Nagykedd
Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38
„Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem”
Ez az evangéliumi szakasz már az utolsóvacsora történetét tolmácsolja. A vacsora elején ezt az Úr Szívéből vett üzenetet fogalmazza meg a szeretett tanítvány:„A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”.(Jn 13,1) A kicsit nehezen érthető mondatot talán a Jézus Szíve litánia ama megszólítása magyarázza a leghűségesebben: „Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye”. Jézus órája ugyanis a harminchárom éves földi élet sok-sok órájából az volt igazán, amelyikben valóra válthatta ezt a tanítását: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Ez a szeretet indítja arra, hogy kendővel övezze fel magát, és megmossa tanítványai lábát. Így égeti lelkükbe a szeretetszolgálat mindent felülmúló parancsát. A világi élet az önzés tombolása. Jézus szeretete pedig a Mester és az Ő helyettesei önmagukat megalázó szolgálata. „Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát”. (Jn 13,14) Az önfeláldozó szeretet gyakorlati és elméleti útmutatása után ez az önemésztő szeretet feljajdul: „Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem (Zsolt 41,10) Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem”. (Jn 13,18.21) Mi, akik jól ismerjük az árulás történetét, mindig újra megborzongunk, amikor a Szentséges Szív sikolyát halljuk. Elképzelhetjük, mekkora volt a tizenkettő megdöbbenése, amikor ezt a kettős esküszót hallották: Bizony, bizony és hozzá az őket közvetlenül érintő kijelentő mondatot felfogták. Ha valaki átélte valaha Jézus szeretetét –a legszentebb, legcsodálatosabb Édesanyán kívül-, azok a tanítványok voltak. Becsületes emberként éltek, dolgoztak meghívásuk előtt. Tiszta és egyenes volt a szándékuk: megfelelni küldetésüknek. Már azt is nehezen fogták föl, hogy Jézust a vezetők nem csak nem szeretik, de képesek markukba keríteni, halálra ítélni, kivégeztetni a pogányokkal. De hogy ezt közülük egy valaki teszi lehetővé árulásával? „A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: Ki az, akiről beszél. Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: Uram, ki az? Jézus azt felelte: Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom. Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, a karióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (22-27)Mi, késői hallgatói ennek a gonosz árulásnak, az apostolokkal együtt ámulunk: „Az asztaltársak közül senki sem értette”. (28) Mint a becsületes emberek nem értik ma sem, miért kell a végtelen szeretetű Jézust elhagyni, az Isten országát, az igazság és szeretet lelkiségét felcsúfolni, áttelepülni a sátán országába, a hazugság és a gyűlölet világába.
Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38
„Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem”
Ez az evangéliumi szakasz már az utolsóvacsora történetét tolmácsolja. A vacsora elején ezt az Úr Szívéből vett üzenetet fogalmazza meg a szeretett tanítvány:„A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”.(Jn 13,1) A kicsit nehezen érthető mondatot talán a Jézus Szíve litánia ama megszólítása magyarázza a leghűségesebben: „Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye”. Jézus órája ugyanis a harminchárom éves földi élet sok-sok órájából az volt igazán, amelyikben valóra válthatta ezt a tanítását: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Ez a szeretet indítja arra, hogy kendővel övezze fel magát, és megmossa tanítványai lábát. Így égeti lelkükbe a szeretetszolgálat mindent felülmúló parancsát. A világi élet az önzés tombolása. Jézus szeretete pedig a Mester és az Ő helyettesei önmagukat megalázó szolgálata. „Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát”. (Jn 13,14) Az önfeláldozó szeretet gyakorlati és elméleti útmutatása után ez az önemésztő szeretet feljajdul: „Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem (Zsolt 41,10) Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem”. (Jn 13,18.21) Mi, akik jól ismerjük az árulás történetét, mindig újra megborzongunk, amikor a Szentséges Szív sikolyát halljuk. Elképzelhetjük, mekkora volt a tizenkettő megdöbbenése, amikor ezt a kettős esküszót hallották: Bizony, bizony és hozzá az őket közvetlenül érintő kijelentő mondatot felfogták. Ha valaki átélte valaha Jézus szeretetét –a legszentebb, legcsodálatosabb Édesanyán kívül-, azok a tanítványok voltak. Becsületes emberként éltek, dolgoztak meghívásuk előtt. Tiszta és egyenes volt a szándékuk: megfelelni küldetésüknek. Már azt is nehezen fogták föl, hogy Jézust a vezetők nem csak nem szeretik, de képesek markukba keríteni, halálra ítélni, kivégeztetni a pogányokkal. De hogy ezt közülük egy valaki teszi lehetővé árulásával? „A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: Ki az, akiről beszél. Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: Uram, ki az? Jézus azt felelte: Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom. Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, a karióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (22-27)Mi, késői hallgatói ennek a gonosz árulásnak, az apostolokkal együtt ámulunk: „Az asztaltársak közül senki sem értette”. (28) Mint a becsületes emberek nem értik ma sem, miért kell a végtelen szeretetű Jézust elhagyni, az Isten országát, az igazság és szeretet lelkiségét felcsúfolni, áttelepülni a sátán országába, a hazugság és a gyűlölet világába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése