyenre a mai Olvasmányban szereplő hét testvér és édesanyjuk került. Az ő vértanúságuk – ha pusztán emberi szempontból nézzük – őrültség, ideológiai fanatizmusból fakadó öngyilkosság. De vajon nem még nagyobb őrültség, amit a király tesz, hogy korbáccsal és szíjjal akarja őket arra kényszeríteni, hogy sertéshúst egyenek? Lehet egyáltalán pusztán emberi szempontból nézni mindezt?

Urunk Jézus, segíts minket kegyelmeddel, hogy a hét testvér és édesanyjuk példájára merjünk áldozatot hozni Érted, tanúskodván arról a kicsiny kis többletről, amit nem lehet ebből a világból, a puszta emberi logikából megmagyarázni, s melynek jutalma sem e világhoz méretezett, hanem a Te mérhetetlen szeretetedhez és isteni bőkezűségedhez méltó.