Vízkereszt

Vízkereszt

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.

Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.

Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

Vízkereszt

Vízkereszt

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.

Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.

Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

 

VÍZKERESZT

VÍZKERESZT
„Kelj föl, tündökölj Jeruzsálem!”

1200 évvel korábban a zsidók még a honfoglalásuk előtt, Moáb mezején táboroztak. Negyven éves vándorlásuk végén erőt gyűjtöttek a honfoglaló harcra. Hatalmas sátortáborukat ijedten figyelte Moáb királya, Bálák. Messze földről, napkeletről prófétát hívatott, bénítsa meg átkával ezt a félelmetes népet, hogy végezni tudjon velük az ország királya. Bálám – ha nehezen is, de odamegy. Amint azonban átokra nyitná száját, Isten megnyitja prófétája szemét: „Szól Bálám Beor fia, szól a bezárt szemű ember. ..Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel”(Szám 24,15-17) Örömre gyúl a szíve, hiszen a Messiás jövőbeli eljöveteléről kapott üzenetet. Ezt otthon, Kánaánban is boldogan hirdeti. Megszületett Jézus, felragyogott az ígért csillag. Bölcsek figyelnek fel rá, és indulnak nyomban felkeresni hazájában, Izraelben. Viszik kincseiket, viszik a szívüket, hitüket. Boldogan keresik Jézust a zsidók királyi városában, amint a próféta jövendölte. Az akkor élő zsidók megrémülnek halván, hogy kit keresnek. Pedig hétszáz évvel korábban látomásban látta ezt a jelenetet Izaiás próféta, és ekkor írta: „Kel föl és tündökölj, Jeruzsálem”(1) Igen, az Úr dicsősége már másfél éve felragyogott fölötted, és most a pogányok sötét világából jönnek a bölcsek, a „háromkirályok.” Örülj, táguljon a szíved. Jeruzsálem fél, de jól irányít, a bölcsek célhoz érnek. Csak mutatóban vannak Jézusnak hívei Ázsiában. Jeruzsálem sem keresztény.  Ebben az időben egy kicsi, halász-vadász, hős harcos népet is elhív Isten Ázsiából. Nem Betlehembe, mert nem ott található az Úr Jézus. A Kárpát-medencében várja őket. Itt megismerteti önmagát velük, és kincsük, védőjelük lesz. 1100 éve élnek itt. Védőjük lett, de védelmezteti is magát e néppel. Európát is, és a hitet is.

Vízkereszt utáni idő, Szombat

Vízkereszt utáni idő, Szombat
1Jn 4,11-18; Mk 6,45-52
„Szeret az Isten”

A boldog ember szívesen rangsorolja az őt körülvevők szeretetét: a barátom szeret, a testvérem még jobban szeret, az édesanyám pedig maga a szeretet, mindent adott és ad nekem folyamatosan. Istenre még inkább mondhatjuk, Isten maga a végtelen nagy szeretet, vagy Jánossal: „szeret az Isten” Az ember minta oka is Isten. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26) Célunk is Ő: Jézus mondja: „Visszamegyek az Atyához” aztán visszajövök értetek, és odaviszlek titeket is. „Atyám házában sok lakóhely van” (Jn 14,2) Mindenkinek jut hely bőven. Itt a földön is már bennünk lakik a szeretet által. Ezt „abból ismerjük meg, hogy mi is benne lakunk, és Ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.(13)” A Szentlélek tökéletesen ismeri az Atya lényegét, ismeri, hogy az Atya milyen csodaszép embernek szánt bennünket: minden embert. Azért él bennünk a Lélek, hogy egész életünkön át alakítson minket az Atya tervéhez egyre hasonlóbbá, amíg az Isten szeretete, talán így is mondhatjuk: a szerető Isten arcvonásai teljessé válnak bennünk, gyermekeiben. „Mert amilyen Ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon”(27) A Szentlélek segít napról-napra, hogy felismerjük a szeretet tetteire az alkalmakat, és vigyük is végbe a tetteket. Így leszünk mindig hasonlóbbak Istenhez, aki mindig szeret, mindig teszi a jót. Csodálatos világ a szeretet félelem mentes világa. A legcsodálatosabb az, hogy meg is tudna szabadítani bennünket a mostani örökös rettegéstől.

 

 

Vizkereszt utáni péntek

Vizkereszt utáni péntek

Bizonyos értelemben könnyebb az ellenségszeretet parancsát teljesíteni, mint egymást szeretni. Az ugyanis csak rajtunk múlik, sikerül-e ellenségünket szeretnünk, neki ezért semmit sem kell tennie, sőt minél rosszindulatúbb, gonoszabb, annál alkalmasabb alanya az ellenségszeretetnek. Ahhoz, hogy szeressük őt, egyedül csak a mi kegyelmi indításra meghozott döntésünk és a kegyelemben való megmaradásunk szükséges. A Szent János-i parancs teljesítéséhez azonban legalább két személy kell. A kölcsönös szeretetben mindig van valami kiszolgáltatottság, s ettől nehéz. A szeretet teljessége mégis csak ez a viszonzott szeretet lehet. Jézus Krisztus meghalt értünk, amikor még ellenségei voltunk, de mit sem használ nekünk az ő szeretetből vállalt megváltó halála, ha a benne megnyilvánult szeretetre nem válaszolunk.

A szeretet teljessége a kölcsönös szeretet: szüntelen áramlásként, éltető légkörként árad a Szentháromság személyei között, s tőlük kiindulva elér bennünket is. Az isteni szeretet mint falat kenyér jut el hozzánk, s az Egyháznak, azaz nekünk az a hivatásunk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk, kiosszuk az éhezők között. Mert a kenyérszaporítás sem természetes szükségleteinket kielégítő csoda, hanem a szeretet titkának nagyon is fogható, érzékelhető jele. Azok részesültek belőle, akik Isten országát és annak igazságát keresték, akik válaszolni akartak a hozzájuk szóló Isten szavára. Hiszen a szeretet civilizációjának építése nem egy a sok feladat közül, hanem valamennyi feladatunkat magába ölelő egyetlen óriási vállalkozás.

Urunk, segíts, hogy mind jobban isteni meghívásunk, természetünk és méltóságunk szerint, kölcsönös szeretetben éljünk. Taníts meg bennünket a Szentlélekkel szeretni és viszontszeretni, s add, hogy a kölcsönös szeretet mennyországának előízét megtapasztalva tudjuk megelőlegezett, feltétel nélküli szeretettel szeretni ellenségeinket is. Adj erőt és bátorságot, hogy szép elméletek és nagy tervek helyett naponta merjük belevetni magunkat a szeretet civilizációjának építésébe, újra és újra megtérve Hozzád, készen a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a bűnbánattartásra és az újrakezdésre.

 

Vízkereszt után csütörtök

Vízkereszt után csütörtök     
1Jn 3,22-4,6; Mt 4,12-17.23-25
„Higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban és szeressük egymást.” 

A megváltó Jézus Krisztusba vetett hit alapvető kelléke az üdvösségnek, de ez nem elég, követnie kell a szeretet gyakorlásának. Ezt a Szentírás másutt is hangsúlyozza. Miért fontos a megtestesülést elfogadni? Azért, mert a rossz angyalok bukása ennek a titoknak közlésekor kezdődött. Az angyalok egy része nem volt hajlandó elfogadni a második Isteni Személyt Istennek a megtestesülés után. „Nem szolgálok neki”, nem imádom Őt, mondták. A büntetés a végső elhatározás, a beteljesült bűnt követően azonnal megtörtént. Isten megteremtette a poklot, és oda sújtotta a vétkes angyalokat, azaz az ördögöket. Azóta is e körül forog a harc, és ez lesz a tét a világ végéig, amikor már az ördög nem tud becsapni senkit, mert mindenki maga látja Jézust isteni fényében megjelenni. Addig azonban folyik a harc, az ördög és csatlósai mindent elkövetnek, hogy minél több embert félrevezessenek Ezek a Krisztus-ellenes emberek, Antikrisztusok. A „Lélek”re, a Szentlélekre hivatkozva próbálják hamis hitvallásra ösztökélni az embereket, eltántorítani a Krisztushívőket. János apostol kimondja azt az elvet, amelynek alapján eldönthető, hogy Istentől való-e, a katolikus hittől eltérő-e a tanítás, vagy nem. „Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztus az”(4,2-3) „Szeressük egymást!”(23) Segítsünk anyagiakban is, de főleg lelkiekben, a hitben. Mert aki elveszti hitét az egyetlen Megváltóban, az örök üdvösségét veszíti el. Ezt meg kell mindenkinek mondani. Hogy utána ő mit dönt, az már személyes szabadságának területe. „Az őr kiabáljon, ha jön az ellenség.” A többi már a másik dolga.Nekünk még marad az imádság ereje.

Epifánia - Vízkereszt

Epifánia - Vízkereszt

„Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten” 

Az emberi történelem középpontjában Jézus Krisztus áll. Ez a történelem a jó és a rossz, az Isten és a Sátán harca az ősszülők bűnbeesése óta. Ádám és Éva keserűen tapasztalta, hogy az ördög becsapta őket: a tiltott gyümölcstől nem isten lett belőlük, hanem szánalmas ember. Vigasztalást csak Isten ígérete nyújtott: Megváltót küldök nektek, ő majd megszabadít titeket ellenségetektől. Ábrahám óta tudták, hogy a Megváltó az ő népéből várható. Nyolcszáz év múlva egy nem-zsidó próféta mutatott rá, hogy ez a vándorló nép a Megváltó népe: „Csillag támad Jákobból és királyi pálca Izraelből”.(Szám 24,17) Ő az, akire a népek várakoznak. Bálám jövendölése hazájában, Keleten, mindenütt ismertté vált. Amikor a várva-várt csillagkép megjelent az égen, hitük és tudományuk alapján bölcsek örvendtek és készültek a zsidók országába felkeresni az újszülött királyt, aki majd minden nép Üdvözítője lesz. Heródes király palotájában senki nem hallott felőle. A király papoktól tudakolta meg, hol kell a Messiásnak születnie: Betlehemben, válaszolták ők, mert hatszáz éve így jövendölt Mikeás próféta: „Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek”, (Mik 5,1) Heródes gonosz volt és ravasz. Eligazította a bölcseket, de megígértette velük, hogy visszatérnek és informálják őt. Ő pedig elintézi egyszer s mindenkorra a világ jó reménységét. Végleg győzni fog a gonoszság. Ám a „Nagy” Heródes Istenhez képest semmi-lény. A bölcsek célhoz értek, hódoltak boldogan a kis Jézus előtt, aztán angyal figyelmeztette őket a gonosz veszedelemre. Kikerülték Heródes városát. Minden beteljesült, ahogyan Isten rendelte. Jézus ott született, ahol ősapja, Dávid birkapásztorként kezdte, de gyorsan király lett, mert Isten akarta. Heródes felsült, túljártak eszén. Unokája kigúnyolta a harminchárom éves Jézust, akit Pilátus elismert Messiás-királynak a zsidók ellenére. Jézus valóban Messiás lett: halált halt, engedelmességből vállalt halálával örökre legyőzte a halált és okát, a sátánt, majd feltámadt és égbe emelkedett. Oda viszi haláluk után a benne hívőket, és pokolra taszítja a gonoszokat. Hívei ellen pedig folyik az óta is az ádáz küzdelem. Fényes csillagát vörösre festve millió hajtókán és tornyon villogtatták, mintha ott lenne a Messiás. Szülőföldjéről folyamatosan űzik el híveit. Ahol születésekor békéről zengedeztek mennyei angyalok, gyilkos fegyverek ropognak. A kereszténység új földje, Európa fél évszázada pogány terület hamis messiásokkal. Legyőzték? Nem! Csak beteljesült Betlehem örömhírének próféciája: „Ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És Ő lesz a béke”. (Mik 5,3-4) Ahol él a szívekben Jézus, ott van béke. Ahol kihal a hit, ott nincs és nem is lesz soha. Hazánkban-sokunkban él Jézus, de nem mindenkiben. Ha többségünkben felragyog Jézus fénye, ha szeretete és a hit csillog a szemünkben, mert szívünkben Jézus maga él, akkor jön a jobb kor. Ez a csillag nem keletről, sem nyugatról, hanem felülről jön el.

Urunk megkeresztelkedése

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Iz 42,1-4. 6-7; ApCsel 10,34-38; Mt 3,13-17

Amikor Jézus betöltötte a harmincadik életévét, tehát elérte azt a kort, amikor a zsidó férfiak nagykorúak lettek, abban az időben előfutára, Keresztelő János már hat hónapja a Jordán folyó partján állt. Ő is a zsidó férfikort betöltve hagyta el azt a papi közösséget, mondhatnánk így is: remetelakot, ahol a papi családból származott fiúk nem a templomszolgálatra készültek, hanem az ószövetségi Szentírást kezdték tanulmányozni. Nemcsak az írásjeleket ismerték meg, hanem Isten küldötteinek, Mózesnek és a prófétáknak műveiből tanultak, majd harminc évesen kezdtek másokat is okítani. A nem-papi családból származott gyerekek is tanulhatták a törvényt, felnőtt kort, harminc éveset elérve lehettek írástudók is. Meghallgathatták növendékként a felnőtt férfiak beszélgetéseit, vitáit, de bele nem szólhattak. Ehhez a szokásjoghoz alkalmazkodott Keresztelő János és maga Jézus is. Az előfutár, János kiváltságos törzsből, Jákob harmadik fiának, Lévinek a törzséből származott. Ebből a törzsből született Mózes és Áron is. Mózes Isten barátjának számított. Nyolcvan évesen hallotta meg először Isten hangját az égő és el nem hamvadó vadrózsabokorból. Százhúsz éves koráig ő volt a zsidók vezére. Ő írta meg a Szentírás első öt könyvét. Isten parancsára ő szentelte fel bátyját, Áront az első zsidó főpappá, fiait pedig papokká. Aki közülük főpapi méltóságra emelkedett, beléphetett a szent sátor, később a két templom elzárt részébe, amely a függöny mögött volt. Ott őrizték Isten ládáját, amelynek hódoló kerub-szobrai között mennyei fény ragyogott örökké. Ez a fény Isten fénye volt, amely majd a mennyországban ránk is árad: a kebód Jahveh. Keresztelő János apja egyszerű pap maradt haláláig. Maga János sohasem járt a jeruzsálemi templomban, tehát nem végzett soha papi, áldozati funkciót. Amikor harminc éves lett, az Úr elszólította a papi remeteszállásról, és a Jordán mellé küldte őt, hogy hirdesse: A Messiás itt van már a földön. Az emberek fellélegeztek. Aztán beszédeit hallgatva, a Messiásról szónokolva kezdték kérdezgetni: Nem te vagy a Messiás? Ő pedig megvallotta és nem tagadta: Nem én vagyok. Akkor a kereszteléséről érdeklődtek: Miért keresztelsz? Én csak vízzel keresztelek. Jön majd a Messiás, Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel majd. (Jn 1,19-34) János jogosan lehetett volna templomi áldozatok bemutatója, akár főpap is, de nem lett. Különösen nem lett Kaifás, Jézus kivégeztetője. Egyszer érinthette a Messiást, amikor alázata ezt kiérdemelte. Jézus pedig ezt mondta róla: „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála” (Mt 11,11) Jézus őt nem keresztelte meg, de saját vérében bizonnyal megkeresztelkedett. Jézus pedig óriási szenvedésekkel érdemelte ki neki is a mennyországot. Bár mindenki tudná megérteni a minket érdemtelenül szerető Istenünk titkát.

Vizkereszt utáni szombat

Január 12. szombat

„Bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket”

1Jn 5,14-21,Jn 3,22-30,

Isten, a végtelen szeretet, egész életünkre csodálatos tervet alkotott. Ha ezt a tervet elfogadjuk és valóra váltjuk, akkor tökéletes ember bontakozik ki belőlünk, olyan, amilyen még sohasem élt, és nem is jön világra. Ezt a számunkra készített isteni tervet viszont nem ismerjük, Isten csak naptól-napra fedi fel előttünk, ha kérjük tőle. Ezt bizalommal kell kérnünk: „Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta”.(1Jn 5,14-15) Ez a kérés valódi bizalmat tételez fel, hiszen tudjuk, hogy a mi tökéletesedésünk Istennek szívügye. Élettervünket ezzel a céllal készítette el, örül, ha megértjük, szívesen vállaljuk, és ennek megfelelően működünk közre a valóra váltásban. Isten értelmet és szabad akaratot adott nekünk. Mi magunk is tudunk hát terveket szőni, fel tudjuk fedezni a kínálkozó alkalmakat, meg tudjuk ragadni a bennünk ébredő vágyakat. Viszont mi nem ismerjük a bontakozó jövő nehézségeit, sem az Istentől számunkra kijelölt feladatokat, amelyeket nekünk kell végrehajtanunk. Ebben rejlik a magunk kereste út veszélye. Mert az igazi szeretet nem a maga előnyeit keresi, hanem a rábízottak, a melléje rendeltek boldogságát. Isten terve azért jó, mert eleve erre a célra készült: Isten tesz téged boldoggá, ha te mások boldogításáért élsz. A következő levélrészlet olybá tűnik, hogy nem kapcsolódik logikusan az előzőhöz. „Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte”. (16) Ám ennek a résznek a magyarázata is a magunk fabrikálta életmóddal kapcsolatos. H ez a valaki önzően él, elmulasztja a boldogító szeretet gyakorlását, bűnt követ el Isten akarata ellen. Ez történhet meggondolatlanságból, oktalanságból, és ebben az esetben könnyebb segíteni. „Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti”. (18) Ebben az esetben nem elszánt akarattal elkövetett vétkével nem akarta felszámolni Istennel való kapcsolatát. Lehet és kell is érte imádkozni: „Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng. Jézus értünk, gyenge emberekért eljött és megfizetett: „S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézusban legyünk. Ez az igaz Isten, és az örök élet” (20) „Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte”. (16c) Ez a megátalkodottság esete. Itt a vétkes maga döntött Isten ellenére. János apostol ettől a rossz végtől óv: „Fiacskáim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.”(21)

Vizkereszt utáni péntek.

2013.01.11. péntek

Akiben a Fiú van, abban van az élet

1Jn 5,5-13

Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz a Fiúnak, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról. A tanúság pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk. És ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincs élete. Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van.

Vizkereszt utáni csütörtök

Január 10. csütörtök

1Jn 4,19-5,4; Lk 4,14-22a

„Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”

Isten szeretete öröktől fogva való. A három Isteni Személy végtelenül szereti egymást. A teremtés egyik célja is ez, hogy az ember életének, boldogságának célja legyen hasonlóvá lenni a szerető Istenhez.Ezt fejezi ki a mai szentleckének első mondata: „Szeressétek tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket!” (1Jn 4,19) Ennek az Isten iránti szeretetnek valóságát nem könnyű igazolni. Ezért ajánlja az apostol, hogy felebaráti szeretetünk legyen bizonyítéka istenszeretetünknek: „Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”. (20-21) Újabb fontos szempontot mutat meg számunkra a szeretett tanítvány. A megtestesülést. Az ő idős korabeli zsidók nagy tábora ismerte és elismerte, hogy egy igaz Isten van, akivel már ősapjuk, Ábrahám is szövetségre lépett. Az Ő imádására vállalkoztak az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadított őseik is a Sínai hegy lábánál kötött Ószövetségben. Elfogadták, hogy Isten majd olyan szabadítót küld általuk az egész emberiségnek, aki nem emberek szolgaságából, hanem a bűn és a sátán rabságából ad szabadulást. Jézus ezt a küldetést kapta Atyjától, és szenvedésével, halálával és feltámadásával be is teljesítette. Az apostolok és velük együtt több, mint százfős csapat ezt hittel elfogadta. A pünkösdi Lélek-áradás után megtértek újabb háromezren, majd egyre nőtt a Jézust elfogadók tábora, vagyis a kereszténység. A zsidó nép zöme János korában, sőt még ma is, elutasítja a Názáreti Jézust. Nos, ezért hangsúlyozza levélrészlete következő soraiban az apostol, hogy az igaz szeretetnek a Szentháromság titkát is el kell fogadnia: „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született”. (5,1) A zsidók kaptak előre jelzést Istentől, hogy egy szűz majd fiút szül, akinek Emmánuél lesz a neve, ami annyit jelent: Velünk az Isten. (Iz 7,14) Jézust szavával kétszer, csodái által számtalanszor igazolta, hogy Isten. „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok”. (Mt 17,5) Az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancs az Úrtól, írja János apostol: „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk"(2-4)

Vizkereszt utáni szerda

Január 9. szerda

1Jn 4,11-18;Mk 6,45-52.

„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!”

Nagyon egyszerű következtetést alkalmaz itt az apostol. Isten szeretete bizonyított abból a tényből, hogy odaadta értünk áldozatul egyszülött Fiát. A zsidók ősapjának sokszorosan kellett igazolnia Istenbe vetett hitét és szeretetét. Az első jelentős esemény, tehát nagyon nagy áldozatot jelentő tett az volt, hogy oda kellett hagynia szülőföldjét és rokonságát. Az utolsó és minden addiginál keményebb próbatétel volt, amikor Isten Izsákot egészen elégő áldozatul kérte apjától. Legalább harminc évig kellett várnia, amíg Izsák megszületett. Ábrahám akkor nyugodott meg teljesen. Aztán felnevelte ifjúkorúvá, amikor váratlanul kapta Istentől a parancsot: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ábrahám vette a fiát. Nem szólt neki a kirándulás céljáról. Csak a szíve fájhatott vadul: Isten azt ígérte nekem, hogy ez a fiú nagy nép ősapja lesz. Most ugyancsak ő parancsolja nekem, hogy saját kezemmel öljem meg, égessem hamuvá még a csontjait is. Kegyetlenül fáj nekem, de hiszek Isten korábbi ígéretében, mert Istennek van hatalma fiamat feltámasztani poraiból, és biztosan meg is teszi, mert a korábbi ígéret is érvényben van. A történetet. jól ismerjük. A hegyre érve meg kellett mondania fiának, mi vár rá. Ám Isten nem hagyta, hogy ténylegesen kivégezze fiát: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta erre neki: Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit. Most már tudom, hogy féled Istent, és kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél” (11-12) Újabb ígéret Istentől: „A te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” (18) Ábrahám fia megmenekült a tényleges feláldozástól. Isten nem terhelte ezzel Ábrahámot. De amikor saját Fiát küldte a földre, akkor annak nem kegyelmezett: meg kellett halnia embertestvéreiért.„Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.(1Jn 4,10) Nyolcvan évvel ezelőtt adott kiegészítő magyarázatot az Atya látnokán, Eugénia Elisabetta Ravasio nővéren keresztül. így magyarázza az emberek iránti szeretetét: Ha a Fiamra mért szenvedéseket egy egyszerű emberrel kellett volna elviseltetnem,, nem tudtam volna elfogadni. De így a Fiamon keresztül én magam szenvedtem meg értetek.Összefoglalásul
ezért hangsúlyozza az apostol:„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” (11-12. 16))