„Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el
benneteket a magasságból”
Jézus feltámadása után a negyvenedik napon ismét megjelent apostolainak. Húsvét után, mióta feltámadt testben élt, tulajdonképpen már nem volt ennek a földi létnek részese. Valószínűleg Édesanyjával lakott, tehát a földön élt, de nem kötötték a földi viszonyok, a tér és az idő kategóriái. Nem volt szüksége étkezésre sem, bár tudott enni, ha éppen akart. Az apostolokat időnként felkereste Jeruzsálemben. Szent János evangéliumából tudjuk, hogy egy alkalommal Galileában, a Genezáreti tó partján találkozott néhány tanítványával Ott csodálatos halfogást ajándékozott nekik, majd reggelire halat sütött és megvendégelte őket. Ezután a reggeli után kérdezte meg Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15) A kérdés és válasz még kétszer megismétlődött. Péter ekkor már láthatóan elszomorodott, mert eszébe jutott, hogy három tagadásáért kell vezekelve megvallani szeretetét. Jézus szeretete viszont minden földi jót felülmúlt, hiszen Ő is háromszor mondja: Legeltesd bárányaimat! Péter személyében, majd utódaiban vezeti a katolikus Egyházat a világ végéig.„Feltámadása után Jézus (a negyvenedik napon) utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott tőlük: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon föl kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi”. (Lk 24,46-48) Az apostolok valóban állandó tanúi lettek Jézus szenvedésének és feltámadásának. A szenvedés mellett is tanúskodni kellett, hogy Jézus istenemberi kínjai és kereszthalála voltak a bűneink bocsánatának ára. A föltámadás, pedig biztosítás volt számunkra, hogy kiérdemelte nekünk a mennyei boldogságot.„Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket”. (50) Ez az áldás örökre ott lebeg nemcsak az apostolok és utódaik felett, hanem a Jézusban hívők milliárdjain,felettünk, magyar katolikusok és Krisztus-hívők felett is. Erőforrás volt, amikor bátor hitre volt szükség a hitünkért kiállni, és kegyelmek forrása marad ezután is, amikor reménnyel teli a jövőnk. Áldását hálásan köszönve nézzünk Jézus után az égre! Köszönjük meg neki a szenvedéseket,az övét és a mieinket is, és a felragyogott reményt, hogy vele és egymással kezet fogva mindig biztosan haladjunk előre a magyar jövő építésében. Legyünk mindig együtt a templomban, mert az égiek segítsége nélkül nem boldogulunk.
Jézus feltámadása után a negyvenedik napon ismét megjelent apostolainak. Húsvét után, mióta feltámadt testben élt, tulajdonképpen már nem volt ennek a földi létnek részese. Valószínűleg Édesanyjával lakott, tehát a földön élt, de nem kötötték a földi viszonyok, a tér és az idő kategóriái. Nem volt szüksége étkezésre sem, bár tudott enni, ha éppen akart. Az apostolokat időnként felkereste Jeruzsálemben. Szent János evangéliumából tudjuk, hogy egy alkalommal Galileában, a Genezáreti tó partján találkozott néhány tanítványával Ott csodálatos halfogást ajándékozott nekik, majd reggelire halat sütött és megvendégelte őket. Ezután a reggeli után kérdezte meg Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15) A kérdés és válasz még kétszer megismétlődött. Péter ekkor már láthatóan elszomorodott, mert eszébe jutott, hogy három tagadásáért kell vezekelve megvallani szeretetét. Jézus szeretete viszont minden földi jót felülmúlt, hiszen Ő is háromszor mondja: Legeltesd bárányaimat! Péter személyében, majd utódaiban vezeti a katolikus Egyházat a világ végéig.„Feltámadása után Jézus (a negyvenedik napon) utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott tőlük: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon föl kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi”. (Lk 24,46-48) Az apostolok valóban állandó tanúi lettek Jézus szenvedésének és feltámadásának. A szenvedés mellett is tanúskodni kellett, hogy Jézus istenemberi kínjai és kereszthalála voltak a bűneink bocsánatának ára. A föltámadás, pedig biztosítás volt számunkra, hogy kiérdemelte nekünk a mennyei boldogságot.„Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket”. (50) Ez az áldás örökre ott lebeg nemcsak az apostolok és utódaik felett, hanem a Jézusban hívők milliárdjain,felettünk, magyar katolikusok és Krisztus-hívők felett is. Erőforrás volt, amikor bátor hitre volt szükség a hitünkért kiállni, és kegyelmek forrása marad ezután is, amikor reménnyel teli a jövőnk. Áldását hálásan köszönve nézzünk Jézus után az égre! Köszönjük meg neki a szenvedéseket,az övét és a mieinket is, és a felragyogott reményt, hogy vele és egymással kezet fogva mindig biztosan haladjunk előre a magyar jövő építésében. Legyünk mindig együtt a templomban, mert az égiek segítsége nélkül nem boldogulunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése