Virágvasárnap
Iz 50,4-7; Fil 2,6-11; Lk 22,14 - 23,56
„Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem”
Virágvasárnaptól húsvétig Egyházunk liturgiájában Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának eseményeit igyekszik pontosan nyomon követni. A szenvedéstörténetet mind a négy evangélium részletesen ismerteti. Az Egyház számít arra, hogy a hívek nagy részének a munkahelyén meg kell jelennie, és örül annak, ha a szent három napon, nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton este eljönnek a szertartásokra, ezért a négy evangélista szenvedéstörténetét így teszi mindenkinek átélhetővé: az „A” liturgikus évben Szent Mátéét, a „B”-ben Szent Márkét és a „C”-ben Szent Lukácsét olvastatja a virágvasárnapi szentmiséken. Nagypénteken pedig mindhárom évben Szent János evangéliumából halljuk a mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedését. Így a háromféle változatból jól kirajzolódik előttünk Üdvözítőnk rettenetes szenvedése és kereszthalála. A szentírók néhány részletet többletként hoznak. A Getszemáni kertben átélt haláltusából a vérrel verejtékezést csak Lukács evangélista örökíti meg. Mivel a szenvedéstörténet a szűkös liturgikus kereteket nagyon igénybe veszi, nem magyarázom tüzetesen, de némely gondolatot szeretnék hozzáfűzni. A nem keresztény vallású emberek számára mindig érthetetlen volt, hogy az Egy Isten három személyéből a Második emberré lett azért, hogy az emberek szörnyű bűneit levezekelje, szörnyű kínokkal, gyalázatos kereszthalállal haljon meg, így engesztelje ki a megsértett istenséget. Szerintük ez méltatlan a Fiúistenhez. A kétezer bálványt imádó rómaiak isteneikben inkább a vidám jólétet értékelték. Szamár dolognak minősítették Jézus szenvedését, és maró gúnnyal Jézus emberi teste helyett egy szamárfejet festettek a keresztre. Valóban ilyen felsülésnek tűnik Jézus kínszenvedése? Minden bűn lázadás, engedetlenség Isten parancsai ellen. Ezért hangsúlyozza a mai szentleckében az Egyház: „Jézus Krisztus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”. Fil 2,6-11) a mai olvasmányban pedig Jézus szenvedését hét és félszázaddal megelőzve hirdeti Izajás próféta a megváltó szenvedésekről: nem a tanítással, hanem szenvedéssel történik a megváltás. Ezt öröktől fogva hallotta a Fiú a mennyben. Nem hátrál meg rémületében, amikor a szenvedések aktuálissá lettek. Engedi ostorozni a hátát, pofozni szentséges arcát. „Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem”. (Iz 50,7)
Iz 50,4-7; Fil 2,6-11; Lk 22,14 - 23,56
„Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem”
Virágvasárnaptól húsvétig Egyházunk liturgiájában Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának eseményeit igyekszik pontosan nyomon követni. A szenvedéstörténetet mind a négy evangélium részletesen ismerteti. Az Egyház számít arra, hogy a hívek nagy részének a munkahelyén meg kell jelennie, és örül annak, ha a szent három napon, nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton este eljönnek a szertartásokra, ezért a négy evangélista szenvedéstörténetét így teszi mindenkinek átélhetővé: az „A” liturgikus évben Szent Mátéét, a „B”-ben Szent Márkét és a „C”-ben Szent Lukácsét olvastatja a virágvasárnapi szentmiséken. Nagypénteken pedig mindhárom évben Szent János evangéliumából halljuk a mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedését. Így a háromféle változatból jól kirajzolódik előttünk Üdvözítőnk rettenetes szenvedése és kereszthalála. A szentírók néhány részletet többletként hoznak. A Getszemáni kertben átélt haláltusából a vérrel verejtékezést csak Lukács evangélista örökíti meg. Mivel a szenvedéstörténet a szűkös liturgikus kereteket nagyon igénybe veszi, nem magyarázom tüzetesen, de némely gondolatot szeretnék hozzáfűzni. A nem keresztény vallású emberek számára mindig érthetetlen volt, hogy az Egy Isten három személyéből a Második emberré lett azért, hogy az emberek szörnyű bűneit levezekelje, szörnyű kínokkal, gyalázatos kereszthalállal haljon meg, így engesztelje ki a megsértett istenséget. Szerintük ez méltatlan a Fiúistenhez. A kétezer bálványt imádó rómaiak isteneikben inkább a vidám jólétet értékelték. Szamár dolognak minősítették Jézus szenvedését, és maró gúnnyal Jézus emberi teste helyett egy szamárfejet festettek a keresztre. Valóban ilyen felsülésnek tűnik Jézus kínszenvedése? Minden bűn lázadás, engedetlenség Isten parancsai ellen. Ezért hangsúlyozza a mai szentleckében az Egyház: „Jézus Krisztus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”. Fil 2,6-11) a mai olvasmányban pedig Jézus szenvedését hét és félszázaddal megelőzve hirdeti Izajás próféta a megváltó szenvedésekről: nem a tanítással, hanem szenvedéssel történik a megváltás. Ezt öröktől fogva hallotta a Fiú a mennyben. Nem hátrál meg rémületében, amikor a szenvedések aktuálissá lettek. Engedi ostorozni a hátát, pofozni szentséges arcát. „Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem”. (Iz 50,7)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése