Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CXXIV.
A reménybeli új haza.
Ábrahám tehát engedelmeskedett Istennek. Elfogadta áldását, rábízta magát egész lélekkel. „Elindult tehát Ábrahám Háránból, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenöt esztendős volt Ábrahám, amikor elindult Háránból. Vette Sárát, a feleségét, Lótot, testvérének a fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szerzett, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutott Kánaán földjére. Ábrahám átvonult az országon , egészen a szichemi helyig, az Móre Tölgyéig. - Akkor még kánaániak laktak azon a földön. – Akkor az Úr megjelent Ábrahámnak, és azt mondta neki: Ezt a földet a te utódodnak adom! Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, amely Bételtől keletre volt, és ott felütötte sátrát, úgyhogy Bétel nyugatra esett, keletre pedig Ái. Ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. Aztán tovább ment Ábrahám, és egyre a Negeb felé tartott”.(Ter 12,4-9) Mivel azonban éhínség sújtotta azt a földet, Ábrahám családjával együtt átment a közeli Egyiptomba. Onnan visszatérve Ábrahám felment a Negebbe. „ Ábrahám gazdag volt jószágban, aranyban és ezüstben”. (Ter 13,2) Azután visszament – ugyanazon az úton, amelyen lement -, a Negebből Bételbe. A régi oltár helyén újat épített, és ott segítségül hívta az Úr nevét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése