Január 9. szerda
1Jn 4,11-18;Mk 6,45-52.
„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!”
Nagyon egyszerű következtetést alkalmaz itt az apostol. Isten szeretete bizonyított abból a tényből, hogy odaadta értünk áldozatul egyszülött Fiát. A zsidók ősapjának sokszorosan kellett igazolnia Istenbe vetett hitét és szeretetét. Az első jelentős esemény, tehát nagyon nagy áldozatot jelentő tett az volt, hogy oda kellett hagynia szülőföldjét és rokonságát. Az utolsó és minden addiginál keményebb próbatétel volt, amikor Isten Izsákot egészen elégő áldozatul kérte apjától. Legalább harminc évig kellett várnia, amíg Izsák megszületett. Ábrahám akkor nyugodott meg teljesen. Aztán felnevelte ifjúkorúvá, amikor váratlanul kapta Istentől a parancsot: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ábrahám vette a fiát. Nem szólt neki a kirándulás céljáról. Csak a szíve fájhatott vadul: Isten azt ígérte nekem, hogy ez a fiú nagy nép ősapja lesz. Most ugyancsak ő parancsolja nekem, hogy saját kezemmel öljem meg, égessem hamuvá még a csontjait is. Kegyetlenül fáj nekem, de hiszek Isten korábbi ígéretében, mert Istennek van hatalma fiamat feltámasztani poraiból, és biztosan meg is teszi, mert a korábbi ígéret is érvényben van. A történetet. jól ismerjük. A hegyre érve meg kellett mondania fiának, mi vár rá. Ám Isten nem hagyta, hogy ténylegesen kivégezze fiát: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta erre neki: Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit. Most már tudom, hogy féled Istent, és kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél” (11-12) Újabb ígéret Istentől: „A te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” (18) Ábrahám fia megmenekült a tényleges feláldozástól. Isten nem terhelte ezzel Ábrahámot. De amikor saját Fiát küldte a földre, akkor annak nem kegyelmezett: meg kellett halnia embertestvéreiért.„Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.(1Jn 4,10) Nyolcvan évvel ezelőtt adott kiegészítő magyarázatot az Atya látnokán, Eugénia Elisabetta Ravasio nővéren keresztül. így magyarázza az emberek iránti szeretetét: Ha a Fiamra mért szenvedéseket egy egyszerű emberrel kellett volna elviseltetnem,, nem tudtam volna elfogadni. De így a Fiamon keresztül én magam szenvedtem meg értetek.Összefoglalásul
ezért hangsúlyozza az apostol:„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” (11-12. 16))
1Jn 4,11-18;Mk 6,45-52.
„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!”
Nagyon egyszerű következtetést alkalmaz itt az apostol. Isten szeretete bizonyított abból a tényből, hogy odaadta értünk áldozatul egyszülött Fiát. A zsidók ősapjának sokszorosan kellett igazolnia Istenbe vetett hitét és szeretetét. Az első jelentős esemény, tehát nagyon nagy áldozatot jelentő tett az volt, hogy oda kellett hagynia szülőföldjét és rokonságát. Az utolsó és minden addiginál keményebb próbatétel volt, amikor Isten Izsákot egészen elégő áldozatul kérte apjától. Legalább harminc évig kellett várnia, amíg Izsák megszületett. Ábrahám akkor nyugodott meg teljesen. Aztán felnevelte ifjúkorúvá, amikor váratlanul kapta Istentől a parancsot: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ábrahám vette a fiát. Nem szólt neki a kirándulás céljáról. Csak a szíve fájhatott vadul: Isten azt ígérte nekem, hogy ez a fiú nagy nép ősapja lesz. Most ugyancsak ő parancsolja nekem, hogy saját kezemmel öljem meg, égessem hamuvá még a csontjait is. Kegyetlenül fáj nekem, de hiszek Isten korábbi ígéretében, mert Istennek van hatalma fiamat feltámasztani poraiból, és biztosan meg is teszi, mert a korábbi ígéret is érvényben van. A történetet. jól ismerjük. A hegyre érve meg kellett mondania fiának, mi vár rá. Ám Isten nem hagyta, hogy ténylegesen kivégezze fiát: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta erre neki: Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit. Most már tudom, hogy féled Istent, és kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél” (11-12) Újabb ígéret Istentől: „A te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” (18) Ábrahám fia megmenekült a tényleges feláldozástól. Isten nem terhelte ezzel Ábrahámot. De amikor saját Fiát küldte a földre, akkor annak nem kegyelmezett: meg kellett halnia embertestvéreiért.„Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.(1Jn 4,10) Nyolcvan évvel ezelőtt adott kiegészítő magyarázatot az Atya látnokán, Eugénia Elisabetta Ravasio nővéren keresztül. így magyarázza az emberek iránti szeretetét: Ha a Fiamra mért szenvedéseket egy egyszerű emberrel kellett volna elviseltetnem,, nem tudtam volna elfogadni. De így a Fiamon keresztül én magam szenvedtem meg értetek.Összefoglalásul
ezért hangsúlyozza az apostol:„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” (11-12. 16))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése