A szerda délelőtti elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Jézus összegyűjti a világ összes könnyét

A szerda délelőtti elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Jézus összegyűjti a világ összes könnyét

A Ferenc pápa és a római kúria számára tartott nagyböjti lelkigyakorlat hatodik elmélkedését José Tolentino Mendonça február 21-én délelőtt az evangéliumi asszonyok könnyeinek szentelte, melyek Jézus szomjúságára utalnak.

A könnyek feltárják az élet és a kapcsolatok szomjúságát – ebben az értelemben vette sorra Tolentino atya az ember életében az Istennel kapcsolatban felbukkanó könnyek értelmét, ahogy azok főként a Bibliában és különféle jeles szerzőknél felbukkannak.

Mária, a naimi ifjú anyja, a bűnös asszony… sírnak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az evangélium számos női alakját és sírásukat. Különféle életkörülmények, eltérő korok, gazdagok és szegények, de a maguk módján evangelizálnak bennünket. A szolgálat az életstílusuk; kérdéseikkel soha nem akarják kelepcébe csalni Jézust. Ami egységbe fűzi őket: könnyeik, melyek érzelmeik, konfliktusaik, örömeik és sebeik túláradásából fakadnak. Ám a könnyek arról beszélnek, hogy Isten megtestesül az életünkben, tévedéseinkben és találkozásainkban. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus is sír. Jézus magára veszi a mi életállapotunkat, egy lesz közülünk, így könnyeink belefoglaltatnak az övéibe. Jézus magával hordozza a könnyeinket. Amikor sír, magába foglalja és fölveszi a világ összes könnyét.

Az evangélium asszonyai adnak létjogosultságot a könnyeknek, amikor föltárják a könny mint jel fontosságát – fogalmazott José Tolentino Mendonça. Majd egy ateista pszichoanalitikus történetét idézte fel, aki elmondja egy az öngyilkosság gondolatával küzdő mélydepressziós betege felfedezését, amint saját könnyei láttán kezd eltávolodni az öngyilkosság gondolatától, mert a könnyek nem a halál utáni vágyból, hanem ellenkezőleg, az élet utáni vágyból fakadnak föl.

A sírás a gyerekkortól kezdve a kapcsolatok iránti vágyat jelzi – emelte ki a szónok. – Sok szent sírt az életében, az apostolok közül Péter keserves sírásra fakadt, de ismertek Szent Ignác bőséges könnyhullatásai is. Tolentino atya a román filozófus, Emil Cioran szavait idézte, aki szerint a vallás legnagyobb ajándéka az, hogy megtanít sírni, és így a könnyek az örökkévalóság értelmét adják a fájdalmas jelennek. Ha könnyeink elapadnak, elvész az Isten utáni vágyokozásunk, az éltető szomj. A filozófus Assisi Szent Ferenc példáját említi: élete végén szinte megvakult, és ennek oka az orvosok szerint a sok sírás volt – mire Ferenc azt válaszolta, hogy az utolsó ítéletkor csak a könnyeinket fogják lemérni.

Életrajzunkat leghitelesebben a könnyeinken keresztül lehet elmondani: az öröm, az ünnep, a fényes megindultság könnyein keresztül, amihez a sötét éjszakák, a gyötrelmek, az elhagyatottság, a bűnbánat és a bűn feletti töredelem könnyei is hozzátartoznak. Könnyek az el nem sírt, torokszorító érzések is, amikor a könnyek hiánya még súlyosabban nehezedik ránk – emelte ki Tolentino atya. – Isten mindezt ismeri, és úgy fogadja mint könyörgést. Bízzunk benne, és ne rejtegessük a könnyeinket, főként ne az Isten elől.

Nazianzi Szent Gergely görög egyházatya szerint a könnyek az ötödik keresztséget jelentik. Az emberi jogokért küzdő Nelson Mandelának a börtönben, szembetegsége miatt, elapadtak a könnyei, de mindvégig megmaradt az igazság utáni szomja. Amikor a sírásunkat tapintatból elrejtjük a másik elől, azzal a meggyőződéssel tesszük, hogy az igazság, amiért sírunk, valamiképp látható, vagy látható lesz – hangzott el a pápa lelkigyakorlatának hatodik elmélkedésében. José Tolentino Mendonça végül a Jézus lábát könnyeivel áztató asszonyra utalt, akinek őszinte sírása és gesztusa tovább él a népi vallásosság gazdag lelkivilágában.

Nagyböjt 1. hét csütörtök

Nagyböjt 1. hét csütörtök

Szent Péter apostolt nem várta trón Rómában, sem harangzúgás, mégis ő volt az Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette. Az vezethet, nevelhet, irányíthat, aki mindenekelőtt Krisztus szenvedésének tanúja, és részese az ő dicsőségének, amely meg fog nyilvánulni a jövőben. Szent Péter látta az Úr szenvedését, de igazi tanújává akkor vált, amikor érte, vele szenvedett, s a Jézusért viselt szenvedés lett számára az eljövendő dicsőség záloga.

Az Úr Jézusról való tanúskodás, a szeretetben való vezetés egyszerre jár szenvedéssel és örömmel. A dicsőség koronáját azonban egyedül csak az Úrtól szabad várnunk, senki mástól, mert ő maga a mi dicsőségünk. Ha visszavárnánk a ránk bízottaktól a nekik adott szeretetet, ezzel zárt rendszert alkotnánk, amely Isten nélkül is működne ideig-óráig, de közben a köztünk áramló szeretetbe belelopakodna az önzés és a világ szelleme. Nekünk azonban a forrásból, Isten szeretetéből kell merítenünk az élet vizét, s ezt a bennünk szétáradó, túlcsorduló életet kell szívünkön át továbbadnunk azok szívébe, akik ránk vannak bízva, hogy az ő szívükből megint csak áradjon tovább.

Urunk Jézus, Apostolod figyelmeztet minket: „Viseljétek gondját a rátok bízottaknak, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból, Isten szerint.” Mi azonban oly állhatatlanok és gyöngék vagyunk, hogy legtöbbször a magunk változó hangulatait, érzelmeit követjük, s amit a kezdet kezdetén önként vállaltunk, az egy idő után kezd számunkra teherré és kényszerűséggé válni. Újítsd meg, kérünk, szívünkben az odaadás lelkületét, s engedd, hogy az elmélkedés perceiben, óráiban alászállva abba a mélységbe, ahol senki más nincs, csak Te és a mi lelkünk, a Veled való bensőséges, boldogító szeretetkapcsolatba beburkolva lássuk azokat, akiket ránk bíztál, és így visszatérve hozzájuk ismét önként, örömmel, szeretetből tudjuk hordozni őket és gondoskodni róluk.

 

Landeni Boldog Pipin

Boldog Pipin

hitvalló. 

640.

Németalföldön volt kormányzó és három királynak tanácsadója. Ő lelki vezetőivel, Szent Arnulf metzi püspökkel, majd annak halála után Szent Kunibert kölni érsekkel beszélte meg minden jelentős ügyét. Jobb útra térítette a kicsapongó és kapzsi Dagobertet. Két lánya is szent lett: Gertrúd és Beggha. 

A hétfő délutáni elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – A vágy végtelensége a végtelen utáni vágyunk

José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap költő február 19-én, hétfőn délután tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának harmadik elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.

Észrevettem, hogy szomjazom című elmélkedésében a portugál teológus a lélek készségéről és a szükséges eszközökről szólt, melyek segítségével értelmezhetjük az Isten utáni szomjunkat. Hiszen annak spirituális értelmezéséhez szemlélni és nevelni is kell vágyainkat. Noha nem könnyű a vágyainkkal kapcsolatba kerülni, ám ha ezt nem tesszük meg, akkor lelki életünk lemarad a konkrét valóságról.

Félelem nélkül kell hozzáállni szomjunk és lelki szárazságunk megismeréséhez – buzdított Tolentino. Első lépésként azt javasolta, hogy kerüljük az elvont okoskodást. „Olyanok vagyunk, mint egy elvont gondolatokból épített különleges kastély” – mutatott rá az előadó. Az utóbbi századok teológiája nem véletlenül bocsátkozott hosszas vitába a felvilágosodás keltette kérdésekkel és távolodott el például a romanticizmus, így a közösségi és személyes azonosság kérdéseitől – hangsúlyozta. Bennünket inkább a hittapasztalat elméleti hitelessége érdekelt az egzisztenciális, személyes, antropológiai vagy érzelmi vonatkozás helyett. Sokkal többet foglalkozunk az értelemmel, mint az érzelemmel, és ennek következményeként elhagytuk az érzelmi világunkat.

Az ember egyfajta keveréke a különféle érzelmi, pszichológiai és lelki tényezőknek. Lelki életünk nincs előre „legyártva”, hanem minden embernél a személyes, egészen konkrét jellemzőitől függ. Amikor a szomjúságról beszélünk, akkor valami egészen konkrét egzisztenciális valóságról beszélünk, nem holmi elképzelésről. Fel kell ébrednünk a hétköznapi bágyadtságból, mert előfordulhat, hogy kiszáradunk. Éppen ezért létfontosságú, hogy hozzájussunk az élet vizéhez.

Miután tudomást szereztünk a bennünk lévő szomjúság tényéről, szükség van annak értelmezésére. Tolentino atya élesen különbséget tett a vágyak között. Van olyan hiány, ami egy puszta szükségletre irányul és kielégül, amikor az ember megszerzi azt. Ne keverjük össze a vágyat a szükségleteinkkel – figyelmeztetett. A vágy olyan hiány, amit sohasem lehet teljesen kielégíteni, az egy feszültség, egy „mindig nyílt seb”. A szomj belső vágyakozás arra, ami meghalad minket. „A vágy végtelensége a végtelen utáni vágyunk – fogalmazta meg a pap költő. – Az emberi létezés éppen ebben a végtelen utáni vágyban különbözik az állatokétól. Ám ez a vágy azt követeli, hogy minden más igényünk fölött ismerjük el.”

Az előadó kitért a kapitalista gazdaság veszélyeire, mely a vágyak korlátlan kielégítésének jegyében fel akar menteni a morális kötelességek alól. Ez azonban kioltja magát a szomjat. A féktelen fogyasztásban felemésztődik az öröm, a tetszés, a szenvedély; az ember a vágy haláltusáját éli, és elveszti az irányt mutató látóhatárt.

Beszéde utolsó részében a lelkigyakorlat vezetője az Isten utáni szomjunkat a 42. zsoltár ismert képéhez hasonlította: „Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!” (Zsolt 42,1) Ez a vágy az egész teremtett világot átjárja, ahogy Szent Ágoston írta: „Fuss a forráshoz, vágyakozz a forrásra, ne tétován, mint bármelyik állat, hanem úgy fuss, mint a szarvas. Ne légy lassú, hanem mint szarvas, szökellj!” Hagyjuk a struktúrák elemzését, helyette inkább értékeljük a lelki szomjúságunkat hívő emberként, aki Isten irgalmasságának koldusa – zárta elmélkedését Tolentino atya.

Nagyböjt 1. hét szerda

Nagyböjt 1. hét szerda

Jézus és Jónás között az a hasonlóság, hogy mindketten Isten hatalmát és az ítélet közelségét hirdették kortársaiknak. Jónás prédikációjára azonban a niniveiek megtértek és pusztulásuk elmaradt – mindenekelőtt magának Jónásnak legnagyobb megrökönyödésére. Ezáltal viszont éppen Ninive lakói váltak jellé a próféta számára, előre hirdetve Isten minden népre kiáradó irgalmasságát, melyet az idők teljességében Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki szavaival és tetteivel. A niniveieknek így kétszeresen is jelnek kellett volna lenniük Jézus kortársai számára: példának az őszinte megtérésre, illetve Isten pogányokat is üdvözíteni szándékozó kegyelmére.

Máté evangéliuma még egy titokzatos összefüggést feltár Jézus és Jónás között, az Úr sírban nyugvására utalva: „Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében.” Íme Jónás jelének teljes gazdagsága! A legsokatmondóbb jel, hiszen felöleli Jézus Krisztus küldetésének egészét: nyilvános működését, melyben az örömhírt hirdette és megszerezte a bűnbocsánatot, és a pogányok részvételét Isten országában, melyet megváltásának egyetemességével előttük is megnyitott.

Urunk Jézus, ahol mi jelet követelünk, ott többnyire érzéketlen vakságunkat áruljuk el a Tőled eddig kapott jelek iránt, vagy szándékosan nem akarjuk észrevenni és elfogadni őket. Legtöbbször nem is azt várjuk, hogy e jelek meggyőzzenek, hanem hogy igazolják vallási felfogásunkat, és szentesítsék megszokott életvitelünket. Adj hát nekünk nyitott szemet és szívet, hogy felismerjük és befogadjuk jeleidet, melyek a Te személyedben egyetlen hatalmas felkiáltójellé válnak, s arra hívnak, hogy szakítsunk bűneinkkel, és életünket egészen átadva Neked eljussunk az igazi boldogságra, az örök életre.