Évközi 18. hét szerda

Évközi 18. hét szerda

Földi zarándokutunkat járva nagy veszélyként leselkedik ránk a kishitűség, hogy megrettenünk az életszentség követelményétől. Józan ésszel belátjuk, mit kellene tennünk, azt is tudjuk, hogy ez javunkra szolgálna, mégis bebeszéljük magunknak, hogy képtelenek vagyunk rá, hogy lehetetlen, amit Isten kíván tőlünk. A következő lépés, hogy már azt is kezdjük kétségbe vonni, hogy bizonyosan jó az, amit Isten nekünk szán. Próbáljuk megmagyarázni, hogy ami másnak üdvösségére szolgál, az nekünk nem való, illetve, hogy túl nagy árat kellene fizetnünk azért, hogy a miénk legyen. Pedig aki megtorpan a mennyország kapuja előtt, az nemcsak saját magát rekeszti ki az üdvösségből, hanem forgalmi akadállyá is lesz, amely mások előrejutását is megnehezíti az életszentség útján. Olykor egy egész generációnak kell kihalnia, hogy helyén egy új nemzedék támadjon, mely alkalmas arra, hogy birtokba vegye a neki készített országot.

Érdemes magunkba tekintenünk a mai napon: Mennyire vagyunk elszántak az életszentségre törekvésben? Nem azért hiányzik-e belőlünk a szentség izzó vágya, mert kezdünk érzéketlenné válni Isten ajándékaira? Vagy talán valami más kapott olyan hangsúlyt az életünkben, mintha azon múlna az örök üdvösségünk? Az, amit Isten készít nekünk, nem nehéz, keserű, a többi embertől elidegenítő, az élvezetektől megfosztó és az életet színtelenné tévő dolog, hanem olyan „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe még föl nem hatolt” valóság, mely elképzelhetetlenül szebb, jobb és gazdagabb, mint bármi ezen a földön.

Urunk Jézus, távoztasd el tőlünk a kishitűséget, mely kételkedni mer abban, hogy az az ország, melyet készítesz nekünk, minden várakozásunkat felülmúlja, s hogy kegyelmed segítségével el is juthatunk oda. Erősítsd hitünket, szítsd fel vágyakozásunkat a mennyei javak után, s ajándékozd nekünk Káleb és a kánaáni asszony elszántságát, hogy Szentlelkeddel együttműködve ne sajnáljunk semmi fáradságot országod elnyeréséért.

BOLDOG SAVOYAI LUDOVIKA

BOLDOG SAVOYAI LUDOVIKA 

klarissza 

(1461-1503)

A savoyai nagyhercegség, mely ma Franciaország része, a 15. században bizonyos fokú önállósságót élvezett. Itt látta meg Ludovika a. napvilágot mint Amadé nagyherceg leánya. Anyja XI. Lajos francia király húga volt. Hogy vallásilag kitűnő nevelésben részesült, azt garantálja apja életszentsége, mert ot a boldogok közt tiszteljük. Igen ritka eset ez a reneszánsz korban. Apjától tanulta a buzgó imaéletet, a. szentmise és szentségek kultuszát, a fényűzés kerülését, a szegények fölkarolását. Hajlott a szüzesség vállalása felé, de mivel szüleit korán elveszítette, gyámja, nagybátyja akaratából férjhez ment Chalon hercegéhez, Hugóhoz, akivel nagy szeretetben éltek. Gyermekük valószínűleg nem született. Házasságában is megőrizte ifjúkora erényeit: szerényen élt, az udvari élet felkínálta élvezeteket kerülte, s ami nagy dolog: imádságos életével, jó példájával környezetére is jó hatással volt: vallásosságban, jó erkölcsökben jó előmenetelt tettek. Férje is a tökéletességre törekvésben követte példáját. Amikor 27 évesen megözvegyült, ellenállt rokonai únszólásának, hogy újra férjhez menjen; minden törekvése az volt, hogy családi, anyagi ügyeit elrendezve régi vágyát követi: a ferences szerzetesi életre vállalkozik. Ebben az átmeneti időben még következetesebben fordult Isten felé, tekintélyes javait, melyekkel rendelkezett, a szegények, az Egyház, a szerzetesnők javára fordította, látogatta a betegeket, elhagyottakat. Végül rokonai ellenkezését legyőzve belépett az orbei klarissza kolostorba, mely a mai Svájc területén van. Itt gyorsan kitűnt a szerzetesi erényekkel: a szerzetesi szabályok megtartásával, alázatossággal, engedelmességgel, a szegénység vállalásával. Gyengéd áhítattal fordult a szenvedő Úr Jézus és az o szent Anyja felé. 42 éves korában súlyos betegség érte, melyet türelemmel viselt, majd a szentségek buzgó felvétele után, a Szűzanyát köszöntve azon a napon, melyet előre tudott, elköltözött ebből a világból. Tiszteletét XVI. Gergely pápa erősítette meg a 19. században.

„Kívánom, hogy az asszonyok tisztességes ruhába járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne fodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel.” (1 Tim 2,9.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Ludovikát az élet különböző útjain példaképül állítottad elénk. Add kérünk, hogy őt utánozva neked szüntelenül engedelmeskedjünk, hitben és cselekedeteinkben tetszésedre legyünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Mária készségével éljünk a mindennapokban – Udvardy Györggyel ünnepelték a pécs-havihegyi búcsút

„Otthon vagyunk a Boldogságos Szűz Mária anyai oltalma alatt” – fogalmazott Udvardy György püspök, kinevezett veszprémi érsek a Pécs felett található havihegyi Havas Boldogasszony-templom búcsúján tartott szabadtéri szentmisén augusztus 4-én.

Szűz Máriára mint példára és modellre tekintünk – mondta homíliájában a főpásztor. – Olyan modellre, melyet Egyházunk úgy állít elénk, hogy az ő képére formálódjunk. Azokat a tulajdonságokat, amelyeket a Boldogságos Szűz Máriánál látunk, akarjuk kialakítani saját magunkban, hiszen Mária mindig Krisztushoz vezet, mindig rá irányítja a figyelmünket. Krisztus pedig mindig az Atyára mutat. Mindig az Atya szeretetét, az Atyát mutatja be nekünk.

Szűz Mária a keresztény ember identitásának kialakulásában is segít azáltal, hogy példát mutatott az Ige befogadására – emelte ki Udvardy György. – Mária hűséges volt, és kész volt az Istent befogadni úgy, ahogy ebben az énekben imádkozzuk: Isten az, aki hatalmas dolgokat tesz az övéiért, akiket szeret. Isten igazságot szolgáltat, a kicsinyeket fölemeli, a hatalmasokat letaszítja trónjukról. Ez nem pusztán emberi igazságosztás, hanem Isten belső természetének megnyilvánulása. Mária ragaszkodott Istenhez, és kész volt teljesíteni akaratát annak, aki igazat mond és igazat tesz. Isten szavában, szándékában, cselekedeteiben nincs különbözőség, nincs disszonancia; nincsenek ilyen és ehhez hasonló mondatok: szerettem volna, de nem sikerült teljes egészében. Amit mond, az igaz; amit mond, megvalósul. A cselekedetei ezt az igazságot jelentik számunkra. Azt látjuk Szűz Mária magatartásában, hogy abban az Istenben bízik, aki bármit tesz, az jó az ő gyermekeinek.

Mi ismerjük Jézus Krisztusban az irgalmas Atyát: Isten mindig irgalmas, mindig jót akar, mindig hűséges, mindig igazat tesz, mindig jót tesz. Ez a meggyőződés az, ami alapján értelmezzük életünk eseményeit, és valamire azt mondjuk, hogy ez jó, ebben sikerült növekedni, s valamire azt is mondjuk, hogy ez nem jó, vagy azt, hogy ez bűn. Az élet dolgai nem az istenképünket és az Istenbe vetett hitünket fordítják meg. Bízunk Jézus Krisztus Atyjában, és ezért válik értékessé életünk számos eseménye, történése, ezért válunk értékessé mi magunk. Ezért van az, hogy el akarunk magunktól távolítani mindent, ami nem méltó ehhez az istenismerethez. A készség megmutatkozik a tanítás befogadásában, a tanítványi lelkület kiépítésében – magyarázta a szentmise szónoka.

Jézus meghalt és feltámadt. Életét adta a tanításáért, és az Atya életre támasztotta őt. Tehát amit ő mond, amit kér, amit állít, amit útmutatásként elénk ad, az jó. A készség jelenti számunkra azt is, hogy szabadok vagyunk és szabadok akarunk lenni. Mindentől – hangsúlyozta Udvardy György. – Legfőképpen önmagunktól, a félelmeinktől, szokásainktól, ragaszkodásainktól; szabadok akarunk lenni a bűneinktől. Hányszor veszi el tőlünk az isteni lehetőséget az, amikor a félelmemre építünk? Hányszor veszik el, szűkítik le az isteni lehetőséget a szokásaink? Isten növelni akar, ki akarja tágítani a lehetőségeinket.

Ennél nyilván sokkal nehezebb a bűneinkkel való szembesülés. A bűn nemcsak Isten ellen van, hanem elveszi az életet, elveszi a lehetőséget. Amikor a krisztusi szabadság ellen, a bűn mellett döntünk, akkor nem valamiféle kisebb szabadságot nyerünk, hanem a rabszolgaság mellett döntünk – mutatott rá a szónok. – Nincs kisebb szabadság, nincs szűkebb területen megélhető szabadság. A krisztusi szabadság van, ami teljes, ami mindenre képesít bennünket.

Amit értékesnek tartok, azért akarok és kész vagyok áldozatot hozni; amit nem tartok értéknek, azért nem hozom meg az áldozatot. Ahol az áldozatom van, ahol a küzdelmem van, ott van az értékem. Kész vagyok erőfeszítést tenni a jóért, a fölismert krisztusi tanításért, azért az életért, amiben boldog vagyok; azért, aminek távlata, jövője van. Természetes, hogy a készségben szükségszerűen megmutatkozik egyfajta döntés. Hitben hozom meg a döntéseimet, és e döntések eredményezik azt, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit tesszük egymás felé. Ezek azok, amelyek növelnek bennünket, amelyek krisztusiak. Ezek azok a döntések és cselekedetek, amelyek jövőt tárnak fel előttünk. Ezért hiteles Mária dicsőítő éneke, amikor az irgalmas Istenről énekel – hangzott el a főpásztori prédikációban.

Máriára figyelünk, Krisztus édesanyjára, aki készséges lelkülettel figyelt az Istenre, és kész volt teljes létével, teljes valójával követni őt. Ő példa számunkra. Imádkozzunk azért, hogy ezt a készséget mindennapi életünkben, családjainkban, közösségünkben, egyáltalán az Egyházról való gondolkodásunkban ébren tudjuk és ébren akarjuk tartani magunkban, Mária módjára, aki elkötelezett az Isten előtt. Imádkozzunk ezért – buzdított Udvardy György püspök, kinevezett veszprémi érsek.

Urunk színeváltozása

Urunk színeváltozása

Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?

A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. A színeváltozás nem látomás, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja fel szemünket, hiszen „Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké”.

Színeváltozott Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy nap mint nap Veled együtt mehessünk fel a Tábor hegyére imádkozni, s ott a Te dicsőségedet szemlélve engedjük magunkat is kegyelmed által elváltoztatni, miközben Neked, az örök Hajnalcsillagnak fénye felkél a szívünkben. Segíts, hogy apostolaid tanúságtétele és saját színeváltozásaink emléke által megerősítve úgy térjünk vissza a Veled való bensőséges együttlétből szeretteinkhez és mindennapi teendőinkhez, hogy új szemmel lássuk, és jelentőségének megfelelően kezeljük mindazt, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.

Antiochiai Szent Euszigniosz

Szent Euszigniosz 

vértanú

A szent vértanú Antiochiában született. Három császár alatt, 60 éven át szolgált a hadseregben, mint katona. Ez után, hazájába visszatérve imádságban és böjtben töltötte életét, készülvén az örökkévalóságra. Amikor a hitehagyott Julián, császár Antiochiába jött, elfogatta a szent férfit. Két egymással vitatkozó katona találkozott Euszigniosszal, és amikor megtudta, hogy katona volt, és ismeri a törvényeket, kérték tőle, hogy tegyen köztük igazságot. Kikérdezve őket, megtudták, hogy Euszigniosz keresztény. Az egyik katona elment és jelentette ezt a császárnak. A császár előtt szentünk szemrehányást tett, hogy elhagyta s az igaz hitet és bálványimádó lett. A császár nem akarta hallani ezeket a szemrehányásokat, és megparancsolta, hogy fejezzék le szentünket. Így, 362-ben, 110 éves korában vértanúsággal fejezte be életét.