Nagyszombat.
Igen, próbálom átérezni minden szentmise után az Atya és az Édesanyakínzó fájdalmait, hiszen Jézus keresztáldozata néhány perccel korábban vált jelenvalóvá szám és kezem által. Még szívemben él az Élő Kenyér, tehát bennem öleli feláldozott Fiát az Atya, és bennem peregnek a néma anyai könnyek. Érzem Atyánk megrendült hangját: „a fényes Isten-arcot Vér s fájdalom fedi: Mint küzde szörnyű harcot, Hallgatva hirdeti. A főn, mely égi bérre Százszorta érdemesb, Szúr vad tövis füzére, így még dicsőbb, nemesb. Ő Isten Egyszülötte, Mindenható király; S most győz a düh felette, Csúfos halált kínál. Nincs benne semmi épség, Letört virág a test, S mégis mily égi szépség, Mit rózsa pírja fest”. (Ho 61,1-2) Talán így fűzi tovább hallhatatlan szavát az Atya: Tudom, édes Leányom, Mária, nagyon fáj a szíved. De azt is tudom, hogy ebben a szörnyű tragédiában sem tört meg a hited, hogy akit fogantál a Szentlélektől, az a Magasságbeli Fia, ahogy angyalomtól hallottad annak idején. Te vagy az egyetlen Fiam köréből, akinek nem veszett el a hite az Ő szenvedései és halála láttán. Most is ugyanolyan alázattal ismétled anyai beleegyezésedet: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”.(Lk 1,38) Ugyanúgy ismételgeted Fiamtól tanult imájából: „Mi Atyánk, aki a mennyben vagy, szenteltessék meg a te neved, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. (Mt 6,9-10) Tudom, te a szíved mélyén sem vádolsz, hogy mindennek miért kellett így történnie. Látod, nekem öröktől fogva élt mindez a tudatomban. Megbeszéltük Fiammal, amint olvashattad az Írásokban is. „Amit most mondok nektek, az annyira igaz, hogy még ha elegendő lett volna is teremtményeim egyikének áldozata, hogy Fiamhoz hasonlóan életével és halálával levezekelje a többi ember bűneit, haboztam volna ezt kívánni gyermekeimtől. Miért? Mert elárultam volna szeretetemet, ha egy más teremtményemet, akit szeretek, szenvedni hagytam volna ahelyett, hogy én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek”. (A Mennyei Atya szól gyermekeihez, 13) Tudom, folytatja az Atya, hogy ezt nem könnyű megérteni. Fiam tökéletesen megértette, hiszen velem, egy értelemmel és akarattal gondolkodik és akar. Közös istenségünk most a különvált emberlelkével és itt maradt testével is tökéletesen egyesülten maradt. Te, az Édesanyja, magadhoz ölelheted, mint Istenedet. Amikor pedig eltemetik, kirendelem melléje angyalaimat. Nem a kőszikla őrzi, hanem a mennyei seregek. Körükből indul majd harmadnapon vissza hozzád, túláradó örömmel tölteni be meggyötört Szívedet. Lelke pedig velem egyesülve most szállt el innen a földről, hogy az ellene kivonult pokolbéli hatalmakon diadalt arasson. Már egyetlen sátánfia sincs itt a földön. Pillanatnyi diadalmámoruk már kijózanodott. Rettegve lapulnak odalent, a kárhozat helyén, mert tudják, hogy amit lázadásuk idején megtagadtak Fiamtól, most pótolniuk kell. De ezt megelőzően meglátogatja a pokol tornácán az eddigi történelemben hozzánk hűségesnek megmaradt lelkeket. Gondold el, Mária, Fiad milyen örömmel mutatja meg magát azoknak, akik az ő halála érdeméből előre megkapták a megszentelő kegyelmet.Igaz, a mennybe eddig még nem juthattak be, de Fiam diadalmenetében jönnek majd hozzám dicsőségben a feltámadás utáni negyvenedik napon. Most pedig beteljesül a vágyuk: látják Megváltójukat. Tudom, Mária, újabb megpróbáltatás vár rád. Kiveszik anyai öledből Egyszülöttedet. De ezt még el kell szenvedned. Hidd el, nem egyedül gyászolsz: „Gyászba borult Isten csillagvára, Függönyt vontak mennynek ablakára. Meghalt, meghalt az ártatlan Bárány, Vértől ázott szent kereszt oltárán.Temetésre lejön a mennyország, Könnytől áznak az angyali orcák.Sír, zokog a fia vesztett gerle, Égig ér a Szűzanya keserve.Élet Ura, meghaltál lelkünkre, a sátánnak országa most dőlt le,Szűz Anyádnak fájdalmát tekintsed,Add meg nekünk a mennyei kincset!”(Ho 67)„De harmadnapra föl kell támadnia”(Mt 16,21)
Igen, próbálom átérezni minden szentmise után az Atya és az Édesanyakínzó fájdalmait, hiszen Jézus keresztáldozata néhány perccel korábban vált jelenvalóvá szám és kezem által. Még szívemben él az Élő Kenyér, tehát bennem öleli feláldozott Fiát az Atya, és bennem peregnek a néma anyai könnyek. Érzem Atyánk megrendült hangját: „a fényes Isten-arcot Vér s fájdalom fedi: Mint küzde szörnyű harcot, Hallgatva hirdeti. A főn, mely égi bérre Százszorta érdemesb, Szúr vad tövis füzére, így még dicsőbb, nemesb. Ő Isten Egyszülötte, Mindenható király; S most győz a düh felette, Csúfos halált kínál. Nincs benne semmi épség, Letört virág a test, S mégis mily égi szépség, Mit rózsa pírja fest”. (Ho 61,1-2) Talán így fűzi tovább hallhatatlan szavát az Atya: Tudom, édes Leányom, Mária, nagyon fáj a szíved. De azt is tudom, hogy ebben a szörnyű tragédiában sem tört meg a hited, hogy akit fogantál a Szentlélektől, az a Magasságbeli Fia, ahogy angyalomtól hallottad annak idején. Te vagy az egyetlen Fiam köréből, akinek nem veszett el a hite az Ő szenvedései és halála láttán. Most is ugyanolyan alázattal ismétled anyai beleegyezésedet: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”.(Lk 1,38) Ugyanúgy ismételgeted Fiamtól tanult imájából: „Mi Atyánk, aki a mennyben vagy, szenteltessék meg a te neved, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. (Mt 6,9-10) Tudom, te a szíved mélyén sem vádolsz, hogy mindennek miért kellett így történnie. Látod, nekem öröktől fogva élt mindez a tudatomban. Megbeszéltük Fiammal, amint olvashattad az Írásokban is. „Amit most mondok nektek, az annyira igaz, hogy még ha elegendő lett volna is teremtményeim egyikének áldozata, hogy Fiamhoz hasonlóan életével és halálával levezekelje a többi ember bűneit, haboztam volna ezt kívánni gyermekeimtől. Miért? Mert elárultam volna szeretetemet, ha egy más teremtményemet, akit szeretek, szenvedni hagytam volna ahelyett, hogy én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek”. (A Mennyei Atya szól gyermekeihez, 13) Tudom, folytatja az Atya, hogy ezt nem könnyű megérteni. Fiam tökéletesen megértette, hiszen velem, egy értelemmel és akarattal gondolkodik és akar. Közös istenségünk most a különvált emberlelkével és itt maradt testével is tökéletesen egyesülten maradt. Te, az Édesanyja, magadhoz ölelheted, mint Istenedet. Amikor pedig eltemetik, kirendelem melléje angyalaimat. Nem a kőszikla őrzi, hanem a mennyei seregek. Körükből indul majd harmadnapon vissza hozzád, túláradó örömmel tölteni be meggyötört Szívedet. Lelke pedig velem egyesülve most szállt el innen a földről, hogy az ellene kivonult pokolbéli hatalmakon diadalt arasson. Már egyetlen sátánfia sincs itt a földön. Pillanatnyi diadalmámoruk már kijózanodott. Rettegve lapulnak odalent, a kárhozat helyén, mert tudják, hogy amit lázadásuk idején megtagadtak Fiamtól, most pótolniuk kell. De ezt megelőzően meglátogatja a pokol tornácán az eddigi történelemben hozzánk hűségesnek megmaradt lelkeket. Gondold el, Mária, Fiad milyen örömmel mutatja meg magát azoknak, akik az ő halála érdeméből előre megkapták a megszentelő kegyelmet.Igaz, a mennybe eddig még nem juthattak be, de Fiam diadalmenetében jönnek majd hozzám dicsőségben a feltámadás utáni negyvenedik napon. Most pedig beteljesül a vágyuk: látják Megváltójukat. Tudom, Mária, újabb megpróbáltatás vár rád. Kiveszik anyai öledből Egyszülöttedet. De ezt még el kell szenvedned. Hidd el, nem egyedül gyászolsz: „Gyászba borult Isten csillagvára, Függönyt vontak mennynek ablakára. Meghalt, meghalt az ártatlan Bárány, Vértől ázott szent kereszt oltárán.Temetésre lejön a mennyország, Könnytől áznak az angyali orcák.Sír, zokog a fia vesztett gerle, Égig ér a Szűzanya keserve.Élet Ura, meghaltál lelkünkre, a sátánnak országa most dőlt le,Szűz Anyádnak fájdalmát tekintsed,Add meg nekünk a mennyei kincset!”(Ho 67)„De harmadnapra föl kell támadnia”(Mt 16,21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése