FERIA SEXTA IN PARASCEVE
NAGYPÉNTEK
Jézus egyedül szenved értünk.
„Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.” Egy kissé előbbre ment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te”. Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: Így hát nem tudtatok egy órát virrasztani velem?” (Mt 26,37-40) Amikor aztán megérkezett Júdás, és vele a gyülevész, de nagyszámú elfogó sereg, a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak”.(Mt 26,56) Jézus ezt a szomorú tényt előre tudta és meg is mondta: „íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Jn 16,32) Éppen úgy, amikor az apostolok testileg a közelében voltak, de a lelkük egy más világban járt, Jézus csak az Atyával tudott beszélgetni. Elfogatása után Simon Péter és János követték az elfogató csapatot a főpap házáig. Jánost, mint ismerőst a kapus beengedte, és kérésére Pétert is. A két tanítvány közelléte nem jelentett támaszt Jézusnak, Péter önmagát féltve, háromszor is megtagadta a Mestert. (Jn 18,17.25.27) Jézust a tanítványai magára hagyták. Amikor ellenségei, a főtanács halálra ítélték és elhatározták, hogy halálában is kitagadják a zsidó közösségből, átadták a római helytartónak, hogy pogány módon végeztesse ki, Jézus hivatalosan is elvesztette nemzetét. A per folyamán a nép eltökéltségében mindvégig kitartott. Amikor „Pilátus megkérdezte: A ti királyotokat feszítsem meg? A zsidók azt felelték: Nincsen királyunk, csak császárunk”(Jn 19,15) a keresztúton nagy tömeg kísérte Jézust. Pillanatokra állhatott meg Édesanyja mellett, fogadhatta Veronika szeretet szolgálatát, de mégis nagyon egyedül volt. Jólesett volna megpihenni társaságukban, de nem kapott engedélyt. Cirenei Simon átvette keresztjét, ám kényszerű segítsége csak lassan vált szívességgé. A jámbor asszonyok könnyeit nem édesíthette meg vigasztaló szava. A Golgotán magasba emelték a föld fölé. Később odaengedték Édesanyját és néhány ismerősét, de magasan fölöttük függött, és iszonyú kínok között vívta haláltusáját. Ez is hozzátartozott a megváltó szenvedéshez. Így mondhatta el joggal: „Beteljesedett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,20) Jézusnak a történelem során hányszor kellett megtapasztalnia, hogy elpártoltak tőle. Észak-Afrikában pár évtized alatt a mohamedánok kiűzték a keresztényeket. Európa fél évszázada nem keresztény, nem krisztusi terület. Az Európai Unió kitartóan ragaszkodik hozzá, hogy még kulturális gyökérként se említtessék alapokmányában Isten és Jézus Krisztus. Hazánkban szabad Krisztushoz ragaszkodni, de az utóbbi hatvan év sokakat elragadott tőle. Helyénvaló nagypénteki lelkiismeretvizsgálat: Nekünk, katolikusoknak mennyire fontos Jézus és Egyháza? Remélem, nem kell félni attól, hogy az ősi nemzet atyái hitét megcsúfolja és modern Pilátusok elé cipeli Urát! Zengjen bátran nemzetünk hitvallása: „Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, a keresztfán, drága áron, Oltalmamat tőled várom”. (Ho 145,1)
NAGYPÉNTEK
Jézus egyedül szenved értünk.
„Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.” Egy kissé előbbre ment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te”. Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: Így hát nem tudtatok egy órát virrasztani velem?” (Mt 26,37-40) Amikor aztán megérkezett Júdás, és vele a gyülevész, de nagyszámú elfogó sereg, a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak”.(Mt 26,56) Jézus ezt a szomorú tényt előre tudta és meg is mondta: „íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Jn 16,32) Éppen úgy, amikor az apostolok testileg a közelében voltak, de a lelkük egy más világban járt, Jézus csak az Atyával tudott beszélgetni. Elfogatása után Simon Péter és János követték az elfogató csapatot a főpap házáig. Jánost, mint ismerőst a kapus beengedte, és kérésére Pétert is. A két tanítvány közelléte nem jelentett támaszt Jézusnak, Péter önmagát féltve, háromszor is megtagadta a Mestert. (Jn 18,17.25.27) Jézust a tanítványai magára hagyták. Amikor ellenségei, a főtanács halálra ítélték és elhatározták, hogy halálában is kitagadják a zsidó közösségből, átadták a római helytartónak, hogy pogány módon végeztesse ki, Jézus hivatalosan is elvesztette nemzetét. A per folyamán a nép eltökéltségében mindvégig kitartott. Amikor „Pilátus megkérdezte: A ti királyotokat feszítsem meg? A zsidók azt felelték: Nincsen királyunk, csak császárunk”(Jn 19,15) a keresztúton nagy tömeg kísérte Jézust. Pillanatokra állhatott meg Édesanyja mellett, fogadhatta Veronika szeretet szolgálatát, de mégis nagyon egyedül volt. Jólesett volna megpihenni társaságukban, de nem kapott engedélyt. Cirenei Simon átvette keresztjét, ám kényszerű segítsége csak lassan vált szívességgé. A jámbor asszonyok könnyeit nem édesíthette meg vigasztaló szava. A Golgotán magasba emelték a föld fölé. Később odaengedték Édesanyját és néhány ismerősét, de magasan fölöttük függött, és iszonyú kínok között vívta haláltusáját. Ez is hozzátartozott a megváltó szenvedéshez. Így mondhatta el joggal: „Beteljesedett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,20) Jézusnak a történelem során hányszor kellett megtapasztalnia, hogy elpártoltak tőle. Észak-Afrikában pár évtized alatt a mohamedánok kiűzték a keresztényeket. Európa fél évszázada nem keresztény, nem krisztusi terület. Az Európai Unió kitartóan ragaszkodik hozzá, hogy még kulturális gyökérként se említtessék alapokmányában Isten és Jézus Krisztus. Hazánkban szabad Krisztushoz ragaszkodni, de az utóbbi hatvan év sokakat elragadott tőle. Helyénvaló nagypénteki lelkiismeretvizsgálat: Nekünk, katolikusoknak mennyire fontos Jézus és Egyháza? Remélem, nem kell félni attól, hogy az ősi nemzet atyái hitét megcsúfolja és modern Pilátusok elé cipeli Urát! Zengjen bátran nemzetünk hitvallása: „Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, a keresztfán, drága áron, Oltalmamat tőled várom”. (Ho 145,1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése